Angyalok. Olykor belép valaki

Megjelent a Egyházfórum 2015/1. számban 

Esterházy Péter Én vagyok a te című írásában így fogalmaz:

A világ olyan, amilyennek ábrázoljuk, ilyeténképpen az angyalok is. Fessek, hatalmas fehér szárnyakkal. Nem lehetett olcsó. Angyalok a tű hegyén… Hány angyal fér el a tű hegyén?, komoly teológiai kérdés. Én nem akarok ebbe beleszólni, a céltábla ne lőjön vissza, de szerintem a szárnyak miatt nem olyan sok. A tű hegyén az angyalok, a tű fokán a teve… Nem összekeverni.¹

Mindenkinek megvan a maga helye, és ne mi definiáljuk – a szó eredeti értelmében –, határoljuk körbe az angyalokat, mert tulajdonságuk szerint az ő feladatuk, hogy számunkra tudatosítsák Isten üzenetét, jelenlétét, valamint önmagunk határát.

A kortárs protestáns teológusok többsége Paul Tillich nézetét osztja: az angyalok és az ördög vallási kategóriái az emberi egzisztenciának, a lét hatalmának költői foglalatai. A vallásesztétika szimbólumaiként a lét dialektikáját fejezik ki, a személyiséget, a társadalmat, a történelmet építő és pusztító erők harcát. Valóságos létük bizonyításával azonban a teológusok adósak maradnak.

Természettudományosan bizonyítható-e „valóságos” létük?

Nem a túlvilági, hanem az evilági bizonyíthatóság ekkor a kérdés. Leírható az emberi psziché, amely az angyalokban vagy démonokban hisz, azonban nem írható le emezek konkrét egzisztenciája.

A teológia nem természettudományosan közelít az említett kérdéshez, hanem biblikus teológiaként csak a Szentírás tanításával összhangban képes közvetíteni eme tanítás jó vagy rossz következményeit a hívők közössége számára. Döntő lehet az emberi szabadság korlátozásának kérdése, amelyet bizonyos démon- és angyaltanok fogalmaznak meg.

Ahol az ember Istentől kapott szabadságát föladja arra hivatkozva, hogy ez vagy az az angyal, esetleg démon (horrorfilmek állandó toposza) határozza meg a tetteit, ott az ember szolgasága, fogsága, prostitúciója fenyeget. Ám ezt egyik teológiai irányzat sem állíthatja, ha komolyan veszi az evangéliummal szembeni felelősségét.

Barth Károly Egyházi Dogmatikája III/3-as kötetében külön fejezeteket szentel a témának. Közel kétszáz oldalon tárgyalja az angyaltan határait, az angyalok szerepét, akikről híres Mozart-esszéjében megjegyzi: amikor maguk között vannak, saját örömükre és élvezetükre Mozartot muzsikálnak, amikor viszont Istent magasztalják, akkor Bachot.

És így már helyénvaló az angolszász teológiai irodalomban használt skolasztikus toposz sajátos fordítása: Hány angyal képes táncolni a tű hegyén? (Mint ismeretes: a vita következtében néhányan elvesztették nemcsak állásukat, de életüket is.)

Barth a ,,semmis”-nek (Nichtige) nevezi a sátánt. Ez arra utal, hogy a sátánnak nincs olyan szilárd léte, mint a teremtményeknek vagy magának a teremtő Istennek. A sátán a döntő csatát már elvesztette; sorsa meg van pecsételve. Sok bajt csinál még, de létének érvénye megszűnt. Bár valóságos létező, létének nincs már szilárd alapja.

A karácsonyi ősevangélium (Lukács 2,8–14) alapján 1954 karácsonyán tartott börtönprédikációjában Barth így fogalmazott:

Az Úr angyala ma itt jár a börtönben. Itt van köztünk is, velünk akar beszélni, azt akarja, hogy meghalljuk és meghallgassuk őt. Azért vagyok itt, hogy elmondjam nektek: itt van, és szól hozzátok az angyal. Ez az angyal követ, üzeneteket hoz. A karácsonyi üzenettel jön. Közvetlenül Istentől jön. Némi öniróniával és spirituális humorral fogalmazott: az Úr angyala, az angelus Domini (latinul), angelosz küriou (görögül) nem teológiai professzor. Ő nem elmélkedik, hanem cselekszik (gyakorlati teológus). Rámutat a pásztorokra, és ezt mondja, megszólítva őket: Nektek született ma a Megtartó. Az Úr angyala nem kérdezi, ki vagy, elfogadod-e az üzenetet vagy sem, jó ember vagy, rossz vagy, hívő vagy nem. Rátok gondolt az angyal itt ebben a börtönben is, mert nincs igazi karácsonyi történet nélkülünk – benne vagyunk egészen abban a történetben!…²

Gerhard Ebeling megállapítja, hogy az angyalokról szóló elképzeléseket elsősorban a keresztyén kegyességi nyelvhasználat színezi, nem annyira a bibliai képzetvilág. Márpedig a kijelentés nyelvi eseményénél, megformálásánál mindhárom monoteista vallásban, a zsidóságban, keresztyénségben és az iszlámban egyaránt fontos szerepet játszottak az angyalok, akik Isten jelenlétét, személyes odafordulását az emberekhez, egyben világfelettiségét is hangsúlyozták.

Személyiségük feltétele és eredője az én-te kapcsolat, hogy kommunikációra képesek, azért személyek, mert nemcsak képesek valamit „szóba hozni”, hanem feladatuk is a kommunikáció. Személyességüket az adja, hogy képesek gondolatokat és üzeneteket közvetíteni, amelyek megváltoztatják az ember korábbi – a találkozást megelőző – tudatát, önismeretét, látásmódját.

Ennek a „tudatmódosulás”-nak jelentős eseményei jól ismertek a Bibliából: Mária tudatára ébred, hogy nem kell félnie, mert kegyelemmel teljes, Ábrahám megtudja, hogy fia fog születni, valamint Lótot kimentik Szodomából. Közös élményük az új jövő felragyogása – ígérettel teljes jövő bontakozik ki előttük. Mindenképpen olyan valóságban részesednek az angyalok által megszólított emberek, amelyben Istennek jut a kulcsszerep – Isten ígérete az ember lehetőségévé válik minden esetlegessége ellenére: „Az ígéretben belenyúlik a jelenbe a jövendő, és lehetővé teszi a jövő látásának érvényesítését a jelen körülményei között.”³ Az angyalok így válnak az eljövendőre irányultságunk támogatóivá.

Luther 1531-ben ezt mondta egyik prédikációjában: „Hogyan? Isten nem tud egyedül is megoltalmazni téged? Bizony ezt Ő egyedül is megtehetné. De nem akarja ezt. Ezért parancsolja meg angyalainak a védelmedet.”

Barth Károly hasonlóképpen fogalmazott: „Isten a földön angyalai nélkül is jelenvaló… Ám ahol jelenléte a földi teremtmények számára eseménnyé, tapasztalattá, döntéssé lesz, ott mindig jelen vannak az angyalok is…”⁴

Az angyalok csodás munkája révén a kijelentés és a történelem összekapcsolódik. Meg az is, hogy „ahol húsz ördög van, ott száz angyal jelenik meg, mert ha nem így lenne, már régen elvesztünk volna”.⁵ Vagy, még inkább, valódian Pilinszky János Elég című versében:⁶

És mégis olykor belép valaki
és ami van, hirtelenül kitárul.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.

Elég, igen, egy kéz elég, amint
megkeveri a kávét, vagy ahogy
„visszavonul a bemutatkozásból”.

Olyan hírvivők vagy talán mémek, akik a világhoz való tudatos viszonyunkat alakítják. És itt már nehéz másként beszélni, csak úgy, hogy az objektív fejtegetések átcsapnak a szubjektív tapasztalás mezsgyéjén. Egyfajta spirituális tudatosság irányába terelésről van szó, amelyben az ígéret a jövőt hordozza, és nem a materiális tudatosság győzedelmeskedik, hanem a spirituális, hogy egyre inkább azzá váljunk, amivé Isten formálni akar bennünket.

OROSZ GÁBOR VIKTOR
evangélikus lelkész