Megjelent a Egyházfórum 2018/1. számban
BEVEZETÉS
A cikk arra keresi a választ, vajon a segítségre szoruló számára mi a legcélravezetőbb módszer problémája megoldására? Keresztény emberként – mint az élet minden dolgában – a biblikus szemléletű válaszokat keresem.
Feltételezésem szerint vannak olyan területek, amelyek csak lelkigondozással orvosolhatók, és vannak, melyekben hasznosabb és gyorsabb megoldásra jutunk a coaching eszközeivel, de az esetek többségében az emberek elakadásának értelmezéséhez, problémájuk megoldásához mindkét út elvezethet. A segítséget kérő személyisége, szüksége és célja a döntő a kérdésben akkor, ha rendelkezésére áll a lelkigondozó és a coach is.
LELKIGONDOZÁS
A lelkigondozás tulajdonképpen egyidős az emberrel, minden társadalomnak megvoltak a maga krízisei, lelki fájdalmai, betegségei és azok kezelési módjai. Már az ősi, bibliai történetekben is olvasunk baráti tanácsokat, melléállásokat, vigasztalást, bátorítást, Isten ígéreteire való emlékeztetést, főleg gyászban és egyéb krízishelyzetekben.[1] Az Újszövetség lapjain Jézus tevékenységében, Pál, Péter és János leveleiben konkrétabban és módszeresebben látjuk ezek működését.[2]
A lelkigondozás nagy évszázada mégis a 20. század, amelynek első felére a kérügmatikus (igehirdetői) lelkigondozás jellemző. Jeles képviselője Eduard Thurneysen, akinek gondolatait később Jay Adams vitte tovább. „A lelkigondozás az Egyházban nem más, mint Isten szavának az egyénhez szóló útmutatása.” A lelkigondozó módszerei: az Ige tanulmányozása és többféle formában való továbbadása szorgos imádsággal kísérve.[3]
A pasztorálpszichológiai megközelítés szerint a lelkigondozás nem más, mint a keresztény életkísérés és életértelmezés, amelyekben az egyes embereket összetettségükben kell értelmezni, pszichológiai ismeretek felhasználásával, a mikrokulturális meghatározottság figyelembevételével.[4] Az alábbiakban csupán néhány irányzatot, véleményt vázolok fel a teljesség igénye nélkül.
Kérügmatikus lelkigondozás
John MacArthur Biblikus lelkigondozás című könyvében a Biblia kizárólagossága mellett teszi le a voksát, és teljességgel elutasítja a pszichológia segítségét a lelkigondozásban, sőt egyenesen azt mondja: a pszichológia nem is tudomány, meghatározó tanainak nagy része pusztán találgatás. A keresztény pszichológusokat azzal vádolja, hogy a hit erejét, a Biblia tekintélyét áruló módon lekicsinylik, és helyette emberi megoldásokat emelnek magasba, megfosztva ezzel a lelkileg beteg embereket az igazi megoldás, a bűnbánat és megtérés lehetőségétől.
Felhívja a figyelmet arra, hogy a gyülekezetek tagjainak felelősségük van egymás iránt. Állítását számos igehellyel támasztja alá:
[…] vigasztaljátok egymást ezekkel az igékkel (1Thesz 4,18);
Mi erősek pedig tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk, és ne a magunk kedvére éljünk (Róm 15,1).
Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon, úgyhogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel […] (Kol 3,16).
John MacArthur szerint a lelkigondozás a közösség feladata is, a Krisztus-test tagjai kölcsönösen szolgálják egymást. Lelki ajándékaik felhasználásával segítik azokat, akik megbotlottak. A biblikus lelkigondozás középpontjában Isten áll, a Csodálatos Tanácsadó, és az Ő Igéje. A Biblia megadja a lelkigondozás célját, a lelkigondozó szerepét és a módszereket is. Mindent alá kell vetni a Szentírás tekintélyének. MacArthur szerint a lelkigondozónak elsősorban a bűnnel kell foglalkoznia, mivel az ember elsődleges problémája a bűn. Bármilyen problémával érkezik is valaki, a lelkigondozónak arra kell biztatnia, hogy váltson irányt, ne önmagára, hanem Jézusra nézve rendezze az életét.[5] Mindez igen kegyesen és biblikusan hangzik, ám a tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy ez a fajta hozzáállás és a következetesen végigvitt adamsi tanácsadás (amelynek módszerét MacArthur is lelkesen képviseli) az ekkleziogén neurózis melegágya.[6]
Élhetünk azzal a lehetőséggel, hogy Isten szeretetteljes jelenlétét megtapasztalhatóvá tesszük számukra, hiszen Isten jelenléte már önmagában gyógyít, főleg ha ebben az áldott jelenlétben szembe tudnak nézni önmagukkal, érzelmeikkel, kétségbeesésükkel, bánatukkal, fájdalmas sebeikkel.[7]
A lelkigondozónak – Jézushoz hasonlóan – nem problémaorientáltnak, hanem emberorientáltnak kell lennie,[8] és a szükségeknek megfelelően a tanítást, igehirdetést, imádkozást, fegyelmezést más eszközökkel is ki kell egészítenie. A gondozottaknak érezniük kell, hogy valaki mellettük áll, és kész támogatni őket, tekintet nélkül gyengeségeikre, hiszen: „Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és a sebzett lelkűeket megsegíti” (Zsolt 34,18).
Keresztény pszichológia a lelkigondozásban
Pálhegyi Ferenc – keresztény pszichológusként – azt írja: testileg azok az emberek egészségesek, akiknek jó az immunrendszerük. Lelkiekben hasonlóképpen van: ott az immunrendszer szerepét a hit tölti be. Ő a pszichológia tudományát kiegészítésként alkalmazva látja hasznosnak a biblikus alapokra épített lelkigondozásban. MacArthurral egyetért abban, hogy az ember problémáinak legfőbb oka a bűn, és elsősorban az Istennel való kapcsolatot kell rendezni – ez segíthet hozzá leginkább az emberekkel való kapcsolat rendezéséhez is.
A keresztény pszichológia elismeri a Biblia tekintélyét, de fontosnak tartja a lélektani kutatások eredményeit is.
Az identitás
Pálhegyi szerint minden lelkigondozói probléma esetén az identitást érintő kérdések a leglényegesebbek, amelyeknek megválaszolása elengedhetetlen a gyógyuláshoz. Az ember alapszükséglete, hogy érezze: elfogadják és értékesnek tartják őt. Biztonságérzet és fontosságérzet nélkül magányos, és kisebbrendűségi komplexussal küzd, amelynek kompenzálásaként a hatalom, a siker, a pénz és az érzelemmentes szex extrém hajszolására törekszik. Ezek csupán átmeneti kielégülést nyújtanak számára, majd jön a csüggedés, kétségbeesés, depresszió, agresszió.[9] Az ördögi körforgásból az egyedüli megoldás Isten irányából érkezhet – adott esetben egy lelkigondozón keresztül, aki az identitás kérdését segít megválaszolni a kliens számára.
A lelkigondozás célja a létbizonyosság
Helmut Weiss megfogalmazásában a lelkigondozás feladata és célja a létbizonyosság garantálása, eszköze pedig a kapcsolati munka.[10] Isten számára a kapcsolatok nagyon fontosak, és a lelki bizonytalanság is kapcsolatok és személyes kommunikáció által oldható fel.[11] Mindazt, amit megélt az ember, az Istenbe vetett bizalomban lehet új összefüggésbe helyezni,[12] és ilyenkor éljük meg azt, hogy „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van” (Róm 8,28).
A konfliktusok arra késztetnek, hogy észleljem saját szükségleteimet, és mérlegeljem, mennyire fontosak és mit jelentenek nekem, hogyan lehetnek áldássá számomra. Mindennek bibliai alapját ezekben az igékben találom: „az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést szerez az üdvösségre […]” (2Kor 7,10); valamint „a mi pillanatnyi, könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk” (2Kor 4,17). A pszichoterápiás lelkigondozás nem kívánja szőnyeg alá söpörni a konfliktusokat, viszont a mechanikus receptek (még több ima, még több Ige) helyett inkább a kreatív megoldást keresi.
Parakletikus lelkigondozás
Gyökössy Endre az általa gyakorolt parakletikus lelkigondozás lényegét többek között Magunkról Magunknak című munkájában foglalta össze.[13] Tapasztalata szerint korunkban egyre több ember távolodik el a templomtól spirituálisan, miközben kezében tartja a Bibliát, amelyet nem tud értelmezni. Ezeknek az embereknek a parakletikus lelkigondozásra van szükségük. A fogalom alapigéje a Kol 2,1–2, melyben Pál ezt írja: „Szeretném, ha tudnátok, mennyit küzdök értetek, és mindazokért […], hogy szívük felbátorodjék, összeforrva szeretetben, és eljussanak a teljes bizonyossághoz vezető ismeret egész gazdagságára […], Krisztusnak ismeretére.” A felbátorodás (más kifejezéssel élve megvigasztalódás) görög szava egy gyökből származik a Paraklétosszal, vagyis a Vigasztaló kifejezéssel, aki maga a Szentlélek. A parakletikus, vigasztaló, bátorító életápolási beavatkozásra azért is van nagy szükség, mert „a mai ember emberhiányban szenved. Fokozódik a vágy egy olyan társ után, aki meghallgat, és aki képes szeretni.”[14]
Rendszerszemléletű lelkigondozás
Pasztorálpszichológiai tanulmányában Hézser Gábor megjegyzi: az egyénre nem lehet úgy hatni, hogy környezete, kapcsolatrendszere változatlan maradjon.[15] Az ember nem gép, de nem is természetfeletti lény, hanem komplex személyiség, amely szocializáció és nevelés eredményeként alakul ki. A rendszer, amelyben él, lehet nyílt, vagy zárt […],[16] de mindenképpen egy átfogó princípiummal, Istennel áll függőségi viszonyban. Ennek felismerése és megvallása által válik képessé arra, hogy önmagát az egész, azaz a teremtés részeként fogadja el – és ez a tény alázatra int.[17]
Hézser elmélete gyakorlatias módon közelíti meg a testi-lelki betegek, krízisbe jutottak, haldoklók, családok lelkigondozását, segítő foglalkozásúak szupervízióját. Fontos megjegyzés részéről a legitimáció kérdése: milyen alapon szól bele a lelkigondozó mások magánéletébe?[18] Hézser szerint a lelkigondozók egyik feladata, hogy a hozzájuk fordulókat önállóságra, életképességre nevelje a krízisek megoldásának területén.[19] A rendszerszemléletű lelkigondozás a megoldásra koncentrál.
Krisztusi lelkülettel végzett embercentrikus lelkigondozás
Németh Dávid szerint a pasztorálpszichológia a keresztény hit tartalma és az életgyakorlat közötti eltéréseket és ellenmondásokat tárja fel a lélektan eszközeivel.[20] Szemléletében a lelkigondozás nem a megszokott (Pálhegyi által is megfogalmazott) módon Krisztus-centrikus tevékenység, hanem inkább krisztusi lelkülettel, krisztusi módon embercentrikus – Jézus szeretetét kívánja közelíteni az emberhez.[21] Ez történhet nonverbálisan, a lelkigondozói attitűd által is. A lelkigondozó feltétel nélkül elfogadó magatartása az istentelent kegyelemből megigazító Istenről való bizonyságtétel.[22]
A pszichoterápiás lelkigondozás célja, hogy segítsen az embernek az emberléte megvalósításában, aminek lehetősége a Krisztus-eseményen alapul. A lelkigondozás tehát nem a kereszténnyé válást szolgálja, hanem az emberré válást.[23]
Szabad embernek lennem a létem relativitása és feltételekhez kötött volta ellenére. A lelkigondozó arra törekszik, hogy elfogadás és megértés által a másikat ehhez a belső szabadsághoz juttassa, döntési képességét megerősítse és a másoktól való pszichés függőségét lecsökkentse. A lelkigondozás tehát szabadságra juttatás, elsegítés arra a képességre, hogy a másik segíteni tudjon önmagán.
Mindez nem tévesztendő össze az önmegváltással, hanem épp ellenkezőleg: azt jelenti, hogy az ember tanuljon meg a Szentlélekre várni, vállalja fel erőtlenségét, hogy megtapasztalhassa azt az erőt, amely az emberi erőtlenségben jut teljességre (vö. 2Kor 12,9–10).[24]
A lelkigondozás nem elvont fogalomként foglalkozik az emberrel, hanem az egyénnel, aggodalmaival és reménységével, kétségeivel és bizonyosságával, szükségleteivel és örömeivel, egész élettörténetével és konkrét életfeltételeivel együtt. Ez a holisztikus gondolkodás egyezik az ószövetségi látásmóddal.[25] Az ember alapszükséglete a társas kapcsolat, egyrészt a valahova tartozás, elismertség szükséglete, másrészt a függetlenség, hatalomgyakorlás, szabadság, individualitás és önmegvalósítás. Ezek mind lehetnek a lelkigondozás és a coaching alapesetei is.
KERESZTÉNY SZEMLÉLETŰ COACHING
Figyelemre méltó új szín a segítő tevékenységek palettáján Izsák Norbert evangéliumi coaching koncepciója. A keresztény coach olyan szakember, aki egy támogató beszélgetéssorozatban jól célzott kérdéseivel gondolati keretet ad ügyfele számára, melyben az megtalálhatja problémájára saját megoldásait, és megfogalmazhatja a célhoz elvezető lépéseket is.
A coaching fogalma
A coaching az üzleti életből, a menedzserképzésből indult, egy újfajta tanácsadói szolgálatból, amely a problémák helyett az ügyfél saját megoldásaira fókuszál. Maga a „coach” szó a sportpszichológiából ered. Ahogy a sportedző szerepe az, hogy a versenyzőjéből kihozza a legjobbat, ugyanez a célja az üzleti edzőnek is: arra szerződik, hogy ügyfele a legtöbbet hozza ki magából.[26]
A coaching olyan folyamat, mely abban támogatja az egyént, illetve csoportot, hogy képességei legjavát nyújtsa. Ebben foglaltatik
az erősségek megerősítése,
az egyéni megakadások, korlátok elkerülése,
a csoportban való működés hatékonyságának növelése.
A hatékony coaching hangsúlyt helyez a kérdéses feladatra és az ehhez kötődő kapcsolatokra is. „A coaching középpontjában a teremtő változás áll, amelyet specifikus célok kijelölése és megvalósítása által ér el. A coaching így tehát eredményorientált és nem problémaorientált folyamat (szemben a tanácsadással vagy terápiával)” (Robert Dilts). „A coaching a jövő lehetőségeire koncentrál, nem pedig a múlt hibáira” (John Whitmore).[27]
A coachingfolyamat során az ügyfél elmélyíti tudását, növeli teljesítményét, és mindezek eredményeként javul az életminősége, és a fókusz, valamint a választási lehetőségek bővítésével felgyorsítja az ügyfél fejlődését […]. A coaching arra koncentrál, hogy világossá váljon, hol tart most az ügyfél, és mit akar tenni annak érdekében, hogy eljusson oda, ahová el szeretne érni. A coachingfolyamat eredménye az ügyfél eredménye, azaz szándékának, választásának és akcióinak a következménye, amelyet a coach mint a folyamat szakértője támogatott.[28]
A coaching szerepe
A coach hasonlít a hegyi vezetőhöz, aki segít megmászni a csúcsot, megszabott időben és elfogadható kockázattal. Sürgős esetben odadobja a mentőkötelet, de soha nem mászik helyetted. Nélküle az a veszély fenyeget, hogy elveszíted a motivációdat, a türelmedet, az önbizalmadat, és feladod.[29]
„A coach […] nem receptet, kész választ vagy tudást ad az ügyfelének, hanem inkább segít a felmerült problémák miatt beszűkült tudatállapotba került embernek tágítani a látásmódját”.[30] Mint ahogy a lelkigondozás sem a módszertől válik jóvá, hanem a kompetens lelkigondozótól,[31] ugyanúgy a coaching sem a módszerektől lesz eredményes, hanem a coach szakértelmétől és személyiségétől.
Mitől keresztény a coaching?
Cikkében Linda Hedberg megjegyzi, hogy amint eleinte a mozit és a pop/rockzenét elutasították a keresztények, ám később ezekben a művészeti ágakban és stílusokban is sikeresek voltak, és maradandót alkottak, ugyanígy a coachingot is eleinte talán nehezen fogadják el a keresztények, de meg lehet és meg is kell találni azokat a lehetőségeket, témákat, amelyekben hasznos az egyének számára.[32]
Az ismert tények alapján elmondhatjuk, hogy nem attól lesz keresztény szemléletű a coaching,
mert templomban folyik;
nem is azért, mert a probléma keresztényi, hiszen nemcsak bibliai vagy vallási hitet érintő problémák vagy elakadások esetén zajlik keresztény coaching;
és nem is amiatt, hogy esetlegesen keresztény a coach vagy az ügyfél.
Inkább attól lehet keresztényi a coach és coachee közötti kapcsolat, mert benne van a Szentlélek, személyével és munkájával. A coach – a maga mentalitásával, eszközeinek megválogatásával, az inspirációra való nyitottságával – a Szentlélekre figyelve tud valami olyasmit tenni, amitől a folyamat keresztény szemléletűvé válik.
Egy coachingfolyamatban a nem keresztény, de spirituálisan nyitott coach elősegítheti azt, hogy a másik életében a Szentlélek munkálkodjon, elvégezze a „mélyre ásást” – mint ahogy sajnos az ellenkezője is előfordulhat, vagyis hogy egy keresztény coach akadályozza a Szentlelket, vagy tönkre is teheti annak munkáját egy rossz tanáccsal, egy gúnyos megjegyzéssel, törvényeskedéssel, ítélkezéssel vagy akár egyszerű figyelmetlenséggel, az illető problémájának lekicsinylésével.[33]
Már önmagában a coachingfolyamatban benne rejlik egyfajta keresztény szellemiség, amennyiben a coach nem tanácsadója akar lenni a másiknak, hanem abban kíván neki segíteni, hogy a coachee megtalálja saját válaszait a kérdéseire. Amennyiben a keresztény szemléletű coach ennek tudatában van, a legfontosabb egzisztenciális kérdésekhez vezetheti el a coachee-t, akivel – ha az értékesebbnek és fontosabb embernek fogja magát érezni – eljuthatnak az élet legmélyebb, fundamentális kérdéseihez. Miközben a coachee kezd őszintén elgondolkodni élete alapértékein, önismerete fejlődik, értékrendjét immár tudatosan fogalmazza meg, esetleg átértékeli a dolgok fontossági sorrendjét, s mindebben a Szentlélek segítségére lehet.[34] „A coaching mint módszer képes közelebb vinni minket önmagunkhoz, segít reflektálni a tetteinkre, meggyőződéseinkre, és mint ilyen, spirituális értékeket és jelentőséget hordoz.”[35] Minél jobban megismerem magamat mint Isten teremtményét, annál inkább megismerem a Teremtőt, s minél inkább meglátom gyarlóságomat és tökéletlenségemet, annál inkább felismerem, hogy szükségem van a tökéletes Megváltóra.
Spirituális coaching
A spirituális coaching általában a lét végső kérdéseit boncolgatja, a belső harmónia megtalálására koncentrál. E cikkben kizárólag a tisztán bibliai alapokon nyugvó, keresztény spiritualitással foglalkozom, de fontosnak tartottam megjegyezni, hogy a mindennapokban másfajta alapállással is találkozhatunk.
Melyek tehát a keresztény spirituális coaching főbb jellemzői és területei? Fontos, hogy kifejezze bizalmát az ügyfélben, abban, hogy az a cél elérése érdekében jó irányban halad, Isten előtt kedves a fejlődése, Isten mellé áll, hiszen örömét leli övéi megáldásában: „meg vagyok győződve, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára” (Fil 1,6). Ez azért is fontos, mert az ember általában csak azt teszi meg, ami kényelmét szolgálja. Gyors és könnyű megoldást keres, azonnali eredményt vár, elsősorban a nehézségektől és kellemetlenségektől akar megszabadulni. A változások azonban sokszor kellemetlenségekkel és erőfeszítésekkel járnak. Mégis megéri kitartani!
Pál beszél versenyfutásról, birkózásról és harcról.[36] A coachingszemléletű lelkigondozás összecseng Pál koncepciójával az érett hívő viselkedésről: a lelki növekedéshez lelki edzésre van szükség, szabályszerű küzdelemre, a hívő ember célorientált, tevékeny részvételére. Nem fog sült galambként vagy mannaként a mennyből alászállani. A jó coach nem külső tekintélyként lép fel, hanem bízik abban, hogy a kliensnek van belső tudása, melyet aktivizálhat.[37]
Isten akaratának és a mi akaratunknak összeütközése
„[…] Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15,5). Jézus szavai arra figyelmeztetnek bennünket: semmiképpen nem hagyhatjuk ki számításunkból, mert ő ad erőt, bölcsességet, egészséget, mindenféle áldást ahhoz, hogy egyáltalán gondolkodni, cselekedni tudjunk. „[…] Ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja, és élünk, íme, ezt vagy amazt fogjuk cselekedni” (Jak 4,15). Ezeket az igéket a coachingra alkalmazva azt mondhatjuk: céljaink, terveink alá vannak rendelve Isten akaratának; vagyis keresztényként nem hagyhatjuk figyelmen kívül az ő akaratát, nem törhetünk olyan célok felé, amelyek vele ellentétesek.
Hiszen kegyelemből van üdvösségetek, hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez, nem cselekedetekért, hogy senki ne dicsekedjen” (Ef 2,8–9). Nemcsak az üdvösség van kegyelemből és ajándékként, de ahogy az évek telnek, egyre inkább úgy látom, életünkben több a kegyelem, mint az érdem. Első lépésként fontos, hogy fogadjuk el egyéni adottságainkat és körülményeinket, génjeinket és hormonjainkat, alakunkat, külsőnket, munkabírásunkat, teljesítőképességünket, talentumaink számát… nem fatalizmus ez, hanem annak az igennek a visszhangja, amelyet egyszer Jézus mondott ki: igen, Atyám, mert így láttad jónak (Mt 11,26). Miért olyan lényeges ez? Mert a depressziós önsajnálat vezérmotívuma a beteges elégedetlenség[38] – lelkigondozónak is, coachnak is figyelnie kell erre, amikor valaki hajmeresztő célt tűz ki, és annak elérésében kéri segítségünket.
A reménység mint erőforrás
A Biblia nagy hangsúlyt helyez a reménységre. (Róm 5,2–3; 8,24.25; Fil 1,20; 1Thesz 1,3; Zsid 6,19) A coach első kérdése is gyakran ez: mi a legjobb reményed? A hamis reménység emberi gondolatokon alapul, míg az igazi reménység Istenből fakad. Sokan azt hiszik, az összes probléma eltűnik, ha megkapják, amit akarnak. A lelkigondozó és a coach sem erősítheti meg a segítségkérőt ebben a tévedésben. Isten nem ígéri, hogy mindent megkapunk, és soha nem lesznek gondjaink, de azt igen, hogy a nyomorúságban is mellettünk áll (Jn 16,33; Jak 1,2–4). Isten nem ígérte, hogy kemény erőfeszítés nélkül érhetjük el céljainkat; a győzelemhez szükségünk van Isten erejére. Nem várhatjuk, hogy minden az ölünkbe hulljon, a magunk részét nekünk kell megcselekednünk, míg Isten is hozzáteszi a maga részét. Az Ő ígéretei, az Ő szavahihetősége és hűsége reménységet ad nekünk a cél felé haladás kemény, néha embert próbáló útján. Az igazi reménység holisztikus. Pál a börtönben nem a bilincsei miatt panaszkodik, és fogságában is hirdetheti az Evangéliumot. Ez tulajdonképpen imáinak meghallgatása, hiszen egyrészt így beteljesült az a vágya, amelyet levelében leírt: Rómába mehetett, másrészt a római testőrség tagjaihoz is eljuthatott ezen a módon az Evangélium, és sokan hívőkké lettek (Fil 1,12–14). Pál egész életét, reménységét Isten országának rendelte alá, és ha Isten tervének megvalósulása az ő számára szenvedésekkel járt együtt, készségesen elfogadta azt is. Sokszor nem értjük Isten indokait, mi miért történik velünk, de tudhatjuk, hogy olyan nagy isteni tervet teljesít, amely végül Őt dicsőíti, és amelyből áldást kapunk (Róm 8,28). Reménységünk ezért még a kellemetlen körülmények között sem rendül meg,[39] mert a reménység döntés kérdése. Péter erre szólít fel: „Ezért tehát elméteket felkészítve legyetek józanok, és teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok” (1Pt 1,13).
„[…] Azok, akik ragaszkodnak Istenükhöz, bátor tetteket hajtanak végre” (Dán 11,32) Ez a vers azt üzeni, hogy az Istennel való mély, személyes kapcsolat erőt ad, és megszabadít a félelemtől, akár a változástól való félelemtől. Bátor dolog kilépni a komfortzónánkból, és nem csupán várni a dolgok jóra fordulását, hanem tenni is érte. A coaching ennek az előrevivő, változást hozó tettnek a megtalálásában (és végrehajtásában) segít; nem foglalkozik a probléma okaival, csak a megoldással és az erőforrásokkal.[40] Valódi segítséget csak az a lelkigondozó tud nyújtani, aki beismerte a maga segítségre szorult voltát, és megharcolt a megoldásért. Példája – az, hogy a küzdelmet túlélte, megerősödött általa – reményt és erőt ad a lelkigondozottnak is. A coach is nagy empátiával közeledik ügyfeléhez, és az megérzi rajta a ki nem mondott biztatást: te is meg tudod csinálni!
Az alázatosság témaköre
A keresztény coaching egyik kényes témája az alázatosság. A tradicionális keresztény lelkületű, kérügmatikus lelkigondozáshoz szokott hívők számára nehezen emészthető a karrierépítés gondolata. Ők ilyen igékhez (és ezekhez kapcsolódó prédikációkhoz) vannak szokva: „Aki magát megalázza, az felmagasztaltatik, és aki magát felmagasztalja, az megaláztatik” (Lk 14,11); „[…] az alázatosokhoz tartsátok magatokat” (Róm 12,16). Ezek szerint tehát az a jó hívő, akin mindenki tapos, és azt zokszó nélkül elviseli. Vagy nem?
Való igaz, hogy Jézus ezt mondta: „Tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos vagyok, és nyugalmat találtok a ti lelketekben” (Mt 11,29). De ez a tanács is tőle származik: „[…] legyetek azért okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok” (Mt 10,16). Jézus szemében tehát ezek nem egymást kizáró dolgok. Szabad tehát „okosnak” lennünk, vezető beosztást betöltenünk, bővítenünk, amíg ezek „szelídségünkben” nem akadályoznak, tehát nem válnak fontosabbá, mint Krisztus. Tapasztalhatjuk, hogy egy sikeres keresztény több eszközt tud használni az Evangélium terjesztésére, mint ha a ranglétra alján maradt volna.
Célok elérése vagy a cselekvésnek való ellenállás
Isten ígéretekkel motiválta Mózest. Biztosította arról, hogy van ereje megsegíteni a zsidókat, és eljuttatni őket a célba (az Ígéret földjére). Megadta neki a szükséges eszközt is a nép vezetéséhez: Áron volt Mózes „szája”.[41]
Az ellenállás két fajtájával találkozhatunk a lelkigondozás során. A gazdag ifjú jó példa a nyílt ellenállásra (Mk 10,17–26). Amint meghallotta Jézus tanácsát, szomorúan távozott, mert nem akarta megtenni, amit javasolt. A burkolt ellenállás esetén a gondozott külsőleg beleegyezését adja az odaszánásra, de nem hajlandó cselekedni azt. Jézus a két fiú példázatában mutatja be ezt a viselkedést (Mt 21,28–31). Az ellenállás okai lehetnek: ismétlődő kudarc, félelem, gőg, tudatlanság, hitetlenség, keserűség, helytelen irányú elköteleződés.[42] A coachingban az ügyfél nem felszólításnak engedelmeskedik, hanem saját maga mondja ki, mit kell tennie, ezért az ellenállásnak nincs értelme. Ha a coach mégis úgy érezné, hogy ügyfele ellenáll a változásnak, megreked a folyamat, akkor segít továbblendülni.
ZÁRÓGONDOLATOK
Mi tehát a válasz a címben feltett kérdésre? Számomra az: érdemes lenne a két segítő szakmát a gyakorlatban ötvözni, vagyis coachingszemléletűvé tenni a lelkigondozást. Nagyon fontos, hogy a posztmodern ember szükségleteihez kell igazítani az egyházi missziót, így a lelkigondozást is. Minden segítő foglalkozásnak az emberrel kell törődnie, azzal a személlyel, aki az adott társadalomban, az adott szellemi áramlatoktól befolyásoltan, az adott állapotban van. Eszköztárunkból azt kell elővennünk, ami hatásos, eredményes, célravezető. Nem tanácsos elakadnunk egyetlen szakembernél, irányzatnál vagy módszernél. A pszichodogmatizmus, a módszerkényszeresség vagy módszerfatalizmus semmilyen segítő tevékenységnél nem lehet előrelendítő.[43] Keresztény segítőként arra kell törekednünk, hogy ne a módszerek, hanem a Szentlélek irányítson minket.[44]
A posztmodern társadalom individualista, mindenki csak azt fogadja el, amivel azonosulni tud. A coaching eszköz lehet arra, hogy ezt a meggyőződést nem sértve segítsen az embereknek, miközben közelebb vezeti a valódi értékekhez és Istenhez, esetenként a vágyott jövő újrafogalmazásával.[45]
Az Egyháznak van három választási lehetősége: 1. A tradicionális értékek leglényegesebb elemeit eltávolítja, és alkalmazkodik a világ elvárásaihoz. 2. Görcsösen kapaszkodik a régi szokásokba, a hagyományokba, és kizár mindent az életéből, ami a világból származik. 3. Az Ige mércéjéhez igazodva megőrzi a biblikus tanítást és üzenetet, de nyitott marad a változó körülményekre, megújul, és érthetővé válik a világ számára, partnerként kezeli a rábízottakat. Belátható, hogy a harmadik a legjárhatóbb út.[46] A lelkigondozás és coaching esetében ez úgy valósulhat meg, hogy a hagyományos értékeket nem elfeledve, a coaching szemléletét hasznosítjuk a lelkigondozásban. Ehhez jézusi lelkületű, elhívott és képzett keresztény coachokra van szükség, akik segíthetnek gyülekezeti lelkipásztoroknak, egyszerű hívőknek és világi szakembereknek abban, hogy erőforrásaik, céljaik keresése közben közelebb kerüljenek önmagukhoz – és jó esetben Teremtőjükhöz is. Meg kell találnunk az imádkozás, a Szentlélek általi inspiráció, intuíció helyét ebben a folyamatban.[47]
BOZÓNÉ CSERNUS EMŐKE
teológus, keresztény szemléletű coach
Pünkösdi Teológiai Főiskola
[1] Például József,Jób,Mózes,Saul,Dávid,Nehémiás és több prófétaesetében(természetesenazőéletükbenmegkülönböztethető a prófétai szolgálat az eseti lelkigondozói tevékenységtől).
[2] 1Tim 4,12–16; 5,21–23, a Filemonhoz írott levél teljes egészében csodálatos példája egy emberi kapcsolat helyreállásának, melyben Pál vállalta a közvetítő szerepet.
[3] Weiss, Helmut, Lelkigondozás, szupervízió, pasztorálpszichológia, Kolozsvár, Exit, 2011, 42–43.
[4] Weiss, Helmut, Lelkigondozás, szupervízió, pasztorálpszichológia. Kolozsvár, Exit, 2011, 44–46.
[5] MacArthur, John, Biblikus lelkigondozás, Bp.,„Jó Hír” Iratmisszió Alapítvány, 2005, 95–309.
[6] Hézser Gábor, Pasztorálpszichológiai tanulmányok: elméletek, irányzatok, emberkép, Debrecen, Debreceni Református Hittudományi Egyetem, 2002, 22.
[7] Izsák Norbert, A pasztorálpszichológia története, in Izsák Norbert–Hecker Róbert–Riesz Mária, Autokeirikus pasztorálpszichológia, Bp., Pünkösdi Teológiai Főiskola, 2012, 30.
[8] Pálhegyi szerint Krisztus-centrikusnak kell lenni. Pálhegyi Ferenc, Kalauz a bibliai lelkigondozáshoz, Bp., Keresztény Ismeretterjesztő Alapítvány, 2015, 11.
[9] Pálhegyi, i. m., 9–33.
[10] Weiss, i. m., 71.
[11] Weiss, i. m., 76.
[12] Weiss, i. m., 69–70.
[13] Gyökössy Endre, Magunkról Magunknak, Bp., Szent Gellért Kiadó és Nyomda, 2011.
[14] Sitku Tibor, A protestáns lelkigondozás Magyarországon a 20. század második felében, Pünkösd.ma, 2015/2, 2–10, 4.
[15] Hézser Gábor, Miért? Rendszerszemlélet és lelkigondozói gyakorlat. Pasztorálpszichológiai tanulmányok, Bp., Kálvin János Kiadó, 1996, 5.
[16] Satir, Virginia, A család együttélésének művészete, Bp., Coincidencia Kft, 1999, 129–137.
[17] Hézser, i.m., 17–21.
[18] Hézser, i.m., 50.
[19] Hézser, i.m., 103.
[20] Németh Dávid, Isten munkája és az ember lehetőségei a lelkigondozásban. A pszichológia helye a poimenikában. Doktori értekezés, Bp., Kálvin János Kiadó, 1993, 51–52.
[21] Sitku, i. m., 2–10, 8.
[22] Németh, i. m., 133–137.
[23] Németh, i. m., 52. Ez meglehetősen különbözik a kérügmatikus lelkigondozás céljától.
[24] Németh, i. m., 52.
[25] Németh, i. m., 57.
[26] Komócsin Laura, Módszertani kézikönyv coachoknak és coachingszemléletű vezetőknek, II, Bp., Manager 2011, 18.
[27] Komócsin, i. m., .
[28] ICF-kompetenciák (= International Coach Federation).
[29] Suchý, Jiří–Nálovský, Pavel, Životní koučování a sebekoučování, Praha, Grada, 2012, idézi Komócsin, i. m., 17, 18.
[30] Izsák, i. m., 3.
[31] Németh, i. m., 64.
[32] Hedberg, Linda, Movies switchfoot and certification, 2010, http://www.christiancoachingcenter.org/index.php/2010/10/ movies-switchfoot-and-certification-by-linda-hedberg/ (letöltve: 2018. 04. 30.).
[33] Interjú Izsák Norberttel a Pünkösdi Teológiai Főiskolán, Budapest, 2016. 02. 27. (A szerző saját magnófelvétele alapján.)
[34] Izsák, Interjú.
[35] Uő, Evangéliumi keresztény coaching, Pünkösd.ma, 2013/3, 3. 36
[36] 1Kor 9,24; 1Tim 6,12; 2Tim 2,4.; MacArthur, i. m., 281.
[37] Izsák, Evangéliumi keresztény coaching, 3–4.
[38] Gyökössy, i. m., 180.
[39] MacArthur, i. m., 158–159.
[40] Szabó Péter–Meier, Daniel–Hankovszky Katalin, Rövid és tartós coaching. Megoldásközpontú beszélgetések, Bp., Solutionsulfers Magyarország, 2010, 24.
[41] MacArthur, i. m., 229.
[42] MacArthur, i. m., 235.
[43] Gyökössy, i. m., 257.
[44] Izsák–Németh, i. m., 54.
[45] Izsák, Interjú.
[46] Seres-Grábler Eszter, Milyen missziós paradigma lehet eredményes/hiteles a posztmodernben?, Pünkösd.ma, 2013/3, 5–8.
[47] Izsák, Evangéliumi keresztény coaching, 2–4.