Megjelent az Egyházfórum 2006/2. számában
Valamikor, a középkor vége felé, bekövetkezett az emberiség olyan forma magára ébredése, hogy a középkor megszabta szűk, de biztonságos keretek szűknek bizonyultak. Ez az ébredés a művészetek és a vallás területén következett be. A nagy keresgélés közben újra felfedezték az ókor, a görögség és a latinitás szerintük múlhatatlan emberi értékeit. Úgy gondolták, hogy korszakuk elkorcsosult a klasszikus ókorhoz képest. Ugyan a reneszánsz, Rinascita szavakkal csak utólag jelölték ezt a korszakot, de azért ez az időszak, különösen Itália területén, valódi újjászületés, művészeti és életmódbeli forradalom volt, elsősorban azért, mert az ókor tanulmányozása saját értékeik megtalálására vezetett.
A reneszánsz történetét ketten írták meg részletesen: az eredetileg festő Vasari és Jacob Burckhardt. Így történhetett meg, hogy XIX. századi fogalommal jelöltek egy jóval korábbi korszakot. A valódi kezdetet az ún. „humanista műveltségeszmény” jelentette, amely az irodalomban nyilvánult meg először. Az addig egyeduralkodó latint felváltották az irodalmivá kiművelt utódnyelvek: az olasz, a francia, a spanyol. Ebben az időszakban az alkotók arra törekedtek, hogy a klasszikus formákat másolják, majd létrehozták a saját jelképrendszerüket és mitológiájukat. A reneszánsz szobrászat művészi szabadságát abban találta meg, hogy nyíltan az emberi testet kezdte tanulmányozni, s ebben a klasszikus ókornál is messzebbre jutott el az arányos alkotásban. Az építészetben tért hódított a perspektíva és a klasszikus formák átértékelése. Michelangelo, a reneszánsz tetőpontján, felszabadította a művészi alkotóerőket, szakított a hagyományos renddel és új rendet hozott létre. A reneszánsz korában a festészet rendkívül sokrétű, mivel több száz jó vagy egyenesen zseniális festő működött. A klasszikus alapokon új technikák keletkeztek, megújult a témaválasztás és a látásmód. A bibliai szereplőket is korukbeli ruhákba öltöztették annak jeléül, hogy magukénak érezték, és élőnek vallották a történeteket.
Végezetül csak annyit, hogy a könyv olvasása közben egyetemi előadáson éreztem magamat, mert ugyan a szöveg esszészerű, roppant olvasmányos, de hemzsegnek benne a nevek és az adatszerű megállapítások. Olvasása után bárki bizton vizsgázhatna a reneszánsz történetéből és szelleméből.
(Áttekintések), Európa Könyvkiadó, Budapest, 2004.
Radnóti Róbert