Közel az Istenhez, közel az emberhez

Megjelent az Egyházfórum 2006/6. számában

Melyik egyházmegye vezetését ne foglalkoztatná a korszerű lelkipásztorkodás kérdése? A német Passaui Egyházmegye püspöke, Franz Xaver Eder, úgy döntött, hogy az egyházmegye papjaival és híveivel közösen dolgoznak ki egy lelkipásztri munkatervet, amelynek elkészítésben valóban több ezren vettek részt. Szerkesztőségünk két részben közli a terjedelmes és figyelemre méltó dokumentumot, amelynek egyetlen nagy hiányossága van: nem ültették át a gyakorlatba. Az egyházmegye újonnan kinevezett püspöke ugyanis gyakorlatilag hatályon kívül helyezte az elődje által jóváhagyott munkatervet. Pedig így is lehetne! – A Szerk.

 

Közel az Istenhez, közel az emberhez

Lelkipásztori munkaterv 2000.

Tartalom

Bevezetés
1. rész: Isten és ember közelében
Isten közelében
1. projekt: Isten titkában lakozva
2. projekt: Isten nyilvános megvallása
Közel az emberhez
3. projekt: Otthont adni
4. projekt: Szeretetben szolgálni
5. projekt: Legyen időnk!
2. rész : Személyek támogatása, struktúrák kiépítése
Személyek ösztönzése, támogatás
6. projekt: Tiszteletbeli alkalmazottak támogatása
7. projekt: Főállásúak képzése és pallérozása
Struktúrák kiépítése
8. projekt: A lelkipásztorkodás struktúráinak továbbfejlesztése
9. projekt: Jelenlét a politikában és a kultúrában!
A célkitűzések megvalósítása és a megvalósításban való részvétel
Ajánlás

 

Bevezetés

A Passaui Püspökségben, mindenféle egyházi és társadalmi változás mellett is, sokszínű életnek lehetünk tanúi. Mindama tevékenység, amely a papok és az egyház elkötelezett tagjai, asszonyok és férfiak, főfoglalkozásúak és társadalmi munkát végzők révén az egyházközségekben, a szerzetesrendekben, a felnőttek és fiatalok közösségeiben zajlik, becses az egyháznak a tartomány életében játszott eleven szerepe szempontjából. Ilyenformán a passaui katolikus egyház például óvodákban és iskolákban, a szentségek ünnepein és a szeretetszolgálat során hirdeti az evangéliumot. A Püspökségben zajló keresztényi élet szempontjából az egyházközségek alapvető szerepet töltenek be.

Ezen elevenség egyik jele, hogy a Püspökség további tervszerű fejlesztésre szánja le magát. Az új évezred küszöbén a Passaui egyházmegye egy együttes útra lépett. Ezzel a II. vatikáni zsinat ama törekvését követi, hogy vizsgálja és az evangélium fényénél értelmezze az idők jeleit (Gaudium et spes 4). E zsinat szellemében a Passaui Püspökség már 1977-ben maga elé tűzte a „Tanítványi közösség felé” című Lelkipásztori Munkatervet. Céljai közül számosat sikerült megvalósítani, így például:

A községek élete és tevékenysége megerősödött; különösen a laikusokat – nőket és férfiakat egyaránt – sikerült fokozottabb mértékben bevonni abba.

Sok mindent tettünk annak érdekében, hogy erősítsük az egyház tagjainak személyes hitét és lelki elhivatottságát; e tekintetben „a közösségi hit” című alaptanfolyam fontos eseménnyé lett egyházközségünkben.

Felállítottunk egy községi tanácsadó szervet, mely hasznos segítséget nyújt a püspökségünkhöz tartozó egyházközségeknek és létesítményeknek.

Főállású és tiszteletbeli munkatársakat támogattunk, kísértünk figyelemmel és segítettünk az egyház számára végzett tevékenységükben. A igeliturgia jól képzett vezetői az utóbbi években sokrétű tehetségükkel szerves részévé lettek püspökségünknek.

Húsz év múltán, 1997 őszén indítottam útjára Passau püspökeként a „Lelkipásztori Fejlesztés” folyamatát, melynek az volt a feladata, hogy a lelkészi tevékenység olyan mintaképévé legyen püspökségünkben, melynek megalkotásában lehetőleg minél többen részt vesznek.

Több mint 7000 ember haladt velünk püspökségünkből ezen az úton, és adta értésünkre számos templomi beszélgetés és tanácskozás során, mennyire a maguk ügyének érzik „egyházukat”, mennyire közös tulajdonuknak tudják azt.

A sok tanácskozás eredménye ez a Lelkipásztori Munkaterv. A Passaui Püspökség számára e tervezet fog a következő évek útmutató előírásaként szolgálni.

A Lelkipásztori Munkaterv az eszménykép és a projektek metszéspontjában helyezkedik el: a minta, vagy előkép rögzíti az egyházi tevékenység céljait az egyházmegyén belül. A projektek a megadott irányba tett ellenőrzött lépéseket jelentik. Olyan korlátozott célkitűzések ezek, melyek meghatározott idő alatt ellenőrizhető eredményekhez vezetnek. A projektek gyakorlatba való átültetéséhez rendelkezésre bocsátják a szükséges személyi és pénzügyi eszközöket.

A Lelkipásztori Munkatervben csak nagy vonalakban vázoljuk fel a tervezett intézkedéseket. Pontosabb leírásukra a projektcsoportok megvalósításakor kerül sor. Ezeknél figyelembe veszik a tanácskozások és a templomi beszélgetések alkalmával kapott számos javaslatot és ötletet, melyek e tervezet létrejöttéhez vezettek. A passaui egyház fejlesztése során épít az Isten népéhez tartozó nők és férfiak talentumaira. A nőknek ugyanolyan megbecsülés jut, mint a férfiaknak.

Az egyházi hivatallal való együttes munkálkodás során sok keresztény éveken keresztül vett részt az egyház életében és tapasztalta meg ezalatt, hogy az egyház: ők maguk. Ezért a beleszólás joga és a részvétel tartósan meghatározza majd a lelkipásztorkodás formáját. Ezen alapelvek nélkül a Lelkipásztori Munkatervet sem lehetséges megvalósítani.

Mivel a munkatervet egyes körülhatárolt projektekben valósítják meg, így az nem tud és nem is akar az egyházmegye valamennyi lelkipásztori létesítményének és tevékenységének felsorolása lenni. Sokkal inkább abban bízik, hogy céljainak elérése érdekében lehetőleg minél több létesítmény és csoport dolgozik együtt.

A Lelkipásztori Munkaterv Passau helyi egyházának felelősségi körére korlátozódik. Mindazt, amit a Püspökségben egyetemes egyházi okokból eredően nem lehet megváltoztatni, külön gyűjtöttük össze („depó”) és megfelelő módon tárgyalják meg a püspökök a legfelsőbb egyházi vezetéssel. Sokan neveztek meg olyan témákat, melyek aggodalommal töltik el őket s melyek az utóbbi években erőteljes visszhangra találtak a társadalmi nyilvánosságban: a paphiány és a vele összefüggő papi cölibátus, a nők kizárása diakónusi vagy a papi tevékenységből, az egyházon belüli demokratizálási folyamat nem kielégítő mértéke, a válás és az újranősülés kérdéseivel szembeni beállítódás, valamint olyan nemi erkölcs hirdetése, mely nem felel meg a modern ember sajátosságainak.

Valahányszor mód volt arra, hogy az egyház általunk örökölt formái okozta szenvedésből fakadó erőt a Passaui egyházmegye számára hasznos előrevivő energiává alakítsuk át, megtettük ezt ebben a Lelkipásztori Munkatervben.

Az egyetemes egyházban végbemenő változások sok türelmet követlenek meg a helyi egyházak részéről. Kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy a Passaui Lelkipásztori Munkaterv 2000. című dokumentumban csakis olyan témák szerepelnek, melyek ama fejlesztésekre összpontosítanak, amelyeket a Passaui Püspökségben előrébb lehet vinni.

A katolikus egyház nem az egyedüli közösség, mely a maga területén az evangéliumról tanúbizonyságot tesz. Mindenekelőtt az evangélikus-lutheránus egyházzal vannak régóta sokrétű kapcsolataink. Ugyanakkor közel érezzük magunkat ama vallási közösségekhez, akik az egy Istent hiszik, rajtuk kívül pedig sok olyanhoz, kik – függetlenül attól, hogy tudják-e vagy sem – Isten titkát az élet titkaként keresik. Az ökumenizmus mindinkább az egész egyházi élet alapvető szívügyévé válik. 2000 pünkösdjének ünnepével kezdetét veszi egyházmegyénk eszményképének: „Közel Istenhez, közel az emberhez” gyakorlatba való átültetése.

A Passaui Lelkipásztori Munkaterv 2000. Isten népének részvételén, tanácsainak és tanácskozó grémiumainak jóváhagyásán valamint a Püspökség vezetésén nyugszik. A Lelkipásztori Munkatervnek a Szentévnek nyilvánított 2000. évben való ünnepélyes hatályba léptetésével az egész egyházmegye ama küldetést kapta, hogy úgy befelé, mint kifelé az Istenhez és az emberhez való közelségről tanúskodjék és határozott igyekezettel tovább munkálkodjék azon. Máriának, az egyház édesanyjának tanácsa számunkra is érvényes: „Tegyetek meg mindent, amit csak mond!” (Jn 2,5)

Jézus, az egyház ura áldja meg célkitűzéseinket lelkének erejével!

Dr. Franz Xaver Eder,

Passau püspöke

I. rész

Isten és ember közelében

Egy írástudó is hallgatta a vitát. Amikor látta, milyen találóan megfelelt nekik, megkérdezte tőle: „Melyik az első a parancsok közül?”  Jézus így válaszolt: „Ez az első: Halld, Izrael: Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!  A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs.”  Az írástudó helyeselte: „Valóban jól mondtad, Mester, hogy Ő az egyetlen (Isten), és hogy rajta kívül nincs más.  Meg hogy Őt teljes szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, felebarátunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy bármi más áldozatnál.”  Jézus az okos beszéd hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze az Isten országától” – mondta neki.

(Mk 12,28-34)

A keresztény hit középpontjában a szeretet áll. Aki hagyja, hogy szeresse az Isten, és viszonozza ezt a szeretetet, közelebb kerül Isten országához. Ez megváltoztatja az illető embert, ezzel viszont az egész kozmoszt is. Csak e szeretetben lesz a természetből Isten teremtése és csak így lesz a világból az egyetemes szolidaritás helye.

Ezért az egyes keresztényeket, ám az egyházat mint egészet is a szeretet mércéjén kell megítélni. Az egyház egész tevékenysége a szeretet szolgálatában áll. E szeretetet nem lehet határok közé szorítani. A szeretet a békéért viselt egyetemes („katolikus”) felelősséggé lesz, amely az igazságosságból és a Teremtéssel való gondos bánásmód követelményéből fakad.

Az egyház Isten ember iránti szeretetét és az isteni Teremtést szolgálja. E szeretetében az egyház egészen közel jár Isten titkához, ugyanakkor pedig közel van az emberhez, akinek örömében és reménységében, gyászában és félelmében osztozik. „Közel Istenhez, közel az emberhez” tehát azon eszménykép, mely a passaui egyházat cselekedeteiben vezeti, és amelyhez képest megítélhető. Így teljesül be Jézus Miatyánk-béli könyörgése: „Jöjjön el a Te országod”.

Minden nagy értékű dolognak szüksége van valamilyen tartóedényre, minden drágakőnek valamely foglalatra. Ilyenformán ama egyháznak, amely Istenhez és emberhez közeli kíván lenni, olyan személyekre van szüksége, akik megfelelő struktúrákban képesek megtestesíteni az Istenhez és emberhez való közelséget.

Mindebből az adódik, hogy a passaui Lelkipásztori Munkaterv 2000. két része tagolódik: Istenhez és emberhez való közelség és, valamint személyek és struktúrák.

 

Közel az Istenhez

Sokan évtizedekig úgy gondolták, hogy a modern ember Isten nélkül is elboldogul. Úgy vélték, a vallás el fog tűnni, a keresztény hit el fog illanni. Isten egyre inkább feledésbe merült, az egyház pedig egyre idegenebbé lett az emberek számára. Isten eltűnése ürességet hagy maga után. Az így keletkező vákuumba új üdvtanok és vallási mozgalmak nyomulnak. Ez az állapot megrázza és nyomasztja az egyházat, amely szenved társadalmi jelentőségének és vallási tekintélyének elvesztésétől.

Ugyanakkor vannak olyanok, akik veszteségként élik meg az egyházi életről való lemondást. Ők szeretnék, ha legalább gyermekeiknek részük lehetne alapvető értékekben, és otthonra lelhetnének a vallásosságban. Az istenfeledéssel párhuzamosan egyre nő az Isten iránti éhség: nő továbbá az éhség az evangélium iránt, egy nyitott egyházzal való találkozás iránt. Sok ember hordoz magában rejtett vágyakozást Isten titka iránt.

A passaui egyház a maga területén kérdezett rá az emberekben rejlő spirituális éhségre. Sokan azok közül, akik részt vettek ebben a párbeszédben, azt várták el az egyháztól, hogy ismét „az evangéliumot tegyék az első helyre”. Ha életünk középpontjában Isten áll, akkor van jövőnk”. Ezért aztán az egyház életében „több teret kell adni Istennek”. Az egyházban olyan közösséget szerettek volna látni, mely az eleven Istent keresi. „Első kézből való istenélmény” iránt mutatkozott érdeklődés.

Az egyházra akkor van szükség, amikor kereső emberek meg szeretnék érteni az Ó-és Újtestamentum Szentírását, és eközben megtapasztalják, hogy egy váratlan Istennel való találkozásra kell felkészülniük, aki nem illeszkedik hézagmentesen a mi kívánságainkhoz. Az olyan egyház, amelyik küzd Isten igéjéért, arra lesz figyelmes, hogy Jézusnak nem csupán vigasztaló szavait kell elfogadnunk, hanem azokat is, amelyek szigorúan szólnak, és éltünk megváltoztatását követelik tőlünk.

Az egyháznak ezért olyan kipróbált hívő emberekre van szüksége, kik melléje állnak annak, akik meg akarják vizsgálni életüket hogy nyomára bukkanjanak Istennek saját életükben, a másokkal való együttélésben, valamint a Teremtésben. Az egyháznak olyan hellyé kell lennie, mely nyitva tartja az eget az emberek számára. (Vö: ApCsel 7, 56)

 

1. Projekt: Isten titkában lakozva

[Értékelés]

A modern életet sokan szabadelvűnek és sokszínűnek, ugyanakkor nyugtalannak és hontalannak élik meg. Szeretetre áhítoznak, vágyakoznak egy védett fészek után, egy olyan lak után, ahol teljességgel önmaguknál lehetnek.

Az egyház magában hordja ezt a vágyakozást és benne Isten szeretetének nyomát látja. Isten mélységében minden egyes ember titok, amelyet az isteni Lélek érintett, és amely az eleven Isten megtapasztalására sóvárog. Jézus felnyitja erre a szemünket és a maga módján arra hív meg bennünket, hogy Isten titkában lakozzunk (vö. Jn 1, 39).

Erre áhítozik az a sok ember is, akik a Passaui Lelkipásztori Munkaterv 2000. kidolgozásában részt vettek. Keresik, miként tapasztalhatják meg Istent: az emberekkel való találkozás során, a Teremtés mindennapi csodáiban, úgy a mindennapokban, miként az imában és az egyházi istentiszteleteken. Mindenekelőtt Isten szavára van szükségük és az eucharisztiára, mert ezek az emberre épületesen hatnak és Isten jelenléte helyeként tárják fel az ember mindennapjait. A világot ezzel Isten szándékának megfelelően változtatják át és az egyház Isten népeként alakul meg: mint „olyan test, melyet mindenkiért adtak oda”, tehát olyan testvéri közösség, mely szolgálatot végez.

Az eucharisztia-ünnepnek tehát embert megváltoztató ereje van, amennyiben „isteni” és „élményszerű” is egyben.

Az „isteni” azt jelenti: az istentiszteleteket mély áhitat kell, hogy kísérje, a szent előtt érzett hódolat, spirituális telítettség, nyugalom, hallgatás és eszmélődés, valamint készenlét, hogy úgy adjuk át magunkat Istennek, hogy képes legyen minket, énközpontú és társadalmilag elszigetelt egyeseket „egy testté” változtatni.

„Az élményszerű” viszont azt fejezi ki: a vasárnapi istentiszteleteknek hívogatónak kell lenniük, lehetőleg minél többen vegyenek részt rajtuk, különösen családok, gyermekek és fiatalok. A vasárnapi istentiszteletek szépek, az érzékekhez és a kedélyhez szólnak, ugyanakkor változatosak és vonzóak. Mindenekelőtt életközeliek és így egy további értelemben is élményszerűek, azáltal, hogy időszerű témákat hoznak szóba.

 

[Az általunk elérni kívánt célok]

A passaui egyház átfogóan felülvizsgálja ama módot, ahogyan ő maga Isten titkában lakozik. Rákérdez, mi az, amit alkotó módon tehet annak érdekében, hogy a mai idők emberi felfedezzék önnön mélységüket és eljussanak a hithez. Ennek során az egyház olyan utakon jár, melyeken Isten igéje meghallgatásra talál, szertartásai és szentségei üdvözítővé, ezáltal pedig istenivé és élményszerűvé lesznek. Ehhez az egyház olyan kompetens személyeket keres és támogat, akik képesek a többieket keresésük során olyképp végigkísérni, hogy Isten titka megnyíljék számukra.

 

[Intézkedések, melyek elvezetnek minket e célokhoz]

Megnyílni Istennek az imádságban

– Az imádság új módjai inspirálják és határozzák meg az egész egyházi tevékenységet a Passaui Püspökségben.

– Ehhez olyan nyitva álló helyiségekre és időpontokra van szükség, ahol és amikor az imádság van az első helyen, ahol egyszerűen hallgatók lehetünk vagy együtt imádkozhatunk, valamint olyan tapasztalt személyekre, akik otthonosak az imádkozás kultúrájában.

– Hasznosítjuk a fiatalok, valamint más kultúrák spirituális tapasztalatait egyházunk lelkipásztorkodása számára.

– A kolostori közösségek a szerzetesi élet új formáit formálják ki, például kis közösségeket alakítanak ki az emberek között, hogy másokat is tartósan bevonjanak saját spirituális életstílusukba.

Saját életünk titokként való megélése

– Az emberek sokféleképpen gyakorolják, miként tekinthetnének más, új módon saját életükre és miképp pillanthatnák meg életük mélyen ama titkot, amelyet ez egyház Istennek hív. Lelkigyakorlatok (a mindennapokban) és hittanfolyamok különféle formáit kell kiépíteni, olyanokat, amelyek egészen életünk mélyére hatolnak.

– A Biblia iskolájában olyan alakzatok és képek tárulnak fel, melyek Istennek az emberekkel együtt megtett útját sokrétűen és kimeríthetetlen gazdagságban mutatják be. Ezek napjaink Istentől távoli világában újfajta Istenhez való közelséget eredményeznek. A Bibliával való foglalatoskodást püspökségünkben épen ezért minden szinten élénkítjük, a vallásoktatás terén pedig különösen.

– Tapasztalt és gyakorlott személyeket, köztük a szerzetesek köréből valókat, nyerünk meg egy olyan szellemiség begyakoroltatásához és kíséretéhez, mely elemi szinten nyitja fel Isten titkát.

– E szellemiség olyan jellegű, hogy éppúgy részét képezi a betegség állapotának, az öregedésnek és a halálnak az elfogadása, mint ahogy a jelenkori élettapasztalatok integrációja, például az igazság utáni vágyakozás vagy az isteni Teremtés iránt érzett aggodalom.

egyháztól idegen, és kudarcot vallott emberekkel közösen kutatjuk az élet nehéz átmeneti időszakait.

– A mai fiatalok többsége már alig kerül érintkezésbe az egyház hagyományainak különféle formáival és életismeretével-bölcsességével. Ezért velük közösen, alapszinten kell eléjük tárni az egyház szentségeit, életük szimbólumai gyanánt. Ehhez jó szolgálatot tesznek azok a gazdag élmények, melyeket a hitátadás egésze során szereztek az óvodában, a hittanórán, a különböző munkaközösségében, valamint a községi és családi katekézis során.

– Az olyan, kritikus átmeneti életszakaszokkal való megbirkózáshoz, mint például a szakítás vagy a válás, az embereknek olyan hasznos rituálékra van szükségük, melyekben az isteni vigasztalást élhetik meg. Erre szolgálnak a tanácsadó szolgálatok, valamint a püspökség kórházi- és telefonos lelkipásztori által szerzett tapasztalatok.

– A lelkipásztori tevékenység általában mélységében és szellemiségében gazdagodik azáltal, hogy a találkozások és az együttműködés során befogadja e tapasztalatokat és tanul belőlük.

Szeretettel tartani meg az istentisztelet

– Mindenkinek, aki az istentiszteletet megünnepli, tovább kívánjuk fejleszteni ezzel kapcsolatos képességeit, hogy egyre finomabb érzékre tegyenek szert a liturgia üdvözítő ereje iránt: ilyen például a szent helyen, az Ige és a szertartás iránt érzett alázat érzése, valamint a megfelelő testtartások, a hallgatás és a zene, a művészet és a költészet iránti érzék.

– Az eucharisztia ünneplése mellett az igeliturgiát is művelni kell, a reggeli és esti hálaadás liturgiájában is.

– Az egyházi muzsika sokféle formáját is pártoljuk, különösen az új egyházi éneket. Sokféle és különféle életkorú csoportok lelik meg helyüket az istentiszteleteken és az egyházközségekben, és valamennyien a maguk módján járulnak Isten elé (gyermekek, fiatalok, családok, nők, férfiak, idősek). Az istentiszteletre szolgáló helyiségeket olyan felfogásban kell kialakítani, melyek lehetővé teszik az istenhez méltó és élményszerű liturgiát.

Biztosítani kell az eucharisztia vasárnapi ünneplését.

Az elkövetkező években a passaui egyházmegyében fokozódni fog a paphiány. Komoly erőfeszítésekre és sok bátorságra van szükség ahhoz, hogy merjünk új utakra lépni, ahhoz, hogy továbbra is érvényes legyen:

A híveknek joguk van hozzá, hogy az egyház lelki javaiból, különösen Isten igéjéből és a szentségekből, különféle formájú segítséget kapjanak a lelkipásztoroktól” (c. 213 CIC Corpus Iuris Canonici).

– Annak érdekében, hogy a jövendőben is megfelelő számban ajándékozzanak papokat az egyház számára, az egyháznak Jézus követésének szellemiségére van szüksége mindenekelőtt hivatalos reprezentánsaiban, az egyházközségekben, iskoláiban és a családokban. Ennek része az is, hogy közösségi szinten hallgassunk Isten hívására, valamint a személyes készenlét, hogy elfogadjuk a szolgálatot Isten országának eljöveteléért, szolidaritást vállaljunk a szegényekkel, valamint része a házasság nélküli életformában való önátadás.

– A papokért „az erő, a szeretet és a józanság lelkéért” mondott imával viselünk gondot (2 Tim 1,7). A „legfőbb mérce” „az emberek üdve” marad (c 1752 CIC). A papokért mondott imádság magában foglalja ama intenciót is, hogy a papi hivatalhoz való hozzáféréshez további utakat kell nyitni.

 

2. projekt: Isten nyilvános megvallása

[Értékelés]

Istenről szólani, őróla tanúságot tenni és hirdetni, az egyház, az egyház minden egyes tagja, minden egyes hivatalt viselő legbensőbb feladatai közé tartozik. Az egyház életén belül nem némulhat el Isten szava.

A Passaui Püspökségben sokféleképpen teszünk tanúságot Istenről: például a vallásoktatásban, a katekézisben, az óvodákban, a Bibliakörökben és a hitről folytatott beszélgetésekben.

A Passaui Püspökségben igen sok hívő embernek komoly igényei vannak az istentiszteleteken elhangzó prédikációra. Elvárják hogy tömör, épületes, a mindennapokhoz közeli, bizakodó, saját gondolkodásra indító legyen. Az igehirdetés bizonyosfajta új kultúrájára van igény. Ennek kialakításában mindenkinek részt kell vennie: azoknak is, akik hirdetik, azoknak is, akik hallgatják.

Ugyanakkor minden egyházi létesítményben és a megfelelő közintézményekben az Istenről való bizonyságtétel magas színvonalára van szükség.

 

[Az általunk elérni kívánt cél]

A Passaui Püspökségben az Istenről való bizonyságtétel minőségét valamennyi szintjén előremozdítjuk, és közös (hálózatban történő) együttműködéssel fejlesztjük tovább.

 

[Intézkedések, melyek elvezetnek e célhoz]

Biztosítani kell a prédikációk minőségét

– Aki igehirdetői szolgálatot lát el, lehetőséget kap rá, hogy intenzív tanfolyamokat látogasson igehirdetői módszereinek továbbfejlesztése érdekében. E tanfolyamokon egyebek között azt is begyakorolják, hogy együttesen készítsék elő a prédikációt (az egyházközség valamely bibliakörében, a plébánosi munkaközösség kebelében, az esperesi kerületben) és hogy visszajelzést kérjenek mindazoktól, akik a prédikációt hallgatták.

– A saját igehirdetői tevékenységet is a helyszínen követik végig szakszerűen, és személyre szólóan támogatják.

– Gondoskodnak róla, hogy az igehirdetők az adott év folyamán cserélődhessenek a községek között.

Tovább kell fejleszteni a hitoktatást és az iskolai lelkipásztorkodást.

– A hitoktatás minőségének fejlesztése érdekében minőségi ismérveket tartalmazó katalógust dolgozunk ki, amelyet rendszeresen tovább írunk. A papokat és hitoktatókat minden iskolatípusból rendszeresen tovább képezik, és esperesi kerületi szinten alapos tanácsadásban részesítik. Ebben a tanácsadásban az illetékes tudományok és szakakadémiák is közreműködnek. Mindeme tevékenység során a spirituális elmélyülés éppoly fontos szerepet játszik, mint a szakmai képzés.

– Az iskolai lelkipásztorkodás fejlesztése érdekében a szükséges személyi képzésen túlmenően például meditációs helyiségek és társalgószobák kialakítására is törekszünk.

Közösséget kell alkotni, hogy jobb legyen az Istenről való tanúságtétel

– Az Istenről való tanúságtétel, ahogy a családi katekézisben, az óvodában, a hittanórán, a fiatalok közösségeiben történik, önmagában véve értékes, csakhogy ezek egymással alig-alig vannak összekapcsolva. E tanúságtétel minősége emelkedni fog, ha együttműködés és csere révén megteremtjük az igehirdetés hálózatát.

– Ennek érdekében az igehirdetéssel kapcsolatos képzéseket és továbbképzéseket minden téren, püspökségünk egész területén a lehető legszorosabban összekapcsoljuk egymással.

 

Közel az emberhez

Az emberközeliség az emberhez való közelséget jelenti, az ember konkrét élethelyzetében, örömben és reményben, gyászban és szorongásban (Gaudium et spes 1).

Az olyan egyház, mely önmaga körül forog, és eközben megfeledkezik Istenről, érzéketlenné válik a szenvedés iránt. Ellenben aki Istenben merül el, az embernél fog felbukkanni. Ugyanakkor a másik irányba is vezethet az út: aki az emberrel találkozik, Istent is megtalálja benne (vö. Mt 25).

A fiatalság az egyház és a társadalom jövője. Ezért a passaui egyház egyik feladatának tekinti, hogy pártolja a fiatalokat, és hogy otthont adjon nekik.

Kezdettől fogva különleges figyelem jár a szenvedőknek. Mert hiszen maga Isten adja tudtul: „Igen, ismerem szenvedését” (Kiv 3,7). Az olyan egyház, mely befogadja és szereti Istent, azt is megtanulja tőle, hogy ekként szóljon: „Igen, ismerem szenvedését”. Így a felebaráti szeretet, amely az emberközelség ősi megnevezése, az emberek szenvedéstörténete iránti figyelemnél kezdődik. Az olyan egyház, mely nem szolgál, nem is szolgál semmire sem.

A mai emberek szenvedésének sokféle formája megérint és megindít minket mint egyházat:

Ilyen például a hajléktalansággal járó szenvedés, amely a lakással nem rendelkezőket, az otthonukból elűzötteket, a szegénység elől menekülőket, a menedékjogot kérőket sújtja. Ehhez járul még a pszichikai hajléktalanság okozta szenvedés. Valamennyiünknek szüksége van rá, hogy ne csak tető legyen a fejünk felett, hanem úgyszólván a lelkünk felett is tető legyen. Efféle lelki hajlékot találunk itteni életünk ideiglenes tartamában és így a családban, a partnerkapcsolatban, a barátságokban és a hasonló gondolkodásúak társaságában; végérvényesen azonban csak Istenben.

Nem kevesen kénytelenek megélni, hogy terveik meghiúsulnak: elveszítik testi vagy lelki egészségüket; elveszítik munkájukat, mely keresetüket adta, ezzel pedig a feladatot, az elismerést és az élet értelmét. Gyakran előfordul, hogy a halál egy hozzájuk közel álló személyt ragad el tőlük; zátonyra fut a házasságuk, vagy egyéb életközösségük – minden ezzel járó következménnyel az érintettekre és gyermekeikre nézve. Az élet sokféle sebből vérzik, csak úgy kiált a gyógyulásért. Erős vágyakozás él az emberekben a béke, a teljes egészség, a boldog élet iránt.

Egyre többeket fenyeget a fölöslegessé válás veszélye. Manapság könnyen fölöslegessé válnak mindazok, akik nem dolgoznak, nem vásárolnak, nem halmozzák az élményeket. A fölöslegessé válás örvényének szorításában ott vannak az idősek, a segítségre szorulók, a haldoklók, a fogyatékosok, azok, akiknek nincs munkahelye, gyermekek, kik zavarnak, fiatalok, kik nem találnak helyet az életben, szegények, és akiket szegénnyé tettek. Mind többen kerülnek a szegénységi küszöb közelébe, vagy alája: gyermeküket egyedül nevelő apák és anyák, több gyermeket nevelő szülők. Válasz erre a sokunkat fenyegető veszélyre az új típusú szolidaritás utáni óhaj: a nemek, a nemzedékek, a modernség fejleményeinek nyertesei és vesztesei, a Föld szegény és gazdag nemzetei közötti szolidaritás után. Ahhoz, hogy felébreszthessük e szolidaritást a gazdag és a szegény nemzetek között, fel kell ismerni az igazságtalanság okait.

Óriási szenvedés jut osztályrészéül azoknak, akik nemi vagy háborús erőszak áldozatává válnak: gyermekeknek, nőknek, idős embereknek, etnikai csoportoknak. A mi egyházunk, amely az erőszakmentesség elkötelezettjének tudja magát, kihívásnak veszi mindezt az erőszakmentes ellenállásra.

 

3. projekt: Otthont adni

[Értékelés]

Az emberek otthonosság iránti vágyakozása formáló hatással van a passaui egyház tevékenységére. Csoportjainak, közösségeinek és helyiségeinek kitárásával az egyház lehetőséget nyit a találkozásra és ápolja a vendégszeretet szokását – emberközelisége és a felebaráti szeretet jeléül. A vendégszeretet, akárcsak a korai egyházban, a keresztény élet alapvető ismertetőjegyévé lesz. A vendéglátás nyitott légkörben történik, mely eközben a vendéglátás ideiglenes és átmeneti voltára is ügyel.

 

[A cél, amelyet el kívánunk érni]

A passaui egyház közösségei és helyiségei nyitva állnak az emberek előtt akiknek – akárcsak ideiglenes és átmeneti – otthonlétre van szükségük.

 

[Intézkedések, melyek elvezetnek minket e célhoz]

Azáltal, hogy a házassági előkészítést lehetőleg ahhoz a közösséghez közeli szellemben és színten tartjuk, ahová a párok tartoznak, sokakban ébreszthetjük fel a egyházközséghez való tartozás érzését. Ezenkívül ily módon lehetőségeket nyitunk meg a házasság végigkísérésére, például beszélgető-csoportokban és a házastársi szerepre felkészítő tanfolyamokon, melyek a pároknak (tekintettel a válások magas számára) orientációt és támaszt nyújthatnak.

A egyházközséget úgy kell kialakítani, hogy olyan élettér legyen, melyben pontosan a kisgyermekes családok érezhetik otthonosan magukat. Ilyenformán felfrissülésre találnak, terhet veszünk le vállukról és az elismerés érzését kapják. A szülők kisgyermekeikkel együtt vesznek részt a liturgia megrendezésében (családi istentiszteletek), hitéletükhöz támogatásra lelnek (családi katekézisek), és így maguk is rányomják bélyegüket az egyház arculatára.

Az egyház (élet)tereket nyit meg a fiatalok előtt egy számukra kritikus életkorban; olyan emberekkel találkozhatnak itt, kik iránymutatást adnak nekik életükhöz és hitükhöz.

A plébánia mellett a szerzetesi közösségek és a képzést szolgáló házak is nyitva állnak bizonyosfajta élethelyzetekben lévő emberek előtt: olyanok előtt, akik magukba kívánnak szállni, szellemi elmélyülésre vágynak, vagy valamilyen különleges közösségi élményre áhítoznak.

Azon egyházi helyiségek, melyekben emberek gyűlnek össze, hívogató és barátságos kialakítást kapnak.

Elősegítjük a minden egyéb szándéktól mentes, spontán vendéglátási formákat, olyanok számára is, akik messziről jönnek: bevándorlóknak, emigránsoknak, külföldi munkavállalóknak és családjuknak, menekülteknek és menedékjogot kérőknek.

egyházunkban mindig van hely olyanoknak, akik a múltban társadalmi vagy egyházi szempontból hátrányt szenvedtek vagy még ma is szenvednek, például gyermeküket egyedül nevelők, elváltak, újraházasodottak és olyanok is, akik azonos nemű partnert szeretnek.

A különféle egyházi csoportok, egyesületek, létesítmények és házak tevékenységükben ügyelnek ama szempontokra, melyek a másikkal való találkozás és az otthont kínálás tekintetében lényegesek.

 

4. projekt: Szeretetben szolgálni

[Értékelés]

Minden olyan esetben, amikor emberek fölöslegessé lesznek, amikor peremre szorítják őket, a passaui egyház fellázad és ellenállást tanúsít. Szeretetszolgálati tevékenysége során nem csak az áldozatokkal törődik, hanem, politikai fellépésével, annak megakadályozásán fáradozik, hogy a jövőben is előforduljanak efféle áldozatok. A gondviselő, törődő beállítódás kihalásának fenyegető rémségére a megélt szolidáris szeretet a legjobb válasz, amely ama népeket és kontinenseket is magába foglalja, melyek az igazságtalan politikai, gazdasági struktúrák miatt szenvednek, és a globális fejlődés áldozatai.

 

[A cél, amelyet elérni kívánunk]

Nem csak az egyház segítő és politikai diakóniájának kiépítésébe invesztálunk, közös és egyetlen világunk horizontján, hanem fokozottabban dolgozunk a egyházközség és a szeretetszolgálat összekapcsolásán is.

 

[Intézkedések, melyek a célhoz vezetnek]

Hálózatokat kell kiépíteni a szeretetszolgálat munkatársai és az egyházközség között. Nagyon sok tekintetben közös továbbképzést vezetünk be.

Az egyház kiáll a családok, a gyermekek és a fiatalok mellett. E tekintetben egyebek mellett a következő társadalompolitikai feladatok várnak ránk: a keresőtevékenységnek és az otthoni munkának, valamint az iskolai életnek olyan viszonyban kell lennie egymással, hogy az a családok számára elviselhető legyen; el kell érnünk, hogy a több gyereket nevelő családokat ne fenyegesse szegénység; hogy a családok támogatásra találjanak, ha idős, ápolásra szoruló és haldokló hozzátartozó otthoni ápolását végzik – mindezt ambuláns hospic-szolgálatnak kell figyelemmel kísérnie; el kell érni, hogy a fiatalok hozzájuthassanak kereső tevékenységhez.

Annak érdekében, hogy idős korban is megőrizzük az emberi méltóságot, javítani kell az idősekkel való munka és az idősek lelki gondozása feltételeit.

A passaui egyház ügyel rá, hogy épületei a fogyatékosok igényeinek megfelelő kialakításúak legyenek és – az erősödőben lévő ellentétes áramlattal szemben – azért lép fel a társadalomban, hogy a fogyatékos emberek is megkapják a jogot életük kiteljesítéséhez és az élhetően kialakított terekhez.

Az egyház világszerte átülteti a gyakorlatba is a szegények melletti állásfoglalását, azáltal, hogy rámutat az igazságtalan (politikai, gazdasági) struktúrákra, követeli az adósságok elengedését és információval, pénzügyi eszközökkel támogatja a segélyszolgálatokat. Célzottan támogatja az olyan intézkedéseket, melyek a hátrányos helyzetű régiók lakossága számára hatékony segítséget jelentenek. A plébániák és az egyesületek partneri kapcsolatokat tartanak fenn déli és keleti országok személyeivel és csoportjaival.

A „mindennapi lelkigyakorlatokra” támaszkodva kidolgozzuk „a szolidaritás lelki gyakorlatait”. Ezek során mindenekelőtt meg kell próbálni belehelyezkedni a másik oldal helyzetébe: az, aki beleéli magát az érintettek gondjaiba, eközben tiszteletben tartva annak egyéni felelősségét, abban erős, szolidáris szeretet ébred.

 

5. projekt: Legyen időnk!

[Értékelés]

Az idő a modern kultúrák legértékesebb javai közé tartozik. Valakire időt szánni, valakinek időt ajándékozni: ez a szeretet legelemibb történései közé tartozik. Az olyan lelki gondozás, mely az emberhez való közelségből fakad, a szakmai hozzáértésen kívül időt is igényel. Lelkipásztori szükségállapot keletkezik akkor, ha a lelkipásztoroknak nincs már ideje, és nem szakítanak többé időt a többiekre.

A lelki gondozáshoz azért van szükség ilyen sok időre, mert az emberek arra áhítoznak, hogy kérdéseiket meghallgassák, s hogy mind fájdalmas tapasztalataikkal, mind pedig boldog élményeikkel együtt mint személyt vegyék észre őket. Nehéz élethelyzetekben támogatást várnak, amikor pedig keresésre indulnak, fel akarják fedezni az életükben rejtező nyomok értelmét és jelentését.

Ily módon az embert elkísérő lelki gondozás segít abban, hogy ismét érintkezésbe kerüljünk saját benső erőnkkel, megszabaduljunk az önmagunkért érzett romboló szorongástól, ilyenformán pedig gyógyítólag hat testre és lélekre egyaránt.

 

[Az elérni kívánt cél]

A lelki gondozásra fordítandó idő növelése mindenféle egyházi ténykedés kiemelt fejlesztési célja lesz.

 

[Intézkedések, melyek e célhoz elvezetnek]

Biztosítani kell a lelkészek (nem csak technikai értelemben lehetővé tett) elérhetőségét.

A lelkészség az élet színhelyeit keresi fel: az óvodákat, iskolákat, fiatalok találkozó helyeit, lakásokat, gyárakat és műhelyeket, kórházakat, idősek otthonát, szanatóriumokat, börtönöket, menedékkérők és menekültek lakhelyeit.

Társadalmi munkában működtetett látogató-szolgálatokat építünk ki lehetőleg a tanácsadó szolgálatok szakmai támogatásával. Képezzük őket, és figyelemmel kísérjük munkájukat.

A gyász, veszteség, szakítás és válás olykor életveszélyes, máskor viszont egyúttal felszabadító folyamata olyan lelki gondozást követel meg, mely kellően érzékeny az életben bekövetkező törésekre és kudarcokra. Az ilyen lelki gondozás tanácsokkal áll az érintett emberek mellé és gyógyító hatása van.

Az elvált és válás után újraházasodott embereknek nem csupán az egyház „javaira van szüksége” (c. 213 CIC), hanem tetterős segítségre is, amennyiben belső vagy külső nehézségek miatt szorongató helyzetbe kerülnek. A válás és az újraházasodás nem csupán az egyház szentségekkel kapcsolatos gyakorlata számára jelent kihívást, hanem először is, és mindenekelőtt, az egyházi diakónia számára.

(Következik: Személyek támogatása, struktúrák kiépítése)