Keresztény jelenlét társadalmi játszmákban

Megjelent az Egyházfórum 2016/3. számában

 

A gazdasági-társadalmi folyamatok egyik gyakorlatias, de elméleti alapokra is támaszkodó elemzési kerete hozható létre játszmák értelmezésével. A pszichológia, a matematikai játékelmélet, a politológia például különféle modellekben egymástól eltérő szabatossággal, kvalitatív és kvantitatív fogalmak (szerepek, érdekek, célok, kockázatok, cselek, nyereségek) bevezetésével tárgyal egymástól nagyon különbözőnek látszó, szövevényes, összefonódó, mégis hasonló mintázatokkal leírható ügyleteket. Ezek a tapasztalat szerint rendszeresen ismétlődnek, bennük összefüggések fedezhetők fel. Utóbbiak ismerete és így a részvétel tudatossága is befolyásolhatja a résztvevők által elérhető kimeneteleket.

A keresztény életvitel számára a társadalmi játszmák létezése adottság. A bennük való részvétel elhárítása csak ritkán és kevesek által elérhető lehetőség. A szerepek, célok, lépések megválasztásában viszont van mozgástér, amelynek létét, mértékeit felismerve megőrizhetők a keresztény integritás értékei. A hiteles keresztény jelenlétnek azonban vannak komoly kockázatai, és számos csapda is fenyegeti. Szükség lehet a játszmázási ügyletek mechanizmusainak alaposabb ismeretére. Ezek birtokában pedig érdemes értelmezni evangéliumi eseteket, példabeszédeket is. A bennük megjelenő, kortalanul érvényes jézusi tanítás felismerése megkönnyítheti a gondok okait és az enyhítésükre alkalmas lépéseket játszmázási környezetben kereső keresztény észjárás dolgát.

 

 

BEVEZETÉS A KERESZTÉNY JELENLÉTRŐL

A Vigilia időről időre köztiszteletnek örvendő értelmiségiekhez fordul, és véleményt kér tőlük keresztény életfelfogással összefüggő témakörökben. Csaknem másfél évtizede annak, hogy huszonöt így megszólított nobilitás a következő három kérdésre adott személyes választ:

Az Ön számára mit jelent a „hétköznapi kereszténység”? Ön szerint mennyire vannak jelen a mai magyar társadalom mindennapjaiban, a hétköznapi társadalmi érintkezési formákban a jézusi értékek? A Szentírással szólva: Mit üzen ma a Lélek nekünk, különböző rendű-rangú keresztényeknek, hívőknek és nem hívőknek?

A válaszok sorát Aszalós János lakonikus megállapítása nyitotta: Csak hétköznapi kereszténység létezik. Nincs más.¹

Természetesen félre lehet érteni, és félre lehet értelmezni ezt a kijelentést. A hit és életvitel pedig személyes, ez bárkit feljogosít arra, hogy hasonló egyértelműséggel fogadja vagy utasítsa el magára nézve a megállapítást. Tömörsége azonban mellbevágó. Arra késztet, hogy nézzünk szembe néhány kevésbé elcsépelt kérdéssel. Miféle válaszok adódnak, ha igaz ez a matematikushoz méltó szikárságú tézis?

Szövevényes civilizáció és kultúra terében élünk. Tagjai lehetünk egy népnek, egy nemzetnek, egy társadalomnak (köztünk nem kevesen esetleg többnek is). Tartozhatunk egy államhoz, egy etnikumhoz, szervezetekhez, közösségekhez. Dolgozhatunk vállalkozásokban, élhetünk egy (vagy több) országban, kisebb vagy nagyobb településen, tanyán vagy lakótelepen. Lehet rokonságunk, családunk, baráti körünk, és vannak ismerőseink. Tudunk-e eleget arról, hogy milyen hétköznapi formákban és hogyan strukturálódik a társadalmi érintkezés? Eligazodunk-e a mindennapok tranzakcióiban annyira, amennyire ez szükséges a Lélek üzeneteinek vételéhez? Jelenlétünk mennyire tudatos azokban a környezetekben, amelyekben forgolódunk? Tudjuk-e, hogy hol és miben vagyunk jelen? Mivel telnek hétköznapjaink?

Többnyire munkával, időnként tanulással, közlekedéssel, barátaink és szeretteink körében együttléttel, alvással, jobb híján az idő múlatásával telik el az életünk. Időtöltéseink tartalma, tevékenységünk szerkezete térben is, időben is változékony. Sokféle személyes kapcsolatnak és társadalmi munkamegosztásból következő megélhetési elfoglaltságnak vagyunk akarva-akaratlanul résztvevői. Érdekes tény, hogy szinte valamennyi változatban felismerhető az a sajátos jelleg, amelyet a köznyelv találékonyan és színesen fejez ki: játékokat űzünk, játszmákba bonyolódunk. A játékhelyzetekben „a kimenetelek két vagy több, teljesen, vagy részlegesen eltérő érdekekkel rendelkező egyén cselekvéseitől függenek”.² Az általánosság kifejeződik metaforikus megfogalmazásokban is: a gondolkodási, érzelmi, cselekvési mintákat felölelő kultúra „…tulajdonképpen a társas játszma íratlan szabályaiból áll”.³

A játékos szó használatával valamennyien élünk. Esete válogatja, hogy mikor milyen tudatossággal tesszük ezt. Jó esetben a játékok elszórakoztatnak, örömök és sikerek forrásai, de lehetnek kisdedek, egyes játszmák akár mocskosak is. A szaktudományok (így a tranzakcióanalízis, a szociálpszichológia, a politológia, a játékelmélet) természetesen szabatos fogalmakkal írják le a saját kompetenciakörükben értelmezett változatokat, modelleket alkotnak, és elemzik a játszmázási összefüggéseket. A magyar nyelvű szakirodalom a közműveltség szintjén olvasható művekben is igen gazdag, és széles összefüggésekben foglalkozik a keresztény társadalmi jelenlét kérdéseivel is.⁴

Mondanivalónk beilleszkedik ebbe az ismeretkörbe, de a lehetőség és tisztesség határáig törekszünk a köznyelv használatára. Célunk ugyanis az, hogy megvizsgáljuk: van-e, és ha igen, mi a szerepe a Krisztus-követésre elszánt, hétköznapi keresztény életvitelben azoknak az ismereteknek, amelyeket a tudományos elméletek elénk tárnak. Miként játszunk, játszmázunk, ha keresztények vagyunk? Hogyan finomodik a válasz, ha ráadásul katolikusok? Közösségeink milyen játszmákban találkozhatnak Krisztus-követő értékválasztási kihívásokkal?

Ennek a szándéknak a jegyében kerülünk minden olyan megállapítást, amely egy adott társadalmat, kort vagy életvitelt közvetlenül minősít – az Olvasó teheti meg ezt, a bemutatásra kerülő szempontok és gondolatmenetek ismeretében. Figyelmünk sem a játszmákban megmutatkozó gyarlóságokra, konfliktusokra, gondokra, zavarokra, feszültségekre, aggasztó vagy éppen örvendetes fordulatokra és folyamatokra irányul, hanem a felismerésükhöz és a velük összefüggő kérdések megválaszolásához felhasználható tudásra. „Megoldásokig” így nem is jutunk el, beérjük a válaszok használhatóságának belátásával. Hisszük, hogy aki ezeket ismeri és hozzájuk is igazodik, az biztosabb léptekkel járhat göröngyös és ingoványos terepeken is. Más szemszögből nézve ez a vélelem összhangban van Rahner⁵ gondolatával: „…a keresztény, úgy, ahogy van, egyszerűen ember. De úgy ember, hogy fenntartás nélkül elfogadja az egész konkrét emberi életet minden kalandjával, abszurditásával és rejtélyével együtt.”

 

 

JÁTSZMÁK A TÁRSADALOMBAN

A valós időben és térben a résztvevők egyszerre több játszmában is lehetnek szereplők, miközben maguk a játszmák is csak ritkán különülnek el. Összefonódnak, kölcsönhatások alakulnak ki közöttük, olykor feltételezik is egymást. A folyamatok és kimenetelek megértéséhez ezért egyfelől a játszmák alaptípusainak ismeretére és felismerésére van szükség, másfelől (és még inkább) annak belátására, hogy a játszmák egymásba ágyazódása elkerülhetetlen.⁶

A játszmázás gyakorlatával és elméletével összefüggő ismeretek felhalmozódásának történelme évezredes. Alkalmazásuk tere lényegében korlátlan, a szerencsejátékoktól a globális hadászati konfliktusok modellezéséig, az elektronikus eszközökre telepített stratégiai játékoktól a versenypiaci küzdelmek játékelméleti (szabatos matematikai eszköztár használatára is alkalmas) támogatásáig, a felsőfokú oktatás tananyagától a vezetőképzés pszichoterápiás megalapozásáig terjed.

A játékok, játszmák köréből az eligazodás szempontjából talán egyetlen változatot sem lehet kiemelni, meghatározónak tekinteni. Szűk családi körben életbevágóan fontos lehet egy-egy drámai időszak, amikor néhány szereplő él át – folytat – olyan játszmát, amelyből az adott kultúrában évente több tízezer fordulhat elő nagyjából hasonló körülmények között, könnyen jövendölhető kimenetellel. Egy állam társadalmában a különféle játszmázó közösségek, szervezetek életvitelt befolyásoló versengésre, konfliktusokban való részvételre kényszeríthetnek olyan polgárokat is, akik (esetleg szurkolóként, esetleg csak a látvány iránti kíváncsiság okán) beérnék a passzív, „nézőtéri” jelenléttel.

Játszmaként elemezhető az emberiség és a Föld természeti és társadalmi kölcsönhatási mechanizmusainak egész rendszere is. „Az egyik játékos tehát a környezet, a másik a személy. […] a helyzet megoldására rendelkezésünkre álló, észlelt képességeinket összevetjük az észlelt környezeti igényekkel, és korábbi tapasztalataink alapján döntünk, képesek vagyunk-e a helyzet megoldására.”⁷ A tét „…az adott faj túlélési (szaporodási) képessége (fitness), a játékosok pedig nem intelligensek, nem racionálisak abban az értelemben, hogy nem számolják ki a lehetséges döntéseik eredményét.”⁸ Mondanivalónk szempontjából ezért a társadalmi játszma fogalmát (önkényesen, a tudományosság igénye nélkül) nagyon szélesen értelmezzük, és szemügyre vesszük az alábbi változatokat.

A pszichológiai (emberi) játszmákban néhány személy vesz részt. A köztük kialakuló társas érintkezés lépései (a tranzakciók) életviteli bizonytalanságérzetek, szorongások eloszlatását, becsvágyak, óhajok kielégülését, gyengeségek, gyarlóságok kihasználását célozzák. A szereplők viselkedésének jellemző vonása az ösztönös (vagy nagyon is tudatos) hiúság, mohóság, képmutatás, csalafintaság, furfang. Lépéseik sorozatának kezdetén rejtve maradnak a valódi szándékok, de az egymásnak állított (megleckéztetéstől tönkretételig terjedhető eredményt szavatoló) csapdák működése közben ezek lelepleződnek. Az egymással mérkőző, az ösztönösség és tudatosság különféle keverékeiként követett stratégiák mentén kibontakozó játszmáknak nyertesei és vesztesei vannak, kimenetelük olykor drámai. A hozamok többnyire pszichológiaiak, de lehetnek tárgyiasultak, sőt mérhetők is.

Az emberi játszmákkal foglalkozó tranzakcióanalízis az érett, felnőtt, személyes autonómia és intimitás szempontjából tárja fel mélyrehatóan és gyakorlati kérdésekig terjedően a játszmázó életvitellel összefüggő kérdéseket.⁹ Gondolatmenetünk azért terjed ki ezekre a játszmákra – személyes természetük ellenére –, mert statisztikusan nagy számban fordulnak elő. Gyakorlásuk beágyazódik a társadalmi környezet, civilizációs szint és kultúra szerveződéseinek személyiséget alakító, életvitelt befolyásoló (gyakran évszázados rögzültségű) adottságaiba. Lejátszásukban (alkalmasint ennek elutasításában) a társadalmi viszonyok kölcsönhatásba kerülnek a játékosok személyes értékválasztásaival. Játszmáik várható kimenetele függ az adottságokra vonatkozó személyes tájékozottságtól és felelősségtudattól is.

Másféle értelemben társadalmi jellegűek és érdemesek a figyelmünkre azok a játszmák, amelyeket a személyek az általuk alkotott társadalommal, illetve annak intézményeivel folytatnak. Gyakoriak és könnyen felismerhetők például azok a szolidaritási, kockázatmegosztási, elrendeződési mintázatok, amelyekben a közterhek viselése elől kitérő játékos (alkalmasint csoport) a közjavak forrásai közelében elhelyezkedve panaszolja azok elapadását, keres vagy teremt magának privilégiumokat.

Személyek is, gazdasági, társadalmi szerveződések is folytathatnak olyan versengési játszmákat, amelyek nem is határolódnak el feltétlenül a pszichológiai játszmáktól. A mérkőzések terepe bármilyen társadalmi (közéleti, gazdasági, politikai, kulturális) tevékenység lehet. A kimenetel hozama többnyire mennyiségileg (pénzben, vagyonban, korlátozottan elérhető javakhoz való hozzáférési sorrendben) is jól mérhető. A résztvevők stratégiai célja a minél nagyobb, előnyösebb részesedés megszerzése. Viselkedésük többnyire (bár nem feltétlenül) racionális. Felismerhetnek minden résztvevő számára hozamot ígérő (win-win) stratégiákat, belebonyolódhatnak valamennyiük számára hátrányos (lose-lose) versengésbe is. A matematikai elméletek és kutatások egyre szélesebb körben képesek ezeket a lehetőségeket modellezni. Itt érdemes említeni, hogy a játékelmélet, az operációkutatás, a döntéselmélet folyamatos fejlődésében a kezdetektől máig kiemelkedő szerepük van magyar matematikusoknak.¹⁰

A szerveződések által folytatott versengési játszmákban a szervezetek tagjai (szabadon vagy kényszeredetten) társadalmi szinten kialakított szabályokhoz igazodnak. Törvényeket, utasításokat, tiltásokat vesznek tudomásul. Személyes, autonóm értékválasztásaikkal ütközhet a játszmában megkövetelt viselkedés, a társadalmi játszmára vonatkozó szabályok némelyike. Ezek ráadásul változnak, gyakran következetlenek, ellentmondásosak. Eközben megsértésük megelőzésére, megtorlására, nemkívánatos következményeik elhárítására sokszor képtelen lehet az egyén is, a társadalom is. Különösen bizonytalan lehet azoknak a játszmáknak a kimenetele, amelyekben sokféle játékos (egyén, vállalkozás, társadalmi csoport) nagyon különböző érdekeltségekkel törekszik egymás javainak, illetve ezek hozamainak terelésére. Kisbefektetők és nagybankok, iparpolitikusok, tervező- és építési vállalkozások, tőzsdejátékosok tranzakciói szövődhetnek például megajátszmává az otthonteremtés vonzó társadalmi programja körül – és torkollhatnak globális jelzálogválságba.

A hétköznapok pszichológiai és versengési játszmái akkor is szövevényesek, ha egyébként egyszerű mintázatot követnek. A nagyobb családokban több szálon, más-más résztvevőkkel kibontakozó pszichológiai és versengési játszmák leírásainak gazdag tárháza a szépirodalom. A társadalom életét keretező törvények és szabályok mellett személyes kapcsolati hálók mentén is kialakulnak a csoportérdekeik érvényesítésére törekvő szerveződések között alkalmi vagy tartós, látható vagy leplezett koalíciók. Nem könnyű felismerni a tényleg folyamatban lévő játszmákat, még megszokott környezetünkben sem, mert előfordulásuk gyakorisága, lebonyolódásuk intenzitása és az eredmények elszámolása kultúránként, időszakonként különböző lehet.¹¹

Érdekes tapasztalat szerint felismerhető viszont néhány olyan jellegzetes mintázat, amely előfordulhat a gazdasági-társadalmi tevékenységek bármelyik területén, és játszmaként is leírható. Ezek résztvevői – lehetnek személyek is, csoportok is – tudnak arról, hogy a játszmáikban vannak részvételi feltételek, szabályok, lépések, gyakran sajátos nyelvezetet használnak. Lehetnek helyzetüktől függően kialakított és követett straté­giáik. Racionális viselkedésük nem feltétlenül határozható meg szigorú szabatossággal, de értelmezhető: következetes, realitásokkal számoló, összehangolt lépésekkel jól megfogalmazott cél elérésére törekvés.¹²

A szakértelem-érvényesítési¹³ és a befolyásgazdálkodási¹⁴ játszmák racionálisan viselkedő résztvevői észjárásukkal, stratégiájukkal, lépéseikkel konkrét célokat akarnak elérni. A többi játékos és a társadalom szerepét a tőlük ehhez kapható támogatás alapján ítélik meg, hozzájuk fűződő kapcsolatuk időleges és kiszámított.

A szakértelmükkel játszmázók valamilyen (szűkebb vagy szélesebb kört érintő) közfeladat megoldásához kínálnak, keresnek beavatkozási lehetőségeket, eszközöket, eljárásokat. Számukra a racionális viselkedést ismereteik, szaktudásuk alkalmazása (a feladat felismerése, a megoldhatóság változatainak feltárása, eszközigényének tisztázása, a lépések kiszámítható következményeinek megállapítása), illetékességük gyakorlása jelenti. A lejátszás lehet egyszerű, ám gyakran mégis nehéz, mert a feladatok többnyire összetettek és változók, a helyzetek tisztázásához szükséges adatok elégtelenek és pontatlanok, a kérdésekre többféle elfogadható válasz adható, amelyek alapos összevetésére nincs elég idő, és még az sem biztos, hogy az erre irányuló igyekezet megéri a fáradságot.

A befolyásgazdálkodási játszma tétjei érdekek, érdeksérelmek, érdekütközések. A megoldásokat az érdekek érvényesítése, fenyegetettségük enyhítése, megszüntetése jelenti. A szakszerűséget a játszma jellege nem zárja ki, de a kimenetelt az erőviszonyok döntik el. A racionális játékos ezért minél szélesebb körben minél nagyobb befolyást kíván gyakorolni (személyes vagy csoportos) érdekei egyeztetési folyamatára. Olyan döntési mechanizmusokat keres, alakít ki, amelyekben támogatottsága (szavazat, gazdasági erő, eljárási szabályozás) számára optimális szintű. Célja nem valamilyen feladat szakszerű megoldása, hanem olyan „középút” megtalálása, amelyen haladva személyes szerepe fenntartható, sőt erősödik.

Ez a két játszmatípus szinte soha nem jelenik meg egymástól függetlenül.¹⁵ A játékosokról sem mindig állapítható meg egyértelműen, hogy mikor melyikben tesznek valamilyen lépést. A választott és a kinevezett köztisztviselők például előszeretettel tekintik magukat egymásba fonódó befolyásérvényesítési és szakértelem-érvényesítési játszmák résztvevőjének.

Az elszegődési¹⁶ és kinyilvánítási¹⁷ játszmák résztvevőinek racionális viselkedése az emberi kapcsolatok szerveződésének különböző szintjeihez és szorosságához igazodik. Ebben a két játszmatípusban a tét az elköteleződéssel, odaadással megszerezhető (materiális, tudati, érzelmi) hozam, amely az összetartozás tartós, feltétel nélküli és látható vállalásával, elfogadásával, tudomásul vételével érhető el.¹⁸

Az elszegődési játszmák jellemzője a stabilitás, a védettség és a szolgálattétel egyensúlya, a játszma szerkezetében elfogadott szereppel járó tennivalók és kötelezettségek hosszú távú vállalása, amelyet nem tesz kérdésessé egy-egy nehézség, átmeneti veszteség vagy hátrány. Az elköteleződés szorosságától függően alakul ki viszont a másféle (akár felismerhető, akár vélelmezett vagy éppen hiányzó) elkötelezettségű csoportok tagjai iránti bizalmatlanság, távolságtartás, ellenszenv. Ez a játszma (szociológiai törvényszerűségekkel összhangban) természetes módon és szükségszerűen fonódik össze az összes többivel.¹⁹

A lelkesedési játszmák tétje és elsődleges hozama a belső, érzelmi kielégülés. Az elfogadás, helyeslés kifejezése önmagában is érték, amelyet a szélesebb körben történő kinyilvánítás tovább növel.²⁰ A racionális viselkedés a megmutatkozás lehetőségeit igényli, keresi és gyakorolja. A helyeslők és helyeseltek²¹ összetartozásának kifejezésére, átélésére alkalmas mechanizmusok (rendezvények, szimbólumok) gazdagságában évezredes tapasztalatok tükröződnek. A kinyilvánítási játszmák minden gazdasági-társadalmi játszmához kötődhetnek, és hatásuk van azok alakulására. A szakértelem- és befolyás-érvényesítési játszmák vitatott kérdéseiben a válaszok érdemi megfelelőségétől függetlenül fejezhetnek ki hosszú távra szóló bizalmat, támogatást a játékosok valamely csoportja iránt, és megerősíthetnek vagy elbizonytalaníthatnak különféle elszegődési játszmákban szerepet vállaló játékosokat.

Ezt a négy játszmatípust nyitott, egymásba fonódó, közéleti-közpolitikai kérdések szövetét átitató és időben is változó intenzitású folyamatok modelljeiként érdemes elképzelni. Csak kivételesen ritka esetekben és rövid ideig (egy-két lépés erejéig) jelennek meg tiszta formájukban. Nemcsak szerkezetük komplementer jellege, de a játékosok racionális érdekfelfogása is magyarázza ezt. Egy-egy közfigyelem tárgyává vált (vagy azzá tett) projekt esetében pőre befolyásérvényesítési játszma bontakozhat ki a szemünk előtt, programok körül már előtérbe kerülhetnek elszegődési és kinyilvánítási játszmák is, a társadalom életét befolyásoló stratégiák kialakítása pedig talán minden (akár tudatos, akár ösztönös) játszmázó érintett számára vonzó és kihívásokat támasztó feladat. A közlekedéspolitikai, közlekedésfejlesztési kérdések ilyen szemléletű elemzése tanulságos lehetőség.²²

Minél összetettebb egy társadalompolitikai kérdés, annál nehezebb lehet az egymásba hatoló játszmák karakterének felismerése. A racionális viselkedés, egy stratégia következetes érvényesítése viszont akkor lehetséges, ha a játszmaváltozatok különbözőségét is, az egyes játszmatípusokon belül pedig azok sajátos szerkezetét is átlátják a szereplők. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy következetlen, hiányos vagy képtelen stratégiákhoz ragaszkodó, saját céljaik szempontjából is irracionálisan viselkedő csoportok érdekérvényesítési törekvései keresztezik egymást.

Saját játszmája keretein belül irracionálisan viselkedhet személy, nyomásgyakorló, érdek- vagy vétócsoport, kiválthat irracionális lépést egy korábban rögzült szabályozási környezet. Zavarforrás lehet a közgondolkodás kultúrája is. A becsvágyó szakértelem- és befolyásérvényesítési játszmák óhatatlan összefonódása miatt „strukturálisan” kódolva vannak meghasonlási kockázatok: el kell hárítani a befolyásgazdálkodási játszmában való érintettség látszatát, de kendőzni kell a szakértelem-érvényesítési törekvést is, ha szakértő vezető csak az maradhat, aki megteszi a befolyásérvényesítési játszmák résztvevői által elvárt racionális lépéseket. Ellenkező esetben elszegődési és kinyilvánítási játszmáiban számolhat akaratlan (és esetleg nem kívánt) szerepváltozással.

Figyelemre érdemes, de e helyen nem tárgyalható (mert a gondolatmenet kereteit szétfeszítené) az a kérdés, hogy egy társadalomban ezek a mintázatok milyen arányban, milyen intenzitással vannak jelen, milyen kölcsönhatásban vannak a kultúra értékvilágával (az erkölcs, az etika és a törvények szövetével) és a társadalom fejlődési-gyarapodási potenciáljával. Mondanivalónk szempontjából be kell érnünk azzal, hogy tudomásul vegyük: a társadalmak életében mindig vannak és lesznek olyan közfeladatok és közpolitikai kérdések, amelyekhez szükségszerűen kapcsolódnak befolyás- és szakértelem-érvényesítési, elszegődési és kinyilvánítási játszmák. Ezekbe a mintázatokba is beágyazódik a Krisztus-követő életvitel.

 

 

KERESZTÉNYEK JÁTSZMÁI

A játszmázás sokezer éves gyakorlatára vonatkozó tapasztalatokban tükröződik az istenhívők folyamatos jelenléte, kétezer éve az evangéliumi üzenet hatása is. A kereszténység érintettsége szempontjából a kezdeteket a Biblia ószövetségi korpusza, a zsidó kultúra kialakulása jelenti. A bibliai történetekben szinte minden jellegzetes játszmatípus előfordul. Megjelennek a pszichológiai játszmák archaikus mintázatai mint a zsidó észjárás, a zsidó kultúra kibontakozásának alapjai. A zsidó közösségek, intézmények, vállalkozások versengési (hatalmi, befolyás-érvényesítési) játszmáinak őszinte leírása, a tapasztalatok – kudarcok és sikerek – elfogulatlan elemzése tanulságos, olykor tankönyvszerűen kifinomult, lényegre törő. Ennek elismerése sajátos katarzis forrása lehet azok számára, akik a zsidóság társadalmi játszmákban megnyilvánuló, sokszor irigyelt, gyakran rosszallt eligazodási képességében nem fedezik fel egy választott nép istenadta tapasztaltságát.

Maga az üdvtörténet is szemlélhető olyan szuperjátszmaként, amely Isten és teremtménye, az ember között folyik.²³ Benne a teremtmény felülbírál és kerülget meghirdetett parancsokat és szabályokat, de rendre elégedetlen az így elért hozammal. Egy ilyen olvasatban az Ószövetség történetei Isten és a zsidó nép közötti játszmasorozatként értelmezhetők.²⁴ A tranzakciókban többnyire apa-gyermek én-állapotok ismerhetők fel. A szabályszegéssel nyereségre törekvő gyermek próbálkozik: Mi lenne, ha…?, Isten pedig fáradhatatlanul büntet, de újra és újra megbocsát. Lépéseikben csak ritkán csillan fel a felnőtt (autonóm és intim) én-állapot egy-egy jele. Erőltetettség nélkül azonosíthatók emberi játszmák is, például Dávid életében (gondoljunk az Uriás-történetre), és akadnak jó játszmák is (amelyekben nincs gőg, mohóság, fondorlat).

Az ószövetségi Szentírás természetesen nem egyetlen játszmafolyam leírása. Egészen más céllal keletkeztek a szakrális szövegek. Az azonban megállapítható, hogy a stratégia, a végkifejlet, az óhajtott hozam, a racionalitás a bibliai szereplők észjárásában nagyon is ott van, még ha nem gondolnak is ezekre állandóan, tudatosan és mindannyian. Életesemények rögzülnek élő utódok olvasataiban. A stratégiák gyakran gyermetegek, de azért csalafinták, fondorlatosak, illetve becsvágyóak, a döntések pedig igazodnak a megvalósítás lehetőségeihez. Akadnak alternatív értelmezési lehetőségek (a Biblia nem gondosan válogatott játszmatár), amelyeket e mivoltukra tekintettel lehet elemezni.

Az újszövetségi iratok tartalma is lehetővé tesz játszmázási megfontolásokat. Bennük (így az apostoli levelekben is) gyakran jelennek meg Krisztus-követő szereplők, játékosok. Kiderül, hogy ilyenek persze korábban is voltak (többnyire prófétaként, a Messiás előhírnökeként javasoltak vagy tettek olyan lépéseket, amelyek nem illeszkedtek koruk mainstream társadalmi stratégiáiba, és nem mindig értették, hogy miért fizetnek rá erre). Az idő múlásával pedig nő a jézusi tanítást valamilyen szinten már értő, bár nem zsidó etnikumba született keresztények száma.

Az evangéliumok gondolatmenetünkbe ágyazódó olvasatában felvethető és megválaszolható a kérdés: hogyan játszmázott Jézus? A lakonikus (Aszalós Jánoséhoz hasonló tömörségű) választ a következő fejezetre halasztva megállapíthatjuk, hogy zavarba ejtőn. Környezete elképedve tapasztalta azt a biztonságot, amellyel eligazodott kora játszmázási kultúrájában. Nem nehéz felfedezni ennek jeleit a szamáriai (Jn 4, 6–19) vagy a házasságtörő asszony (Jn 8, 3–10) történetében, vagy a tanítványok versengésének leintésében (Mk 9, 33–37). Érdekcsoportok játszmáira kiterjedő megnyilatkozásai, példabeszédei is erről tanúskodnak.

Gondolhatnánk, hogy Jézusnak könnyű dolga volt, hiszen belelátott a játszmázók észjárásába, de ennél többről van szó. Lépéseivel rendre átalakította vagy félretolta a környezetében megszokott mintázatokat. A kánai menyegző (Jn 2, 1–11) története már tartalmaz erre utaló jeleket. A nagy parancsra vonatkozó kérdéssel játszmát indító törvénytudót (Lk 10, 25–28) – és kettejük hallgatóságát – megajándékozza az irgalmas szamaritánus történetével (Lk 10, 29–35). Ellép a kezdeményező csalafintaság mellett, és a feltett kérdésre visszatérve (Lk 10, 36–37) vet véget a játszmázási kísérletnek. Érdemes észrevenni, hogy a beágyazott irgalomtörténetnek is van játszmaolvasata (a szamaritánus rendelkezett az irgalom gyakorlásához szükséges erővel és logisztikai ismeretekkel is, amit nem tételezhetünk fel minden további nélkül a másik két szereplőről).

Szikrázóan kemény játszmakísérletként is felfogható Jézus megkísértésének leírása (Mt, 4, 1–11). Érdekes (félre)értelmezési lehetőség rejlik a kígyó okosságára utaló tanácsban is („legyetek okosak, mint a kígyó, és ártatlanok, mint a galambok” – Mt 10, 16), ha tudjuk, hogy a kígyó okosságának képzete az ókorban nem kötődött feltétlenül az édenkerti jelenethez. A kígyó ott éppen valós okosságának emberi vélelme miatt lehetett nagyszerű eszköze a sátáni, fondorlatos csalafintaságnak. Ha a kígyó nem játékos, hanem a jelenet metaforikus, mobil díszlete volna, akkor nem lehetnénk teljesen biztosak abban, hogy a jézusi útravaló csalafintaságra bátorítana.

Az újszövetségi történetekben és példabeszédekben kimondva-kimondatlanul körvonalazódó játszmák, játszmatöredékek bizonyára hozzásegítették a mindenkori jelenlévőket a jézusi tanítás megértéséhez.²⁵ Egyszersmind frusztráló hatásúak is lehettek, mert rendre megütköznek bennük a megszokott, bejáratott ószövetségi és a meghökkentő, de nehezen elutasítható messiási mintázatok. Ebből a szemszögből a Jézus ellenfelei által Pilátus elé terelt koncepciós per természetes olvasata talán az utolsó olyan befolyásérvényesítési játszma, amelyben együtt jelenik meg a kétféle észjárás, és Jézus megdönti a pilátusi modellt.²⁶

A szervezetek, intézmények, nagyobb társadalmi csoportok játszmáiról kevés példázat szól, talán azért, mert a korszak viszonyaiban ezek mintázatai még alig különültek el a személyes szinten felismerhető változatoktól. Alaposabb vizsgálódás azonban szinte biztosan felfedezhet olyan jézusi megnyilatkozásokat, amelyek tágabb közösségi terekben folyó játszmákra is vonatkoztathatók. ²⁷

A máig ívelő, kétezer éves időszakról elmondható, hogy benne a (gondolatmenetünkben munkahipotézis-szerűen társadalminak nevezett) játszmák tovább folynak. Bennük a keresztények személyesen és intézmények tagjaiként is részt vesznek, aktív vagy passzív szereplők. Értékeiket, küldetésüket nem felejtik, még kevésbé tagadják meg, elismerésre méltó igyekezettel illesztik be civilizációik, kultúráik, társadalmaik világába. Nem szakadnak el azonban a hagyományoktól, és nem feltétlenül érvényesül játszmáikban az evangéliumi mintázatokból kirajzolódó messiási észjárás. A kígyó okosságának mibenlétére vonatkozó felfogásnak a csalafintasághoz való viszony is függvénye lehet. A keresztények részvételével folyó hétköznapi játszmák talán ezért sem sokban különböznek a spirituális dimenzió nélküli életvitel megszokott változataitól. Az egyházközségi környezetben folytatott (olykor kedélyes, ritkán épületes)²⁸ vasárnapi keresztény társadalmi játszmák példatára is gazdag.²⁹

 

HOGYAN JÁTSZMÁZZUNK, HA KERESZTÉNYEK VAGYUNK? KÖVETKEZTETÉSEK ÉS SEJTÉSEK

A kérdésre adható, a Krisztus-követő ember számára kézenfekvő, Aszalós János bevezetőben idézett megállapításához igazodóan tömör válasz: sehogy. A keresztények nem játszmáznak. Hiszen a játszmák ösztönzője valamilyen gyarlóság (hataloméhség, becsvágy, dölyf, mohóság), a kibontakozás ezt felismerő és kihasználó (megleckéztetéstől tönkretételig terjedő), csalafinta, furfangos, kendőzött lépések sorozata. A kimenetel többnyire drámai, az evangéliumi értékek tükrében – a társadalom élete és a világ üdvtörténete szempontjából – ellenjavallt. Jézus nem lépett be játszmákba, elutasított minden horgot, csalétket, versengést. A családon belüli játszmázás kerülésének indokai még közvetlenebb gondolatmenettel beláthatók.³⁰

Gondolhatjuk azt is, hogy a bibliai szereplők (és közvetve a Krisztus-követők) sem játszmáznak, lépéseik nem racionálisak, hanem üdvtörténetiek. Egyetlen játszmázási modell sem terjed ki a halál emberi lépéseket lezáró misztériumára, nem lehet kerete a Krisztus-követő, feltámadásra nyitott életvitelnek. Nincs olyan keresztény stratégia, amely játszmázással vezetne Isten országa felé. Lelkipásztori felkészültség, tapasztalat, intézményi és transzcendens támogatás (tanítóhivatali eligazítások és a Lélek) segítheti a Krisztus-követőket játszmázási kérdéseik megválaszolásában.

El kell ismernünk azonban, hogy az elutasítás, távolságtartás vagy hárítás a hétköznapi életben való eligazodást nem igazán támogatja. A bibliai példákban lépten-nyomon megjelenő emberi racionalitás napjainkban is átszövi a társadalom életét, sőt az ember és Isten kapcsolatára vonatkozó képzeteket is. Ez a belátás megjelenik a játszmázással összefüggő, különböző szintű képzési programok tartalmában, az egyetemi-akadémiai szinttől³¹ a keresztény közösségek³² önképző kurzusaiig terjedően. Van tehát helye és rendeltetése azoknak az ismereteknek, amelyek a társadalmi játszmák kialakulásának, lebonyolódásának fogalmaira és összefüggéseire terjednek ki, és nem érnek véget a számítógépes vagy asztali stratégiai (akár bibliai történetekhez is kötődő) játékokban szerzett jártassággal.

A személyesség szintjén a pasztorálpszichológia az elmúlt évtizedekben szembesült a feladattal, és sok jel szerint kialakította azokat a módszereket, amelyekkel a játszmákba bonyolódó Krisztus-követőket (és az erre történő vállalkozást fontolgatókat) támogatni tudja. A pszichológiai felkészültség professzionális szintű,³³ a lelkipásztori küldetéstudat pedig széles társadalmi igénnyel és befogadókészséggel találkozik: Pálferi és Mékli Attila közszereplőként, mások talán kevésbé szem előtt, de hasonló elkötelezettséggel végeznek gyümölcsöző „terepmunkát”.

A versengési, különösen a csoportérdekek mentén kialakuló, valamint a társadalom egészére kiterjedő játszmák körében is sok jele fedezhető fel a tudatos és felkészült keresztény jelenlétnek. A katolikus társadalmi tanítás, a Krisztus-követő felekezetek irányelvei gazdálkodó szervezetek és vezetőik egyesületeiben³⁴ szolgálnak alapul együttműködési kódexek megfogalmazásához. Hazai és nemzetközi kutatások³⁵ azonban csak ritkán és csak óvatosan értelmeznek, illetve javasolnak evangéliumi üzenetekből levezethető konkrét játszmákat, valószínűleg azért, mert már a piaci versengést értékként minősítő utalások is nehezen alapozhatók meg újszövetségi hivatkozásokkal. Utaltunk ennek egyik lehetséges okára, és igaz az is, hogy a versengést rosszalló érvek elkötelezettjei sincsenek jobb helyzetben. Minden bizonnyal van helye tehát kutatómunkának, vitáknak, felelős latolgatásnak. Kiderülhet, hogy az üzleti titok értelmezése, az akvizíció, a faktorálás és a modern gazdasági élet más, kreatív hétköznapi mechanizmusai érdemesek ilyenfajta figyelemre.

Természetesen a tájékozódás lehetősége, mértéke és indokoltsága is lehet vita, megfontolás tárgya, de mellettük szól és meggyőző annak a korábban más összefüggésben már említett áttekintésnek a gondolatmenete, amely a pilátusi per folyamatának elemzése előtt fejti ki a hatalmi (befolyásgazdálkodási) és a szakértői játszmák mibenlétét, összefüggéseit.³⁶ A versengési játszmák körében a Jézus Pilátus elé vitt perét hatalmi játszmaként elemző szerzők³⁷ a feldolgozás lezárásaként hét tanácsot fogalmaznak meg:

Ne engedj semmilyen zsarolásnak!
Ragaszkodj az igazsághoz!
Ne ajánlj hamis kompromisszumot!
A rossz döntést ne tetézd még rosszabbal!
Ne hagyd, hogy a félelem eluralkodjon rajtad!
Lásd be, hogy hatalmad korlátos!
Vállald a hatalommal járó felelősséget!

A játszmázás modelljében eme (és más helyzetekben hozzájuk hasonló további) tanácsok összhangba kerülnek. Láthatóvá válik, hogy az evangéliumi értékvilágban nem (ott sem) lehet tetszés vagy érdek szerint kiválogatni kedvező életviteli attitűdöket. A Krisztus-követő életnek integritása van.

A játszmázásban való jelenlétről lemondani efféle összefüggések ismeretében súlyos késztetésnek, életszerű hétköznapi gazdasági-társadalmi folyamatokból való kivonulási kényszernek tűnhet, de vannak jó hírek is. A szakirodalom ismer jó játszmákat, amelyekben el lehet kerülni a résztvevők számára méltatlan és kártékony kimeneteleket. Ami fontosabb: a keresztény jelenlét nagy lehetősége, megpróbáltatása a destruktív társadalmi játszmák kerülése, megállítása, megelőzése, megdöntése.

Ilyen esély gyakran jelentkezik, és jól felismerhető arról, hogy – ritka kivételektől eltekintve – látni lehet a vele járó, a beavatkozóra háruló kockázatokat, fenyegetéseket, keserveket. Átélhető, hogy mi lehet a só, a kovász szerepe egy élő masszában. Ez az életérzés örömforrás is lehet – nem azért, mert mások játékának elrontása káröröm forrása, hanem azért, mert az Isten országában való jelenlét, ott vállalt munkálkodás élményét adhatja az adott ügylet résztvevőinek és egyik-másik nézőjének. Érdekes tény, hogy a gazdasági szakértelemmel felvértezett, üzleti tapasztalatokkal rendelkező elmék irodalmi eszközökkel is ki tudnak fejezni ilyen természetű meglátásokat.³⁸

 

SCHARLE PÉTER
mérnök, professor emeritus
Széchenyi István Egyetem, Győr