Opus Pacis redivivum – avagy az érsek legalább köhögött
- Részletek
55 évvel ezelőtt, 1958. május 13-án alakult újjá a forradalom alatt megszűnt katolikus békemozgalom. Ennek egyik szerve volt az Opus Pacis, a katolikus békemű, amelynek hivatása volt, hogy „átveszi és hangot ad az Országos Béketanács, illetve a katolikus bizottság által fölvetett békegondolatoknak”. A kompromisszum eredményeként néhány exponált személyiség – Beresztóczy Miklós és Mag Béla – tagja lehetett a vezetőségnek. A kormány pedig rendkívüli államsegélyben részesítette a római katolikus, a református és evangélikus egyházakat. Állam és egyház együttműködése a rendszerváltásig fennmaradt.
Szorongás
- Részletek
A napokban, 86. évében elhunyt Fekete János holokauszt túlélő zsidó-keresztény író. Élvezetes és elgondolkodtató írásival az elmúlt években az Egyházfórumban olvasói is találkozhattak. Az egyik legutóbb küldött cikkének megjelenését már nem élhette meg. Vegyük úgy, hogy ezzel búcsúzott tőlünk! (A Szerk.)
Nyomasztó gondolatok támadnak rám hajnalonként. Képszerűen, szinte a valóság riasztó erejével. Még annak is örülhetek, hogy ébredéskor elhessennek, s csak röpke árnyékuk, borús emlékük kísért napközben a véreres szemem sarkából, reál-horizontom aljáról, de az is elég fenyegető. Hiszen bármikor elboríthatnak, s kibillenthetnek újra. A legrosszabb az, hogy szakaszosan, elementáris erővel, mintegy viharként, szinte lebírhatatlanul törnek rám, a cikkázó villámok egymást követik, s az új csattanásokra képtelen vagyok felkészülni, noha a nyakam jó előre behúzom. Olyan parányinak, kiszolgáltatottnak érzem magam, ha az ég megzendül, mint a védtelen, ázott szárnyú bogár a zápor verte vadonban. Közben, ugyanakkor élesen figyelek magamra.
A bűnbak
- Részletek
Megjelent az Egyházfórum 2013/1. számában
A magyar zsidóság gettóba zárására, majd deportálására emlékezünk ezen a héten. Ráadásul kerek évforduló van – mindez hetven éve történt. A keresztény világ nagy része ma is értetlenül áll a történtek fölött. A kilencvenes évek végén a Vatikán közzétette ugyan hivatalos állásfoglalását „Megfontolások a Soáról” címmel, de ezt a zsidó világ inkább szerecsenmosdatásnak, mint bocsánatkérésnek tekintette. A legtöbb uniós országban az iskolai megemlékezés is kötelező, de ez – legalább is hazánkban – nem jár látható eredménnyel, olykor pedig kifejezetten kontraproduktív. Problémakezelésünk tehát egyáltalán nem hatékony, nagy valószínűséggel azért, mert annak gyökerét nem látjuk a megfelelő megvilágításban. Néhány éve hangzott el és jelent meg dr. Szécsi József előadása „A holokauszt nem teológiai véletlen” címmel. A szöveg egyértelművé teszi, hogy a holokausztnak teológiai gyökere van.
A Leviticus 16-dik fejezete részletezi a bűnért való templomi áldozat előírásait, többek között azt, amelyet a főpapnak az egész népért kellett bemutatnia jom kippurkor, vagyis az engesztelés napján. Két hibátlan állat között vetettek sorsot ekkor: az egyiket a főpap feláldozta a Templomban a nép bűneiért, a másikra, a bűnbakra pedig ráolvasta ugyanezeket a bűnöket, majd az állatot kiűzték a sivatagba.
A főpap a bibliai időkben mindkét áldozati állatot egyformán becsesnek tartotta. A későbbi századok folyamán azonban, amikor már nem volt sem főpap, sem Templom, az áldozat a keresztény világ számára a meghalt és föltámadt Jézussal lett azonos, akiről a Jelenések könyve úgy beszél, mint megöletett Bárányról. (Egyébként róla a legdilettánsabb források kivételével senki sem vonja kétségbe, hogy zsidó volt.) A bűnbakot ugyanakkor a keresztény világ szem elől tévesztette, 2000 éve nem tud vele mit kezdeni. Ők a zsidóság, vagyis Isten választott népe.
Nem vesszük észre, hogy ők a kettős áldozat másik fele, akik mindnyájunk bűnéért lakolnak, csak máshogyan. A Bárányt megölték és feltámadt. A Bűnbakot viszont elűztük a hazájából, a földjéről, és azóta sem vettük le róla az átkot. A középkorban megvádoltuk őket kútmérgezéssel, ostyagyalázással, keresztény gyerekek vére ontásával stb. A 18-20. században pedig a kapitalista embertelenség összes bűnével, és fordítva: a kapitalizmus ellen lázadó szocialista munkásmozgalom összes túlkapásával is.
Mindez oda vezetett, hogy a múlt század 40-es éveiben több millió bűnbakot áldoztak fel a különféle haláltáborokban. A holokauszt nem kultúránk véletlen és előre kiszámíthatatlan balesete volt. Ki akartuk irtani a Bűnbakot, mert a léte kényelmetlen volt számunkra. A nagyszabású kísérlet azonban nem sikerült, a Bűnbak nem takarodott el az útból. Túlélte a halált, és ősei földjén új hazát alapított. Európa számos országában azonban (mint pl. nálunk) az antiszemitizmus ma is él, mert ehhez nem kellenek valóságosan létező zsidók. Elég a tudat, hogy rosszul mennek a dolgok, és meg kell találni hozzá a felelőst. A Bűnbakot. Manapság ezért nálunk ők az antihumánus karvalytőke képviselői, egy nemzetellenes, kozmopolita összeesküvés résztvevői, akik ráadásul hívei a homoszexualitásnak, a promiszkuitásnak, és mindennek, ami erkölcstelen. Más szóval: ők nem áldozatok, hanem tettesek.
Meg kell engesztelnünk a Bűnbakot. Nem tudom, hogyan, csak annyit tudok, hogy nem tehetünk mást, viszont amit eddig tettünk, nem elég. Évekkel ezelőtt az Egyházfórum gondozásában megjelent egy nagyon igényes könyv, „A Holokauszt és a keresztény világ”. Kevesen olvasták el, alig volt visszhangja. Pedig talán a szembenézéssel kellene kezdeni.
BALOGH JUDIT
Hadintéző baljós madár
- Részletek
Így nevezi egyik versében Arany János a turult. Szegény totem-állat egyetlen elévülhetetlen érdeme, hogy álmában ő ejtette teherbe Emesét, akitől Árpád vezérünk apja született. Ezen kívül harci jelvénye volt a magyaroknak – Kézai szerint – Attilától Géza fejedelemig.
Mérvadó adatok
- Részletek
Megjelent az Egyházfórum 2013/1. számában
A Központi Statisztikai Hivatal húsvét előtt hozta nyilvánosságra a 2011-es népszámlálás egyes eredményeit, közöttük a vallási hovatartozásra vonatkozó adatokat. Míg tíz év alatt a lakosság száma 2,5 százalékkal (10,2 millióról 9,94 millióra) csökkent, addig a magukat a katolikus, református és evangélikus egyházakhoz tartozóknak vallók aránya 30 százalékkal (7,49 millióról 5,24 millióra). Az ezeket az egyházakat megnevezők felekezeti megoszlása nagyjából változatlan maradt. Mindössze 5,5 százalékkal fogyatkoztak meg az ortodox keresztények, és 15 százalékkal az izraeliták. Más egyházak és felekezetek tagjainak száma viszont 78 százalékos növekedést mutatott (közöttük feltehetőleg a Hit Gyülekezet tagsága növekedett erőteljesen). 11%-al nőtt az egyházhoz, felekezethez nem tartozók aránya, és megjelent az ateisták csoportja (1,5%). Drasztikusan, 150 százalékkal (1,1 millióról 2,7 millió főre) emelkedett viszont a vallási hovatartozásra vonatkozó kérdésre nem válaszolók aránya. Mindenekelőtt nekik köszönhető a hazai „történelmi” egyházak tagságának látszólagos csökkenése.
