A kristályéjszaka évfordulóján
- Részletek
1938. november 9-ének éjszakáján került sor – apropóként felhasználva ehhez Herschel Feibel Grynszpannak a párizsi német követségi titkár elleni november 7-i merényletét – a náci rendszer mindaddig legbrutálisabb zsidóellenes fellépésére. A pogrom során több száz zsidó embert gyilkoltak meg vagy kergettek az önként vállalt halálba. Ezer számra rongálták meg, gyújtották fel a zsinagógákat, imaházakat; gyalázták meg a zsidó temetőket, dúlták fel az ország zsidó polgárainak otthonait, és törték össze és rabolták ki üzleteiket. A pusztítást követő napokban mintegy harmincezer zsidót koncentrációs táborba hurcoltak.
Nincsen számodra hely
- Részletek
Nem is olyan régen, az egyik fővárosi temető néhány sírkövén megjelent egy felszólítás, amelyik tudatja, hogy lejárt a sírhely törvényszabta „bérleti” ideje. Amennyiben a hozzátartozók nem fizetnek… A sírban nyugvók között egykori polgármesterek és egyházi méltóságok is akadtak Az „örök nyugalom” reményében eltemetettek hozzátartozóinak szembesülniük kell a ténnyel, amelyre – emlékeim szerint – az „átkosban” az óbudai temetőre kihelyezett tábla figyelmeztetett, valószínűleg a FELTÁMADUNK felirat szocialista megfogalmazásaként: „Az EÜ.Min. és a III. ker. Tanács ilyen és ilyen számú rendeletének értelmében a porladási idő 25 év”. Való igaz, kevés olyan lehetőség van a világon, mint az ókori Rómában, ahol az évszázadok során több száz km hosszúságú katakombát ástak ki.
Kényszerhelyzetben
- Részletek
Zárt és véges földi világunk kőkemény valósága, hogy a dolgok mind jobban és jobban összefüggnek egymással. Ugyanakkor, ez az egyre inkább hálózati rendszerben működő világ, még mindig túl nagy és tágas ahhoz, hogy pontosan előre lehessen látni vagy kiszámítani a történéseket (lásd a mindent felforgató „arab tavaszt”). Eluralkodik tehát a kiszámíthatatlanság, ami egyben azt is eredményezi, hogy csak azok az országok, társadalmak, intézmények lesznek életképesek (és egyben sikeresek), amelyek megfelelő és jól képzett humán erőforrással rendelkeznek ahhoz, hogy gyorsan felismerjék, elemezzék, és hatékonyan lereagálják a váratlan eseményeket. Ennek érdekében zajlik az „agyelszívásnak” nevezett folyamat, amelynek most már Magyarország is az áldozata lett. A közhelyszerűen „megmozdíthatatlannak” vélt magyar ifjúság megmozdult, és elmegy, aminek a következményei csak évek múlva válnak majd ténylegesen érzékelhetővé. Ezt a mai fiatal, hiányos tudással rendelkező és csekély humán értéket felmutató politikus titánok meg fogják érni; szembesülnek majd döntéseik és az általuk elindított folyamatok következményeivel.
Természetesen nincsen ez másként az egyházban sem. Hazai viszonylatban nagyon jól érzékelhető, hogy a magyar katolikus egyház számára egyszerűen feldolgozhatatlan az az újszerű folyamat, amelyet Ferenc pápa megválasztása a Vatikánban és a világegyházban elindított. A Kádár-korszakban intézményesített kontraszelekciónak, illetve a „hanyatló Nyugat” utóbbi fél évszázadban kidolgozott teológiai eredményei elutasításának mostanra beérett a gyümölcse. A két malomkő közé szorult magyar katolikus egyház elkezd lassan őrlődni. Előbb-utóbb ugyanis mindenképpen választania kell Ferenc pápa katolicizmusa és egyházfelfogása, illetve a KDNP által megtestesített politikai hungarikum-katolicizmus között (hogy az antiszociális „nemzeti-kereszténységről” ne is beszéljünk). Annál is inkább, mivel a kettő között a távolság lassan-lassan már fényévekben mérhető. Ugyanakkor a helyzetet bonyolítja, hogy az egyház működését mindinkább az állami pénzforrások lélegeztető gépe biztosítja. Amennyiben ezt lekapcsolják, ha agyhalál nem is, de komoly működési zavarok azonnal bekövetkeznek.
Az összefüggések és a kényszerhelyzet most válnak igazán érzékelhetővé. Ferenc pápa ugyanis 2014 októberére rendkívüli lelkipásztori (pasztorális) püspöki szinódust hívott össze (ennél már csak a zsinat bír nagyobb jelentőséggel), amely a család problematikáját tárgyalja meg, és ahol vélelmezhetően téma lesz az elváltak és újraházasodottak kérdése is. Az elmúlt közel fél évszázadban csak kettő ilyen volt (1969-ben és 1985-ben). Az sem elhanyagolható véletlen, hogy a szinódus bejelentésének napján a németországi freiburgi egyházmegye is közzétette: reflexiót kezdeményez az újraházasodott elváltak szentségekhez való járulásáról. Ez természetesen mindenekelőtt a szentáldozást érinti.
Nagy kérdés, hogy a magyar katolikus egyház miképpen akar és képes ezekben a gondolkodási folyamatokban részt venni? Kommunikálja a történéseket, vagy pedig csak lereagálja és kommentálja – több-kevesebb hozzáértéssel – azokat? Feltéve, hogy a terepet nem engedi át, tehetetlensége tanúbizonyságaként, a semmiféle értékelhető teológiai tudással nem rendelkező, de kőkemény klerikális gondolkodást megtestesítő, önmagukat a „keresztény hagyomány” szakembereinek tekintő „katolikus értelmiségieknek”. Egyáltalán: rendelkezik-e a magyar katolikus egyház azzal a humán erőforrással, amely képes jelenlegi periferikus helyzetéből kimozdítani? Továbbra is passzív, halk szavú elszenvedője lesz, vagy inkább aktívabb szereplője akar lenni a történéseknek? Ezt kell végeredményben az egyházi vezetésnek eldöntenie!
Jakab Attila
Egy különös vallás
- Részletek
Egy albumot lapozgattam. A görög-római kor művészeti emlékeit nézegettem, és gyönyörködtem a márványba vésett szép emberi alakokban. Ezután a városi rendelőintézetbe kellett mennem egy kontroll-vizsgálatra. Órákig nézhettem a kezelésre váró beteg embereket; fiatalokat és öregeket. Egy közös vonásuk volt: kiábrándító ellentétei voltak annak, amit a művészek ideálisnak gondoltak. Elhízott vagy csont-bör sovány, sántító, krákogó, vaksin tapogatózók sokaságával, nagy sérülések és törések nyomait viselőkkel találkoztam. Nemcsak az ókor istenábrázolásaiban, hanem korunk művészetében is más számít tökéletesnek. Megszoktuk, hogy a filmek és tv-játékok szereplői közül is azonnal ki tudjuk válogatni a jóravaló, pozitív hősöket a nyilvánvalóan gonosz rosszarcúak közül. Közfelfogás, hogy az emberi tökéletesség legfőképpen a testi megjelenésben nyilvánul meg. E szemlélet túlzó változata, hogy reklámfigurákként vagy rosszabb esetben pusztán adható-vehető portékaként állítják elénk a szépeket, és tartják szemünk elől eltakarítandó szemétnek a rokkantakat, hajléktalanokat, fogyatékosakat.
Testvérközösségi születésnap
- Részletek
1973–74-ben a Magyarországi Metodista Egyház lelkészeinek és theológiai hallgatóinak mintegy fele felmondta az egyházuk és a korabeli diktatórikus államhatalom közötti langyos együttműködési konszenzust. Az időközben rangos egyházpolitikai fejleménnyé duzzadó elégedetlenség legfontosabb mozzanatát az képezte, hogy az Iványi Tibor lelkész körül csoportosuló lázongók ellentmondtak a küszöbön álló egyházvezetői választásnál megkövetelt pártállami intervenciós igényeknek. A korabeli egyházpolitikai palettán szerfelett szokatlan fellépés következménye pedig az lett, hogy a rebelliseket, a velük együtt tartó gyülekezetekkel együtt, 1974-ben – állami sugallatra és segédlettel – kirekesztették az "anya"-egyházból. A "távozók" egy új közösséget hoztak lére, az ugyancsak metodista hitelveket követő Magyarországi Evangéliumi Testvérközösséget (MET), amelyet hosszú küzdelmek (éveken át tartó bírósági, rendőrségi, közigazgatási és egyéb állami zaklatások) árán 1981. október 1-én az immár oszlásnak induló korabeli diktatúra új, önálló egyházi szervezetként ismert el.
