Megváltó nevetés
- Részletek
- Kategória: Világ-nézet
Peter L. Berger, az emberi élmény- és érzésvilág komikus dimenzióját tanulmányozó neves tudás- és vallásszociológus rendkívül fontos könyvet írt A megváltó nevetés címmel, elsősorban a „szomorú” és „komoly” vallások hívei számára. Különösen aktuális ez mai egyházunkban, ahol a leszögezett karú szenvedő Krisztus mellett még mindig eléggé ritkán bukkan föl az ölelő-szerető és az feltámadt-ujjongó Krisztus, a komoly Krisztus mellett jóval ritkábban a mosolygó, a tréfálkozó, a kánai menyegzőn táncoló, a velünk összekacsintó Krisztus. Túl sok még (és túlontúl édeskés) az „édes Jézus”, a vallási elit jelentős részét kitevő túlbuzgó hívők arcára ráfagyott „kötelező” mosoly, és – bár a karizmatikus mozgalom valamit javított a mérlegen – még elégé kevés egyházunkban az igazi derű, az önfeledt nevetés, a „szent bolondozás”.
Olvasói levelek
- Részletek
- Kategória: Folyóirat
Kedves János!
Hálásan köszönöm [...] az Egyházfórum ez évi 1. számát. A folyóirat történelmét nem ismertem. Most kezdem pedzegetni. Még mindig lelkesedem érte, s ez így is fog minden bizonnyal maradni. Tulajdonképpen ugyanazon harcot folytatjátok, mint mi a magunk portáján, amely küzdelemből én is kiveszem a részemet. [...] Te u.i. menthetetlenül „nyugati” vagy, a még mindig fennálló Vasfüggönynek „erről” az oldaláról, annak Pavlov-reakciói nélkül. Itt van u.i. a bibi. Minket u.i. senki sem segít, csak mindenki akadályoz. A mi helyzetünk az efézusi levél 6,12-ben van pontosan leírva. Mi a mártírok népe vagyunk, mert nem lehetünk mások. Kisebbségi pozícióra vagyunk predesztinálva, mert csak hűek akarunk lenni önmagunkhoz, azaz az evangéliumhoz. Örülök, hogy találkoztam Veled.
Tóth Miklós, Hága
Háromnapos családos lelkigyakorlaton voltunk a [...] közösségemmel [...]. Egy elég helyes kis lelkigyakorlat kerekedett, két és fél oldalt még írni is tudtam, és a közösséget meg nagyon élveztem, no meg ami számomra otthont adott, a liturgiát.
Szóval kismennyország, az utolsó nap délelőttjéig, amikor is már csak egy elmélkedés lett volna hátra, melyen a pápa által összehívott szinódussal kapcsolatban olvasott fel az atya, meg-megszakítva, és beletűzdelve a saját gondolatait, de ez már amolyan témán kívüli, levezető alkalom volt.
Na, és itt nekem összedőlt a világ. Mert: ahogy elkalandoztak a gondolatai, és elkezdett sztorizgatni, mesélni, főleg a nagyon régi történeteket, az üldözéseket. [...] Az atya mesélt, hogy hogyan végezte el X atya a mélyszántást, hogyan evangelizált, és addig csak 4-5 nénike járt templomba, és most bezzeg a mélyszántás után tele lett a templom, és épült másik kettő. [...] És akkor megalakult ennek fészkében a Kereszténydemokrata Párt helyi tagozata (hm – mintha ez lett volna a gyümölcs, úgy mondta). És akkor így meg úgy volt a választásokon, és ez meg az került be a parlamentbe. [...] És hogy ezek meg mit ártottak és hogyan. Azok meg mit építettek és hogyan.
És nekem valahol innen lett az egész gyomorforgató, meg hiteltelen, meg gusztustalan, mert úgy beszélt (most jön a lényeg) hogy egy csöppnyi kételkedés nem volt a hangjában, a mondataiban. SEMMI. Tehát meg sem fordult a fejében, hogy itt bármiféle baj lehetne. Nem várom el egy paptól, hogy tájékozott legyen a mindennapi politikában, parlamenti sakkjátszmákat sem kellene elemeznie, de hogy egy felcsúti stadion nem szúr szemet még annak is, aki hátat fordít az egésznek, azt nem hiszem. És ha valaki összeszorítja a fogát, és azt mondja, hogy no, hát nincs más, utálom, amit tesznek, de a többi meg a családnak menne neki, és szétverné a keresztény értékeket, na, az elfogadható. De ez a kritikátlanság, amelyet – szerintem – az táplál, hogy ott van a múlt, az üldözések, a szenvedések, és ezt nem lehet megbocsátani, tehát mindenféleképp csak ezek a szentek, azok meg az ördögök. [...] Hú, ezt nagyon nehéz volt hallgatni.
Persze az igazi nehézséget nem az okozta, hogy ez az egy szem idős pap bácsi hogyan viszonyul, és mit tanít. Hanem az, hogy az lett világos számomra, hogy ez ÁLTALÁNOS jelenség a papok között… És én eddig csak piszok mázlimból kifolyólag nem találkoztam így szemtől szembe vele. És mindezt úgy, hogy ott van Ferenc pápa írása mellette a széken. És elvileg a gondolatai meg a fejében. HOGY LEHET??? Hogy nem látja, hogy mi történik a közmunkásokkal most pl.??? Meg az összes többit. Hogy nem látja? És főleg a papság hogy nem látja? Hát, nagyon elhervadtam. Nagyon.
Erre fel, mit látok az Egyházfórum címoldalán, az első sorban??? Kiszabadulhat-e az államfogoly? És a meghívó… A beszélgetés egyik témája is ez lesz.
Na, szóval egyből hálát adtam az Istennek, hogy ennyire személyre szabottan megmutatja számomra a szeretetét [...], és ennek az eszköze most épp az Egyházfórum volt, úgy, hogy még ki se nyitottam…
Rengeteget köszönhetek személy szerint Neked e téren, de más tényezők is szerepet játszottak. Most nem is erről akarok írni, hanem arról, hogy van remény, és hogy az én fejemben lévő vasfüggönyt sikeresen lebontottad (te is), akkor ez mással, másokkal is éppúgy megtörténhet.
PS: Ja, még az volt nagyon nehéz, hogy mindenki bólogatott… Az én drága közösségem. Akiket úgy szeretek. És mind bólogatott, egy sem gondolja másként. És akkor persze ilyenkor felmerül az emberben, hogy tán valami ufó vagyok? Vagy velem nem stimmel valami? Hogy kilenc másik komoly, elkötelezett keresztény házaspár bólogat, és senki se hallja, hogy Jézusnak ez mennyire nem tetszik? Ez volt még nagy trauma.
G. É.
Mindig várom a folyóirat megjelenését, és nagyon örülök, hogy vannak ebben az országban ilyen elhivatott emberek, akik szabad idejüket áldozták arra, hogy egy ilyen hiánypótló, tisztességes hangú folyóiratot kiadjanak. Bizonyára az új főszerkesztő folytatni fogja megkezdett munkájukat – megbízom választásukban, bizonyára megfelelő jó utódot találtak.
Ezúton én is köszönetet mondok önnek eddig munkájáért! További munkájához pedig sok sikert kívánok!
L. T.
Ajánlás 2014/4
- Részletek
- Kategória: Cikkek
Megjelent a Egyházfórum 2014/4. számban
„A »keresztény Európa« csak lázálom” – nyilatkozta 1991-ben Tegyey Gábor jezsuita, aki az európai egységesülés elkötelezett híve és tevékeny munkása, az Európai Közösség akkreditált katolikus újságírója volt. A csattanós kijelentés akkor hangzott el, amikor a rendszerváltási folyamat részeként végre lendületet vehetett Magyarország csatlakozása a geopolitikai-kulturális Nyugathoz. A hazai egyházakban lassan – történelmük, adott helyzetük függvényében – tudatosult saját felelősségük, és a politika színpadán is keresni kezdték szerepvállalásuk lehetőségeit. Az állítás nem veszített aktualitásából: a közelmúlt történései inkább arra világítanak rá, hogy naivság volna történelmietlen vágyképek illúziójában ringatnunk magunkat, és súlyos hiba keresztény címkével ellátott, anakronisztikus politikai célkitűzéseket megfogalmazni és elérésükre törekedni. A kereszténység – ma már – nem uralkodó ideológia, nem politikai berendezkedés, hanem, egyik szerzőnk szavait kölcsön véve: „emberi tartás”. Európa, e kétségkívül keresztény szellemiségű, a kereszténység spirituális-kulturális hagyományával átitatott földrész pedig sohasem volt homogén. Gyökerei kezdettől szerteágaztak. Az Európa-ház legalább három pilléren nyugszik: Athén, Róma és Jeruzsálem a három város, amely az európaiként definiált bölcselet, jog és hit szimbolikus alapja.
Talpig hűségben
- Részletek
- Kategória: Világ-nézet
Az ember egzisztenciális feszültégben, a „Légy hű önmagadhoz!” és a „Változtasd meg életedet!” felszólítások kereszttüzében él, és úgy tűnik, hogy ez a feszültség, koptat és éltet egyszerre. Ajándékba kapott gyökereim lecövekelnek a viharban, de visszatartanak a transzcendálásban. Mennyiben lehetek hű gyarló korlátaimhoz és felülbírált eszményeimhez? És nem azok kapnak rendre hűségjutalmat, akik nem mernek vállalkozni, életükön változtatni, akik a biztonságot az új iránti bizalom elé-fölé helyezték?
BIVIO 2012
- Részletek
- Kategória: Recenziók
TANULMÁNYOK AZ EVANGÉLIKUS ORSZÁGOS KÖNYVTÁR MŰHELYÉBŐL
„Bivio”: ’két út’, ’útelágazás’, ’ketté váló út’. És átvitt értelemben útkeresés: amikor az ember útkereszteződéshez ér, dönteni kell, merre, hogyan tovább. Találó címe van az Evangélikus Országos Könyvtár első ízben jelentkező évkönyvének.
Az írások sokszínűek: a tudós teológus tanulmányától az irodalmi értelmezéseken át az egyháztörténetig terjednek, az ökuméné, a keresztények egységtörekvése jegyében. Mányoki János és Pintér Gábor szerkesztő bizonyára komolyan gondolja Krisztus szándékát, amely szerint övéi „legyenek mindnyájan egyek.” (Jn 17,21).
