Olvasói levelek 2010/2

Megjelent az Egyházfórum 2010/2. számában

Nem kívánok Jakab Attila számos ferdítést tartalmazó „Millennium – üröm az örömben” cikkéhez (Egyházfórum 2009/5-6, 13-16. old. – A szerk.) egészében hozzászólni, csupán az engem érintő kitételére reflektálok:

„Az egyébként (határon innen és túl) nagyon mérsékelt (szinte gyengének is mondható) sajtóvisszhangot kapott millennium…” – A cikk szerzője feltehetőleg szándékosan informálja félre az olvasót, mivel annyi cikk, beszámoló, interjú jelent meg az erdélyi sajtóban (és nem csak) a millenniumi év alatt, mint azelőtt soha. A Gyulafehérvári Érsekség a millenniumi év előkészítésekor, már kezdettől fogva, hangsúlyos teret szentelt a sajtóban való jelenlétnek. Ebből kifolyólag még a millenniumi év megnyitása előtt médiapartnerségi szerződéseket kötött a fontosabb erdélyi médiumokkal (Román Televízió, Kolozsvári Rádió, Marosvásárhelyi Rádió, Mária Rádió, Krónika, Új Magyar Szó, Vasárnap), illetve az egész Kárpát-medencében sugárzó Duna Televízióval. A médiapartnerségnek köszönhetően a millenniumi évet népszerűsítő anyagok jelentek meg (újságmakettek formájában), hangzottak el (tévé- és rádiószpotok formájában) az említett médiumokban. Ezen túl a partnerek felelős szerepet vállaltak a millenniumi év rendezvényeiről való tudósításokban is. Így minden nagyobb rendezvény hangsúlyos sajtójelenlétet is kapott.

A Román Televízió a médiapartnerség keretében részletes, a főegyházmegye minden főesperesi kerületét bemutató sorozatot indított, amelynek köszönhetően a tévénézők adásról-adásra megismerkedhettek egy-egy főesperesi kerülettel. A Duna Televízió pedig a millenniumi évet záró rendezvényekről készített többkamerás felvételeket, amelyeket a Magyar Televízió, illetve e Román Televízió rendelkezésére is bocsátott. A millenniumi év alatt két dokumentumfilm is készült az érsekség megbízásából, amelyek a főegyházmegyét, illetve a gyulafehérvári történelmi székesegyházat mutatják be. Mindkét filmet bemutatta a Duna Televízió és a Román Televízió egyaránt.

Mindezeken túl a helyi, megyei érdekeltségű médiumok rendszeresen beszámoltak a plébániai, főesperesi szinten szervezett eseményekről, rendezvényekről.

A millenniumi év rendezvényeiről megjelent összes sajtóanyagot helyszűke miatt nem áll módunkban közölni. De sokat mondó, hogy ha a google-ban rákeresnek a „gyulafehérvár” és „millennium” címszóra, összesen 2810 találatot ad ki. Csak a millenniumi évet záró hálaadó szentmiséről 27 oldalnyi sajtóanyag jelent meg (20 sajtóorgánumban), nem számítva a televíziós és rádiós tudósításokat.

A millenniumi évben teret szántunk az érsekség honlapjának a megújítására is, mivel a régi honlap grafikailag elavultnak és strukturálisan átláthatatlannak bizonyult. A régi honlapról az újra való átállás folyamatban van. Ezért a régi honlap minden oldala továbbra is elérhető. Ebből kifolyólag semmiféle információ, utalás nem került le, amelyek Isten szolgája Márton Áron püspök vagy Jakab Antal püspök személyét illetik. Jakab Antal püspök születésének centenáriuma alkalmából számos rendezvényre került sor főegyházmegyeszerte, illetve a Verbum Kiadó gondozásában folyamatban van egy újabb könyv kiadása, amely a mártír püspöknek állít emléket.

Ennyire tellett tőlünk. Nem mondanám „nagyon mérsékeltnek (szinte gyengének)”.

Szász János,
a Gyulafehérvári Főegyházmegye
gazdasági igazgatója

 

„Már korábban is jeleztem Ön felé lojalitásomat és meggyőződésemet a folyóirat hézagpótló szerepéről. Ökumenikus nyitottsága elérhetővé és érthetővé teszi protestáns testvéreink részére is. Emellett zsinati szellemisége, reform és kritikai szemlélete véleményem szerint feltétlenül reális és evangéliumi szellemmű alternatíva a XXI. századi Egyház számra a zsidósággal és az iszlámmal való párbeszédben is.

Személy szerint tisztelettel megemlítem, hogy Egyházunk igazán felelős és mértékadó körei (főleg a hazai világi klérus és hierarchia, amely sajnos konzerválódott és sokszor politikai felhangokkal nyilatkozik) jelentős ellenállást tanúsítanak, illetve megelégszenek a liturgikus és igehirdetési formák reformjával, de számottevő áttörés a többi zsinati konstitúció végrehajtása terén nem annyira következett be.

Mint rokkantnyugdíjas mérnök azért teológiai és mentálhigiénés végzettséggel 12 évig szolgáltam átadott lélekkel. De főként szolgálatom utolsó néhány évében már megkeseredett és kiábrándult lélekkel, kötelességtudattól hajtva végeztem feladataimat. Később protestáns irányba távozni kényszerültem. Szomorú szívvel látom az Úr szándékainak sokszor nagyon emberi gyengeségének és bűnök, mulasztások miatti kisiklását, félreértését, stagnálását.

Úgy érzem, elég közel van az idő, vagy már itt is van, amikor – Urunk szavai szerint – lélekben és igazságban kell Őt imádnunk, és társadalmunk szomorú helyzetében a testi-lelki irgalmasságot gyakorolni és szeretni egymást.

Egyben megrendelem az Egyházfórum folyóiratot a következő évre (kérek sárga csekket a befizetéshez). Ugyanakkor előrendelem Rittner/Schmidt/Steinfeld „A Holocaust és a keresztény világ” című könyvét.

Sz.L., Budapest