egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megrendelését átmenetileg a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre írt e-mailben vagy a kiadónk egyéb elérhetőségein tudjuk fogadni!


 

A_holokauszt_es_a_kereszteny_vilag.jpg 

Rittner, Carol/Smith, Stephen D./Steinfeldt, Irena: A holokauszt és a keresztény világ
(428 old)

„A holokauszt és a kereszténység – látszólag nehezen összekapcsolható fogalmak. Hiszen mi is állhatna távolabb a jóérzésű keresztény emberek elveitől, erkölcseitől és szándékaitól, mint az, hogy vallásukat a gyűlölet egyik leggyalázatosabb történelmi megnyilvánulásával hozzák összefüggésbe? Igaz, de mégis – könyvünk pontosan ezt teszi.

A náci korszak (1933–1945) és a holokauszt – a Soá – idején sok keresztény felemelte szavát a zsidók üldözése ellen, sokan együttműködtek az üldözőkkel, és sokan csendben voltak.” (A kötet bevezetőjéből)

„E kötet »segédkönyv« a múlthoz – és egyszersmind a jövőhöz. Kérdéseket tesz fel, amelyekre választ kell adnunk.” (Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát, a Magyarországi Keresztények és Zsidók Tanácsának elnöke)

 

Ára: 2500,- Ft

(Az Egyházfórum előfizetői 30 % kedvezményben részesülnek.)

 A_közgazdaságtan.jpg Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa: A közgazdaságtan társadalmi és etika vetületei
(180 old.)

Az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa által rendezett nemzetközi tanácskozás anyagát adja kezünkbe a könyv a közgazdaságtan korunkban egyre égetőbbé váló problémáiról: szegénységről, igazságosságról, erkölcsről, piacgazdaságról, stb. A résztvevő tudósok, szakemberek világnézetileg különböző alapokon állva, mégis hasonló eredményre jutva próbálják megválaszolni a felvetődő kérdéseket.

 

Ára: 840,- Ft

 Bernolák_Hittansztori.jpg Bernolák Éva: Hittansztori. Visszaemlékezések a hitoktatás harminc esztendejére

A kommunista időszak hitoktatásának történetét akarta megírni a szerző, azonban a dokumentumok elvesztek… Dokumentumszerű elbeszélés helyett tehát „csupán” egy visszaemlékezést vehetünk a kezünkbe, amelyben azonban bőségesen kárpótolja az olvasót a leírt tények élményszerűsége - ugyanakkor nem kell lemondanunk az objektivitás követelményéről sem: számos olyan eredeti levél is szerepel benne, amelyek csak még hitelesebbé teszik a leírtakat.

 

Ára: 840,- Ft

 Biesinger.jpg  

Biesinger, Albert: Engedjétek hozzám gyermekeiteket! A hitre nevelésről szülőknek
(184 old.)

A szerző pedagógus és teológus, a valláspedagógia professzora a Tübingeni Egyetemen, állandó diakónus. Nős, családos, négy gyermek apja. Előadásaival és könyveivel arra ösztönzi a szülőket, hogy gyermekeikkel együtt bátran lépjenek rá az istenkeresés útjára, hogy a gyerekek vallásos nevelése boldog és értelmes életet jelentsen a család minden tagja számára. Népszerű könyvei több mint százezer példányban keltek el.

Ez a könyve élet közeli példáival és a családi életben sokszorosan kipróbált nevelési módszereivel és ötleteivel hasznos segítség lehet minden gyermekét vallásosan nevelni szándékozó szülő számára. A könyv német nyelven hat év alatt 11 kiadást ért meg több mint ötvenezer példányban, s ezen kívül kiadták holland és lengyel fordításban is.

Ára: 1365,- Ft.
 Büchele.jpg  

Büchele, Herwig: Keresztény hit és politikai ész
(300 oldal, puha kötés)

Dacára annak, hogy az utóbbi száz évben pápai írások jelentek meg az égető szociális kérdésekről, azok tanítása csak nagyon kevéssé ment át a katolikus köztudatba. A hatékonyság mindenekelőtt előzetes döntéstől függ, hogy vajon az egyház társadalomtana a régi struktúrák megőrzését, avagy megváltozását akarja-e szolgálni. A szociális körlevelek elvont elvei nem nyújtanak útmutatást a konkrét helyzetekben, ezért értelmezni kell, s ez az értelmezés a „szakértő” előfeltevésétől függően konzervatív vagy progresszív lehet. Elsősorban ezekre az okokra vezethető vissza, hogy a keresztény társadalomelmélet és gyakorlat nincs összhangban. Mit lehet tenni? A szerző szerint a keresztény kisközösségeknek és az intézményes egyháznak elsősorban saját gyakorlatukat kell felülvizsgálniuk.

Ára: 1260,- Ft
 Dobszay.jpg  

Dobszay János: Állam, egyházak Magyarországon 1989-2004
(400 oldal, puha kötés)

„Szociológusként és egyházpolitikával foglalkozó újságíróként több mint másfél évtizeden keresztül követtem nyomon az állam és egyház kapcsolatának alakulását a rendszerváltás hajnala és Magyarország európai uniós csatlakozása között eltelt időben. … Munkám során mindig törekedtem arra, hogy ne csak a vallásgyakorlás külső kereteinek változását mutassam be, hanem a társadalmi gyakorlatban zajló folyamatokat, köztük például az új vagy újjáéledő vallási jelenségeket, illetve az ezekkel együtt járó különféle – nemegyszer kórosnak tűnő – kísérőhatásokat. … Az alapanyagot azok a cikkeim, tanulmányaim jelentették, amelyek a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején láttak napvilágot...”

Ára: 1995,- Ft.
 Drewermann.jpg  

Drewermann, Eugen: Pszichoanalízis és erkölcsteológia
(168 old.)

A teológus és pszichoanalitikus szerzőt e két - az ember lelki egészségéért a 19. századtól egymással ádáz harcot vívó - tudományág közötti elméleti viszony újragondolása ihlette. A közölt tanulmányok a teológia és a pszichoanalízis művelői számára egyaránt erőteljes impulzusokat adhatnak egymás tudományterületének jobb megértéséhez, és az interdiszciplinális megközelítések elől elhengeríthetnek néhány elméleti akadályt.

Ára: 1260,- Ft.
 Fischer.jpg  

Fischer, Simon/Hicks, David: A mi világunk. Tanári kézikönyv 8-13 éveseknek
(177 old.)

A „Mi világunk” izgalmas és kipróbált módszereket kínál a Nemzeti Alaptantervből ismert műveltségi területek egy részének tanításához. Középpontjában azok az igények, értékek és problémák állnak, amelyek elengedhetetlenek a multikulturális társadalomban és az egymással egyre szorosabban összefonódó világban való élethez. Olyan fogalmak tanulmányozását veti fel, mint a béke, a konfliktus és az emberi jogok. Ezek a fogalmak gyakran ellentmondásosak, és kisgyerekekkel nehéz megértetni őket. Ebben a tanári kézikönyvében a szerzők gyakorlatiasan és eredeti módon közelítik meg a fenti kérdéseket. Útmutatókat adnak arra vonatkozóan, hogyan integráljuk a „mi világunkat” az általános és középiskolás tantervbe és ötleteket kínálnak tanár- továbbképzések lebonyolításához.

Ára: 1260,- Ft.
Gregory_Egy_nap.jpg  

Gregory, David: Egy nap egy tökéletes idegennel
(91 oldal, kemény kötés)

Mattie Cominsky néhány napra kiszabadul egy szürkülő házasság taposómalmából, amelyet ráadásul éppen megrendíti a férj, Nick hirtelen jött, előzmények nélküli lelkesedése egy jézusinak nevezett, ködös tartalmú életvitel iránt. Nem jött el az ideje beismerni, hogy a páros élet vágyott örömeit már Sara, a közös gyermek bontakozó szeretete sem pótolja?

Van mit végiggondolnia az unalmas repülőúton, miközben a szkeptikus üzletasszony, lelki társra vágyó feleség és melegszívű anya szóba elegyedik a balján ülő vadidegen férfival. A beszélgetés közben Mattie egyre felkavaróbb kérdésekkel szembesül. Nem hisz abban, hogy az értelmes élethez szükség lenne feltételezni Isten létezését, még kevésbé azt, hogy ha van is, köze lenne a halandók sorsához. Vagy mégis? Az útitárs a célállomáson nyomtalanul tűnik el, de a válaszokat meg lehet keresni és meg lehet találni.

Ára: 1890,- Ft.

Gregory_Vacsora_borító.jpg  

Gregory, David: Vacsora egy tökéletes idegennel
(108 oldal, kemény kötés)

Miről beszélgetne ön vacsora közben Jézussal? Ezzel a kérdéssel szembesül Nick Cominsky, a cinikus, de sikeres üzletember, amikor elfogad egy elegáns étterembe szóló meghívást a Názáreti Jézussal elköltendő vacsorára. Biztos abban, hogy munkatársai akarják felültetni, leleplezésre készül. Asztaltársa megérti a gyanakvást, de azt javasolja, hogy folytassák a vacsorát mégis úgy, mintha ő tényleg Jézus lenne.

A remek vacsora közben lebilincselő beszélgetés alakul ki, amely egyebek között kiterjed családi ügyekre, világvallásokra, halál utáni életre. Nick ráébred saját szunnyadó vágyaira, lelki és szellemi bizonytalanságaira, Isten iránt érzett neheztelésére – és egyre kevésbé csodálkozik azon, hogy a lelke mélyéből feltörő kérdésekre a vele szemben ülő férfi válaszokat tud adni. 

 Ára: 1890,- Ft.
Gregory_Éjszaka_borito.jpg  

Gregory, David: Éjszaka egy tökéletes idegennel
(120 oldal, kemény kötés)

A könyv a Vacsora egy tökéletes idegennel folytatásaként olyan kérdéseket tesz fel, melyekkel előbb-utóbb minden Jézus-követő szembesül, aki őszintén vágyódik az Istennel való kapcsolatra, ám a jó keresztény életre való törekvése mégis kiégettséghez vezet. Hitéletét elszürkítette a vallásos rutin és a mindennapok kimerítő gondjai.

Nick számára ragyogó időzítéssel érkezik tehát az alkalom, – az országút szélén rekedve, üres benzintankkal, úti céljától sok mérföldre – ismét egy tökéletes idegen társaságában találja magát, akitől az újabb isteni kaland során megkapja a szükséges feltöltődést, a beszélgetést, mely mindent megváltoztat.

 Ára: 1890,- Ft.
Gáli.A_hét_bölcső_fája.jpg  

Gáli József: A hét bölcső fája. Válogatott mesék
(86 oldal, kemény kötés)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kiskanász… Két szeme két nagy dió, fitos orrocskáját, ha eső esett, hamar megtalálták a huncut esőcseppek. Úgy is hívták: Fitos Marci. Volt ennek a Fitos Marcinak karikás ostora, csattogó-pattogó, kis kulacsa frissen kotyogó, üresen lapuló, bugylibicskája cifranyelű, csak éppen kenyere nem volt, szelnivaló. Korgott is a gyomra eleget, nem kellett harangszó, mindig tudta, mikor van dél. Hét malacát egyszer tölgyfaerdőn-erdőszélen makkoltatta, legeltette. Ha már neki nincs, legalább a hét malac lakjék jól. (Részlet A kiskanász szerencéje című meséből.)

 Ára: 1785,- Ft.
Kamarás_Egyházreform_Csereháton.jpg  

Kamarás István OJD: Ferencpápista egyházreform Csereháton. Földreszállott pasztorálszociológiai utópia
(160 oldal)

Amikor Ferenc pápa javaslatára hazánkban is három-öt részre osztották a magyar egyházmegyéket, hogy az új püspökök közelebb kerülhessenek papjaikhoz és híveikhez, az egykori Váci Egyházmegye területén létrejött Délpesti–Duna melléki Egyházmegye élére Tomori Mikó atya, Beer Miklós tanítványa került, aki azelőtt a Pécsi Egyházmegye cigányügyi referense volt. Itteni ténykedését azzal kezdte, hogy civil szervezetekkel és három Duna melléki polgármesterrel együttműködve otthont és munkát kínált a hazánkba érkező menekülteknek. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia már a hír puszta hallatára is aggodalmát fejezte ki, amikor azonban megkezdődött nyolc szíriai család befogadása, a „kimerültnek látszó” Mikó atyát bizonytalan ideig tartó betegszabadságra ítélték. A szanatóriumban kidolgozta Ferencpápista egyházat Magyarországon! című kiáltványát, amelyben visszanyúlt a II. Vatikáni Zsinat befejezése előtti nevezetes eseményhez, az 1965-ös Katakomba-paktumhoz.

Ára: 1800 Ft.

Elfogyott

Kamarás_Ferenc_pápa.jpg

Kamarás István OJD: Ferenc pápa-legendárium
(Keménykötés, 132 old.) 

Ferenc pápa a világ egyik legnépszerűbb embere, még a nem vallásos emberek körében is. Afféle szupersztár, afféle élő legenda. Radikális Jézus-követéséből fakadó rendhagyó  gesztusai már sokakat megbűvöltek és meghökkentettek. Kamarás István OJD ezúttal nem csak mint vallásszociológus és religiográfus, hanem mint a legendás valóságeseményeket legendákká formáló író jeleníti meg Ferenc pápát. Átélhetjük,  ahogyan a tengerparton fogadja az Afrikából érkező menekülteket, ahogyan hajléktalanokkal tölt egy éjszakát, amint prédikál hívei állatainak és a tengerparton tüntető tengeri testvéreknek, amiképpen fogadja a feminista küldöttséget, valamint végig kísérhetjük magyarországi zarándokútján. Az olvasó végig érzékelheti, hogy a legendák írója az Ordo Joculatorum Dei (Istenbohócai rendje) tagja, és ebben megerősíthetik Kalmár István rajzai, aki - vérbeli zenészként is - remekül improvizál Kamarás szent bohóckodására.

 Ára: 2190 Ft
Kis_Töprengéseim.jpg Kis György: Töprengéseim az egyházról
(356 oldal)

„Kis György értékes kulcsot ad nekünk, hogy «küzdő egyházában» Krisztus békéjét a szívünkbe fogadhassuk és hirdethessük. Ez az iránytű a harmadik fejezet címe: «Egyetlen privilégium a kereszt». (…) Néven nevezi az egyház öt – vagy ennél sokkal több – sebét. A félelmeket hazugul nem nyomja el, nem rejti el aggodalmainkat, bizonytalanságainkat nem hazudja le vagy ferdíti el. Végül is hitünk leghatalmasabb kegyelmi világában létezik minden, a hit kegyelme engedi – az öreg papnak és nekünk – mondani s hálásan vallani: «Egyetlen privilégiumunk a kereszt»”. (Bernhard Häring előszavából)

 

Ára: 1995,- Ft

Kormos.Tiszta_mezőben.jpg  

Kormos István: Tiszta mezőben
(128 oldal, kemény kötés)

A válogatás három ciklusba rendezte a gyermekeknek írt életmű legértékesebb darabjait. Az első helyre a hosszabb lélegzetű, a második ciklusba a rövidebb gyermekversek és fordítások, míg a harmadikba a népmese-átköltések kerültek. Olyan darabok kerültek be a válogatásba, amelyek a gyermekvilághoz a legközelebb állnak, az írói-költői érték mellett a bennük rejlő humánus gondolat (családi összetartozás hangsúlyozása, gyermeki szorongás oldása) számukra is könnyen érthető, vagy a helyzet és tréfás hangvétel együtt hívja fel a figyelmet gyarlóságainkra. A kötet alapja az Ejhaj, csibekas! (1973), A nyár gyermekei (1987), Az égigérő fa (1946), Ha rózsaszál leszel… (1956), a Fehér mágia (1974) és Puskin meséi (1988).

Ára: 1890,- Ft.
Korpics.Wildmann_Vallások.jpg Korpics Márta/Wildmann János: Vallások és egyházak az egyesült Európában. Magyarország
(338 oldal, puha kötés)

"Wildmann János és Korpics Márta a mai vallásosság felmérésére irányuló empirikus, kikérdezésen alapuló vizsgálata a magyar társadalmat foglalkoztató, a döntéshozókat és a tudományosságot egyaránt megmozgató kérdésekre összpontosul. Aligha véletlen, hogy e témakört a szaktudományos folyóiratok mellett a színvonalas napi- és hetilapok és az elektronikus média is élénk érdeklődéssel kíséri. Nyilván nem tiszte egy efféle kutatásnak „igazságot tenni” a sokféle értékrend és törekvés áthatotta vitában. Az azonban biztos, hogy a tapasztalati alapú felmérésekből fakadó ismeretanyagot sem a kormányzás, sem a megismerés, sem pedig a közállapotokat alakítani kívánó jó szándékú polgári törekvés nem mellőzheti.”

Csaba László akadémikus

Az egyes fejezeteket kommentálták: Aczél Petra, Andok Mónika, Ádám Antal, Béres István, Bokor Tamás, Csaba László, Deák Dániel, Fazekas Csaba, Gábor J. Dzsingisz, Kamarás István, P. Szilczl Dóra, Scharle Péter, Török Csaba

 

Ára: 3800,- Ft.

Licheri_Beszélgetések.jpg  

Licheri, Gianni: Hit, történelem, erkölcs. Beszélgetések Bernhard Häringgel
(327 old.)

Häring korunk legjelentősebb morálteológusa: meghatározó szerepet játszott mind a zsinat, mind pedig a katolikus erkölcstan modern szellemének kialakításában. Gondolkodásmódja azonban sokak – különösen nagyhatalmú egyházi személyek szemében - gyanússá vált. Hányattatásairól szól ez a könyv, melyből megismerhetjük egy olyan ember életét, aki a lelkiismerete szava mellett még az őt ért támadások ellenére is a végsőkig kitartott - példát mutatva ezzel az őt követő nemzedékeknek.

Ára: 1050,- Ft.
Morel_A_jövő.jpg  

Morel Gyula: A jövő biztosabb, mint a múlt
(123 old.)

A szerző azoknak szánja ezt a könyvet, akik keresik az emberi értékeket, de ezeket a vallás mai formái között nem találják. Az írás az élmények és érzések jelentőségének elismerése mellett az észre hagyatkozva próbálja meg kalauzolni a kereső embert az értékek és értéktelen dolgok mai kavalkádjában, hogy szabadon és felelősen, azaz emberi módon dönthessen saját élete értelméről.

Ára: 840,- Ft
NyíriA_keresztény_ember.jpg  

Nyíri Tamás: A keresztény ember küldetése a világban
(228 oldal, kemény kötés)

A modern világban hol a helye a keresztény hívőnek? Szeretheti-e a világot anélkül, hogy szeretetének kárát vallaná kereszténysége? Lehet-e ugyanolyan értékű tagja a modern társadalomnak, mint akárki más? Hogyan fér meg egymással a tudomány és a hit. Többek között ezekre a kérdésekre válaszolnak a kötetben összegyűjtött előadások. Nyíri Tamás elmúlt évtizedek egyik legjelentősebb magyar teológiai és filozófiai professzora utolérhetetlen pontossággal megfogalmazott és szeretettől áthatott írásai ma éppúgy útjelzők lehetnek a kérdező-kereső keresztény ember számára, mint megírásuk idején. „Intellektuális imakönyv” ez a mű, melynek örök reményt hirdető üzenete, hogy a világias világ nem távolodott el Istentől, a megtestesült Jézus Krisztustól, hiszen Isten ott található, ahol mi magunk; az isteni Istent abból ismerjük föl, hogy emberi lett Jézus Krisztusban.

 

Ára: 1365,- Ft.

Nyíri.Ki_ez_az_ember.jpg  

Nyíri Tamás: Ki ez az ember?
(220 old.)

Nyíri Tamás könyve bár a szentírástudomány eredményeire támaszkodik, mégsem biblikus mű, nem is apologetikus célzatú; nem téríteni akar, nem is érvelni, hanem tanúskodni: Jézusról beszélni annak, aki szeretné megismerni őt, Jézussal akarja szembesíteni azt, aki keresi a személyes találkozást vele. Kinek íródott a mű, kérdi a szerző, majd megadja a választ: „alighanem elsősorban magamnak írtam és természetesen minden kor- és sorstársamnak, aki túlvan már az első naivitáson, de nehezen talál rá a másodikra. S azoknak, akik kérdeznek, akik mellemnek szegezték a kérdést: «Hogyan lehetsz hívő, ha azt mondod, hogy nem zárkózol eleve el korunk szellemi áramlatai elől? Miben foglalnád össze keresztény hited lényegét?» Nekik is iparkodtam válaszolni…”

 

Ára: 1260,- Ft.

Nyíri.Lelkünk_angyalai.jpg  

Nyíri Tamás: Lelkünk démonai és angyalai
(224 old.)

„A kozmoszban állandóan működnek olyan építő és romboló erők, amelyek tőlünk függetlenek, de valahogy átjárnak bennünket. Ezeknek az erőknek az egymással való harca főképp az emberi lélekben, illetve ennek következtében a társadalmi kapcsolatokban folyik…

Az Irigység halálos méreg, ha egyszer bekerül a vérkeringésbe, akkor teljesen szétzúzza az emberi személyiséget, Ha a másik kiváló, abban én a saját hiányosságomat látom visszatükröződve. Az irigy ember nem tudja elfogadni magát olyannak, mint amilyennek az Isten teremtette. A nemes lelkű ember nyílt és mesterkéletlen önérzéke saját értékének a tudta. Ez képessé teszi, hogy fenntartás nélkül ismerje el mások értékét, mások kiválóságát…

Az Önbizalom Angyala ezt mondja: „Bízzál magadban! Isten teremtménye vagy!” Ő ajándékozott meg az élet elemi erejével. Ő adta ezt a kiapadhatatlan forrást, amelyből merítve önmagad fölé emelkedhetsz.”

 

Ára: 1575,- Ft

Pannenberg_Mi_az_ember.jpg Pannenberg, Wolfhart: Mi az ember?
(108 old.)

A híres evangélikus teológus immár klasszikussá vált könyvecskéjében az ember legősibb, de újból és újból felvetődő és választ sürgető kérdését - amely magát az embert érinti - igyekszik megválaszolni a modern antropológiák belátásai alapján, a teológia felől értelmezve az ember „nyitottságát a világra”. A könyv közép- és főiskolai segédanyag az antropológia oktatáshoz

 

 

Ára: 840,- Ft.

Rahner_Egyházreform.jpg Rahner, Karl: Egyházreform
(108 old.)

Rahner könyvében olyan témához nyúlt, amely a zsinat óta különösen foglalkoztatja a teológusokat: Milyennek akarja Jézus az egyházat. A jelenlegi helyzet elemzése után, melyben eloszlat jó néhány, a mai egyházra vonatkozó tévhitet, a következő részben arról ír, mit lehetne tenni nekünk, keresztényeknek, majd pedig felvázolja az ideális („jövőbeli”) egyházat, hogy milyennek kellene lennie. Ajánlható ez a könyv mindazoknak, akik elszánták magukat arra, hogy Krisztus egyházának építő tagjai legyenek.

 

 

Ára: 840,- Ft.

Tarbay.Varjúdombi_mesék.jpg  

Tarbay Ede: Varjúdombi mesék
(96 oldal, kemény kötés)

Tarbay Ede valamikor négy verses mesét írt (Mese a csősszé lett sárkányról, Mese az öreg Esernyős Tündérről, Jóságos Boszorkányról, Mese a Kéményseprőről, a Pékről és a Manóról). Ezek Négy évszak négy mese címen jelentek meg az Első meséskönyvemben, míg 1975-re tizenhárom meséből állt a könyv első kiadása, amelyből televíziós sorozat is készült. Most itt van a legújabb változat, amely a tizenhárom mese mellett két újabb mesével bővült: Mese a becsapott Lovagról és Mese a kóborló Diákról. És mint régen, most is történetek kötik össze a meséket. A könyvet is, mint az első kiadást és a filmsorozat figuráit, Heinzelmann Emma tervezte – rajzolta.

Ára: 1785,- Ft.

Tordon_Zabszem_Jankó.jpg

Tordon Ákos: Zabszem Jankó. Kárpátaljai mesék
(144 oldal, kemény kötés)

A kárpátaljai magyar népmesegyűjtemény először 1976-ban jelent meg A három arany nyílvessző címmel. Igazi népmesehős Zabszem Jankó mellett A nagyerejű legény, Tündöklő János, a juhászember fia, de Hamupipőke távoli rokona, Kormoska is. Az eredeti népmesék hangvételét Tordon Ákos tette egységessé, a rá jellemző írói sajátosságokkal. Örökké így játszik a szavakkal, mint a Zabszem Jankó utolsó mondataiban: „Majd egyszer máskor, disznóöléskor vagy aratáskor, ibolyanyíláskor, de nem – kandúrnyávogáskor! Igen, majd aznap mesélem el, amikor a leghangosabban nyávognak a kandúrok faluszerte, mert akkor lesz a legholdasabb este.”

Ára: 1890,- Ft 
Turgonyi.jpg

Turgonyi Zoltán: A filozófia alapjai
(248 old.)

A kötet elsősorban a középiskolai filozófiai-oktatás tankönyve. Az első rész a filozófia különböző részterületeit és problémáit vázolja. A második rész a nyugati filozófia történetét foglalja össze röviden, a fejlődés fő vonalaira, legalapvetőbb tendenciáira összpontosítva a figyelmet.

 Ára: 1260,- Ft.
Vidor_Piros_hajú.jpg  

Vidor Miklós: Piros hajú törpe törpe
(86 oldal, kemény kötés)

Nem elég, hogy piros hajú az odúfúró törpe, ráadásul a törpék között is törpe, aki egy éjszaka felzavarja az írót, hogy megtudja tőle, hogyan nőhet meg, hogyan lehetne ő is nagyobb, hiszen az író is megnőtt. A mesék mellett elgondolkodtató gyermektörténeteket és meghitt gyermekverseket találunk a kötetben. Az író válogatott, gyerekekre figyelő írásainak legtöbbjét a groteszk helyzetek, önfeledt játékosság, emberi humor ugyanúgy jellemzik, mint a nyelvi tisztaság, vagy a verseiben található érzékeny táj- és lélekábrázolás, gazdag formakincs. Mindezek együtt a mai gyerekek igényes humorát, gondolatvilágát fejlesztik.

Ára: 1785,- Ft
Wildmann_Katolikus_tükör.jpg

Wildmann János: Katolikus tükör. A magyar egyház és az európai integráció.
(320 old.)

Magyarország csatlakozása az Európai Unióhoz nemcsak a politikai közösségnek, hanem az egyházinak is kihívást jelent. A szerző az Európai Unió és az ezzel kapcsolatos egyházi megnyilatkozások ismertetése után a magyar katolikus egyház helyzetét mutatja be egyrészt egyházi vezetőkkel, papokkal, szerzetesekkel, politikusokkal, hívő és nem hívő értelmiségiekkel és tudósokkal készített interjúk, másrészt egy 806 elemű véletlen kiválasztáson alapuló, egész Magyarországra kiterjedő kérdőíves felmérés alapján. A szerző megalkotja a "világjárók", a "zászlóvivők" és a "figyelmeztetők" típusait, és bemutatja, hogyan látják az egyház helyzetét az egyházzal elégedettek és az elégedetlenebb reformerek. „Nagy kár lenne, ha a magyar katolikus társadalom nem nézne bele ebbe a tükörbe” (Mérleg).

Ára: 1785,- Ft 
Wildmann_Reformzsinat.jpg  

Wildmann János: Egy reformzsinat üzenete - Gyakorlati teo-trilógia II. Kriteriológia
(280 old.)

Tulajdonképpen olyan reményteljesen indult minden. A zsinaton elsöprő többséggel fogadták el valamennyi dokumentumot. A püspökök közül sokan lelkesen tértek vissza egyházmegyéjükbe. A zsinat tanítása az egyház Magna Chartája lett, olyan kritériumrendszer, amelyhez az egyháznak történelmi zarándokútja jelenlegi szakaszán igazodnia kell. Egyeseknek azonban sok volt a változás. Biztos fogódzót kerestek, amit a betűben, a struktúrában és a jogszabályokban találtak meg. Fölállították a szembemiséző oltárt, de lélekben továbbra is háttal álltak a mai embernek; áttértek az anyanyelvű liturgiára, de ez lelkületében továbbra is latin maradt; megalkották a különböző tanácsokat, de ezeket nem egyszer csak bólogató Jánosok voltak. Az egyházjog rögzítette a zsinat utáni helyzet egy adott pillanatát, de nem adott teret a dinamizmusnak és fejlődésnek. A vigyázó szemek újra az „atyákra” meredtek, akik néha semmit sem értettek a zsinatból, de igyekeztek kalitkába zárni a Szentlelket.

Ára: 1680,- Ft

Zulehner_Kifutó_modell.jpg   

Zulehner, Paul M.: Kifutó modell. Merre kormányozza Ferenc pápa az egyházat?
(156 old.)

Kifutó modell azt jelenti, hogy valaminek lejárt az ideje. Ferenc pápa másképp értelmezi: az egyház hajóját föl kell újítani, hogy képes legyen kifutni a kimerültség és önelégültség köldöknézős kikötőjéből.

Paul M. Zulehner a pápa életéből kiindulva mutatja be az egyházfő főbb célkitűzéseit: segítő kezet nyújtani a társadalom perifériáira szorultaknak, a szegényeknek, a kifosztottaknak, a fizikailag és lelkileg megsebzetteknek, valamint új pasztorális kultúrát meghonosítani az egyházban, miként ez a családszinódusok előkészítése és lebonyolítás során is nyilvánvalóvá vált. A bécsi pasztorálteológus mindkét témát széles összefüggéseiben elemzi, és olyan elismert szakértők megnyilatkozásaival mélyíti el, mint Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár, Friedhelm Hengsbach jezsuita szociáletikus, Wolfgang Mazal családkutató és I. Bartholomaiosz pátriárka.

Szenvedélyes állásfoglalás ez a könyv Ferenc pápa törekvései mellett és buzdítás a közös munkálkodásra az egyház megújítása érdekében.

 Ára: 2600,- Ft

egysza

Adószám: 19667908-1-43
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.