Megjelent az Egyházfórum 2010/4–5. számában
Mindent Isten nagyobb dicsőségére! Így hangzik a jezsuita rend jelmondata. Azé a sok vihart megélt rendé, amelynek tagjai külön engedelmességi fogadalmat tesznek a mindenkori pápának. A rend tagjai rendkívül hosszú ideig tanulnak, és felszentelésük után külön fogadalmakat tesznek. A rend alapítója Loyolai Szent Ignác (†1556) eredetileg baszk-spanyol katonatiszt volt. Az általa alapított rendbe magával hozta a harci szellemet és a tudásvágyat. Manapság a katolikus egyetemek jelentős részét jezsuita páterek vezetik. Mindig ott vannak, ahol a vallás és a társadalmi szükséglet szempontjából a művelt és buzgó papok munkája elkerülhetetlen. Így elsők voltak a hittérítésben a Távol-Keleten és Latin-Amerikában is.
Nem tipikus életpálya Nemes páteré, hiszen messziről indult, és messzire érkezett. Nem akárki mondhatja el, hogy hallatlan energiával megtanuljon egy, az anyanyelvétől annyira különböző nyelvet, és ezen a nyelven tanítson és írjon. Komoly megpróbáltatást jelentett számára egészségi állapotának romlása is, amely többórás műtéteket tett szükségessé. De Isten kegyelmében bízva, hallatlan lelkierővel, sikerült leküzdenie a bajokat, s így érte meg a 84. életévét.
Élete során nem csak súlyos gondok gyötörték, amit a teljesen idegen környezet és nyelv jelentett, hanem a váratlanul rátört betegség is megnehezítette a dolgát. Így arra jött rá, hogy a betegség nem Isten büntetése, nem rejtély, hanem olyan misztikum, amely beletartozik a Mindenható terveibe. Érte nem elkeseredni, hanem hálát adni érdemes. Megvan a lehetőség, hogy szenvedésünket nemes célra vagy barátainkért ajánljuk fel. Így írja Babits:
„Szenvedni annyi, mint diadalt aratni.
Oh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
Míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya,
Beállítson majdan szobros csarnokába.”
Ezek a sorok pontosan takarják Nemes páter nézeteit. A keresztény mivolt a tanítás közben ott tükröződik a legjobban, ahol gyakorlattá vált: sokkal jobb adni, mint kapni. Ha ezen épül fel életünk, betöltöttük az Üdvözítő által ránk bízott feladatokat. „Kaland az öregedés, mert sohasem tudom, hogy mi lesz, hogy mim fog fájni, mit nem fogok tudni használni…. Nem ragaszkodom semmihez, csak Istenhez.”
Íme egy jezsuita életútja, aki az „életharcot” és a tántoríthatatlanságot szent rendalapítójától örökölte.
Harmat Kiadó, Budapest, 2008.
RADNÓTI RÓBERT