Gyöngyöspata az igazságosság és az irgalmasság fényében
- Részletek
A Debreceni Ítélőtábla (miután egy másik perben jogerős ítélet mondta ki az etnikai alapú szegregáció megtörténtét) tavaly szeptemberben jogerősen úgy döntött, hogy a gyöngyöspatai általános iskolában az elkülönített oktatás gyakorlata sértette a felperes (roma) diákok jogait, akiknek ezért (évenkénti és személyenkénti bontásban) összesen közel százmillió forint kártérítést kell fizetni. Külön osztályba járatták a roma gyerekeket, alig találkoztak a nem roma gyerekekkel, mert külön emeleten voltak, nem engedték be őket a farsangi bálba, nem vitték el őket osztálykirándulni, nem tartották meg nekik az informatika órákat, nem vehettek részt az úszásoktatásban. „Én nem vagyok gyöngyöspatai, de hát azért, ha ott élnék, mégis megkérdezném, ez hogyan van, hogy egyébként valamely okból a velem egy közösségben, egy faluban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül. Miközben ezért a pénzért én nem tudom, hány órát, hány napot, hány évet kell dolgozzak. (…) És azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek igazuk van. Én még nem tudom, pontosan mit kellene tenni, hogy ez nem maradhat így, az bizonyos”, nyilatkozta miniszterelnökünk. A választókerületért felelős fideszes parlamenti képviselő ez ügyben arról posztolt, hogy az egész valójában a „Soros hálózat” öncélú pénzszerző akciója, mellyel a roma családok közé dobott milliók romba döntik Gyöngyöspatát, ismét kiélezve az etnikai feszültséget.
Kultúra és kultúrbotrány
- Részletek
Jellemzőnek tartom, hogy sem a „kultúra”, sem a „művelődés”, sem a „művészet nem szerepel olyan címet viselő művek tárgyszójegyzékében, mint a Dogmatika, vagy a Keresztény élethivatás, pedig például az utóbbiban helyet kapott a „donor”, az „uzsora” és a „részegség” is. Szerencsére - persze korántsem véletlenül - szerepel a „kultúra” Karl Rahner teológiai szótárában mint „az emberi létezés ama sajátossága, hogy az emberi szellem megismerésére és szabadságáéra támaszkodva maga alakítja önmagát és világát.” Őszerinte a kultúra objektiváló és közvetítő anyag, az ember feladata, mivelhogy az ember önmagát megvalósító létező. Ugyanezt Pilinszky így fejezi ki: „Mi halandók és halhatatlanok vagyunk, ebből a feloldhatatlan feszültségből született egész kultúránk és minden imádságunk.”
Üdvjavak piaca vagy ingyen lakoma?
- Részletek
Pierre Bourdieu úgy véli, hogy a társadalmi és gondolkodási struktúrák közötti megegyezés a szimbolikus rendszereknek, vagyis a nyelvnek, a művészetnek és a vallásnak köszönhető. Felfogása szerint vallás olyan szimbolikus rendszer, mely "elősegíti, hogy rejtett módon a hívekre erőszakolják a világ, s kiváltképpen a társadalom észlelésének és elgondolásának strukturáló elveit. Gyakorlatoknak és képzeteknek olyan rendszerét kényszeríti a hívekre, melynek struktúrája objektíve ugyan a hatalommegosztás elvére épül, ám mégis a kozmosz természeti-természetfeletti struktúrájaként jelenik meg.” Ne kedvetlenítsen el bennünket ez a jócskán elfogult elgondolás! Vizsgáljuk meg, fogott-e mégis valamit a neves szociológus a - szerintem is - lyukas hálóval! Például meggyőzőnek tűnő bizonyítékai vannak arra, hogy együtt jár az egyistenhit, az osztálytagozódás és az erős szervezet, miként a papság (ószövetségi értelemben használja ezt a fogalmat), az allegória, és az üdvjavak monopolizálása is együtt jelentkeznek.
Nyíri Tamás időszerűsége
- Részletek
Immár negyedszázada lépett át Nyíri Tamás ebből a kinevethető világból - ahol Nagy Lászlóval szólván „örökkön kicsik a dolgok”, amit Nyíri is számtalanszor kinevetett, hol kínjában, hol kárörömmel, hol szent meggyőződéssel - a mennyei derű világába. A szeretetről mindig kellő óvatossággal szólt, annál önfeledtebben a „túlparti fényekről”, a transzcendencia evilági jeleiről, a rend igényéről, a reményről, a játékról és a humorról, majd javaslatomra a művészetről, hasonlóképpen pedig a szerelemről és az egyik embernek a másik általi megerősítéséről. Szentül vallotta, hogy az ember örökösen deficitben van megerősítését tekintve, ami sajátos felebaráti kötelességeket ró ránk, többiekre. Így aztán, immár örökös tanítómestereim egyikeként biztatva tekint rám íróasztalom fölül, Balogh Zoltán, Mihail Bulgakov, Hankiss Elemér, Hegedüs B. András, Józsa Péter, Örkény István, Tánczos Gábor, Tomka Miklós és Zsolnai József társaságában.
Keresztény szabadság?
- Részletek
A legsötétebb diktatúra idején így kellett (volna) köszönnünk: „Szabadság!” Manapság meg a „Keresztény szabadság!” javasoltatott. A nyolcvanas évek elején Vitányi Iván összehívta az MTA Művelődéskutatási Bizottságát, hogy választ kaphassunk ama sokakat kínzó kérdésekre, hogy van-e „szocialista kultúra”, és ha igen, mi is lenne az. Bevezetőjében Vitányi alaposan megnehezítette a tudós grémium dolgát, amikor azt fejtegette, hogy a „szocialista” üres díszítő jelzővé kezd válni. Csupán nyögvenyelős kísérletek születtek, végül Mérei Ferenc adta meg a kegyelemdöfést, amikor halálos komoly arccal kijelentette, hogy „Kérem szépen, a szocialista kultúra nem más, mint ami most nálunk van”. A neoliberalizmus szabadságával szembeállított illiberális keresztény szabadsággal is elbánhatnák hasonlóképpen. Még Fritz Tamás ellenében is, aki a kozmopolita világbirodalommal szemben, mely a multikulturalizmust, a migrációt és a globalizmust jelenti, aki a „keresztény szabadság” lózungot nemzeti, konzervatív, keresztény és szuverenista államfelfogás gömböcévé fújja föl. Mégsem lenne ildomos így tennünk, ezért magához Jézushoz fordulunk, aki szerint, ha valóban tanítványai leszünk, megismerhetjük az igazságot, és az igazság szabaddá tesz bennünket (Jn 8,31–32). Az igazság pedig maga a Fiú, aki barátainak nevez minket és arra kér, hogy úgy szeressük egymást, mint ő minket (Jn 15,12).
