Így indult a Nagyberegi Református Líceum 1993–2013
- Részletek
- Kategória: Cikkek
Megjelent a Egyházfórum 2014/1. számban
Elhangzott a Nyugat-Európai Magyar Református Lelkigondozó Szolgálat 2013-as évi közgyülésén és konferenciáján Csákváron.
TÖRTÉNELMI VISSZATEKINTÉS
Magyar történelmünknek sokat szenvedett, sok hatalomváltást átélt kicsiny világa Kárpátalja, mely előtt jelen írásom tiszteleg, Istentől kapott második hazámmá, otthonommá vált, népében testvért, családot, felebarátot leltem az elmúlt húsz évben. Történelmi idő volt első református iskolánk indulásának időszaka is. Az 1990-ben darabjaira hullott Szovjetunió pénztelenséget, káoszt, bizonytalanságot hagyott utódallamaira, köztük Ukrajnára is. Megszűntek az addig termelő gyárak, kolhozok, hatalmas munkanélküliséget, szegénységet teremtve. A közös vagyont széthordták, új munkahelyek nem teremtődtek. A boltok polcai üresek voltak. A kárpátaljai magyarság a határon átjárva Magyarország piacain próbálta kis portékáját értékesíteni. Igazi szegénység fogadott, de az emberek szeretete mindent pótolt. Ladák és Zsigulik, Volgák és Kamazok közlekedtek a rossz utakon. A lepusztult városokban az elhanyagolt középületek, a siralmas állapotban lévő kórházak, a fejlesztés hiányában nélkülöző iskolák nagyon távol álltak attól a sárospataki, magyarországi színvonaltól, amelyből éppen kiszakadtam. Szülőföldem, Erdély szegénysége ütött szíven Kárpátalján is. Ettünk fekete kenyeret, tapostuk a sarat a sötét utcán, tanítottunk gyertyavilágnál, istentiszteletet tartottunk petróleumlámpa fényénél. Külföldre telefonálni a beregszászi telefonközponton keresztül lehetett, számítógép a környéken sem létezett.
Akinek átadtam pásztorbotomat
- Részletek
- Kategória: Világ-nézet
1988-ban jelent meg az Új Emberben Szálláscsinálás (egy lakótelepi plébánia) című szociografikus esettanulmányom (1992-ben pedig Egyházközség-építők című könyvemben) a Kövi Szűz Mária plébániáról, abban a sorozatban, amelyben ― Lukács László ötletére ― a jelenben a jövőt megjelenítő „mintaplébániákat” mutattam be. Vigassy Mihály és csapata nem akármilyen társaságba került: a gyáli Nagy László, a pestszentimrei Varjú Imre, a szombathelyi Horváth József és a füzéri Ács István mellé. Mihályra főmunkatársa, Gyöngyi hívta föl figyelmemet még 1985-ben a Hittudományi Akadémia tanácskozásán, ahol ő „egyházközségi adóbeszedőként” (így mutatkozott be) neves teológusok közé ékelődve arról beszélt, hogy igen is van esély arra, hogy az egyházközségek egyházi közösségekké váljanak. Bemutatkozó látogatásomon ― annak ellenére, hogy Blanckenstein Miki ajánlólevelével érkeztem ― hosszasan vizsgáztattak, puhatolgatták, mit is takarhat és akarhat a „vallásszociológus”. Végül megszületett a „nihil obstat”, és ettől kezdve beavatódhattam közösségükbe, és virtigli közösségre leltem.
Szabó Ferenc SJ: Világító emberek – időszerű művek
- Részletek
- Kategória: Recenziók
VÁLOGATOTT TANULMÁNYOK
Izgalmas kötetet vehet kézbe az érdeklődő. Szabó Ferenc SJ művében a magyar, illetve a világegyházban felmerülő számos kérdésre kaphatnak választ alapvető teológiai műveltséggel rendelkező keresztények, valamint teológusok és papok is.
Balogh Judit (1947−2018)
- Részletek
- Kategória: Folyóirat
Ne gyertek „fájdalomtól megtört szívvel”, talpig feketében, földig lógó orral! Olyan ruhában jöjjön mindenki, amilyet szívesen visel (én azt sem bánom, ha az éppen fekete), és úgy, a maga természetességében, jókedvűen emlékezzen rám! Ne hozzatok virágot! Egyetlen szálat se! Ha virágot vesztek bármikor is, adjátok oda annak, akit szerettek, vagy tegyétek be a lakásotokba, hogy a szépsége örömet szerezzen, amikor esténként hazamentek. Szerintem az élőt soha nem szabad feláldozni egy halott kedvéért. Szétszóratásom alkalmával egyházi szertartás nem lesz, de lefizetett hivatalos „siratóasszony” sem. Néhány barátom majd mond néhány kedves, emlékező szót rólam, imádkozik, verset mond, vagy énekel – ahogy azt a szíve diktálja. Lehet hozzájuk csatlakozni. De ennél sokkal jobban örülnék, ha a felszólalók nem rólam beszélnének, hanem egymást bátorítanák.
Beer Miklós üdvözlése
- Részletek
- Kategória: Folyóirat
Egy neves magazin nemrég – Fabiny Tamás evangélikus püspökkel együtt – feltette Beer Miklós püspököt a „legbátrabb magyarok” listájára, ő viszont azt kérte, vegyék le róla, és ezt azzal indokolta, hogy amiket mond „az nem bátorság, hanem lelkiismeret kérdése”. Amire mi mondhatnánk, hogy éppen ez a bátorság: megmaradni lelkiismeretesnek és „nem lenni játéka mindenféle szélnek”. Manapság hazánkban igenis szellemi-lelki erő és bátorság kell ahhoz, hogy egy keresztény hívő − különösképpen, ha egyházi vezető − a semper reformanda elvét komolyan véve vallja és gyakorolja Egyházunk zsinati szellemű megújítását, méghozzá a ferencpápista szellemű szegények egyháza jegyében. Ezt cselekszi a váci püspök. Számára a keresztény értékek nem harci jelszavak a „megvédjük a keresztény Európát!” jegyében, hanem olyan teendők, mint például örökbe fogadni egy-egy szegény családot, és ha szükséges − ahogyan ezt Ferenc pápa kérte −, menekülteket is. Josef Piper Aquinói Szent Tamás nyomán azt hangsúlyozta, hogy bátorság nem vakmerőség, nem az „ide nekem az oroszlánt” is provokatív mártírsága, hanem a sorrendben harmadik sarkalatos erényt az őt megelőző igazságosság és okosság informálja, vagyis − eredeti jelentésében − belülről formálja, és így a bátorság szabaddá teheti a jó megvalósulásának útját. Miklós püspök bátorságát éppen ilyennek érezhetjük, amikor a bátorság ellentétéről, hiányáról, a gyávaságról „bátran” kijelenti, hogy „minden történelmi korban, sőt minden ember életében előjön a gyáván »betű mögé bújás«. De hát Jézus éppen ezeket a falakat bontotta le, és azt tanította, hogy nem a szombatért van az ember, hanem a szombat van az emberért.” Nem véletlenül nevezi evangéliumi parafrázisában Mihail Bulgakov Jesuája − Pilátusra vonatkoztatva − a legnagyobb bűnnek a gyávaságot. A Mester és Margarita Pilátusa számára a betű mögé bújás Tiberius császár törvénye, az érték pedig, amelyet gyáván nem vállalt föl: maga Jézus, pedig a helytartó érzékenyen fedezte föl benne a nem mindennapit. Nos, éppen ide illeszthetőnek érzem Miklós püspöknek azt a megállapítását, mely szerint „nem szerencsés, ha az egyházak kormánytól függnek”.
