Megjelent az Egyházfórum 2006/5. számában
Az alábbi levelet megküldtük a pécsi püspöknek mint fenntartónak és az érintett iskola igazgatójának is azzal a kéréssel, hogy foglaljanak állást annak állításaival kapcsolatban. Mayer Mihály püspök nem válaszolt, Uzsalyné Dr. Pécsi Rita igazgató pedig azt közölte szerkesztőségünkkel, hogy a levélben foglaltak megfelelnek a valóságnak, de az említett problémák megválaszolása, illetve megoldása nem az ő, hanem a fenntartó hatáskörébe tartozik.
(A Szerk.)
Tisztelt Szerkesztőség!
Nemcsak a hal bűzlik a fejétől, hanem sok emberi intézmény is a döntéshozók alkalmatlanságától, erkölcstelenségétől, nemtörődömségétől vagy önkényétől. Az Egyházfórum utóbbi számaiban olvasható „Báránybőrben” cikksorozat alapján úgy látszik, hogy sajnos egyházunk egynémely felelős beosztású tagja sem mentes azoktól a gyarlóságoktól, melyek egyrészt megütközést, másrészt jogos kritikát váltanak ki minden jóakaratú emberből.
Mint tudjuk, a gyarlóságok jó része szeretetlenségből fakad, amely nemcsak közvetlenül nyilvánulhat meg az emberek felé, hanem közvetve is, pl. bizonyos intézményeken keresztül.
A szeretetlenség e közvetett, de félreérthetetlen megnyilvánulásait szerintem jól példázza a pécsi Szent Mór Katolikus Iskolaközpont helyzete. Úgy látszik, mintha a fenntartó, a Pécsi Egyházmegye, kapcsolata az intézményéhez, rajta keresztül pedig a katolikus iskolát fontosnak tartó sok száz családhoz meglehetősen ambivalens lenne. Bizonyára nem rendelkezem az összes olyan információval, amely az iskola általam mostohának tartott helyzetének kimerítő bemutatását lehetővé tenné, de talán az alábbi pár példa elegendő arra, hogy alátámassza a véleményemet.
Mik a tapasztalataim?
Baráti hívő családok révén szereztünk tudomást az Szent Mórban folyó vallásos szellemiségű, magas szintű oktatási-nevelési programról. Az információk alapján úgy döntöttünk, hogy ide íratjuk be gyermekeinket. Egyrészt azt láttuk, hogy ők egy szeretetteljes közegbe kerültek, az osztályfőnökök, a napközis nevelők és a különböző szaktanárok lelkiismeretesen végzik oktató-nevelő munkájukat, odafigyelnek a gyermekek egyéniségére, számos módon jelét adták annak, hogy szeretik a rájuk bízottakat és felelőséget éreznek irántuk.
Másrészt azt is láttuk, hogy komoly hiányosságok vannak infrastrukturális tekintetben. Ezek egy részének megoldásához – ahogy én látom – még pénz sem kellene, csak némi szeretet és felelősségérzet az intézmény tanulói és nevelői iránt.
Heringdobozban
Az egyik probléma az udvarok szűkössége. Ez nagyon banálisnak látszik, de mivel az iskolának nincs sportcsarnoka, az udvaroknak megnövekedett jelentőségük lenne. Az alsó osztályok felváltva jártak a Barbakán-kertbe, vagy az ún. „Séta térre”, esetleg másfelé, hogy valamiképp csökkenjen az udvar zsúfoltsága. A püspökvár környékén folyó nagyszabású felújítási munkák miatt ezek a helyek idén szóba sem jöhettek. Az iskolával szemben lévő „Eszperantó Park” méretei és a hajléktalanok által hátrahagyott sok szemét miatt szintén nem enyhít a helyzeten. Marad a gyerekek délutáni utcán való „sétáltatása”.
Míg a gyerekek és nevelőik részben az utcán kénytelenek eltölteni az ebéd és a napközi közötti szabad időt, addig a Hunyadi utcai „alsós” épület udvarának kb. 1/3-ad része drótkerítéssel „építési területként” van lezárva, noha semmiféle építési tevékenység már nem folyik ott. Miért nem használhatják az iskolások az egész udvart, amikor az is az iskoláé. Avagy kié?
Mint annyi más iskolát érintő ügyben, itt is megmutatkozott a szülők áldozatvállalási készsége: saját pénzből és munkával fa mászókát építettek a sivár udvarban. Ennek felállítása közben a helyszínen megjelenő Wolf Gyula úr, egyházmegye vagyonkezelője, azzal fenyegetőzött, hogy a rendőrséggel fogja elvitetni a mászókát. A megrökönyödött szülők addig azt gondolták, hogy valami jót csinálnak, és a fenntartó képviselője esetleg még meg is köszöni fáradozásukat. A szülők a drótkerítés egy részét is eltávolították, hogy az udvar teljes területét birtokba vehessék a gyerekek. A kerítést a Wolf úr visszaépíttette, ami arra utal, hogy valamilyen okból a fenntartónak áll érdekében az udvar egy részének lezárása. Pedig az általános helyszűke miatt szükség lenne minden szabad talpalatnyi helyre. Mi lehet vajon az a felsőbb érdek, amely felette áll ennyi gyerek és pedagógus érdekének?
A helyszűke az oktatási termeket is érinti. Alapvetően örülni kellene annak, hogy a Szent Mór Iskolaközpontban minden évben 3 első osztály indulhatott. 2006-ban már csak kettő, mivel nincs elég terem. Eközben a Hunyadi utcai tömbben a lezárt udvarrész előtt egy teljesen felújított, üres épületrész áll. Ennek vajon milyen funkciót szán a fenntartó? Ha oktatásit, akkor még egy osztályterem bizonyára elfért volna itt, és nem kellett volna egy teljes első osztály indításáról lemondani. Ha nem oktatásit, akkor miért az iskola épületében foglalja a helyet? Ezekből az esetekből úgy tűnik, hogy sajnos gyakorlatilag még az sem az intézményé, ami elvileg az övé.
Sport a benzingőzben
A hiányzó tornacsarnok ügye vörös szálként vonul végig az iskola eddigi tizenegy éves történetén. Az eddigi megbeszélésekről, ígéretekről az derült ki, hogy ezek a fenntartó részéről csak a hitegetés és időhúzás eszközei. 2006. szeptember 22-dikén Mayer püspök úr fogadta az iskolaszék tagjait, akik nem először érdeklődtek nála e témában. Az iskolaszék erről a találkozóról pár nap múlva beszámolt a szülők tágabb közösségének.
Ahogy magamnak leszűrtem az elhangzottakat, 22-dike végre az egyenes beszéd napja volt. Mayer püspök úr úgy vélte, hogy eddig is megvoltak a diákok tornacsarnok nélkül, ezután is meglesznek. Amelyik szülő nem tudja megemészteni ezt a helyzetet, az nyugodtan vegye ki gyermekét az iskolából. Kérte, hogy a szülők 2009-ig ne is jöjjenek többé a tornacsarnok ügyével hozzá. Mert hiába a pályázaton elnyerhető százmilliók, ha minden kiíró szervezet önrészt is elvár a pályázó részéről. Innentől kezdve nem elfogadható egyetlen kiírás sem. Persze, ha a szülők előteremtik az építkezéshez szükséges önrészt, akkor a püspök úr kész támogatni a tornaterem mihamarabbi felépítését.
A szülők által talált külföldi pályázati lehetőség és az ehhez készített dokumentációhoz Wolf vagyonkezelő úr azt üzente a püspök úron keresztül az iskolaszéknek, hogy a szakértő véleménye szerint nem megfelelő a szülői tornacsarnok terv, nem érdemes ezzel foglalkozni. A tapasztalatok alapján azonban nem minden iskolaszékben lévő szülő van meggyőződve arról, hogy ezt a dokumentációt bármiféle szakértő látta volna. De vannak jóhiszeműek is, akik tudtommal meg kívánják kérdezni a Wolf urat, kivel nézette át az anyagot, hogy aztán a szakértővel személyes találkozó keretében beszéljék át a nem kielégítő részletek javítását.
Sajnálatos, de ugyanakkor jellemzi az intézményhez való hozzáállást, hogy egy korábbi, az Örökségvédelmi Hivatalhoz tornacsarnokra benyújtott elvi építési engedély iránti kérelmét maga a fenntartó fektetette el azzal, hogy a megadott határidőig nem nyújtotta be a hatósághoz a hiánypótló felszólításban kért anyagokat.
A tornacsarnok-ügy tárgyalásának folytatása tehát 2009-re, vagy „jobb időkre hagyatik”. Addig is lehet télen a folyosón tornázni, vagy a zajos és kipufogógázos Aradi Vértanúk útja melletti járdán futtatni az ifjúságot. Ez a fenntartónak ideális megoldás, mivel nem kerül egy fillérjébe sem, a diákoknak és testnevelés tanároknak azonban egyáltalán nem ideális. Talán 2007. tavaszára eltűnik minden kő- és sóderrakás a Séta térről, és így gyermekeink újra a friss levegőn, a gesztenyeallé árnyékában élhetik ki mozgásigényüket, bel- és külföldi turistacsoportok tucatjain átcikázva.
Szociális érzék
Fenti ügyekben többször megkerestük az iskola vezetését, amely vélhetően a fenntartó miatt mindannyiszor kitérő választ adott. Nem is irigylem őket ebben a helyzetben, mint ahogy egyetlen más fejkvótából finanszírozott intézmény vezetését sem: a szülők és a fenntartó szeme egyaránt rájuk szegeződik. Ahogy látom, igyekeznek mindent megtenni a takarékoskodás és a finanszírozható működés érdekében, de kérdés, hogy meddig húzható még a nadrágszíj: A nyáron komoly létszámleépítés volt, művészeti-, nyelvi- és testnevelési csoportokat vontak össze, műhelybeszüntetésre is sor került, a szociális támogatások megszűntek, ezért a szülők által fizetendő művészeti iskola költségtérítése a duplájára emelkedett és a kulturális hozzájárulás is nőtt. Ez utóbbiakat minden szülő keményen megérzi a pénztárcáján. Mivel a tanulók között szép számmal vannak nagycsaládok gyerekei, sok szülőnek el kellett gondolkodnia azon, meddig tudják fizetni a folyamatosan emelkedő iskolai költségeket anélkül, hogy a család mindennapi betevőjét ne veszélyeztessék. Az valószínűsíthető, hogy a jövőben egyre többen veszik ki gyermeküket ebből az iskolából, mivel anyagilag nem bírják tovább vállalni a taníttatásukat. A fenntartót ez a helyzet – eddigi reakciói alapján – egyáltalán nem fogja zavarni, elvégre is nem kötelező senkinek sem egyházi oktatásban részt venni. Elvégre is szabad iskolaválasztás van.
Csupán költői kérdésnek szánom, hogy mire gondolt vajon Mayer püspök úr a közelgő egyházmegyei millennium kapcsán kiadott körlevelében, amikor ezt írta: „Aki ugyanúgy tagja Krisztusnak, mint én, azzal közösségben vagyok. S aki Ővele és velem egy, arra ennek megfelelő tekintettel kell néznem: krisztusi tekintettel, s e tekintet szociális.”
A fenti tapasztalatok és információim alapján úgy látom, hogy a Szent Mór Katolikus Iskolaközpont jelenleg a következő „alkotórészekből” tevődik össze: a Pécsi Egyházmegye adja az ingatlanjait, a magyar állam adja a „fejkvótát” (működési- és bérköltség fedezetét), a tanárok adják a tudásukat és lelkületüket, a szülők adják a nekik legdrágábbat, a gyermeküket/gyermekeiket, és pénzt. A magyar állam, ha jól értelmezem a Papnövelde utcai épület folyosóján kifüggesztett tájékozató adatokat, a tényleges költségek 95%-át fedezi, a tanárok és a szülők is hajlandóak komoly áldozatokat vállalni, a fenntartó részéről azonban alapvetően közömbösséget, időnként pedig kifejezett szeretetlenséget érzek az egyébként kiváló munkát nyújtó intézménye felé. Ha hajlandó lenne hozzájárulni a működési költségekhez és a helyproblémák megoldásához, még komolyan is lehetne venni a körlevélből idézett „szociális tekintetet”. Kár, hogy ez egyelőre csak írott malaszt
Tájékozódásként érdemes lenne a Szerkesztőségnek utánajárni, hogy más egyházmegyék oktatási intézményei miként működnek: mit biztosít a fenntartó, mit az állam, mit a szülők? Lehet, hogy nem is olyan egyedi a Szent Mór helyzete, hanem ugyanilyen a ridegtartás és küszködés jellemzi sok más egyházi oktatási intézményt is.
Név és cím a szerkesztőségben