egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Meghalt Öcsi bácsi, egy aranyos, idős, falusi pap, akinek halálhíre fölkavart bennem egy régi emléket. A kisöreg arról szónokolt a misén nagy hévvel, hogy ha Éva nevét fordítva olvassuk, azt kapjuk, hogy „ave”. Mi sem bizonyítja jobban, hogy Mária visszájára fordította, mintegy jóvátette Éva bűnét, ahogy Jézus is jóvátette Ádámét. A nép szájtátva hallgatta, én meg borzasztóan szenvedtem a visszafojtott nevetéstől. Nem kell ugyanis történésznek lenni ahhoz, hogy az ember tudja: az „ave” latin üdvözlési forma volt, ezt használták az Izraelt megszálló római katonák is. Megképződött előttem egy abszurd jelenet. Mondjuk, egy bátaszéki házban 1958-ban megjelenik egy angyal, hogy Isten rendkívüli üzenetét tolmácsolja egy szentéletű magyar lánynak. Megáll az angyal a lány előtt, és így köszönti: „zdrávsztvuj Piroska”. Félretéve a viccet, aki egy kicsit is beleéli magát a kétezer-valahány évvel ezelőtti, názáreti történetbe, biztosan tudja, hogy az „ave Maria” köszöntés ott és akkor nem hangzott el. Az angyal így üdvözölte Máriát: „salom Mirjám”.

Meghalt Öcsi bácsi, egy aranyos, idős, falusi pap, akinek halálhíre fölkavart bennem egy régi emléket. A kisöreg arról szónokolt a misén nagy hévvel, hogy ha Éva nevét fordítva olvassuk, azt kapjuk, hogy „ave”. Mi sem bizonyítja jobban, hogy Mária visszájára fordította, mintegy jóvátette Éva bűnét, ahogy Jézus is jóvátette Ádámét. A nép szájtátva hallgatta, én meg borzasztóan szenvedtem a visszafojtott nevetéstől. Nem kell ugyanis történésznek lenni ahhoz, hogy az ember tudja: az „ave” latin üdvözlési forma volt, ezt használták az Izraelt megszálló római katonák is. Megképződött előttem egy abszurd jelenet. Mondjuk, egy bátaszéki házban 1958-ban megjelenik egy angyal, hogy Isten rendkívüli üzenetét tolmácsolja egy szentéletű magyar lánynak. Megáll az angyal a lány előtt, és így köszönti: „zdrávsztvuj Piroska”. Félretéve a viccet, aki egy kicsit is beleéli magát a kétezer-valahány évvel ezelőtti, názáreti történetbe, biztosan tudja, hogy az „ave Maria” köszöntés ott és akkor nem hangzott el. Az angyal így üdvözölte Máriát: „salom Mirjám”.

Évekkel Öcsi bácsi emlékezetes prédikációja után a kezembe került egy rendkívül nagy tudású református teológus írógéppel sokszorosított elmélkedése, amely a János evangélium 21. fejezetét tárgyalta. A szöveg hosszan értekezik arról, hogy miért kérdezte meg Jézus Pétertől háromszor, hogy szereti-e. Hát azért – így a professzor úr -, mert a görög nyelvben több szó van arra, hogy „szeretni”, és Jézus minden alkalommal egy másik szót használt. A görögül ránk maradt evangéliumban tényleg így van, de úgy tűnik, a tudós lelkésznek nem jutott eszébe, hogy Jézus és Péter nem görögül beszéltek egymással.

Ennek a két megboldogult lelkésznek teológus korában nem tanítottak meg valamit. Nem tudományos információk átadásának elmulasztásáról van szó, hanem egyfajta szemléletről, ami lehetővé teszi, hogy a bibliai eseményeket belülről lássuk. Sajnos, ez a láncszem azóta is hiányzik. Még mindig úgy közelítünk a Biblia világához, mintha az a görög-latin kultúra része volna. Ennek nyelvi lecsapódásai pedig néhol rendkívül komikusak.

Kedvencem az az úgynevezett primátusi szakasz, amely a Máté evangélium 16. részében olvasható. Itt Jézus megkérdezi a tanítványaitól, hogy kinek tartják őt. Némi hallgatás után Simon bar Jóna így válaszol: „te vagy a Messiás”. (A mai fordításokban Krisztus-t olvashatunk, ami szótárilag ugyanaz, de a görög szónak más üzenete van, mint a hébernek.) Jézus ekkor így reagál: „… te Péter vagy, és én erre a sziklára építem föl egyházamat. …” Magyarul ezzel a mondattal semmi probléma nincs, mert a mi nyelvünkben nem léteznek nyelvtani nemek. A héberben és a görögben viszont igen. A göröggel gyorsan elakadunk, mert a „petrosz” kavicsot jelent, a „petra” meg kősziklát, és az a baj, hogy ez utóbbi nőnemű. A konzekvencia ugyanaz, mint az imént: nem beszéltek egymással görögül.

Jó, de akkor milyen szót használt Jézus? A héber megfelelő „kéfa”, ami kősziklát jelent, és ráadásul hímnemű. Névként is használatos volt, így hívták pl. abban az évben a jeruzsálemi templom főpapját is. Csak hát nehéz ráismerni a görögösre torzított szóban (Kajafás) az eredeti névre. Jézus üzenete tehát a következő: Simon bar Jóna, te vagy a Kéfa és nem a főpap, mert te tudod, ki vagyok én, ő pedig nem tudja. (Az már csak hab a tortán, hogy abban az időben sem a zsidó, sem a hellén világban nem létezett a mainak megfelelő egyházfogalom.)

Nem hagyományozzuk át – a lingvisztikai nyalánkságoktól függetlenül – azt sem, hogy Keresztelő János nem keresztelt meg senkit, egyszerűen csak mikvének, rituális fürdőnek használta a Jordánt, Jézus pedig tanítványai körében az oltáriszentség alapítását, vagy az úri szent vacsora szereztetését (a nem kívánt rész törlendő) széder-vacsora keretében ünnepelte meg. Másnap aztán meghalt a kereszten. Utolsó erejével így kiáltott fel: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Könyvtárnyi nyoma van annak a sok erőlködésnek, amely ezt a mondatot és ezt a lélektani szituációt magyarázni igyekszik. Márpedig a dolog roppant egyszerű. Manapság ha egy vallásos zsidó a halálát érzi közeledni, a „Halld Izrael” kezdetű

imádságot mondja. Az ókori Izraelben a 22. zsoltárt imádkozták. Általában nem értek a végére, mert ez a zsoltár nagyon hosszú, de legalább elkezdték. Az első mondat ebből az imából így hangzik: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Jézus tehát a kereszten földi élete utolsó micváját, vallási kötelességét teljesítette az Atya iránti engedelmességből, aki egyetlen pillanatra sem hagyta el őt.

Balogh Judit

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.