Megjelent az Egyházfórum 2006/2. számában

Az Egyházfórum 20 éves fennállása alkalmából rendezett rendezvénysorozatunk 2006. márciusi témája a „Vallások háborúja?” volt. A kerekasztal-konferencia előadói Szécsi József, Németh Pál és Hoppál Kál Bulcsú voltak. Az ott elhangzottakból nyújtunk szerkesztett válogatást az olvasóknak, amelyhez csatoltuk Gyürki László írását.

(A szerk.)

 

Jegyzetek Izrael vallási arculatához

Amikor zsidóságról beszélünk, amikor nem-zsidók zsidóságról szólnak gyakran esnek egy sajátos hibába. Azt képzelik, hogy a zsidóság azonos a Bibliával, a kiválasztottság tudatával, s azt gondolják, hogy minden zsidó számára a vallásosság ugyanazt jelenti. Van azonban egy sajátossága az emberi létnek, és ez jellemzi az embert, az emberiséget, hogy tudniillik sokféle, alapvetően pluralisztikus, egyszerűbben fogalmazva két teljesen egyforma egyed nincsen. A zsidóság kezdettől fogva egy színes világ. Elég kinyitni a Bibliát és máris két teremtéstörténet-változattal találkozunk. Eszmék, irányzatok, pártok, gazdagok és szegények, hívők és hitetlenkedők. Aki felüti a Talmud lapjait hamar rájön, hogy az nem egy nyugati értelemben vett hitelvi, dogmatikai kézikönyv, hanem egyik rabbi ezt mondta, a másik azt, vagyis vélemények, viták és álláspontok nagy gyűjteménye. Ez nem jelenti azonban azt, hogy ne lenne benne valamiféle központi szál, meggyőződés vagy életprogram, világlátás, esetleg – éppenséggel – mindegyikből kétféle.

Izrael szorosan kapcsolódik múltjához, ahhoz a múlthoz, ami persze nem azonos a jelennel, és mégis azonos. Kétezer év után megvalósult egy álom, és a holokauszt túlélői csatlakoztak azokhoz az egykori orosz-zsidó testvéreikhez, akik a vörös-zászló-csillag és a komszomol eszméjét is elhozták magukkal Erecbe. Izrael ezenkívül természetesen azonos még középkori történelmével is, nemcsak a negatívumokkal, a keresztes-hadjáratok zsidómészárlásaival és a  középkori antijudaizmussal, de az arab-zsidó-keresztény középkor szellemtörténeti pozitívumaival, kölcsönhatásaival, fantasztikus irodalmi hagyatékával is.

Nehéz, és nem is helyes, ma már Izraelről úgy beszélni, mint ami független lenne a világ zsidóságától, vagy éppen a világban zajló más eseményektől. Magyarországon az ún. rendszerváltás után megindult egy vallási reneszánsz, mint más vallások és felekezetek esetében is. Ez hazánkban azt jelentette, hogy a magyarországi zsidóság vallási képe a zsidó értelemben vallásosabb irányba tolódott el. A neológ rabbikar fiatalabb tagjai közül egyszer valaki egy széles karimájú fekete kalapot tett a fejére, amit aztán mások is követtek. Az ortodoxok rendezték soraikat, megjelentek a lubavicsiak, újraélesztettek elfelejtett zsidó hagyományokat, szokásokat, óvodák, iskolák nyíltak és egyetemmé alakult a Rabbiképző, decemberben még az utcán is van Hanuka. Van már újra jesiva és persze Kelemen Kata is megjelent a színen, az első rabbinő, a reformzsidóság színeiben, ami kisebbfajta földrengést is hozott a hagyományos magyarországi zsidó vallási életben. A Rabbiképző Zsinagógájában pedig elhallgatott péntek este az orgona-harmónium kíséret. Ez mind-mind a zsidó vallásos élet, identitás felé való elmozdulás jele volt.

Izraelben a lakosság többsége nem-hívő. A kb. 250 kibucból talán 50 a vallásos, akik persze szegényebbek is; több a gyerek. Van azonban kibuci Haggáda is, vagyis a zsidó húsvét idején, a peszách ünnepén, széder estén fellapoznak egy széder-esti füzetet, de ezen könyvecske egy szekuralizált változata a rendes Haggádának.

Az orosz alijával sokan érkeztek Izraelbe, olyannyira, hogy maga az orosz nyelv prímátushoz jutott. A repülőgépekkel érkező orosz családokban sok a nem-zsidó is. Ők vallásilag a kereszténységhez, pontosabban a keleti kereszténységhez, az ortodoxiához tartoznak. Nem egy könnyű kérdéskör Izraelben a nem-zsidók ügye, ami szorosan kapcsolódik általában Izraelnek a problémájához, tudniillik ahhoz, hogy demokráciát csináljunk, vagy Izraelt? Izrael demokratikus állam, de nem pontosan olyan demokrácia, mint amilyenek az ún. nyugati féltekén vannak. Ha a sokkal jobban népesedő arab lakosság demokratikus úton többséghez jutna Izraelben, akkor Izrael, mint állam, mint nép, elveszíthetné identitását, lényegét, vagyis egy ponton megszűnhetne zsidó volta. Az orosz-alija keresztény lakosságára nézve azt a megoldást hallottuk izraeli szemmel, hogy az idő majd elrendezi, vagyis a gyerekek zsidó iskolába fognak járni és egyszerűen zsidók lesznek. Tehát nem a vallási identitás továbbéltetéséről van szó, hanem vallási asszimilációról, egyfajta várakozásról a beolvadásra.

Izraelben jelentős számú Krisztus-hívő, messiáshívő zsidó csoport van, akikhez többek között az orosz alija keresztény része is csatlakozik. Köztudottan nem nézi jó szemmel a messiáshívő zsidókat Izrael állama, akik azonban Izrael legöntudatosabb zsidói közé tartoznak, cionizmusukkal, katonáskodásukkal, életvitelükkel.

Külön terület az arab-keresztények sorsa Izraelben. Az arab-keresztények általában baloldaliak és rettegnek muzulmán testvéreiktől, akik őket árulónak, zsidóbérencnek, az amerikai-angol érdekek kiszolgálóinak tartják. Az arab-keresztények félelemben élnek; iszlám részről előfordulnak gyilkosságok is. Tudják, hogy ha tehetik, ki fogják őket irtani. A Hámász győzelme palesztin részről ennek az árnyát vetíti előre.

Az Izraelben élő nyugati és keleti nagy- és kis-keresztény egyházak az elmúlt évtizedek alatt egyrészt leépültek létszámban, működési területben, másrészt bizonyos mértékig fenntartja őket a vallási-túrizmus és az alija keresztény része. Izrael 5,5 milliós lakosságából 180 ezer a keresztény, és számuk évről-évre csökken.

A Fal megépítése sok gondot okozott, és okoz a Vatikántól kezdve, az egyházi intézmények kertjének, vagy az arab család földjének kettészelésével. Erre az izraeli válasz az, hogy a Falat lehet korrigálni, ez csak egy ideiglenes építmény. A jelenlegi állapot azonban, már a mostani izraeli vezetés megnyilatkozásai szerint is, egy meglehetősen hosszú távú programot sugall, aminek az egyszerű oka izraeli részről az, hogy biztosítani akarják egy államterületnek a stabil létét, melyet valahogy véglegesíteni kell. Ennek a véglegesítésnek mennek elébe, mert előre látják azt, hogy a tárgyalások és a napi események ezt nem szavatolnák. Véleményem szerint a biztonságra való hivatkozás, hogy tudniillik a Fal meglétével csökkent a terrorizmus Izraelben másodlagos ebben a kérdésben, bár korántsem elhanyagolható.

Izraelben vannak vallásközi csoportok, van vallásközi párbeszéd, dialógus. Vannak zsidó-keresztény-iszlám csoportok, melyek közös programokat alakítanak ki, többek között a Nemzetközi Keresztény-Zsidó Tanács (az ICCJ) keretében. Ez azonban csakúgy nem kerül a világsajtó címlapjára, mint amikor ír katolikus és protestáns fiatalok jöttek össze imára, vallási együttlétre a templomokban.

Ha egy keresztény elhagyja a kereszténységet, az nem egy nagy ügy, semmilyen retorzió nem éri. Ha egy zsidó kilép a zsidó vallásból, akkor a zsidóságát is elveszti. Lehet egy zsidó pl. ateista, de keresztény nem. Ha egy muzulmán kitér az iszlámból, akkor az áruló, első számú közellenség lesz. Az iszlám szerint mindenki muzulmánnak születik, aki mégsem az, az tévútra került, vissza kell térnie az iszlámba.

Történelmi távlatokban létezik vallási ellentét keresztények és zsidók, zsidók és keresztények, muzulmánok és keresztények, zsidók és muzulmánok között. Létezik azonban mai, mindennapi kisebb-nagyobb acsarkodás is, ami megjelenik a három monoteista vallás napi tanításaiban, egymásközti beszélgetésében, viccelődésében. A dániai Mohamed-karikatúra feldúlta az iszlám világot. Lehet beszélni mesterséges politikai lázításról is, de a muzulmán világ legszentebb részéhez, a vallási faktorhoz nyúltak hozzá. Vannak azonban kisebb, a világot nem lángba borító akciók is. Ilyen pl. az évekkel ezelőtt Izraelben, egy mecsetben vérfürdőt rendező izraeli, vagy ez év februárjának elején egy ciszjordániai faluban egy mecset falára Mohamedet gyalázó szöveget felfestő zsidó férfi, vagy a március 3-i izraeli család petárdás tűzijátéka a názáreti bazilika altemplomában. Létező gyűlöletbomba van felhalmozva Izraelben, mind a zsidóság, mind az arab lakosság fejében.

A világ a vallási fundamentalizmus szekerén robog előre. A három monoteista világvallás ebben a száguldásban az éllovasok között van. Mindegyik másként csinálja, de megvannak a kapcsolódási pontok. Izraelben láthatóan növekszik az ortodoxok térhódítása. Izraeli részről az ortodoxok tagadják a cionisták létjogosultságát, és tudják, hogy Izraelt, a Templomot a Messiás, illetve Isten építi majd fel.

Saron felment a Templomhegyre, és elindult az újabb palesztin erőszakhullám. Mindenesetre belpolitikai ellenfele hamarosan kidőlt mellőle, és a Templomhegy, mely vallási központja a muzulmán világnak is, új konfliktusrendszer kiindulópontja lett. Azóta Saron kiürítette a gázai övezetet, kiürültek az ottani zsidó imahelyek is. Sokan azt mondják Izraelben, hogy van egy telekkönyvi kivonatunk, ami nem más, mint a Biblia. Benne van, hogy mi a zsidóságé. Izrael földje, területi határai tehát vallási kérdésként is fölmerülnek. A Templomhegyre pedig sokan szeretnének felépíteni egy templomot, a harmadik Szentélyt. Van is egy zsidó közösség, mely legyártotta az egykori szentély ruháit, és bizonyos rituális kellékeit, és készen állnak arra, hogy ha elérkezik az idő, ezekkel felszereljék a harmadik Szentélyt. Izraelben az ortodoxia, vagy ahogy mondani szokták az ultra-ortodoxok, jelentős belpolitikai erőt is képviselnek. A mecsetek pedig sok esetben az Izrael elleni lázításoknak, vagy éppen hadüzeneteknek a kiindulópontjai, mint pl. Izrael megalakulásakor, 1948-ban volt.

Izraelben évenként egy grandiózus sátoros-ünnepi felvonulást rendez pl. a Keresztyén Nagykövetség Jeruzsálem szervezet. Kimennek a sivatagba, Qumránhoz, fény- és árnyjátékot rendeznek,  főrendezvényükön pedig az izraeli államfő mond beszédet. A szervezet akkor jött létre, amikor Jeruzsálemből áttették a nagykövetségeket Tel-Avivba. Erre, mintegy keresztyén válaszként, Jeruzsálemben felírták egy házra, hogy Keresztyén Nagykövetség Jeruzsálem. A szervezet az egyike a világban, főleg az Egyesült Államokban létező más keresztény-cionista szervezeteknek. Ezek a szervezetek Izrael mindenkori napi politikáját, és általában Izrael államát, teljes mértékben támogatják, ugyanakkor pedig erőteljes missziós küldetést vallanak, és várják a végidőket minden pillanatban, illetve várják a zsidóság megtérését, mert hiszen ez is a végidők jele. Ezen utóbbit valószínűleg elnézik nekik izraeli részről, mert Izrael most is a puszta létéért küzd, és aki nincs ellenünk, az velünk van elv működik. A Keresztyén Nagykövetség Jeruzsálem kelet-európai szervezete pl. Budapesten komoly szerepet vállalt a orosz zsidó alijában.

Az amerikai neoprotestáns-neokonzervatív keresztény fundamentalizmus, mely vélhetően Bush elnök mögött sorakozik fel – és nem a sokat emlegetett zsidó-érdekcsoport –, hasonló elveket vall, megspékelve még esetleg egy kis szószerinti teremtéstörténet-értelmezéssel, az ún. kreacionizmussal. Amikor Bush elnök keresztes hadjáratra szólított fel a 2001. szeptember 11.-i merénylet után, akkor nyilvánvaló volt, hogy itt valami nincs rendben. Egyfajta fundamentalista keresztyén messianisztikus elhivatottság is élteti az Egyesült Államok elnökét, ami nem szolgálja sem a kereszténységet, sem a zsidóságot, sem Izraelt, még kevésbé az iszlám világ nyugalmát. Engem végtelenül zavar, de már kezdem megszokni, hogy az Egyesült Államok elnöke ha szól, újra és újra Istent kéri, illetve állítja oda parancsai mellé. Azok mellé a döntések mellé, melyek korántsem hordozzák az újszövetségi iratok szellemiségét.

A történelem folyamán az iszlám a maga területein megtűrte a zsidókat és a keresztényeket, csak éppen magasabb tornyot épített magának, mint a többiek templomai. Néhány éve Názáretben hasonló nehézség támadt: a názáreti bazilika mellett akartak felépíteni egy mecsetet. Most az a probléma, hogy az állandó izraeli-palesztin vita, háború és terrorizmus mellett megjelent az Egyesült Államok Irakban is, amit az iszlám nem tud elviselni, sőt győzött a Hámász a palesztin területeken, és ahogy a második világháborúban az oroszok Berlinig meg sem álltak, ugyanúgy a Hámász és az iszlám világ sohasem fog lemondani Jeruzsálemről, mint vallási kegyhelyről, egyik világközpontjukról. Amikor korábban Izrael bejelentette, hogy Jeruzsálem Izrael örök fővárosa, akkortól az iszlám számára ez vallási, elvi kérdés lett.

A Nyugat – benne a zsidó és a keresztény vallás –, mint civilizáció, az állam és az egyház szétválasztottságában tud élni, míg az iszlámban ez a szétválasztás nem létezik. Itt minden egyben van, de a legelső pont a vallás. Nyugaton nem. Nyugaton ugyanis az Isten helyébe egy idő után az ember lépett, ő a központ. Lehet hinni és nem hinni, senkit sem érdekel. Az iszlámot azonban igen.

Sok a megválaszolatlan kérdés, a le nem rendezett ügy, és persze a fanatikusok, a fundamentalisták, a szélsőségesek azon igyekeznek, hogy ezeket ne is lehessen lerendezni. Izraelben két lehetőség kínálkozik az ott élő zsidók számára: vagy elhagyják Izraelt, és élnek valahol máshol viszonylagos nyugalomban, vagy ott maradnak, és akkor hazafiként élnek. Védik az otthont, a hazát, a népet. A jövő nem bíztató. Itt is, ott is atombomba: táskában, erőműben és még ki tudja, hogy miben? Nagyon úgy néz ki, hogy a felek csak az erőszak nyelvén tudnak egymással beszélni. Ez viszont nem az élet, hanem a halál felé vezet. Borúlátó vagyok. Lehet, hogy egy harmadik lesz a befutó, a győztes. Nem a nyugati civilizáció, s benne ilyen és olyan keresztények és zsidók, és nem is az iszlám…

Szécsi József

ORZSE-MTA Zsidó Vallástudományi Kutatócsoport.