Lelkészek és az éghajlatváltozás

A Pannon Egyetem 2013–2014-ben végzett empirikus szociológiai kutatásában a Balaton Kiemelt Üdülőkörzetben élők – a régióbeli állandó átlagos lakosság és hét ágenscsoport¹ – éghajlatváltozással kapcsolatos attitűdjeit vizsgáltuk: egyfelől a régióbeli állandó népesség, másfelől az ágensek attitűdjeit, vagyis azokéit, akik olyan társadalmi pozícióban vannak, hogy befolyást gyakorolhatnak mind magára az éghajlatváltozásra és annak hatására (például a mezőgazdasági vállalkozók és a polgármesterek), mind pedig az ökológiai attitűdökre (így a biológia- és földrajztanárok,² a tanítók, a lelkészek, a médiaszakemberek és a leendő környezetmérnökök).³ A kérdőíves vizsgálat öt fő témakört foglalt magába: 1. világnézet és értékrend, 2. általános és régióspecifikus problémaészlelés, valamint a tájékozódás forrásai, 3. az éghajlatváltozás különféle aspektusaival kapcsolatos attitűdök, 4. a beavatkozási lehetőségek, változásokhoz való adaptáció, 5. személyes intézkedések, megoldások. A lelkészmintába 24 katolikus, 8 református, 5 evangélikus és 1-1 baptista, ortodox és hit gyülekezetebeli lelkész került.⁴

A LELKÉSZEK SZOCIOLÓGIAI JELLEMZŐI

NEM, ÉLETKOR, ISKOLÁZOTTSÁG, ÉLETMÓD

Az ágensek közül csupán az egyetemisták, a vállalkozók és a médiaszakemberek között fele-fele a nemek aránya. A tanítók döntő többségben, a tanárok háromnegyed részben nők. A lelkészek háromötöd részben, a polgármesterek háromnegyed részben férfiak. Hat ágenscsoportban a legmagasabb betöltött életkor átlaga 43 és 48 év között van, a lelkészek 48 éves átlagéletkorát az ennél jóval idősebb katolikus és a katolikusoknál jóval fiatalabb protestáns lelkészek adják ki. A tanároknak 83, a lelkészeknek 57 százaléka rendelkezik egyetemi diplomával, ezzel ők tekinthetők a két legiskolázottabb csoportnak. A vállalkozóknak 50, a polgármestereknek 44, a médiaszakembereknek 39, a lelkészeknek 38, az egyetemistáknak 29, a tanároknak 22, a tanítóknak 18 százaléka sorolja magát a jómódúak vagy a tehetősek közé. Ugyanez a sorrend az adózás utáni nettó jövedelmek tekintetében is. Az életmódot és az életminőséget jellemző szabadidős tevékenységek gyakorisága alapján a legtöbb ágenscsoportban az internetezés áll az élen, a tévénézés a második, az újságolvasás pedig a harmadik helyen, a lelkészeknél azonban természetesen a vallásgyakorlás kerül az első helyre. A lelkészek állnak az élen a társas kapcsolatok és a közhasznú tevékenység gyakoriságát tekintve, a közéleti és politikai tevékenység terén is csak a polgármesterek előzik meg őket.

 

VISZONYUK A TERMÉSZETHEZ

Az ágensek közül a tanárok érzik magukat a legközelebb a természethez, ebben a lelkészek csak a negyedikek. „A szabadban eltöltött idő kellemes és élvezetes dolog” állítással valamennyi ágenscsoport jobban azonosul, mint az átlagnépesség; leginkább a lelkészek.

Akár eléggé szoros összefüggés is feltételezhető a kirándulás kedvelése és az éghajlatváltozásokkal kapcsolatos beállítódás között, hiszen ez esetben az ember saját bőrén, saját szemével tapasztalhat bizonyos ökológiai tényeket, jelenségeket. A legalább havonta kirándulók aránya a régióbeli népességben csak 12 százalék, különböző ágenscsoportokban ennek négyszerese-ötszöröse, legnagyobb a vállalkozók (74%) és a tanárok (75%), legkisebb a tanítók (53%) és a lelkészek (50%) körében.

Azzal az állítással, mely szerint „a természeti értékek célja elsősorban az emberek kiszolgálása”, a régióbeli népesség közepes mértékben (3,1) ért egyet. Az ágenscsoportok erősen vitatják ennek a tézisnek az igazságát, leginkább a médiaszakemberek (1,9), valamint a tanárok (1,8), akik közül többen a „kiszolgálást” kihasználásnak értelmezik. A lelkészek ennél valamivel kevésbé (2,3), feltételezhetően azért, mert egy kisebb hányaduk önmagában is teremtett értéknek tekinti a természetet, feltehetően már az újabb teremtésvédelmi irányzatok hatására. (Baji 1998, Harsányi 1995, Jávor 2006, Nacsinák 2003, Varga-Berta 2005)

 

ÉRTÉKRENDJÜK

A tíz legfontosabbnak ítélt érték között a környezet megóvása (5,3 és 5,6 közötti értékekkel⁵) valamennyi ágenscsoportban az első helyen szerepel. Mindegyik ágenscsoportban az öt legfontosabbnak tartott érték között található életüknek a hozzájuk közel álló embereknek szentelése (5,0 és 5,4 közötti értékekkel). A lelkészek értékrendjének specifikumát a vallási és családi hagyományoknak, a segítésnek, a másság elfogadásának átlagosnál magasabb értékelése, valamint a gazdaságnak, a képességeink mások általi megbecsülésének, az örömnek, a változatos és az izgalmas életnek az átlagosnál jóval alacsonyabbra értékelése jellemzi.

Mivel az ökológiai krízis veszélyhelyzetbe kerülő embertársakat érint, közösségi (felebaráti) érzékenységet is feltételez. Az a tény, hogy a tanítók és a lelkészek értékrendjében szerepel legmarkánsabban az együttműködés, a gondoskodás, a szeretet, illetve a mások iránti nyitottság, megenged egy olyan feltételezést, hogy az ő éghajlatváltozással kapcsolatos attitűdjüket a problematika emberi oldala erőteljesen motiválhatja.

A régióbeli lakosság politikai irányultsága a baloldaltól a jobboldalig terjedő tízfokú skála alapján középre tájolható (5,3), az ágensek közül hozzájuk legközelebb a tanítók állnak, a többi ágenscsoport jobbra húz, legerősebben a lelkészek (7,2).

Míg a régióbeli állandó népesség a szegény Nigéria (0 pont) és a gazdag Norvégia (100 pont) között Nigériához jóval közelebb (25 pont) helyezi el hazánkat, addig az ágenscsoportok 46 és 64 pont közé, vagyis jóval közelebb Norvégiához. Leginkább a jobboldali lelkészek érzik hazánkat legközelebb a gazdag világhoz, legkisebb mértékben a legkevésbé jobboldali tanítók.

 

GLOBÁLIS PROBLÉMÁK ÉSZLELÉSE

A régióbeli állandó népességben a legkomolyabbnak tekintett világprobléma egyértelműen a globális felmelegedés (2,6),⁶ ezt követi a szegénység, valamint az élelem- és a vízhiány (1,0), majd népesség növekedése (0,4) és a fertőző betegségek elterjedése (0,3) áll. Az ágensek körében eléggé hasonló a helyzet. Legsúlyosabbnak a lelkészek (2,4) ítélik a globális felmelegedést, a szegénységet, az élelem- és vízhiányt leginkább a médiaszakemberek, a tanárok és a lelkészek.

Szinte mindenki tapasztalt az utóbbi évek során változásokat az időjárásban, mind az állandó népességben, mind pedig az ágenscsoportokban. Utóbbiak jóval hosszabb ideje észlelik a változásokat, mint az átlaglakosság; legrégebb óta a lelkészek.

Míg az alapminta tagjainak csak 6 százaléka gondolja úgy, hogy életükben még nem fog problémát okozni az éghajlatváltozás, az ágenseknek már 10–30 százaléka, legnagyobb arányban a médiaszakemberek, legkisebb arányban a lelkészek és a polgármesterek gondolják így. Az ágensek valamivel nagyobb mértékben érzik azt, hogy Magyarországot is érinti az éghajlat megváltozása, mint az átlaglakosság, leginkább a pedagógusok, a lelkészek és a polgármesterek.

A régióbeli lakosság jóval kevésbé látja veszélyesnek a helyzetet, mint az ágensek. A problémát legfenyegetőbbnek érző tanítókon (4,5), egyetemistákon (4,4) és polgármestereken (4,2) kívül a lelkészek (4,0) is jóval inkább, mint az átlagnépesség. Az „éghajlatváltozások következtében kialakuló erőszakos konfliktusok növekedésével” az egyetemisták kivételével az ágensek (köztük a lelkészek is) inkább számolnak, mint az alapmintához tartozók. Hasonló a helyzet „az ivóvíz- és élelmiszerhiány miatt a konfliktusoktól sújtott területekről történő menekülés” súlyosságának megítélésében. A természetben okozott károkat (így a szigetek és a tengerpartok víz alá kerülését és az élővilág kipusztulását) a pedagógusok és a lelkészek ítélik legsúlyosabbnak.

Az ágenscsoportok közül a tanárok és a lelkészek észlelik legélesebben a problémákat. Úgy tűnik, hogy a globális problémák észlelésében a tanárok esetében a szakértelemnek, a lelkészek, a tanítók és a polgármesterek esetében emellett az erkölcsi felelősségérzetnek, a széles horizontú gondolkodásnak és az együttérzésnek van legnagyobb szerepe.

AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS RÉGIÓBELI SPECIFIKUS ÉSZLELÉSE

Az éghajlatváltozásoknak a Balaton környékét érintő negatív következményeit 10 fokú skálán jelölve legsúlyosabbnak a lelkészek (6,1) látják. A pozitív fejlemények tekintetében az átlagos népesség jóval borúlátóbb (127%),⁷ mint az ágensek, akik közül a médiaszakemberek számolnak leginkább pozitív fejleményekkel (212%), őket a lelkészek (198%) követik.

Négy olyan ágenscsoport is van, amely kevésbé látja súlyosnak a melegebb és szélsőségesebb időjárás következményeit, mint a régióbeli átlagpolgárok (3,4⁸), közülük leginkább a lelkészek.

Az éghajlatváltozás régióbeli észlelésében rejlő veszélyeket leginkább a lelkészek, a tanítók és az egyetemisták érzékelik, legkevésbé a vállalkozók és a médiaszakemberek.

A TÁJÉKOZÓDÁS FORRÁSAINAK HASZNÁLATA ÉS AZ INFORMÁLTSÁG

Míg az átlaglakosoknak még mindig 91 százaléka a rádióból is tájékozódik az éghajlatváltozásokról, az ágenseknek kisebb része (78–53%-a). A televíziót majdnem mindegyik csoport jóval nagyobb (85–95%) arányban használja ökológiai vonatkozású tájékozódásra, mint az átlaglakosok, az egyik kivétel éppen a lelkészek (70%). A legtöbbek által használt, éghajlatváltozásokkal kapcsolatos hírforrás – megelőzve a rádiót, a tévét és a napilapokat – az ágensek körében (a lelkészeket is beleértve) természetesen ma már az internet. Egyáltalán nem meglepő, hogy az átlagnépességnek csak 4 százaléka találkozik ökológiai szakirodalommal, az ágensek között a két szakembercsoport, az egyetemisták és a tanárok, valamint a tanítók állnak az élen (49–66%-al), a sor végén pedig a lelkészek.

Munkája során éghajlatváltozással az átlaglakosságnak csak három százaléka találkozott. Az ágensek közül legnagyobb arányban érthetően a tanárok (67%), legritkábban a lelkészek (42%) és a vállalkozók (41%). Civil szervezeteken keresztül leginkább a tanárok, a lelkészek és a polgármesterek tájékozódnak. Érintettségből adódó személyes tapasztalatokkal a régióbeli átlagpolgároknak csak tizede rendelkezik, az ágensek viszont jóval nagyobb arányban, élükön a lelkészekkel (66%), akik megelőzik a pedagógusokat (57%) és a polgármestereket is (48%).

AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL ÖSSZEFÜGGŐ DÖNTÉSI ÉS CSELEKVÉSI LEHETŐSÉGEK MEGÍTÉLÉSE

Az éghajlatváltozás ellen fellépő 13 tényező közül az ágensek körében háromnak a megítélésében észlelhető jelentősebb eltérés. Az egyik ilyen a kormányzat megítélése, amelynek a zömmel kormánypárti polgármesterek szavaznak legnagyobb arányban bizalmat. Második helyen, de a polgármesterektől jelentős távolságra a zömmel inkább jobb, mint baloldali lelkészek és a náluk kevésbé jobbra húzó tanárok állnak. Elgondolkodtató, hogy a médiaszakemberek, a polgármesterek és a lelkészek az éghajlatváltozás megítélésében nagyobb befolyásoló szerepet tulajdonítanak az iskolának, mint a tanítók és a tanárok. A szakemberektől és a tudósoktól a lelkészek várnak legtöbbet.

Ami a lakosság véleménynyilvánítási lehetőségeinek számbavételét illeti, a legtöbb ágenscsoport (42–67%) leginkább azzal ért egyet (amivel az össznépességnek csak 23%-a), hogy „a helybelieknek nemcsak kívánságaik lehetnek, hanem egyezségre is kell velük jutni”. A legdemokratikusabb változatot (vagyis „a végső esetben a vétójog érvényesítését”) leginkább a tanítók (39%), a vállalkozók (37%) és a tanárok (32%) képviselik, de a lelkészek (26%) és a médiaszakemberek (24%) is inkább, mint a polgármesterek (15%).

A Balaton térségi káros hatások ellen számításba vehető tényezők megítélését illetően az ágenscsoportok között nincsenek igazán jelentős különbségek. Az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdéseket illetően az Európai Unióban a tanárok (3,8) és a lelkészek (3,9) bíznak legkevésbé, leginkább pedig a tanítók és a vállalkozók (4,2–4,2).

 

FELELŐSSÉGVÁLLALÁS A MEGELŐZÉS ÉS A HATÁSENYHÍTÉS TEKINTETÉBEN

 

LEHET-E, SZÜKSÉGES-E, SZABAD-E TENNI VALAMIT AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ENYHÍTÉSE ÉRDEKÉBEN?

Mindhárom kérdésre mind az alapmintában, mind az ágenscsoportokban csaknem mindenki igennel felelt, viszont arra a kérdésre, hogy „mire van lehetőség”, eléggé eltérő válaszokat adnak az átlagpolgárok és az ágensek. Az ágensek az átlagpolgárokhoz képest talán inkább realisták, mint borúlátók. Így például míg az alapminta tagjainak csak 4 százaléka gondolja úgy, hogy „csak korlátozott mértékben van lehetőség a cselekvésre”, addig az ágenseknek 13–26 százaléka; legnagyobb arányban a lelkészek (26%). Az „el kell fogadni a helyzetet, és meg kell próbálni ezek között a körülmények között élni” álláspontra az átlagpolgároknak mindössze 1 százaléka, az ágenseknek viszont 3–13 százaléka jutott, jellemző módon a legnagyobb arányban ismét a lelkészek (13%).

AZ ÖKOLÓGIAI KRÍZISRE ADHATÓ VÁLASZOK MÉRLEGELÉSE

A kifejezetten fatalista választ („akárhogy is élünk, a sors akarata ellen nem tehetünk semmit, a dolgok menetén változtatni nem tudunk, nincs mit tennünk”) az alapminta tagjai valamivel inkább elfogadják, mint elutasítják (3,6), az ágensek viszont (köztük a lelkészekkel) egyértelműen elutasítják ezt a választ (1,6 és 2,1 közötti értékekkel). A másik, az optimistán fatalista választ („ha mindenki és minden elpusztul is, mi túl fogjuk élni”) az ágensek még inkább elvetik, leginkább a lelkészek (1,3), akik feltehetően egyaránt tiltakoznak a Teremtés elpusztítása és a túlélők önzése ellen.

A felelősséget elhárító válaszok közül azt, hogy „ez nem a közember, hanem a szakemberek vagy a civil szervezetek feladata”, az átlaglakosok valamivel inkább elfogadják, mint elutasítják (3,7), az ágensek viszont egyértelműen elutasítják, leginkább a tanítók és a lelkészek (1,6–1,6). Azt a jellegzetesen ambivalens választ, mely szerint „talán elkezdeném az életformám megváltozatását, de mit ér egyetlen csepp a fogyasztói társadalom mély tengerében”, a régióbeli népesség szintén inkább elfogadja, mint elutasítja (4,0), az ágensek viszont megérzik ennek az érvelésnek önfelmentő hamisságát; leginkább éppen a lelkészek (2,1).

AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS OKAINAK MEGJELÖLÉSE

A kérdőívben felkínált kilenc kijelentés közül mindössze egy olyan akadt, mely szerint „az éghajlatváltozás Isten elrendelése”, amelyet mindenki elutasított (1,3 és 1,8 közötti átlagértékekkel), a nagyon vallásosok és a nem vallásosok egyaránt. Nagyobb mértékben (4,1) értenek egyet az átlaglakosok azzal, hogy „az éghajlatváltozás oka a gazdag országok pazarlása”. Az ágenscsoportok közül ezzel, feltehetően erkölcsi dimenzióban értelmezve, a lelkészek (4,4) azonosultak leginkább. Az állandó népesség számára a legelfogadhatóbb magyarázat (4,1) az, hogy „az éghajlatváltozás oka a világméretű népességnövekedés”. Ezzel – bizonyosan valláserkölcsi okokból – a lelkészek (3,0) értettek egyet legkevésbé. „A túlnépesedés veszélyes, az emberi populáció növekedését szabályozni szükséges” állítással – amellyel ma már egyházi vezetők és teológusok is egyetértenek – az ágenscsoportok közül a lelkészek véleménye (2,3) tér el leginkább az átlagemberekétől (3,7).

Egyetlen olyan állítás akadt ezek között, amelyikkel sokkal inkább az ágensek (3,7–4,4) értenek egyet, mint a régióbeli átlagpolgárok (3,6): mely szerint „az éghajlatváltozás oka egyes gazdasági szereplők lelkiismeretlensége”. Az erkölcsi kérdésekben eddig is legérzékenyebb lelkészek (4,3) osztják leginkább ezt a véleményt.

AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁS ELLENI FELLÉPÉS ÉS NEM CSELEKVÉS OKAI

A felkínált válaszlehetőségek közül az ágensek leginkább az erkölcsi vonatkozású „viselkedés megváltoztatása” állítást fogadják el; nem véletlenül elsősorban a lelkészek (80%), legkevésbé pedig a tanárok (40%). Az átlaglakosokhoz képest (27%) az ágenscsoportok tagjai jóval erőteljesebben azonosulnak azzal, hogy „ráirányítsuk az éghajlatváltozás következményeire a figyelmet”, leginkább ismét a lelkészek (63%).

A GAZDASÁGI ÉS A KÖRNYEZETI SZEMPONTOK MÉRLEGELÉSE

Azzal a megállapítással, hogy „ha a gazdaság jól működik, lesz pénz a környezetvédelemre” mind a régióbeli népesség, mind az ágensek kevéssé értenek egyet, legkevésbé a lelkészek. Azzal, hogy „a gazdasági növekedés és fejlődés elsőbbséget élvez a környezetvédelemmel szemben”, az alapminta tagjai átlagosan középen helyezkednek el, az ágenscsoportok viszont (köztük a lelkészek is) erőteljesen vitatják ezt az állítást. Azzal, hogy „a társadalmi, gazdasági és környezeti szempontokat azonos mértékben szükséges figyelembe venni”, leginkább a lelkészek értenek egyet, azzal viszont, hogy „a környezeti szempontok megelőzik a társadalmi és gazdasági szempontokat”, a lelkészek csak közepes mértékben (38%) azonosulnak.

Nagyjából hasonló mértékben érzik úgy az átlagpolgárok (3,8) és az ágensek (3,4–4,1), hogy „a környezeti károk komoly érzelmi-lelki károkat okoznak az ember számára”. Leginkább a lelkészek (4,1) vannak ezen az állásponton. Jelentős a különbség az alapminta (3,9) és az ágenscsoportok (4,2–4,7) között abban, hogy „mennyire kell az embereknek mindennapi tevékenységük során figyelniük a természet értékeinek és erőforrásainak megőrzésére”. Jóval inkább az ágensek értelmezték ezt a kijelentést erkölcsi parancsnak, mint az átlagpolgárok, leginkább a lelkészek (4,7), a tanítók (4,7) és a médiaszakemberek (4,6).

AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL JÁRÓ KOCKÁZATOK KEZELÉSE

Azzal a megállapítással, „a szegények jobban ki vannak téve a veszélyeknek, ezért a társadalomnak fokozottabban kell segíteni őket a negatív hatások mérséklésében”, leginkább a lelkészek és – az ágensek körében legvallásosabb – polgármesterek értettek egyet.

AZ IGAZSÁGOSSÁG ELVÉNEK ÉRVÉNYESÜLÉSE AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL KAPCSOLATOS TERHEK ELOSZTÁSÁBAN

Azzal, hogy „az érintettek viseljék a terheket” – amivel az átlagpolgárok 23 százaléka ért egyet –, az egyetemisták kivételével az ágenseknek (köztük a lelkészeknek is) alig néhány százaléka ért egyet, de azt sem tartják igazságosnak, hogy „elsősorban a tehetősek viseljék a felmerülő anyagi terheket”. Arra a kérdésre, hogy „Ön személy szerint hajlandó lenne többet fizetni az olyan energiáért, amelyik kevesebb üvegháztartást okozó gázt termel, ezzel is küzdve az éghajlatváltozás ellen?”, a régióbeli népességnek csupán 5 százaléka, az ágenseknek viszont 18–27 százaléka felel igennel, legnagyobb arányban a tanítók és a lelkészek.

 

BEAVATKOZÁSI LEHETŐSÉGEK

 

SZEMÉLYES ÉLETVITELÜKBEN VÁRHATÓ VÁLTOZÁSOK

A vásárlási és fogyasztási szokások vonatkozásában az átlagpolgárok alig-alig (2,7 és 2,8), az ágensek valamivel komolyabb mértékben számítanak változásokra. Mindkét esetben leginkább a legkevésbé tehetős tanítók (3,6 és 3,7), legkevésbé a lelkészek (3,0 és 3,2), már csak azért is, mert háromötödük cölibátusban él. Az is elképzelhető, hogy mindkét (házas és cölebsz) lelkészi alcsoportban úgy érezték, hogy ők eddig is visszafogottak voltak a fogyasztásban.

A legnagyobb különbség abban a tekintetben észlelhető, hogy számítanak-e változásra a környezeti kérdésekben megmutatkozó tudatosság terén. Az alapminta tagjai csak közepes (3,0), az ágensek jóval nagyobb (3,6–4,0) mértékben, legnagyobb mértékben a polgármesterek és a vállalkozók mellett a lelkészek kalkulálnak ilyenfajta változással.

AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSHOZ VALÓ ALKALMAZKODÁSESZKÖZEI HATÉKONYSÁGÁNAK MEGÍTÉLÉSE

Az értékelésre felkínált tizenegy eszköz közül mindet az ágensek tartják valamivel fontosabbnak. A „zöld területek növelését” és a „vizes rehabilitációt” a lelkészek tartják legfontosabbnak, „az infrastruktúra (közművek, közlekedés, kommunikáció) ellenállóbbá tételét” és a „katasztrófa-elhárítást, a vízügy és az egészségügy jobb eszközökkel, jobb szakemberekkel való ellátását” viszont ők a legkevésbé.

A LAKOSSÁG SZÁMÁRA HOZZÁFÉRHETŐ ESZKÖZÖK FONTOSSÁGÁNAK MEGÍTÉLÉSE

A helyi gazdaság erősítésének három módja közül az átlaglakosság az „önellátás, öngondoskodás fokozását” és „a helyben előállított termékek vásárlását, cseréjét” tartja legfontosabbnak, az ágensek közül mindkettőt a lelkészek. „A helyi közös munka kalákába szerveződését” egyetlen ágenscsoport sem tartja olyan fontosnak, mint az átlaglakosság, de a tanítókon kívül ezt is a lelkészek szorgalmazzák leginkább. Az „energiahasználatban kívánatosnak tartott változtatásokat” az ágensek közül a pedagógusok és a lelkészek gondolják legfontosabbnak, ugyancsak ők „a háztartások fogyasztását, az élelmiszerek tartalékolását, a komposztálást, a hagyományos építőanyagok használatát, a műanyag termékek és csomagolóanyagok helyett természetben lebomló anyagok használatát” is. „A lakóhelyhez közeli munkahelyet” és a „helyben lévő óvodát” is a tanítók mellett ugyancsak a lelkészek ítélik leginkább fontosnak.

A MINDENNAPI GYAKORLATBAN ALKALMAZOTT INTÉZKEDÉSEK ÉS MEGOLDÁSOK

Első pillantásra talán meglepetést okozhat, hogy a személyes gyakorlat terén egyértelműen az ágensek felé billen a mérleg nyelve, pedig arról lehet szó, hogy eléggé erős a koherencia és a következetesség az attitűdök, a magatartás és a viselkedés, az elmélet és a gyakorlat vonatkozásában.

A csökkentett autóhasználat az átlaglakosságban csak 22, az ágensek körében 29 százalékos; legnagyobb mértékű a lelkészek (53%) és a vállalkozók (43%) körében. A „környezetbarát közlekedésmód (ha lehet, gyalogosan, kerékpárral, tömegközlekedési eszközzel)” tekintetében a tanárok mellett ugyancsak a lelkészek járnak az élen.

 

ÖSSZEGEZÉS

Herwig Büchele (1991) szerint a társadalom humanista reformjához nélkülözhetetlen a társadalmi-politikai cselekvést irányító „alkotó etika”, melyet egyaránt jellemez egyfelől a realitásérzék, vagyis a mindenkori terepviszonyok figyelembevétele, másfelől az utópiahorizont. Ezeknek a feltételeknek kutatásunkban – énképük és értékrendjük alapján – leginkább a tanítók feleltek meg. Az ökológiai problémák globális érzékelésében szakértelmükre támaszkodva a tanárok, erkölcsi felelősségérzetüktől vezérelve pedig a lelkészek jeleskedtek. Az ökológiai felelősségvállalás tekintetében viszont a lelkészek bizonyultak leghatározottabbaknak. A beavatkozás és cselekvés terén a tanítók a legnyitottabbak és egyben legaktívabbak, valamennyire még a tanárok, a polgármesterek és a médiaszakemberek is, legkevésbé az egyetemisták és a lelkészek.

Mindent összevetve az éghajlatváltozással kapcsolatos beállítódás és viselkedés tekintetében egyértelműen a tanítók bizonyultak leginkább érintettnek, bevontnak, de mögöttük sorakoznak föl a szakszerűen reagáló földrajz- és biológiatanárok mellett a lelkészek is, akik elsősorban erkölcsi indíttatással reagáltak a problémákra. Az ő éghajlatváltozással kapcsolatos attitűdjüket erőteljesen motiválja a problematika emberi és közösségi oldala. A megelőzést és a hatásenyhítést szolgáló felelősségvállalással való azonosulás – vagyis egy kifejezetten erkölcsi megnyilvánulás – a lelkészek körében mutatkozik legerősebbnek.

HIVATKOZOTT SZAKIRODALOM

Baji Lázár Imre, A bekerítési mozgalmak vége, Ökotáj, 1998, 18–19, 27–35.
Bögre Zsuzsa–Kamarás István, Vallásszociológia, Bp., Luther Kiadó, 2013
Büchele, Herwig, Keresztény hit és politikai ész, Bp.–Luzern, Egyházfórum Kiadó, 1991
Dombi Gábor, Módszertan, Kézirat, 2014
Harsányi Pál Ottó, Új ég, új föld felé. Ökoteológiai vázlat (Erkölcsteológiai füzetek 4.), Róma, EFO Kiadó és Nyomda, 1995
Jávor Benedek A kereszténység ökológia küldetése, Iustum Aequum Salutare, 2006,2(1–2), 45–52.
Kamarás István, Hazai keresztény válaszok az ökológiai válságra, Iskolakultúra, 2013, 23 (12), 3–29.
Kamarás István, Régióbeli ágensek éghajlatváltozással kapcsolatos attitűdjei, Iskolakultúra, 2014, 24(11–12), 145–175.
Nacsinák Gergely András, Aszkézis. Ökológiai kérdések megjelenése a vallásokban, Iskolakultúra, 2003, 13(2), 33–46.
Varga-Berta József, Az ökocivilizáció teológiája, 2005, Katekhón, 3.

KAMARÁS ISTVÁN OJD
író, szociológus
akadémiai doktor