Vitán felül kompetens egyházi közszereplő kristálytiszta mondanivalóval kapcsolódott be a hajléktalan életvitel alaptörvényi szintű átszabályozásáról kibontakozott eszmecserébe. Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) társadalmi kérdésekkel foglalkozó Caritas in Veritate Bizottsága elnöke levélben fordult a jogalkotókhoz (a levél a Magyar Kurirban 2018. június 18-án reggel jelent meg).
A megyéspüspöknek (aki a katolikus cigánypasztoráció nemzeti koordinátora is) közismerten sok személyes tapasztalata van az elesettek, nélkülözők, hajléktalanok életviszonyairól. Egyike azoknak, akik a helyzet javításán saját eszközeikkel folyamatosan fáradoznak is. Tisztában van azzal, hogy az utcán élés korlátozása, a lehető legszűkebb körbe szorítása mellett sok józan érv szól – gyengébbek kedvéért fel is sorol néhányat. Egyetért azzal, hogy a magyar állam ennek a helyzetnek a megoldására törekszik. Rámutat azonban arra, hogy érdemi javuláshoz „ismerni kell a reális okokat és a lehetséges kivezető utakat”. Ezzel a céllal idéz fel néhány konkrét életsorsot. Valamennyiből kiderül, hogy az utcára kerülés lejtőjének hajlását a társadalmi támogatókészség megkülönböztető jellege, alacsony szintje döntően befolyásolja. Saját környezetük többnyire segíti azokat, akik ezen a lejtőn megindulnak – sok hajléktalan viszont nem tehet arról, hogy soha nem volt segítő környezete. „Ha valaki alkoholt fogyaszt, beül a gépjárművébe és balesetet okoz, akkor mentőhelikopter megy érte, mindent megteszünk, hogy ha vétkes is az ember, de megmentsük az életét. Nem kérdezünk, hanem cselekszünk, gyógyítunk, még ha több millió forintos is a végszámla. A hajléktalan ember esetében pont fordítva működik minden.”
A püspök nem bírál, csak kér. „… ha szigorítják a közterületen való életvitelszerű tartózkodásra vonatkozó részét a törvénynek, akkor az Alaptörvény XXII. cikkelyének első két pontját is szigorítsák”. Ezek szólnak az állam és az önkormányzatok kötelességéről. Sokféleképpen lehetne javítani az érintettek életfeltételeit, miközben ma „Magyarországon kb. 30 000 hajléktalan személy van, akikre alig több mint 10 000 férőhely jut a szociális ellátó rendszerekben. Kérem a jogalkotókat, hogy ezeknek a feltételeknek megteremtése érdekében kezdjenek párbeszédet a hajléktalanokkal foglalkozó szervezetekkel, esetleg az egyházakkal is.”
Székely János hivatkozik a legmagasabb katolikus egyházi tekintélyre: „Egy társadalom emberiességének legfőbb mércéje az, hogy hogyan bánik a szegénnyel, az időssel, a beteggel, a gyöngével”. Téved, aki azonnal Ferenc pápára gondol – XVI. Benedek pápától származik ez az idézet. A püspöki kérés pedig elegáns, bölcs és méltányos is, mert a levél címzettje nem a stallumuk szerint kereszténydemokrata képviselők csoportja, hanem valamennyi jogalkotó. Nem kell tehát tartani attól, hogy a pápai megnyilatkozásokhoz való szelektív viszony, még kevésbé a keresztény társadalmi tanítás érvényesítése iránti elkötelezettség mértéke befolyásolná a felelős személyes válaszadást. Tudható, hogy ez még ilyen esetben sem könnyű; szeretettel kívánhatjuk és kérhetjük hozzá Isten áldását.
Scharle Péter