Egyházfórum

Vörös Imre alkotmányjogász az Egyházfórum hasábjait használva pörölt nemrég (https://www.egyhazforum.hu/index.php/vilag-nezet/239-a-zsidok-listazasa-ujratoltve) Roger Scrutonnal a zsidók listázása ellen. Vaktában jól odavágott még „a magát az észt osztó szerepébe feltoló” Professzorok Batthyány Körének ábrázatára is, abban a meggyőződésben, hogy ez az előadás a Batthyány Körben hangzott el. Nyilván úgy gondolta, hogy az előadás eme lesajnált körnek is gyalázata, hiszen „arra a hallgatói körre jellemző, amelyikben ilyesmi elhangozhat, és amit az egyetértés jeleként nemcsak lefordítanak, hanem még terjesztenek is”. A szöveg fordítóját és vélt terjesztőjét – szerény személyemet – is megjelöli a vétkesek között. Ebben a szösszenetben azonban szeretnék néhány apró félreértésre rámutatni.

A mindenkori pápa kivételesen nagy, bonyolult struktúrájú intézményt vezet, ennek állapotát és működési mechanizmusait ismerve fogadja el a tisztséget. Nagyon tudtam örülni azoknak a szavaknak, amelyekkel Bergoglio bíboros a megválasztás perceiben átélt belső csendről és nyugalomról szólt. Hasonló helyzetben a tapasztalt (sikereket is, kudarcokat is megélt) vezetők általában nem kezdeményeznek drámai fordulatokat. Számolnak azzal, hogy egy bonyolult rendszerben az inercia (a tehetetlenség) nem fogyatékosság, hanem adottság. Hagyományok, eljárások, függelmek, habitusok szövevényében foganatosított megújító beavatkozások közben is kinn kell lennie a „nyitva tartunk” táblának, és a kezdeményezések csak akkor szélesedhetnek fenntartható folyamattá, ha minden szinten szinte minden érintettet magukkal ragadnak.

Ferenc pápa olyannyira szívén viselte a tengeren át olasz partokra kerülő menekültek ügyét, hogy 2013. karácsonyán maga készült fogadni az Afrikából érkezőket. Egész nap fel-alá járkált a tengerparton, elmondta a breviáriumot, majd szótár segítségével a Koránt betűzgette, hogy arabul köszönthesse az érkezőket. Szürkületig azonban senki sem jött, és a parti őrség parancsnoka már nem is számított újabbakra. Megkérdezte hát Ferenc pápát, hogy előkészítsék-e neki a helikoptert, hogy visszavigye őt Rómába. Ferenc pápa azt mondta, még maradna egy kicsit a már teljesen elnéptelenedett tengerparton, ahonnan már mindenki hazasietett karácsonyozni. Az őrparancsnok óvatosan arról faggatta, hogy akkor miképpen is alakul az idei éjféli mise. Megtudta, hogy ezzel a pápa egy fiatal ferences atyát bízott meg, akinek ezzel nagy örömet okozott. Az őrparancsnok ezután segített meggyújtani Ferenc pápa gyertyáját, majd fejét csóválva őrhelyére vonult.

Ferenc pápa éppen hogy belekezdett az Úrangyalába, amikor heves szél, támadt, mely meglepő módon nem fújta el gyertyáját. „A lélek úgy fúj, ahogy akar”, villant Ferenc pápa eszébe, de már nem adódott több lehetősége az elmélkedésre, mert felpörögtek az események. Egy eléggé rozoga sajka kötött ki a parton, melyből előbb egy férfi, majd egy nő szállt ki, karján egy csecsemővel. Sípszó harsant, a következő pillanatban máris ott termett a parti őrség, és megkezdődött az igazoltatás, ami eléggé hamar elakadt, mert a menekültek sem olaszul, sem angolul nem értettek. Az őrparancsnoknak azonban szerencsére eszébe jutott, hogy az előző két pápa a nagy ünnepeken rengetegféle nyelven köszöntötte az egybegyűlteket, és ezért nagy tisztelettel Ferenc pápa segítségét kérte.

Szociológus barátomtól kaptam egy e-mailt; „Már hosszabb ideje spekulálok azon, hogy mekkora is a katolikus egyház szabadságfoka. Mindig arra jutok, hogy nagyon kicsi” – írta. Ennek első oka, hogy a századok során kiépült infrastruktúrájának fenntartására önerőből képtelen; a mindenkori hatalom finanszírozására szorul.

Nem vállalkozom arra, hogy az egyházi szabadságfok (degree of freedom) matematikai leírására kísérletet tegyek. Mindössze néhány gondolatot szeretnék ez ügyben papírra vetni. Az egyház a hívő szemével nézve sem pusztán spirituális intézmény. Már alapításakor is volt pénzkezelője. Hogy Júdásnak hívták, már előre vetíti, hogy a későbbiekben lesznek ez ügyben gondok. (Jn12,6).¹ A szamariai varázsló Simon meg névadója lett a lelki ügyekkel kereskedés megkísérlőinek (ApCsel 8,18-21 – Simonia).²

Balog Zoltán gyakorló református lelkész-csúcsminiszter a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének IX. országos kongresszusán (nov. 9), az erkölcsi „léc” mentén, gyakorlatilag felosztotta az emberiséget keresztényekre és nem keresztényekre. Túllépve azon, hogy ez a fajta felosztás/megosztás mit is jelentett a Horthy-korszak magyarországi társadalmában néhány gondolat erejéig felvillantanám, hogy mi volt a 2-3. század keresztényei számára az önmaguknak felállított „léc”. Ez az az időszak, amikor a keresztények megtűrtek és (helytől, időtől függően) üldözöttek voltak; amikor még javasolták és kínálták a krisztusi tanítást a társadalomnak, nem pedig a politikai hatalom támogatásával rákényszeríttették; amikor a léthez való jogot kérték önmaguk számára, és még nem gondoltak arra, hogy azt mindenki mástól megtagadják. Ez még a „tömegkereszténység” korszaka előtti időszak.

Nyilvános a Vatikáni megállapodás (VM) módosításáról szóló megállapodás. Az eredeti egyezményt, amely a katolikus egyház „magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről” rendelkezett, 1997 nyarán írták alá. Semjén Zsolt miniszterelnök helyettes szerint az elmúlt években bekövetkezett jogszabályi változások – az új alkotmány és új egyházügyi törvény, az adótörvények és a közoktatás rendszerének átalakulása – szükségessé tették, hogy a megállapodást az új körülményekhez igazítsák. Nézzük a legfontosabb módosításokat!