Megjelent az Egyházfórum 2005/4. számában
Tisztelt Jakab Úr!
Az Egyházfórum 2005/1. szám 9. oldalának 5. bekezdésében a következőket írja Magyarország lakóiról: „…egy olyan országban, ahol a nemzetközi felmérések szerint a 16 és 65 év közötti lakosság 2/3-a funkcionális analfabéta, s a diplomások olvasóteljesítménye – amennyiben még olvasnak egyáltalán – a svédországi általános iskolát végzettek szintjén mozog.”
Hadd fűzzek ehhez a kijelentéséhez egy-két megjegyzést. A tanár, amikor felteszi a kérdést a diáknak vagy összeállítja a tételsort már célirányosan teszi: a jót akarom kihozni belőle, vagy el akarom áztatni. Ennek függvénye a kérdés vagy felmérés. A nyugati felmérések célja inkább a második lehet, hisz bizonyítani kell, hogy a csóró magyarok buták, ezért csak II. osztályú eu polgárok. De nézzünk egy kérdést az egyik neves nemzetközi felmérésből, ami a szövegértést hivatott megállapítani. Nos Jakab Úr, hogyan csinálunk szélcsengőt? Mit mond erre? Ne vicceljen, ezt nem tudja, amit a svéd általános iskolások közül a legbutább is tud? Hát a szélcsengő az, amit az ajtókra akasztanak különböző hosszúságú anyagokból a skandináv országokban, de ami ismeretlen Európa más részein. Nem tudom mit mondanának a svéd gyerekek arra kérdésre, hogy hogyan csinálunk kokárdát?
Más. A nyugatról visszatérő bébiszitterektől, diákoktól és munkásoktól egyértelműen azt lehet hallani, hogy az ott élők mennyire szakbarbárok és műveletlenek az átlagember szintjén.
A magyar embernek helyén van az esze és van kultúrája, amíg el nem hitetik vele, hogy a semmit sem ér. De úgy látszik Önnek is érdeke, hogy lebecsmérelje azt a nemzetet, ahol él, belepiszkítva a saját fészkébe, amit még a madár sem tesz meg. Kimondatlanul is azt bizonygatja, hogy a magyar buta, képtelen gondolkodni, ezért majd mi megtesszük helyette.
„Jaj nektek írástudók, jaj nektek farizeusok!” /Mt 23/. Valakinek már volt gondja ezzel a társasággal, akiket a tudásuk gőgössé és felfuvalkodottá tett, akik lenézték a Törvényt nem ismerő „funkcionális analfabéta” testvéreiket, de akik mégis beelőznek az Isten Országában.
Tisztelettel és elnézést kérve az elragadtatott hangnemért:
Horváth Sándor, plébános
Tisztelt Plébános Úr!
Érdeklődéssel olvastam „elragadtatott” hangnemben írt levelét. Feltételezem, hogy csakis ezzel az elragadtatással magyarázható a kiragadott fél mondat végén található hivatkozás észre nem vétele: 7. „Bővebben lásd Szilágyi Gyula, Megbukott az iskola?, Budapest, 2004.” Íme a válaszom:
1. Állításommal a szerző gondolatait tolmácsoltam, és azokhoz csatlakoztam. A „nemzetgyalázás” perét tehát elsősorban a szociológussal-szociográfussal (aki vette a bátorságot, hogy könyvét megírja), illetve az Osiris Kiadóval (aki a „Magyarország felfedezése” sorozatban meg merte jelentetni) kellene lefolytatnia. A vitát azonban nem kerülöm meg. Néhány idézet a könyvből, amely statisztikákat, felméréseket és tanúvallomásokat közöl, s amellyel mások nálamnál és Önnél sokkal behatóbban foglalkoztak (az Interneten utána lehet keresni): „Egy 1997-es nemzetközi felmérés értékelését olvasva, tárgyszerű mélabúval kell tudomásul vennünk, hogy hazánkban a 16-65 év közötti népesség csaknem fele az írásbeliség minimumát sem képes teljesíteni” (18. old.); „Az OECD 1997-es, felnőtt írásbeliséggel kapcsolatos vizsgálatait értékelve a Vári Péter által vezetett munkacsoport megállapítja, hogy ‘a magyar mintában még a főiskolai vagy egyetemi végzettséggel rendelkezők eredményei is meglehetősen gyengék, a svédországi legalacsonyabb iskolai végzettségűek szintjén állnak… A vizsgálat eredményei ugyanis azt mutatják, hogy az iskolai végzettséget tanúsító okirat mögött nem egyszer az elvárhatónál jóval alacsonyabb szintű tudás áll” (25-26. old.) – s ez alól a teológiát végzettek sem jelentenek kivételt!. Szilágyi a „Pisa 2000” felméréssel kapcsolatosan – amelyet a szakirodalom feldolgozott és elemzett – 42 általános iskolai tanárt és tanítót kérdezett meg. Közülük csak négyen (4) olvastak rendszeresen szakcikkeket (lásd i. m., 88. old.)!
2. Melyik az a nemzetközi felmérés, amelyben a szélcsengőre vonatkozó kérdés szerepel? Különben is én személy szerint nem a svédeket kérdezném a kokárdáról, hanem a hazai diákokat arról, hogy: miben áll a tordai országgyűlés (1568) jelentősége?, illetve ki volt Bethlen Gábor, Márton Áron vagy Szilágyi Domokos? Hittanosai körében kérem végezze el a felmérést!
3. Megítélésem szerint a cikkemből kiragadott fél mondat csupán ürügy (vagyis a textus csak pretextus) arra, hogy szabad folyást engedhessen ingerült sértettségének, és elterelje a figyelmet magáról az írásról. Ezt nevezik hitelrontási kísérletnek. Az inkvizíció gyakorlatában ez bevett szokásként működött, de a XX. század meghurcolt teológusai is erről tanúskodnak. Magatartása eszembe juttatja azt a teológiai hallgató kollégámat (ma katolikus pap), aki egy másik rendszerben lelkiismeretbeli kötelességének érezte, hogy, megítélése szerint a rendszer becsmérlése miatt, a politikai rendőrségen engem feljelentsen. Hála Istennek ma (egyelőre) nem lehet ezt a lépést megtenni. Egyébként mit szólna ha Jézus Krisztust, az egyházat és magát a kereszténységet is az alábbi mondat alapján ítélnénk meg: „Aki hozzám jön és nem gyűlöli atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, testvéreit és nővéreit, sőt önmagát is, nem lehet az én tanítványom” (Lk 14,26).
4. A farizeusokra való utalás feltehetően valami félreértésen alapszik. Everett Ferguson szerint ugyanis „Jézusnak a farizeusokról mondott éles bírálata, valamint Jézus ellenfeleiként történő gyakori megjelenésük elhomályosítja azokat a jelentős területeket, ahol egyetértés volt közöttük” (A kereszténység bölcsője, Osiris, Budapest, 1999, 433. old.). Arról nem is beszélve, hogy Máté evangéliumát a saját keletkezéstörténeti kontextusában kell szemlélni, s azt is szem előtt kell tartani, hogy erőteljesen jeleníti meg a Krisztus-hívők és a jeruzsálemi Templom pusztulása után a farizeusi irányzat által újjászervezett judaizmus konfliktusát. De gondolom a Plébános Úr minderről tanult a Hittudományi Főiskolán. Szavait így talán nem is kellene minősített értelmiség-ellenes kirohanásnak tekinteni. Hiszen csakis a totalitárius gondolati és politikai rendszerek szószólói szoktak egyértelműen értelmiség-elleneseknek mutatkozni.
5. Szó nincs arról, hogy én bárki helyett is kívánnék gondolkodni. Épp azt fájlalom, hogy egyre kevesebben gondolkodnak, s mind többen és többen válnak a fogyasztói társadalom könnyen manipulálható és befolyásolható tömegemberévé. Amennyiben azonban a Plébános Úr az Isten Országába való bejutást a tanulatlansággal hozza összefüggésbe, akkor máris értem, hogy a moldvai római katolikus janicsárpapság miért tartja tudatlanságban és félemlíti meg a csángó-magyarokat. Csakis az üdvösségük érdekében munkálkodva mintegy lelki szükségből uralkodik felettük.
6. Ami pedig a Nyugatot illeti, nem hiszem, hogy vigasztaló és megnyugtató lehet számunkra az a tudat, hogy ott sem különb a helyzet. Ott azonban természetes a hiányosságok feltárása és az eltérő vélemények ütköztetése. Egyébként a hazatérőket érdemes lenne pl. a laikus-klerikus kapcsolatokról, a laikusok egyházi szerepvállalásáról, a nagyközönség számára hozzáférhető teológiai irodalomról, a képzési lehetőségekről is faggatni.
Sajnálom, hogy a Plébános Urat az „elragadtatás” megakadályozta abban, hogy írásommal kapcsolatos véleményét érdemben kifejthesse. Remélem, hogy a jövőben nem annyira az érzelmeit, hanem sokkal inkább a gondolatait osztja majd meg az olvasókkal. Addig is lelkipásztori munkájára Isten áldását kívánom.
Jakab Attila