Elérhető az első 25 repertóriuma!

Örömmel jelenthetjük be, hogy az Egyházfórum folyóirat első 25 évének tárgymutatója elérhetővé és így kereshetővé vált honlapunkon, ezzel segítve a korábban megejelent cikkek, tartalmak visszakeresését. (A repertóriumot az oldal aljára tekerve, illetve ide kattintva érhetik …

Bővebben...

Az eltraf(ik)ált nemzet

Jártamban-keltemben az egyre több üresen álló üzlethelyiség némelyikének poros kirakatüvegén mind gyakrabban leszek figyelmes pökhendien kérkedő feliratra „Hamarosan itt nemzeti dohánybolt nyílik!”. Nem csak azért kapom fel a vizet, mert nem ritkán valamelyik megszokott, kedvelt kereskedőmnek mondtak fel a „nemzeti dohánybolt” javára – bio-élelmiszerboltnak, kedves hölgyek helyes kis divatbutikjának – hanem mert nem értem az egészet: hát nem visszaszorulóban a dohányzás, ugyan bizony napjaink emberének egyik közérdekű megregulázása talán nem a dohányosok közös légterekből való mind teljesebb kiszorításában áll? Talán bizony nemzeti ügy, netán nemzeti „sport” lesz mostantól a dohányzás, miként a pálinkafőzés? A végén még a kissé divatjamúlt nevű Csongor-szivart mostantól Patrióta-rakétának fogják hívni, amelyből jóravaló magyar hazafinak illik naponta elpöfékelnie egyet: jól láthatóan, valamelyik kónya bajszú elődünk szobrának tövében. De a jó üzletmenet érdekében talán hazafias tubákos-pipás-burnótos-cigarétlis klubok fognak nyílni, a hazafias öltözetek között pedig megjelenik a patrióta-szmoking. Kirívóan hazafiatlan cselekedet lesz a máshol vásárolt dohányáru, a külföldről behozott egy-két karton füstölnivaló … lehet, hogy kizárólag „nemzeti”, honi gyártású márkákat lehet majd kapni???

Bővebben...

Olvasói hozzászólások, levelek

Hozzászólások: Egy kérdés – sok válasz. /A hitoktatásra jelentkezők számának csökkenéséről/ 1993/2. 85-90. /Katona Pál:/ Hosszú ideig zavart kelt még a „Békemozgalom”! 1996/2-3. 164-165. – Pál József: Mennyit érnek a Békepapok c. könyv állításai? 1996/2-3. …

Bővebben...

Hírek, folyamatok, hirdetések

Rövid hírek Rövid hírek. 1986/2. 25, 62, 89, 106, 119, 126. – 1987/1. 24, 55, 66, 71, 108, 127. „Vietnámban változatlanul folyik a keresztényüldözés”. 1987/2. 47. Bulányi György /nyílt levelet intézett Ratzinger bíboroshoz/. 1987/2. 56. …

Bővebben...

Interjúk és előadás-beszámolók

Seeber, David: „Előbbre jutottunk egy göröngyös úton.” (Beszélgetés Miklós Imrével, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökével.) 1986/2. 90-106. Strazzari, Francesco: A magyar egyház lelkipásztori problémái. Beszélgetés Szennay András pannonhalmi főapáttal. 1988/1-2. 115-129. Wildmann János: Feladatunk az …

Bővebben...

Dokumentumok

A magyar katolikus püspöki kar nyilatkozata a katonai szolgálatról. 1986/2. 120-122. Az erőszakmentességet képviselő magyarországi kisközösségek hitvallása. 1986/2. 122-126. A világi hívő az egyházban és a világban. Az NSZK püspökeinek állásfoglalása az 1987-es püspöki szinódussal …

Bővebben...

Tárgymutató

  1956         Végvári Vazul: Emlékezés 1956 őszére. 2006/5. 3-4.     Végvári Vazul: Visszapillantó tükrömből. 2006/5. 4-5.     Végvári Vazul: Esztergomi ferencesek az 1956-os szabadságharcban. 2006/5. 5-6.     Végvári …

Bővebben...

Tárgyszavak

  1956       Amerika         indiánok Béke         erőszakmentesség   kiengesztelődés Biblia         apokrifek   Szentföld Bulányi-ügy       Család, házasság     …

Bővebben...