Kamarás István OJD
Titok-tiprás
Egyik tanítványom, az egyik egyházi egyetem végzős teológus hallgatója, miután egy újságcikkben hullámos pirossal aláhúzandó arcpirító szavakat fedezett föl, megkérdezte, mi a véleményem a pornográfiáról. A szociográfus sosem fér a bőrébe, szíves bújik másokéba, ezért ― mihelyt erre alkalom adódott ― a Horvátlövővel és Vaskeresztessel határos Pinka-völgyi Pornóapátin kezdtem kutatni a témát.
A buszmegállóban rögtön elemezhető dokumentumra leltem, egy kiolvasott Kismamá–ra, melynek fedőlapja a Terhes-szex című cikkre hívta föl a figyelmet, mindaddig, amíg nem lett brutálisan összefirkálva. Pedig ez semmiképpen sem tekinthető pornográfiának, sőt talán az áldott állapotban lévő házaspár testi-lelki szeretetkapcsolatának fontosságát hirdető missziónak. Azokat is megérteném, akik mégis csak furcsállják, hogy a „boldogságos kismamá”-ra emlékezető Kismama címlapJÁN csak a szexszel találkozhattunk, édestestvérei, az erósz (a hiánylény ember vágya), a filia (a szerelmes társnak mint személynek a szeretete) és az agapé (a feltétel nélküli,önzetlen szeretet) nélkül.
A pornóapátiak többsége úgy látta a pornó-ügyet, hogy „aki ugat, nem harap”, Ez iránt még nincsen tömeges érdeklődés, vannak nagyobb bajaink, például az általános eldurvulás, az elközömbösödés, az elhitetlenedés az önkizsákmányolás. Az itteni értelmiségiek úgy látták, hogy az elfáradt, kiüresedett, a peremre került embert kábíthatja leginkább a pornó. Egyikük azt is hozzátette, hogy van ám politikai pornográfia is. Száz itteni lakos közül amíg még nem volt internet és okostelefon, csak hárman láttak pornó-filmet, mára nyilván sokszorta többen. Azok többsége, akik már kipróbálták, határozottan állítják, hogy egy-egy ilyet csak egyszer lehet végignézni, míg egy akciófilmet akár háromszor-négyszer is, egy-egy cuki rajzfilmet vagy vígjátékot akár többször is. A Nyolc és fél-t, akár nyolc és félszer, teszi hozzá a film talán egyetlen őszinte híve a településen.
Sokat okultam Pornóapátin: „Az is pornográfia, ha mosdatlan száj mond ki olyan szent szavakat, mint a »szerelem«”, háborog a presszóban rögtönzött ankéton a többgyerekes fiatal anyagkönyvelőnő. „Több kárt tehet a pornográfiánál egy iskolai nemi felvilágosítás, ha nem világosítják föl a gyereket ugyanakkor az emberről, az erkölcsről, a szerelemről és a társi kapcsolatról”, füstölög egy huszonéves egykori népművelő, jelenleg lángossütő. „Olvasta a Gullivert? Emlékszik amikor a főhős az óriáskirálynő mellén sétáltatja, aki nagyon közelre kerülve megundorodik attól, ami távolabbról nagyon szépnek tűnt? A pornográfia nem más, mint a nemi szerv felnagyítása, és az ember lekicsinyítése”, dünnyögi az evangélikus lelkésznő. „A pornográfia egészségtelen!”, kiáltja a társaság legfiatalabb tagja, egy 17 éves gimnazista. „Ha a titkot elmondjuk vagy megmutatjuk mindenkinek, akkor leköpjük saját magunkat”, teszi hozzá a fiatal szakmunkás. „Lehet, hogy az egészen nem más, mint reakció az álszentségre”, teszi hozzá a 83 éves burkoló. „Betiltani nem érdemes, inkább kötelezővé kellene tenni, az lenne az igazi elvonókúra”, rikkantotta az agrártechnikusnő. „Nem csak szeméremsértő, hanem fantázia sértő is”, tűnődik a csirketápkészítő. „Hol lehetne egy ilyesmit megnézni?”, kérdezi a nyugdíjas bábaasszony. Hárman mutatják is neki a mobiltelefonján.
Mit tehetnék hozzá mindehhez? Elég lenne kinevetni? Elkiáltani, hogy meztelen a király? De miért nem csináljuk? Helyette miért botránkozunk vagy nyögvenyelősen moralizálunk? Talán inkább szélesebb kontextusba kellene helyezni a dolgot. Eszembe jut az a virágarcú kislány a nemrégen még Karikás Frigyes pártmunkás-munkásíróról, mára már a nemzeti-keresztény gróf szentegyedi és cegei Wass Albertről elnevezett járási könyvtárban azzal fordult a könyvtároshoz, hogy „Valami jó kis gyilkosságot vinnék anyukámnak”. Hallom osztályfőnökömet is, aki az érettségi banketten ARRA figyelmeztetet minket, hogy csakis akkor eszünk igazán értettek, ha alkalmasak leszünk az intimitásra és a titok csodálatára. Hallom Karola nővért is, aki szerint a paradicsomi fügefalevél ugyanúgy pornográfia, mint a kulcslyukon keresztül kilesett éden. És végül Esterházy Pétert hallom, amint élesen megkülönbözteti a botrányos és a megbotránkoztató viselkedést. Innen nézve a pornográfia megbotránkoztatás, mert titok-tiprás, a virtigli kultúrbotrány pedig az egész-ség jegyében szólni bármiről.