De böjt s jámborság néked mint a pélva,
mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Megnéztem a Párizsi Olimpia megnyitóját. Nekem tetszett. Nem minden részlete, de például Edit Piaf sanzonjának előadása számomra emlékezetes marad. Azonban nem emiatt írok, mert hát különbözők az ízlések. Van akinek tetszett, van akinek nem. Ez természetes.
Azért írok, mert most sokan a kereszténység nevében felháborodnak az olimpia látványos megnyitóján. A kereszténység megcsúfolásáról, sőt egyenesen sátáni provokációról írnak. Mindezt pedig nálunk azok teszik, akik szó nélkül eltűrik egy önzetlen, emberszerető lelkész kíméletlen kínzását. Mert azt ugye nem lehet letagadni, hogy Iványi Gábor egy keresztény felekezet lelkésze. És azt sem lehet letagadni, hogy csapatával együtt hatalmas karitatív munkát végez. Ezt mindenki saját maga is megnézheti, csak el kell mennie a Dankó utcába. A hatalom mégis gyűlöli és tönkre akarja tenni. Nem nehéz megtalálni ennek az okát. Miniszterelnökünk nem volt mindig a kereszténység védelmezője, megtérése előtt a klérust egyszerűen „csuhásoknak” nevezte és agresszív egyházellenességéről volt híres. Ennek az időnek élő mementója ez a lelkész, aki megpróbálta kereszténnyé tenni az akkori ifjút; megáldotta házasságát és megkeresztelte az első két gyermekét. Ezek tények, nem lehet letagadni.
Én már öregember vagyok és számomra alapvető érték a kereszténység. Mindig is az volt. Ezt csak a tényszerűség kedvéért mondom, mert a hit végső soron kegyelem. Kaptam. Sok különböző gyökere van, de ezekkel semmi esetre sem lehet dicsekedni. Ugyanúgy, mint a hazaszeretettel. Ezek mindenkinek a legbelső belügyei. Számomra nem hiteles a melldöngető, a másokat becsmérlő kereszténység és magyarkodás. És ezért képmutató számomra ez a felháborodás, amely ugyanakkor nem teszi szóvá az itthoni embertelenséget. Pedig az Úr sohasem állt az önző, gyűlölködő hatalmasok oldalán. Keresztényként hiszek abban, hogy egyszer mindenkinek számot kell adnia a cselekedeteiről, azt viszont tudom, hogy az utókor a tettei alapján fog mindenkit megítélni.
Végh Endre.