Keresztény társadalmi felelősség a civil világban, a médiában és a közéletben.

(A teljes cikk az Egyházfórum 2022/3. számában olvasható.)

Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma

A Parlament Felsőházi termének egyik, közfigyelmet évről évre felkeltő rendezvénye a Keresztény Civil Szervezetek Országos Fóruma. Hagyományt is őrző megtartását a pandémia akadályozta, de az idén vissza lehetett térni a jelenléti lebonyolításra. A Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség és a Barankovics Alapítvány szeptember elején igényes programmal szervezte meg a találkozást.

[…]

Érzékelhető volt a két pandémiás év után ismét jelenléti keretek között lehetővé vált találkozás felszabadult öröme. A feszes programban az előadóknak is negyedórás időkeretei voltak, ami nem tette lehetővé a keresztény civil gyakorlatban kirajzolódó tevékenység- és felfogásbeli változatok felvetését, megbeszélését. A résztvevők azonban gondosan előkészített üzenőlapokon jelezhették észrevételeiket. Ezekre a szervezők – szükség esetén egy-egy érintett előadó bevonásával – választ ígértek.

 

Scharle Péter