Megjelent az Egyházfórum 2011/4. számában
Szalai Erzsébet kétségkívül figyelemre méltó magyar szociológus, amit legújabb opusával is igazol. Habár a könyv aránylag kevéssé foglalkozik közvetlenül a vizsgált fiatalok vallásosságával, a pasztoráció számára fontos támpontokat adhat. Azt vizsgálja ugyanis, hogy milyen ennek a nemzedéknek gondolkodása, szokásai és önazonosságtudata, illetve mi foglakoztatja leginkább, legalább is városi környezetben.
A könyv előszava szerint a második világháború utáni nemzedék számára „a legfőbb érték és cél a szabadság, a teljes szabadság kivívása volt. Legfontosabb történelmi teljesítménye az, hogy a létező közösségekben erodáló erősségű individualizmusától vezéreltetve lebontotta szinte az összes korlátot a globális tőke totális térnyerése számára. És ezzel a kapitalizmus egy új szakaszához érkezett el. Következménye a piaci logika teljes uralma lett, a legrejtettebb életvilágok szinte legapróbb sejtjeiben is. Az utánuk következő korosztály – a mai 35-50 évesek – lesz az, amely – bárhogyan kapálózik is ellene most – legalábbis egy időre – stabilizálni fogja a ’szabad verseny’ betörésének nyomán keletkezett újkapitalizmus életviszonyait… Az empirikus munka során 130 mélyinterjút készítettünk 25-35 éves vállalkozókkal, topmenedzserekkel, politikusokkal, köztisztviselőkkel, különböző helyzetű munkásokkal, munkanélküliekkel, kismamákkal, akadémiai és egyetemi értelmiségiekkel és civil aktivistákkal…, akik tanulmányaikat többé-kevésbé befejezték, vagy annak végén járva éppen ’elindultak az életbe’…”.
A beszélgetéseket tulajdonképpen a gazdasági világválság kitörése előtt készítették el. A könyv három nagy részből áll. Az első rész a módszertani kérdéseké. A második, legterjedelmesebb rész az eredmények bemutatását tartalmazza. A könyv harmadik, befejező része elméleti összefoglaló, és néhány ehhez kapcsolódó új kérdést is felvet, melynek során a szerző választ keres arra a kérdésre, hogy vajon a mai fiatalfelnőttek generációvá szerveződnek-e. Végül azt a dilemmát járja körül, hogy eddigi ismeretek birtokában milyen társadalmi teljesítmény várható tőlük, és a fiatalfelnőtteknek a könyv előző részében bemutatott tulajdonságai és társadalmi cselekedetei milyen irányba befolyásolhatják a jövő Magyarországának társadalmi és politikai viszonyait.
Nézzünk a vizsgált korosztályra vonatkozó néhány fontos megállapítást! A fiatal felnőttek számára a családi kapcsolatok jelentősége nemhogy csökkenne, hanem éppen hogy felértékelődik: az újkapitalizmus teremtette bizonytalan emberi, egzisztenciális viszonyok közepette a széles értelemben vett család nyújtja szinte az egyetlen biztos fogódzót. A politikai rendszerváltás feldolgozására és tudatosítására az iskolákban nem került sor sem a tanárok, sem a diákok, sem a kettőjük viszonyában. Többen beszámolnak arról, hogy már az általános iskolában megkezdődött a gazdag családból jövő gyerekek támogatása és a szegények hátráltatása.
Érdekes, hogy a személyes kapcsolatok meghatározó értékeit tekintve nagyfokú hasonlóság mutatható ki a különböző csoportokhoz tartozó fiatalfelnőttek között. Ezek az értékek sorrendben: őszinteség, biztonság, kölcsönösség. A kölcsönösség azonban a megkérdezettek több mint felénél szinte tudatos számítás tárgya, vagyis „áruviszony” formáját ölti. A fiatalok társadalmi érzékenysége meglepően hasonló. Szinte mindnyájan igen erős kritikai éllel írják le a szűkebb és tágabb környezetükben tapasztalt társadalmi problémákat. Ezek közül messze kiemelkedik a klímaváltozás problematikája és az a meggyőződés, hogy korunkban szinte kizárólag az önzés és a pénz irányítja az emberi kapcsolatokat. A társadalmi problémák meglehetősen pontos érzékelése azonban csak egy kisebbségnél (a baloldali/zöld civil aktivistáknál) összegződik átfogó társadalomkritikában. A megkérdezett fiatalok többsége a jelenkorra sem igazán rendszerként tekint, megközelítése nem átfogó, sokkal inkább konkrét problémákra fókuszáló.
A megkérdezett fiatalok több mint háromnegyede hisz valamiféle felső erőben, mely életüket és a világot irányítja – és amelyhez mindig segítségért lehet fordulni. Többségük azonban nem tartja vallásosnak magát, ezen belül nem határoz meg felekezeti hovatartozást – vagy bizonytalan abban, hogy hite milyen természetű, vagyis vallásos hit-e vagy sem.
A szerző vizsgálata cáfol három tévhitet is. „Az egyik az, hogy a mai társadalomban már nem a végzett munka jellege, hanem például a fogyasztói szokások működnek struktúraformáló tényezőként,…, hogy az egyéni és kollektív identitás, valamint a habituális tulajdonságok alaptényezője még mindig a munkához, a hivatáshoz való konkrét viszony – a munka és a hivatás léte (ezen belül ezek stabilitása és ereje) vagy hiánya… Másrészt nem láttuk jeleit annak, hogy a telekommunikáció új és újabb eszközei olyan fontos szerepet játszanak fiataljaink életében, mint az a közvélekedésben tükröződik… Végül, elterjedt nézet az is, hogy a ’mai fiatalok’ jobboldaliak, ezen belül is konzervatívok. Vizsgálatunk ezzel szemben többségüknél inkább egy élesebb vagy homályosabb, és főként csak elemeiben, mozaikjaiban megnyilvánuló antikapitalista érzületet mutatott ki, melynek politikai irányultsága a vizsgálat időszakában főként bizonytalan volt.”
A szerző többek között arra a következtetésre jut, „hogy az újkapitalizmusban nem pusztán az identitás, de a ráépülő individualitás is erősen veszélyeztetett, és megingásának, felbomlásának határozott társadalmi funkciója van: az identitásában bizonytalan vagy azt tudatosítani képtelen egyénből válhat a legfegyelmezettebb vagy inkább legidomíthatóbb munkavállaló és a legmeggyőzhetőbb fogyasztó… /Az/ ember ma inkább iránytű nélküli, ’irányítatlan’ személyiség…, melyet ezért a nem is olyan távoli jövőben a mostani káosz felszámolását ígérő új, erős, karizmatikus vezérek a legkönnyebben hódíthatnak meg. És ez komoly veszélyforrás.”
Az igényes elemzés igényessé teszi az olvasót. Így örült volna, hogy ha a „fiatal felnőttekről ”megtudná, milyen anyagi/társadalmi feltételek között élnek: legyen az a beszélgetés alanyainak keresete/jövedelme vagy a fogyasztási szokásai, úgyis mint működési területeinek társadalmi/gazdasági jellege, a szervezeteik társadalmi helye és újratermelhető természete stb. Ezek a tényezők is fontos megállapításokhoz vezethet. Hogy alaki kifogást is megemlítsek: szerintem, a piacgazdaság kifejezés használata a mai magyar gazdaságra helytelen, illetve homályos. A piac, illetve piaci verseny fogalom, ami vonatkoztatható az adás-vétel általános tényére, majd minden elméleti gazdasági rendszerben jelen van. Viszont, őket azonosítani a tőkés rendszerrel egyenesen téveszme. Hiszen ebben a rendszerben a piacnak csak termeléshasznosítási szerepe van. Mi több, a tőke összevonásának és „piacot megkerülő” működésének lényegi eredménye az úgynevezett piaci verseny igen korlátozott jellege.[1]
Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2011
BÁRDOS-FÉLTORONYI MIKLÓS
[1] A vállalati felvásárlások, illetve egybeolvadások, az eladás roppant gazdag stratégiái, a társadalmi töke-munka megállapodások, az állam gazdaságpolitikájába való beavatkozások, a társadalombiztosítási rendszer kiépítése, az adórendszer, a tőkés tulajdonjog minden eszközzel való védelme, a rendőrség szerepe a munkafegyelem fenntartásában stb. mind a korlátozott piac jellemzői.