Megjelent az Egyházfórum 2005/6. számában
Az első keresztény közösségek Karácsonyt, vagyis Krisztus születését nem ünnepelték, hiszen számukra a meghatározó Jézus feltámadása, tehát húsvét volt. A feltámadás, mely hitük központi témája volt, képezte az alapját a vasárnap ünnepének, mely számukra a hét első napja volt, és az Úr napja elnevezést kapta. Vasárnapot, a feltámadás hetenkénti emléknapját valószínűleg a zsidók hetenkénti szabbatja inspirálta, hiszen a környező pogány világban nem voltak ilyen rendszerességgel ünnepelt ünnepek. A feltámadás megünnepléséhez természetesen hozzátartozott az utolsó vacsora megünneplése is. Az erősödő keresztényüldözések hatására Jézus szenvedése és halála még nagyobb hangsúlyt kapott. Az üldözött keresztények és mártírok Jézus feltámadásából nyertek erőt. Ezért érthető, hogy Jézus születésének megünneplése sokáig nem jelentkezett igényként. Ehhez párosult az a tény is, hogy születésnapokat a pogány világban volt szokás megünnepelni. Az Újszövetség egyedül Heródes születésnapi ünnepségét említi meg, amikor is Heródes Keresztelő János fejét veteti. A 3. század elején Origenész még kifejezetten tiltakozik a születésnapok pogány eredetű megünneplése ellen.
Jézus születésnapjának meghatározása
Talán éppen a környező pogány szokás hatására a keresztények is kezdenek érdeklődést mutatni Jézus születésének időpontja iránt annak megünneplése céljából. Nehézséget jelentett viszont az, hogy az újszövetségi iratokból nem lehetett a pontos dátumra következtetni. Ez aztán dátum-spekulációkhoz vezetett. Szóba került március 25. és 28. is. Március 25-én egyenlő hosszúságú a nappal és az éjszaka, és mivel a teremtéstörténet szövegében az áll, hogy Isten elválasztotta a fényt a sötétségtől, ezért logikusnak tűnt ez a dátum. Ugyanakkor a teremtéstörténetben az is áll, hogy Isten a negyedig napon teremtette a napot, s mivel Krisztust az igazságosság napjának nevezték, ezért a teremtés negyedig napján, vagyis március 28-án kellett születnie. Hasonlóak voltak a további spekulációk is, melyek kapcsán előkerült május 20, november 8. és 18. 221-ből van az első emlék arról, hogy Jézus születését december 25-én ünnepelték. Erre a napra pedig a következőképpen jutottak. A teremtés napját, március 25-ét, a fogantatás ill. a nemzés időpontjaként értelmezték, s innen számoltak kilenc hónapot, ami december 25-ét jelölte meg a születés napjaként. Valódi dátumként azonban ez a nap elég valószínűtlen, mivel az evangéliumok egyetlen időpont-behatároló megjegyzése szerint a pásztorok kint legeltették a nyájaikat. Ezt pedig Palesztina területén márciustól novemberig tették.
December 25., mint Jézus születésének a napja végérvényesen csak a 4. században lett fixálva a keresztények számára. S ez összefügg azzal, hogy Konstantin császár a kereszténységet a római birodalom területén legitim vallásként ismerte el. A római birodalom területén pedig december 25-én ünnepelték a legyőzhetetlen napisten születését a december 22-ei napforduló miatt. S mivel már a korábbi spekulációk kapcsán szóba került december 25., ezért kézenfekvő volt ennek a napnak a kiválasztása. 336-ból származik az első dokumentáció arra vonatkozóan, hogy Jézus születését december 25-én ünnepelték. Karácsony ünneplését a római birodalomban még egy dolog nyomatékosította, mégpedig az arianizmus elleni küzdelem. Az ariánusok tagadták Jézus istenségét, karácsony ünnepével a keresztények pedig az arianizmust elítélő dogmát hirdették: „született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű,…..Isten az Istentől”. Konstantin császár számára pedig fontos volt az arianizmus elleni küzdelem, hiszen az egységes birodalmi eszme mellé szükséges volt a keresztény vallás egységessége is. Ezért szorgalmazta a niceai zsinat (325) összehívását és az arianizmus elitélését.
Az ünnep azonban nem terjedt el gyorsan. Különösen a keleti részegyházakban sokáig január 6-án ünnepelték Jézus születését. Január 6-a keleten röviddel a római karácsony ünnepe előtt keletkezett. Ennek a napnak a meghatározása is a téli napfordulóval függ össze. Keleten ugyanis, Egyiptomban és Arábiában január 6-a volt a téli napforduló, amikor is az idő istene újjászületik. Ekkor a Nílusból is vizet merítettek és azt őrizték. Másik oka keleten az ünnep kialakulásának a gnosztikus mozgalom. Szerintük az istenség csak Jézus megkeresztelkedésekor a Jordánban szállt le rá. Ezért ők nem születését ünnepelték, hanem már a 3. század elején Jézus istenné avatását a Jordánban. Ennek ellensúlyozására kezdték a keleti keresztények Jézus születését ünnepelni. Jeruzsálemben még a 6. században is, az örmények pedig mind a mai napig január 6-án ünneplik Jézus születését.
Amikor a 4. században bevezetik Jézus születésének megünneplését, ezt csupán megemlékezés céljából teszik. Ágoston 400 körül külön kitér karácsony emlékünnepi jellegére szemben a húsvét szentségi jellegével. Nagy Leó pápa karácsonyról már mint misztériumról szól, azonban hangsúlyozza, hogy nem önálló és a pascha-misztériumtól nem független ünnep. Karácsony húsvéttal teljesedik be, a húsvéti tettben válik teljessé.
Advent eredete
A karácsonyt megelőző időszak, mely minket az ünnepre hivatott felkészíteni, az advent. Profán eredetű szó, jelentése eljövetel, megjelenés. A karácsonyra felkészítő időszakként először Galliában és Spanyolországban tűnik fel a 4-5. században. Az előkészület itt három hétig tartott, s mivel a karácsonyt január 6-án ünnepelték, ezért az előkészületi idő december 17-én kezdődött. Majd húsvéthoz hasonlóan advent is negyven napos lett, és Márton napján, november 11-én kezdődött.
Rómában az 5-6. században jelentkeznek először a karácsonyi előkészület nyomai. Nagy Gergely pápa négy adventi vasárnapot írt elő a pápai liturgiában, de ez a rendelkezés is csak lassan kezdett teret hódítani. A 7. században Rómában még két tradíció élt egymás mellett: hat hétig tartott az előkészület a titulus templomokban, a pápai liturgiában pedig csak 4 hétig. Mivel Galliában az adventi várakozás középpontjában Krisztus világvégi eljövetel és nem születése állt, mint a római liturgiában, ezért a római liturgia átvett ebből az eszkatológikus várakozásból és bűnbánati jellegből. Ennek köszönhetően advent liturgikus színe lila, és nincs Glória. A négy hétig tartó előkészületi időszak először 1570-ben vált általánossá.
A karácsonyi időszak ünnepei
A karácsonyt követő időszakban olyan személyekről emlékezünk meg, akik történetileg is a legközelebb álltak Jézushoz, úgymint István vértanú, János apostol, az Aprószentek és erre az időszakra esik a Szent Család ünnepe is. Január 6-án a nyugati egyház a napkeleti bölcsek látogatását ünnepli, a január 6-át követő vasárnap pedig Jézus megkeresztelkedését a Jordánban. Ezzel az ünneppel véget ér a karácsonyi idő és kezdődik az évközi időszak, mely Jézus tetteit és tanítását tárja elénk húsvét fényében. A nagyböjtig terjedő időszakban még két karácsonyi tartalmú ünneppel találkozunk. Az egyik Jézus bemutatása a templomban (Gyertyaszentelő Boldogasszony), a másik pedig Jézus születésének hírüladása (Gyümölcsoltó Boldogasszony). Jézus bemutatását már az 5. századtól ünnepli mind a keleti, mind pedig a nyugati egyház. A görög liturgia a találkozás ünnepének, a régi római liturgia pedig Mária tisztulása ünnepének nevezte ezt a napot. Jézus születése hírüladásának ünnepe a 6. század közepe táján keletkezett Konstantinápolyban. A római egyház a 7. század körül veszi át az ünnepet, és eredetileg az örömhír ünnepének nevezték.
Komáromi Marianna