Megjelent az Egyházfórum 2019/3. számában
Helyi katolikus egyházak világszerte ritkán hívnak össze nemzeti zsinatot. (A második világháborút követően mindössze kétszer került rá sor: a Fülöp-szigeteken 1991-ben és Lengyelországban 1993-ban.) Egy ilyen zsinat a hívek és pásztoraik találkozásának lehető legmagasabb szintje, amelyen klerikusok és laikusok együtt vesznek részt, és valamennyien szavazati joggal rendelkeznek. Megtartását a pápa engedélyezheti. A nemzeti zsinatnak jogalkotó és kormányzó illetékessége van, döntései – ha megkapják a pápai jóváhagyást – kötelezőek a helyi egyház valamennyi tagja számára. Egy nemzeti szinódusnak nincs ilyen döntési jogköre.
Az ausztráliai püspökök már az ezredforduló óta latolgatták egy széles körű tanácskozás összehívását, hogy azon foglalkozzanak a Szent II. János Pál pápa apostoli levelében (Novo millennio ineunte) felvetett kihívásokkal. A nemzeti zsinat összehívására irányuló szándék 2017-ben vált elhatározássá, amikor a szexuális gyermekmegrontás tényeit széles körben vizsgáló folyamatban nyilvánvalóvá vált a katolikus környezetben előfordult esetek gyakorisága és sajátos értelemben felismerhető intézményesültsége.
Az összefüggés megértéséhez tudni kell, hogy az ausztráliai jogrend 1902 óta ismeri a Királyi Bizottság intézményét. A Brit Nemzetközösség szuverén uralkodóját (jelenleg II. Erzsébetet) képviselő főkormányzó akkor nevez ki ilyen bizottságot, ha egy tagállam társadalmát széles körben foglalkoztató kérdést kell körültekintő, független vizsgálattal tisztázni és döntéseket előkészíteni. A szexuális gyermekmegrontás jelenségeivel és az intézményes megelőzés tennivalóival foglalkozó királyi bizottság (RCIRC – Royal Commission into Institutional Responses to Child Sexual Abuse) 2013 elején kapta megbízását. Az intézményességet az alapkérdés széles összefüggései indokolták. A bizottság feladata nem az Ausztráliai Katolikus Egyházban előfordult esetek vizsgálata volt – figyelme kiterjedt az oktatási intézményekre, vallási csoportokra, sporttevékenységet folytató közösségekre, állami intézményekre, ifjúsági szervezetekre.
Öt éven át folytatott munkájának eredményét az RCIRC 2017 végén jelentésben foglalta össze és hozta nyilvánosságra.[1] Minden vizsgált területen igazolódott két, a kiinduláskor is széles körben ismert sejtés: zaklatók anélkül változtatták tevékenységük környezetét, hogy tetteikről a nyilvánosság tudomást szerezhetett volna, és felnőttek mulasztottak el gátat vetni a zaklatásnak. A bizottság jelentésében ezért a társadalom intézményrendszerének egésze, és annak működése szintjén javulást, megelőzést szolgáló lépésekre vonatkozó javaslatok sorakoznak. A vizsgált eseménykörben ismertté vált a vallási közösségekben, illetve világi intézményekben nyilvános vallásos elköteleződéssel tevékenykedő felnőttek több évtizeden át folytatott megrontó gyakorlatának számos ténye is. A megállapítások ezért terjednek ki az Ausztráliai Katolikus Egyház belső működésrendjével, a papképzéssel, a megrontás gyónási titokkörben történő kezelésével összefüggő kérdésekre is. George Pell bíboros személyes érintettsége (az a tény, hogy világi bíróság fogta perbe és ítélte 2019 tavaszán jogerősen, további fellebbviteli lépéseinek kimenetelétől függetlenül megkezdendő fogházbüntetésre) már nem befolyásolta a felkészülés jellegét és menetrendjét.
Az Ausztráliai Katolikus Püspöki Kar nemzeti zsinat tartására vonatkozó döntése 2017 őszén született, azt Ferenc pápa üdvözölte és jóváhagyta. Hosszú, nyugodt és alapos előkészítő munkára alkalmas időszak vette ezzel kezdetét, amelynek időhorizontja 2021 májusa. Ekkor lesz a második, befejező ülés Sydney-ben. A körültekintő, a modern informatikai kapcsolattartás eszközeivel kezdettől élő szervezők 2018-ban fordultak először Ausztrália mintegy ötmillió katolikusához a kérdéssel: Mit gondol arról, hogy tőlünk ma Ausztráliában mit vár Isten? A meghallgatás és megbeszélés kis köreiből (amelyekben 200 ezernél többen hallgatták és vitatták meg egymás véleményét) 2019 március közepéig válaszok áradata (húszezernél több észrevétel) érkezett. A zsinat honlapja informatív,[2] a fejleményekről hírlevél[3] is tájékoztat.
A beérkezett észrevételeket a Pasztorális Kutatás Nemzeti Központja (National Centre for Pastoral Research)[4] három hónap alatt zsinati témakörökre tagolva dolgozta fel. A munkafolyamatban ez volt a megkülönböztetés szakasza (discernement). Átfogalmazódott a kiinduló kérdés, amely immár felöleli a zsinat számára megbeszélendő hat témakört: hogyan hív bennünket Isten arra, hogy olyan Krisztus-központú Egyház legyünk, amely
missziós és evangelizáló,
befogadó, részvételi és szinodális,
imádságos és eucharisztikus,
szerény, gyógyító és irgalmas,
örvendező, reményben élő és szolgáló közösség,
nyitott a párbeszédre, megújulásra és átalakulásra.
A felkészülés júniustól munkacsoportokban folytatódik. Vita-előkészítő dokumentumok készülnek a zsinat számára, megválasztják azokat, akik laikusként kapnak meghívást zsinati részvételre környezetük, közösségük képviseletében (a klerikusok körében a részvétel az egyházszervezetben betöltött szerephez kapcsolódik és abból következő adottság).
Komoly és élénkülő érdeklődés kíséri a folyamatot a nemzetközi katolikus sajtóban és a szekularizált világi médiában is. Kételyek, aggodalmak, bizalmatlanság is érzékelhető, klerikus, laikus és világi körökben is. Ezeknél talán csak a vállalkozás bátorságának elismerése, a munka elvégzésével foglalatoskodók iránti rokonszenv és a feladat eredményes megoldásához fűződő remény erősebb. Ausztráliai katolikus testvéreink a felkészülés minden szakaszában hangsúlyozottan és imáikban kérik a Szentlélek folyamatos segítségét. Lehet csatlakozni hozzájuk ebben is.
Scharle Péter
mérnök
[1] https://www.childabuseroyalcommission.gov.au/final-report. (Letöltve: 2019. 07. 25.)
[2] https://plenarycouncil.catholic.org.au.
[3] https://plenarycouncil.catholic.org.au/news/plenary-post/.