egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

A képrombolás nem azokról szól, akik napjainkban egyre szaporodó számban, öncélú vandalizmussal teszik tönkre a hasznos és szép alkotásokat, hanem az egyház történetének mintegy másfél ezer éve kezdődött, szomorú, véres eseményéről.

A képrombolás nem azokról szól, akik napjainkban egyre szaporodó számban, öncélú vandalizmussal teszik tönkre a hasznos és szép alkotásokat, hanem az egyház történetének mintegy másfél ezer éve kezdődött, szomorú, véres eseményéről.

726-ban a szaracénszívűnek mondott III. Leó, bizánci császár egy nagyobb földrengésben isteni jelet látva, összetörette a Konstantinápoly egyik külső kerületében található, és a lakosság körében nagy tiszteletnek örvendő Krisztus-képet. A felháborodott lakók a parancs végrehajtóit meglincselték. Ezzel kezdetét vette a keresztények között egy szörnyű, véres viszálykodás, amely nemcsak képek, szobrok, templomok lerombolásával, hanem ezrek kivégzésével is járt. A képrombolók, élükön a császárral, úgy gondolták, nem lehet végtelen szellemet, Istent, emberi alkotással megjeleníteni. E gondolkodás gyökerei a bálványimádás veszélyétől tartó vallásokból származtak. A háborúságnak átmenetileg a második, a niceai egyetemes zsinat vetett véget 787-ben, amely hasznosnak ítélte a képek tiszteletét, de elítélte imádásukat. A képtisztelők győztek, és bár a képzőművészetre gyakorolt hatásukat aligha lehet kétségbe vonni, egyúttal megteremtették annak lehetőségét, a hogy a képeken az égieken kívül megjelenjenek – sokszor dicsfénytől övezve – a gyakran súlyos bűnöktől sem mentes földi hatalmasságok is. A Tízparancsolatból kikerül a bálványimádást tiltó második parancs. Minderről meggyőződhetünk, ha összehasonlítjuk a Katolikus Egyház Katekizmusában és a mai református tankönyvekben olvasható változatot. Ez a kérdés ugyanis a XVI. században fellángolt hitvitákban is alapvető szerepet játszott. Eredményét is megszemlélhetjük a megreformálás vágyától vezérelt, a szobroktól és festményektől megszabadított templomokban. A képtisztelet témaköre ma is komoly akadálya az ökumenizmusnak.

A felvilágosodás korában a forradalmi eszméktől megszállottak kezdték lefejezni a székesegyházak szobrait, hadakozva a mindenestől babonaságnak tartott vallásosság ellen. Mert ne feledjük, vakbuzgó hitetlenek is vannak! Azóta a túlzó képimádókat és túlzó képrombolókat mindkét oldalon megtaláljuk

Íme, két apró példa.

A rendszerváltás előtt a kalocsai laktanyában felállították egy kommunista mártír mellszobrát. Minden katonának tisztelegnie kellett valahányszor(!) elhaladt előtte. A másik oldalon pedig: Egy turistákat vezető szerzetes mesélte, hogy amikor Pannonhalmán az egyik festménnyel kapcsolatban megjegyezte, hogy a szép alkotás önmagáért beszél, egy hölgy megkérdezte: Mikor beszélt a kép?

A múlt és jelen században tanúi lehetünk annak, hogy indulatoktól fűtötten eltávolítanak szobrokat és felállítanak újakat az éppen aktuális ideológia miatt. (Az elmúlt években például mintegy hatvan szobrot emeltek a divatba hozott írónak, Wass Albertnek.)

Talán érdemes nyomon követni a Regnum Marianum sorsát. A húszas években a Városligetben épült templomot 1927-ben szentelték fel. Nagyszerű lelkipásztorok sora működött ott, de alapításakor kihangsúlyozták, hogy létrehozói a Tanácsköztársaság bukásának is emléket akartak állítani. Nem meglepő ezután, hogy a hatalomra jutott kommunisták megsemmisítették. Helyére Sztálin szobra került, majd később a Tanácsköztársaság emlékműve. Az újabb rendszerváltozást követően ezt a Szoborparkba vitték. Az egykori templomnak a helyén egy feszületet állítottak. Ezt több alkalommal megrongálták. Egy civil egyesület, a Váralja Szövetség, megpróbált aláírásgyűjtéssel engedélyt szerezni a templom újjáépítésére, de mert már létrejött a jogutód templom Zuglóban, a tervet elutasították. A Magyar Püspöki Kar szerint: „Ha a kormánynak szándékában áll ennek a lelkipásztori használat szempontjából nem nélkülözhetetlen, de tiszteletre méltó nemzeti jelképnek a megépítése,… úgy érdeklődéssel várjuk javaslatát.”

Van egy Strauss-polka, a Perpetuum mobile. Úgy fejeződik be, hogy a visszatérő dallamok lassan elhalkulnak, és a zenészek végül valami olyasmit mondanak: És ez így megy tovább…

Winkler Lajos

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.