Laudáció
- Részletek
- Kategória: Folyóirat
Megjelent a Egyházfórum 2017/4. számban
Tisztelt Egybegyűltek és legfőképpen kedves Márta!
Az én tisztem, hogy a Fidentia pro ecclesia (’Bátorság az egyházért’) emlékérem odaítélése alkalmából laudációval köszöntselek Téged. Teszem ezt jó szívvel, hiszen az Egyházfórum Alapítvány kuratóriumának megtisztelő felkérésén kívül összeköt minket a kollegialitás és a személyes barátság is. Mindketten – bár különböző egyházban –, de ugyanabban a kerületben szolgálunk, és mindketten – ha más-más élethelyzetben is –, de megéljük a lelkésznőség sajátos nehezeit és lehetőségeit. Nem szeretném és nem is tudom e többszörös kapcsolódásunkat szétválasztani, hiszen számomra Te nem a Magdolna negyed egyik tűzfalán grafittin is megörökített, Luther-kabátban buszt vezető Románné Bolba Márta vagy, hanem a Márti, akihez néha átszaladhatok a Karácsony Sándor utcába, akinek megszeretgethetem a kisfiait, és akinek az örömeiben és nehezeiben hol megélt közelségben, hol pedig az időhiány miatt töredékességben, de osztozhatom. Most, a laudációt fogalmazva, néztem a veled készült, rólad szóló videókat. Honnan van ebben a fiatal nőben ez a letisztult gondolatiság, ez a céltudatosság, ütésállóság? – kérdeztem magamtól. Hiszen elhíresült vitád a nyolcadik kerület polgármesterével – nevét nem mondjuk ki –, számos cikked, felszólalásod és tevékenységed a hajléktalanokért, a szegényekért, a menekültekért, az áprilisi önkormányzati választáson való indulásod, az az összefogás, amely körülötted kialakult, sokunk számára ismert.
Hála és spiritualitás a kutatások tükrében
- Részletek
- Kategória: Műhely
Megjelent a Egyházfórum 2017/4. számban
„Épp elég, ha az egész életedben
csupán egyetlenegy imát tanulsz meg
– azt, hogy köszönöm.”
ECKHART MESTER
Bátorítás a szabadság fölfedezésére és gyakorlására
- Részletek
- Kategória: Pasztrálpszichológia
Megjelent a Egyházfórum 2017/4. számban
AZ AUTOKEIRIKUS SZEMLÉLETŐ PASZTORÁLPSZICHOLÓGIAI GONDOLATKÖR ALAPELEMEI
Sokféle szabadságképpel rendelkezünk, következésképpen igen nagyszámú, sok esetben egymást kölcsönösen kizáró szabadításképzettel. Ki, mitől, mire szabadít meg, illetve föl? Ezek a kérdések gyakran ellentétes, sajnos, nem ritkán fájdalmasan egymásnak feszülő válaszokat generálnak. Jelen tanulmányomban a szabadság fogalmát az autokeirikus[1] szemléletű pasztorálpszichológia gondolatkörének központi rendező elveként kívánom bemutatni. Teszem mindezt abban a reményben, hogy a tanulmányomban kifejtendő gondolatok a velük párbeszédet folytatók számára a szabadság fogalmának pontosításán túl, olyan közvetítő hatást fejthetnek ki, amely által annak ereje megtapasztalhatóvá válik.
A gyakorlati teológia mint egzisztenciális tudomány
- Részletek
- Kategória: Súlypont
Megjelent a Egyházfórum 2017/4. számban
MI A GYAKORLATI TEOLÓGIA?
A gyakorlati teológia – vagy katolikus megfogalmazásban kissé pontatlanul pasztorálteológia – a 18–19. század fordulója óta azt a teológiai diszciplínát jelenti, amely Szabó Lajos értelmezésében „az Egyház életmegnyilvánulásaival és a szolgálatvégzők tevékenységével” foglalkozik mind egyéni, mind közösségi vonatkozásban.[1] A szakterület klasszikus felosztása a gyülekezeti lelkész (pap) feladatköreihez és az egyházi élethez igazodik. Ide tartozik a liturgika, a homiletika (igehirdetéstan), a kateketika (hitoktatás), a poimenika (lelkigondozástan), de egyes értelmezések szerint az egyházjog, az egyházi kommunikáció és a valláspedagógia is. Mindez nem jelenti azt, hogy a gyakorlati teológia a lelkipásztori feladatok ellátásának valamilyen technikai kézikönyve lenne, és használata egyfajta gyorstalpaló képzéssel is elsajátítható volna. A hit, a személyes elkötelezettség és a gyakorlati készség tehetnek ugyan valakit jó lelkipásztorrá, lelkipásztori munkatárssá, hitoktatóvá vagy újságíróvá, de önmagukban gyakorlati teológussá aligha. A gyakorlati teológia ugyanis elméleti, tudományos reflexió az egyházi cselekvésre, amelybe nemcsak a szűken értelmezett lelkipásztori tevékenység tartozik, hanem „az egyházi közösségek mai életformájának, kegyességi gyakorlatának és a társadalomban betöltött szerepének folyamatos kutatása” is.[2]
Hagyomány – ökumenikus távlatban
- Részletek
- Kategória: Súlypont
Megjelent a Egyházfórum 2017/4. számban
A TORZULT HAGYOMÁNY
A hagyománytematika kiemelt eleme a hiteles és a torzult hagyományok kérdésköre. Amikor a reformáció 500. évfordulójára emlékezünk, különösen is átérezhetjük ennek súlyát és jelentőségét. Luther szerint a keresztény életnek Isten Szavára kell alapozódnia, ezért a hívő számára a legfontosabb az Ige hallgatása és befogadása: „Solae aures sunt organa christiani hominis” – ’Csak a fülek a keresztény ember érzékszervei’.[1] Ebből kifolyólag csupán az a két szentség maradhat meg az egyházi élet gyakorlatában, amelynek világos és biztos szentírási alapja van (a keresztség és az Eucharisztia), még ezen – a középkori hittani gondolkodás szemében hangsúlyos – téren sincs a pusztán egyházi hagyományoknak semmiféle kötelező erejük. Luther számára ugyanis a nem írott hagyományok, illetve az azokon (is) alapuló egyházi gyakorlatok – ha nem a Bibliából forrásoznak – megsebzik, megsértik, megrontják a Szentírás tiszta értelmét és tekintélyét: isteni legitimációt kívánnak adni pusztán emberi megszokásoknak. Ezek lehetnek fontosak, bizonyos azonban: nincs közöttük olyan, amely fölérhetne a Szentíráshoz. Ugyanakkor azt is látnunk kell, miként erre Hanns Rückert figyelmeztet, hogy a lutheri sola Scriptura korántsem jelent egyfajta betű szerinti Biblia-monizmust, hiszen a nagy reformátor számára az Isten szava mindig „viva vox Evangelii”, ’az Evangélium eleven szava’, amely soha nem azonos mindenestül az írott szóval.[2] A hagyománykritikának és a sola Scriptura Luther utáni, a protestáns ortodoxiában elterjedt, szélsőséges értelmezésének máig ható következményei vannak, amelyeket – neves fundamentál-teológusok segítségével – így lehet összegezni:
