Slachta Margit karakterisztikája az ügynöki jelentések tükrében
- Részletek
- Kategória: Folyóirat
Megjelent a Egyházfórum 2018/4. számban
BEVEZETÉS
„Megvallom, nem volt még a magyar parlamentben képviselő oly nehéz helyzetben, mint amiben én vagyok, mert még senki sem részesült abban a szerencsében, hogy egy nőképviselő után közvetlenül beszélhessen.”[1] Alig két hónappal a trianoni békediktátum aláírása előtt, vagyis a Nemzetgyűlés 33. ülésén, 1920. április 23-án hangzott el az első magyar női nemzetgyűlési, később országgyűlési képviselő, Slachta Margit[2] beszéde a Parlamentben. Felszólalásában vallási meggyőződéséhez híven a keresztény Magyarország újjáteremtésének szükségességét hangsúlyozta, kiemelve a nők társadalomban betöltött szerepét, a Horthy-korszak kezdő időszakának szociális-közerkölcsi problémáit, illetve az iskolareform kérdését. Személye a hazai közvélemény előtt ekkor vált ismertté. Közéleti munkássága azonban korábban kezdődött, hiszen 1908-tól a Szociális Misszió Társulatának tagja, a Társulat által kiadott Keresztény Nő című periodika alapító szerkesztője, amely később Magyar Nő címen működött tovább. A Társulatból kiválva 1923-ban megalapította a Szociális Testvérek Társaságát.
A segítő boldogsága
- Részletek
- Kategória: Műhely
Megjelent a Egyházfórum 2018/4. számban
AZ ARANY KÖZÉPÚT BIZTONSÁGA
Arany középút
Hogyan kerül időről időre a tibeti lélekgyógyászat témája egy keresztény közéleti folyóirat műhelyrovatába? A kultúrák találkozása, amelynek napjainkban tanúi, sőt nemegyszer résztvevői vagyunk, megérleli bennünk az igényt, hogy kiemelt témánkra, a segítők lelki fejlődésére is különböző kultúrák hagyományain keresztül tekintsünk rá. Hiszen több dolog van, ami összeköti a különböző szemléleti irányból érkező segítőket, mint amennyi elválasztja őket, miközben kölcsönösen gazdagíthatják egymást perspektíváik és tapasztalataik megosztásával. A tavaly Londonban megtartott, Balint Theory and Practice. Exploring Diversity című nemzetközi Bálint-konferencia éppen e sokszínűség jegyében zajlott. A megjelentek bizonyságát adták annak, hogy összeköti a segítőket az egyetemes felelősségvállalás a humanisztikus értékekért és egyéni felelősségvállalásuk saját életükért. Ez utóbbinak szerves része a testi-lelki egészség megőrzése. Mindezek hiteles vállalása nélkül megkérdőjelezhető a segítői kapcsolat hatékonysága. Egészséges fejlődés esetén a segítő élete bármely szakaszában felteheti a kérdést: „Ki vagyok én?” Mivel lélektanilag az egyén egy másik szubjektum által formálódik, és a különböző életkorokban más-más szempontok szerint alakul, a segítő életében különösen fontos a szakmai identitás és a személyes felelősségvállalás összefonódása, ezen belül pedig az „egészség” formálásáért érzett felelősségvállalás tudatos fejlesztése.
A szégyen mint betegítő érzelem
- Részletek
- Kategória: Pasztrálpszichológia
Megjelent a Egyházfórum 2018/3. számban
Előadás formájában elhangzott a Pünkösdi Teológiai Főiskola által szervezett szakmai napon, 2018. május 19-én a pestszentlőrinci Agapé Gyülekezetben.
BEVEZETÉS
„Abortusztúlélő vagyok” – kezdi történetét kliensem. Aztán így folytatja:
Mielőtt ezt megtudtam, csak annyit érzékeltem a világból, hogy a nagyszüleim nem szerettek. Úgy érezték: megszületésemmel én tettem tönkre az anyukám, vagyis az ő lányuk életét. Ezért kitagadtak az örökségemből is. A szüleim alkoholisták lettek, elváltak, és valójában nem is ismertem őket. Anyámnak nem kellettem. Később nevelőanyám, apám második felesége – amikor részeg volt – mindig a szememre hányta, hogy én tettem tönkre az életét. Tizennyolc évesen az utcára kerültem. Tehát két és fél szülőt elveszítettem – mert vagyok.
Keresztényi szeretetlenség
- Részletek
- Kategória: Súlypont
Megjelent a Egyházfórum 2018/4. számban
BEVEZETŐ*
Az utóbbi idők „keresztény szellemiségű” genderellenes megnyilvánulásai oktalan félelmeket gerjesztő tartalmi hibáik miatt késztetnek hozzászólásra. Tévedésekre alapozva állítják be erkölcsöt, családot, általában az embert fenyegető rémként a genderszemléletet. Hibás adatokra építik sziklaszilárd meggyőződésüket, miszerint a hagyományos nemi szerepviszonyok megváltozása vagy a nemi és szexuális kisebbségek társadalmi elfogadása ellentétes lenne a természet rendjével, az emberi kultúra értékeivel és „Isten szándékával”; erkölcsi romláshoz, az emberiség eltévelyedéséhez és vesztéhez vezetne. Valószínűbb, és sajnos bőséges példa igazolja, hogy inkább az efféle bűnbakképző démonizálás jelenthet veszélyt a társadalomra, dönthet romba erkölcsöt, szolidaritást, keresztényi és más kulturális értékeket.
Kifuthat-e egyház-hajónk?
- Részletek
- Kategória: Egyház és Társadalom
Megjelent a Egyházfórum 2018/3. számban
A cikk a szerző Egyházam lábnyomában című, kiadás előtt álló gyűjteményes kötetének egyik fejezete.
Az összes változás mögött sok minden van,
ami nem változik, és mindezeknek végső alapja Krisztus,
aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.
(Gaudium et spes, 10)
KIFUTÓ MODELL
Egyházam lábnyomában járva magam is azt tapasztaltam, amit Paul Zulehner, hogy Egyházunk kétféle értelemben is kifutó modell[1]: aminek lejárt az ideje, és aminek most jön el az ideje. Az idejétmúlt modell korántsem a merő kudarc metaforája, hiszen a kereszténység világtörténelmi méretű újítás volt, mely a magasabb rendű célpontok (modernizáció és üdvözülés) felé haladó fejlődéstörténet felelős erkölcsi ágense lett. Egy olyan folyamatban, amelyben megváltozott az egyén és közösség viszonya, amelyben az Egyház (vagyis az intézményesült vallás) nemcsak Krisztus-hívők szervezete és közössége, hanem a társadalom aktív, politizáló szereplője is. Eddigi formája, a „keresztény társadalom” mára már befutotta és kifutotta pályáját, ugyanis azon az elképzelésen alapult, hogy Isten országa itt, a földön, az állam- és társadalomszervezés és a politika eszközeivel valósítható meg. Tomka Miklós arra figyelmeztetett, hogy az orbis christianus és a sacrum imperium, bármennyire is nagy horderejű utópiák voltak, mégis oda vezettek, hogy a vallás és az Egyház a politikai és társadalmi rendszerek függvényévé váltak.[2] Lejárt mindkét societas perfecta, vagyis az állam és Egyház kora, figyelmeztetett Kerkhof és Zulehner[3] is, és azt jósolták, hogy a hívő közösségek egyre inkább az önkéntes szervezetek formáját veszik föl egy pluralisztikus, sokvallású társadalomban.
