egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Fénnyel írt evangéliumok

Egyház – kép – film

A Biblia filmre vitele mindig érdekes és vitát keltő témának számított mind a mozi világában, mind pedig az egyházban1. Az egyházi intézmények az Írást írásban, esetleg szóban magyarázták, így a tan állandó verbalitása mögött sok esetben elveszett a képiség. A keleti egy házban ugyan egyszer fellángolt a képtisztelők és a képrombolók közötti harc, de végül is a képi kódex, az ikon elfogadásával a probléma lekerült a napirendről2. Ezután a Biblia történeteinek képi megfogalmazása – a reneszánsz megjelenéséig – egészen természetes volt. Addigra pedig a szorgos kódexfestők és a Biblia Pauperumok3, majd ezt utánozva a templomi freskók, egymás eredményeire építve, kialakították az ábrázolt evangéliumot, a „szent képregényt”, ami a latinul vagy más nyelven olvasni nem tudó ember szeme elé állította azokat a történe-teket, amelyeket ugyanabban a templomban a szószékről is hallott, és amelyek ma gyarázatát is eléje tárták a szakértő és
olvasni tudó papok. A reneszánsz ezt a szöveg és kép között kialakult harmonikus viszonyt megzavarta4. A Biblia szövege és benne az evangéliumok számára azonban a mozgókép, a film megjelenése jelentette az igazi kihívást. A hagyományos keresztény olvasó vagy hallgató ismeri a szöveget, de fantáziája leszokott arról, hogy a jelenetet a maga valóságában el is képzelje. Ez a festők privilégiuma. Az egyszerű templomlátogató nemcsak a szöveg magyarázatát fogadja el a templomban, hanem a képi meg jelenítéshez is hozzászokott az ott megismert formában. Vagyis, hogy a bibliai történeteket készen kapott kimerevített képek, a templomi freskók által élje át5. A mozi és a mozgófilm a vallási témák és a képi ábrázolás szempontjából radikálisan új fejezetet nyitott. Egyrészt, mert kihozza a szent történetet a templom falai közül, másrészt, mert az állóképet mozgóvá alakítja, és ezáltal a rendező a saját gondolatait a történetről a valóság tökéletes illúziójába csomagolhatja. Hozzá kell azonban tennünk, hogy a filmes reprezentáció és a templomi prezentáció lényegesen eltér egy mástól, mind a téma megközelítésében, mind pedig az ábrázolás módjában. Az első Jézus-filmek a középkori misztérium- és passiójátékok szerkezetét és szemléletét követték, mint az egyetlen, korábban megjelenített evangéliumokét. Ezek közül is a legjelentősebb hatást a Jézus-filmekre az Oberammergraui Passió tette6.

A mozgó kép és a Passió

A mozi őskorában, 1898-ban született meg a két tekercses The Passion Play, mely tulajdonképpen egy színházi passiójáték filmre vétele. Mert a színházban is elterjedt ez a téma, és számos rendező dolgozta fel a passiót, Jézus szenvedésének az elbeszélését7. Az 1912-ben Sidney Olcott rendezésében készült From the Manger to the Cross című filmet hamarosan, 1916-ban, egy másik is követte: a D. W. Griffith rendezte Türelmetlenség.

Az első sikeres Jézus-film

Az 1920-as évek legnagyobb sikere Cecil B. DeMille Királyok királya c. filmje volt, amely 1917-ben készült el8. A vállalkozás kasszasikerrel zárult, ami megnövelte a rendezők érdeklődését a bibliai témák iránt. DeMille sikerét azáltal is biztosította, hogy filmje terjesztéséhez kérte és meg is kapta az egyház támogatását. Ez volt az első film, amelyik visszatért a mozikból Isten házába: 25 éven keresztül sok templomban
és imaházban vetítették húsvét idején. Ne feledjük, hogy a filmforgalmazás ebben az időben még nem volt zavartalan. Nem volt minden lakott területen állandó mozi, sok esetben a mozigépészek, a vándorszínészekhez hasonlóan, „faluról-falura” jártak a filmmel. Ebben a helyzetben az egyház támogatása, a temp lomok és az imaházak befogadókészsége a biztos sikert jelentette. A Királyok királya így modell-film lett, és egy ideig senki sem merte venni a bátorságot, hogy hasonló Jézus-film forgatásába kezdjen9.

1935-ben Julien Duvivier Golgota címmel forgatott egy filmet, melyben Pilátus szerepét a kiváló francia színészre, Jean Gabinre bízta. A század közepére elérkezett a bibliai tárgyú filmek reneszánsza: Henry King Dávidról és Betsabéról készített romantikus filmet (1951), Richard Thorpe pedig a tékozló fiú példázatából óriási filmeposzt (1951).

1953-ban az egyház kezdeményezésére készítette el Lee J. Cobb és Joanne Dru a Day of Triumph (A győzelem napja) című passió-filmet. Szintén 1953-ban rendezte Henry Coster a The Robe (A palást) című filmet, amelyben Marcellus Gallio, a római polgár, azt a feladatot kapja Poncius Pilátustól, hogy legyen jelen Jézus Krisztus keresztre feszítésénél. Miután kockán elnyeri a megfeszített köpenyét, a szent ruhadarab igencsak átformálja a cinikus alakot, akiből igazi hívő lesz, és akár az életét is hajlandó kockáztatni az Úr szolgálatáért. A film sikeréhez hozzájárult Richard Burton remek alakítása is. Néhány évvel később, 1959-ben mutatták be a 11 Oscar-díjjal jutalmazott Ben-Hurt, amelyre később visszatérünk.

A templomi Jézus-kép és a filmes bemutatás

A téma tehát polgárjogot nyert a film világában, és időről időre más és más rendezői koncepcióban megjelenik a filmiparban. A nosztalgikus 1960-as években három híres passió-film is készült: Nicolas Ray felújította a Királyok királyát (1961), mely sikertelenül indult, de végül mégis igen népszerűvé vált. Pier Paolo Pasolini létrehozta a vegyes fogadtatású, de nagy visszhangot keltő filmjét, amelyet 3 Oscar-díjra is jelöltek, a Máté evangéliumát (1964); George Stevens pedig a The Greatest Story Ever Told (A legcsodálatosabb történet) címűt (1965), mely sikeres volt a nézők között, de anyagilag végülis bukás lett. Utóbbi kettőben Jézus születésétől kísérhetjük nyomon az eseményeket, tehát nemcsak a tanító, csodatévő és értünk a kereszthalált is vállaló Messiással, hanem a gyermek, majd kamasz Jézussal is találkozunk. Ez a szemléletváltás híven követi a történeti Jézus-kutatással kapcsolatos biblia tudományban lezajlott szemlélet változást. De miről is van szó, nézzük meg röviden.

Jézus Isten fia vagy földi ember?

Rousseau 1769-ben Jézust a zsidóság nagy bölcsének nevez-te, és egyenrangúnak tekintette Szókratésszel10. A deisták közül Hermann Samuel Reimarus11 1778-ban a hamburgi egyetemen nagy vitát robbantott ki Jézus és tanítványai céljait feszegető, csak részben publikált ira tával, melyben Jézus pusztán a természeti vallás megalapítójaként és az erkölcsi tanítás emberi hőseként szerepel. A teljes tanulmányt a szerző halála után 10 évvel, 1778-ban Lessing publikálta. Ezzel elindult a különféle szempontú Jézus-életrajzok végeláthatatlan soro zata. David Friedrich Strauss 1835-ban a csodákkal igazolta Jézus isteni voltát12, így újra erre a feledésbe merülni látszó kérdésre irányította a figyelmet. Bruno Bauer pedig az 1840-ben megjelent kritikájával, mely a szinoptikus evangéliumokat vette górcső alá, az evangéliumoktól eltérő történeti esemény-sorrend lehetőségét vetette fel. Minden idők legnagyobb Jézus-kép átrajzolója azonban Ernest Renan13 volt. A markáns írói képességekkel rendelkező agnosztikus bibliakutató és régész 1863-ban megjelent könyve, a Jézus élete, sem a tudósok, sem
az irodalmárok, sem pedig a film ren dezők fantáziáját nem engedte tovább nyugodni. Úgy vélték, a modernség jele eltérni az evan géliumok által bemutatott Jézus-képtől. Egyre többen éreztek vágyat arra, hogy a Biblia izgalmas epizódjait (főleg az ószövetségieket), valamint Jézus életét filmben, filmes nyelven beszéljék el.

Cecil B. DeMille Mózesről készítette a Tízparancsolat című filmjét (1956 – 2. verzió), John Huston A Teremtés könyvének első 22 fejezetét dolgozta fel Biblia címmel (1966), a cím miatt sok kritikát is kapott. Richard Fleischer 1962-ben készíti el a Barabás című filmet, Päl Lagerkvist Nobel-díjas műve nyomán. Bruce Beresford Dávid királyának (1985) középpont ját Dávid és Góliát összecsapása jelentette, sajnos lemondva a részletes korrajzról. Készült még film Salamon ki rályról, az egyiptomi Józsefről és természetesen Jézus Krisztusról is.

Időközben persze a filmes eszközök is egyre jobban fejlődtek. Kihasználták, hogy a képpel, a vászon méretűre nagyított fejekkel, a mimikával új színt lehet belevinni a történetbe. A kamera által rögzített virtuális valóság olyan közel férkőzött a nézőhöz, hogy már-már elfedte a Biblia szerzői által szavakkal leírt valóságot.

Jézus és kora

Érzékenyen megrajzolt kortörténeti háttérből közelíti meg a Jézus-témát a Ben-Hur. Ennek a filmnek a forgatókönyve nem a Bibliából készült, hanem Lewis Wallace 1880-ban írt regényéből14. A közéleti szereplőként is ismert író regénye akkora sikert aratott, hogy hamarosan színházi forgatókönyvet írtak belőle, és számos helyen sikerrel mutatták be15.

Valójában egy zsidó herceg, Judah Ben-Hur történetét meséli el, aki azokban az időkben él, amikor Jézus Krisztus tanításai terjedni kezdenek. Jézus csak a film végén, de annál hatásosabb módon jelenik meg: Ben-Hur a kálváriára vezető úton találkozik vele, és szeretne inni adni az elgyötört embernek. Az utolsó jelenetekben feltűnik egy, a leprásokat is gondozó közösség, a Római Birodalom hivatalosan üldözött vallása, a földalatti egyház, az a lelki társulás, amely megnyugvást kínál a főhősnek.

A lelki konfliktusok filmje

A hatalmas, teátrális filmek után teljesen más hangot üt meg Pier Paolo Pasolini filmje. Sokkal nagyobb vihart kavart, mint várták. Előbb felháborodást keltettek kommunistának ítélt felhangjai, s hogy Jézust kora forradalmárjainak stílusában ábrázolta, végül mégis sikert aratott a Máté evangéliuma. Viszonylag kis költséggel, minden nagyzástól mentesen készült ez a film. Valójában az evangélium leegyszerűsített változata – amatőr színészekkel előadva. A filmben Máriát pl. Pasolini édesanyja alakította. A film inkább visszafogott, mint sem harsány.

Hatása részint abban áll, hogy jelenetei közül számos a hagyományos szentképek stílusában lett beállítva, s így váltak mozgó képekké, ami azt jelenti, hogy Pasolini a Jézus történetét bemutató templomi képekhez közelítette a filmes jeleneteket; részint pedig abban, hogy azt az érzést igyekszik közvetíteni a nézők felé, amellyel egykoron Jézust fogadhatták a hazájában.

Jézus-filmek a magyar kultúrpolitikában

Magyarországon a kommunista film-politikában – a Morus Tamásról szóló film (Egy ember az örökkévalóságnak) mellett – Pasolini filmje jelentette az első áttörést a szocialista népoktatás és fantáziaformálás eszközének szánt moziiparban. Hazánkban a mozikban sokáig nem volt példa Jézus, a Jézusban való hit és a vallás pozitív bemutatására. (Az 1959-ben készült hatalmas szuperprodukció, a Ben-Hur is, bár nem kifejezetten Jézus-film, csak a ’80-as években kerülhetett bemutatásra.) Kultúrpolitikusaink úgy vélhették, már érdeklődés sem mu tatkozik az effajta téma iránt, de a Máté evangéliuma című Pasolini-film hazai bemutatója bebizonyította, hogy a magyar nézők ki vannak éhezve a témára. Előbb csak Budapesten, egyet len moziban, a Filmmúzeumban vetítették. Ám az eredetileg tervezett egy hetes vetítést, a nagy érdeklődésre való tekintettel, meg kellett hosszabbítani. Évekkel később szerencsére már másutt, vidéki mo zikban is lehetett látni a filmet, sőt, utóbb már az MTV is műsorára tűzte.

A Zefirelli-korszak

1977-ben parádés szereposztással forgatta Franco Zeffirelli, A Názáreti Jézus című kétrészes filmet. Annyira tisztelettudó és illusztratív, annyira hű az evangéliumhoz és kiegyensúlyozott, annyira nincs benne semmi egyénieskedés, semmi újítani akarás – sem az ábrázolásban, sem a nézőpontban, sem a koncepcióban –, hogy szinte az egyház hivatalosan el fogadott Jézus-filmjévé vált, amely hittanórákon, bibliaórákon és húsvétkor is vetíthető. Rómában a legfőbb katechetikai intézetek propagálták, és az alkotás egyes képeit a 70-es években a Via Conciliazione boltjaiban diafilmen is le hetett kapni. Csak ezt követően, két évvel később került forgalomba a Jesus című alkotás, amelyet a Genesis Project nevű csoport készített16. Hihetetlenül kelendő filmalkotás lett, és jelezte, hogy már a templomi közönségben is felnőtt egy olyan generáció, amely nem könyvek alapján, hanem vizuális módon szerez információkat és élményeket a vallási témáról. A The
New York Times szerint – a templomi felhasználás miatt – ez lehet minden idők legnézettebb filmje.

Kísérletek a téma újszerű bemutatására

Jézus Krisztus filmsztár

Egészen újszerű alkotás a Jézus Krisztus szupersztár, Andrew Lloyd Webber és Tim Rice musicalje (1973). Ugyancsak rendhagyó a mű Norman Jewison rendezte, megfilmesített változata is. A történet felfogásában magán viseli a hippi-mozgalom, illetve a beat-korszak ismertetőjegyeit. A feldolgozás nézőpontja is érdekes, ugyanis tulajdonképpen egy huszadik századi „kortárs passiójáték”-ot látunk a filmen, vagyis a Jézus-történet adaptált adaptációját. Ez a zenés darab műfajában is nagyon eltér a megszokott és elfogadott Jézus-filmektől, evangélium-feldolgozásoktól. Ennek ellenére a kezdeti idegenkedés után mégis befogadta az egyház és a vallásos nézők sokasága. Okosan tették, hiszen a film és a zene által közvetített Jézus a ’70-es évek fiatalságának meghatározó élménye lett. Segítette a zenés ifjúsági csoportok elterjedését, és az egyházi rock bevonulását az európai katolikus templomokba az ún. „beat-misék” keretében. A Jézus Krisztus szupersztár nem az evangéliumi történet pontos megjelenítése, inkább Jézus konfliktusait mu tatja be. Zenéje pedig a filmtől függetlenül is élvezhető és kedvelt volt, vagy talán még ma is az, ezért önálló életet élt, és a lemezpiacon óriási bevételt produkált. A rendezés egyik sajátossága, hogy Jézus személyét kettős nézőpontból láttatja: egyszerre a régmúltból előlépő történelmi alak és a ’70-es évek fiataljainak kortársa, mintegy forradalmi, vallási lázító vezérük. A bibliai szövegek és a hozzájuk fűzött költői kiegészítések aktualizálják a bibliai konfliktusokat a ’70-es évek magyar valósága számára is.

Különös magyar kultúrtörténeti érdekesség, hogy a Szupersztár bemutatójával szinte egy időben született meg a Képzelt riport egy amerikai pop fesztiválról (1973. március 2-án mutatták be a Vígszínházban) című, Déry Tibor regényéből készült musical. A két zenés mű egymás hatását erősítette, együtt pedig nagy hatást gyakoroltak a későbbi magyar rockoperákra, az István a királytól kezdve a Mária evangéliumáig. A rockoperák korszaka Magyarországon összefonódott a rendszerváltással.

A szokatlan nézőpont

A filmrendezők egy része, akik a Jézus-történet feldolgozására készültek, szerettek vol na valami egyénit, újat és meglepőt vinni alkotásaikba. Mi újat lehet viszont mondani egy olyan sokszorosan feldolgozott témában, ami esetében az alkotó fantáziát nemcsak a történeti hitelességhez való ragaszkodás, de az ennél sokkal kényszerítőbb teológiai hűség is béklyóba zárja? Az alkotók egy része megpróbálkozott a nézőpont megváltoztatásával.

Az első, elég nagy botrányt kavaró kísérlet egy szatirikus verzió volt. A Brian élete című film, melyet 1979-ben készített a Monty Python csoport Terry Jones rendezésében, tu lajdonképpen nem is Jézus-film, csak abban az időben és azon a földrajzi helyen játszódik, amikor és ahol Jézus is élt. S bár nem Jézus a főszereplője a fergeteges szatírának, hanem – a klasszikus, személycserére építő félreértésekre alapozva – egy kortársa, Brian, de mivel éppen Jézus az, akivel össze lehet téveszteni a szerencsétlenebbnél szerencsétlenebb helyzetekbe kerülő férfit, egészen addig, hogy a film végén keresztre is feszítik, és mivel éppen a Jézussal való össze cserélés lehetősége a helyzetkomikum alapja, a keresztények joggal háborodtak fel rajta, s ítélték el a filmet istenkáromlás vádjával. A Brian élete jó példája annak, hogyan lehet visszaélni egy témával, vagy legalábbis nagyon komolytalanul hozzányúlni: hogyan lehet egy Jézus kortársaként kitalált félig zsidó, félig római balekről „gyilkos” angol humorral úgy filmet csinálni, hogy míg a nézők egyik része remekül szórakozik a szatirikus jeleneteken, a másik része éppen ettől a szatírától érezze magát legszentebb érzéseiben sértve. Vannak dolgok, amikkel nem illik viccelni.

Pasquale Festa Campanile filmje Jézus-film, de cím- és (látszólag) főszereplője a Jézussal együtt, a jobb oldalán keresztre szegezett gonosztevő. Így A lator (1980) nézőpont ja is új. A rendező úgy tette érdekessé az egyéni fantáziának egyébként nem sok teret adó evangéliumi tör ténetet, hogy a jobb lator szemszögéből láttatja az eseményeket. Caleb egy jelentéktelen kis tolvaj Galileában. Időnként apró trükkökkel kápráztatja el a környezetét. Miután véletlenül tanúja lesz Jézus csodatételének a kánai menyegzőn, elhatározza, hogy csatlakozik ehhez a „nagy varázslóhoz”. Sorsuk ettől kezdve összefonódik egymással. Ebben a filmben is nagy szerepet játszik a humor, de – ellenpontként – inkább kiemeli az evangélium komolyságát, mintsem nevetségessé tenné azt. Így nem is tartozik a „botrányfilmek” közé.

Szerencsétlen kísérlet, rossz fogadtatás

Hatalmas, elcsitíthatatlan botrányt kavart viszont a Nikosz Kazantzakisz regénye nyomán a Martin Scorsese által rendezett Krisztus utolsó megkísértése című film (1988). A film fogadtatása, a végeredmény és az egyház reakciói sem értékelhetők helyesen az előzmények ismerete nélkül.

Nézzük előbb az írót, Nikosz Kazantzakiszt (1883–1957). Görög író és politikus, akinek krétai földműves családját 1889–1897 között, a törökellenes fölkelés idején elűzték. Fiatal korában a naxoszi ferences kollégiumban tanult (1897–1899), majd Athénban jogot végzett (1902–1906). Szívesen olvasta Bergsont és Nietzschét, sőt az utóbbi jogfilozófiájából írta disszer tációját. Szinkellianosszal kötött barátságot, aki
tolsztojiánus buddhistát csinált belőle. 1911-ben, első házassága révén, kapcsolatba került a baloldali értelmiséggel17.

Élete végén vallásos irányba fordul a gondolkodása, és a korábban csak szocialista reformátornak látott Jézus végre eszkatologikus személyiséggé válik a számára. Ennek a lelki folyamatnak a végén, részint erre visszatekintve írta meg 1951-ben az Utolsó kísértés c. regényét
18. Ezt a regényt az ortodox egyház azonnal indexre tette, mert az evangéliumoktól el térő Jézus-ké pet mutatott be. Persze a regény nem keverendő össze az evangéliummal. Scorsese evangélium-magyarázatként használta filmes elmélkedéseihez Kazantzakisz könyvét. Az eredmény az egyház és a hívek jó részének felháborodása lett. Ez a film tehát nem evangélium-interpretáció, hanem egy irodalmi alkotás filmes átfogalmazása. Jézus egy Ka zant zakisz és Scorsese által teremtett irodalmi hős, nem pedig az evangéliumok Jézusa. Egy olyan személy – hangsúlyozottan ember –, aki több eszmét latolgatva és több kísértésnek ellenállva jut el a másokért való önfeláldozás, a másokért vállalt halál megváltó értékének elfogadásáig. Vagyis a film emberi elmélkedés Jézusról és sorsáról. Nem Jézussal, hanem a szerzőpáros gondolataival szembesülünk, bibliai keretben. Egyrészt tiszteletreméltó az az írói, emberi teljesítmény, amellyel Kazantzakisz és Scorsese közel jut a szent titkának megfejtéséhez, másrészt ki kell jelenteni, hogy a Jézusról festett képük nem felel meg az evangéliumok Jézus-képének.

Tiltakozás a Jézus kép átírása ellen

A filmes hatóelemek tragédiája, hogy Jézus és Mária Magdolna lehetséges házasságának ötlete váltotta ki leginkább a hívek felháborodását19. A nászágyba vitt Megváltó egyáltalán nem felel meg az evangéliumok Jézus-képének, és olyan erősen felháborította a vallásos nézők egy részét, hogy elfelejtették: ez csupán egy fantáziakép volt, amit a filmbeli Jézus maga is elvetett, és a rendezőnek sem állt szándékában a Jézus-drámát szerelmi házassággal lezárni.

Szintén hatalmas tiltakozást váltott ki Kevin Smith 1999-ben forgatott Dogma című ko médiája is. A végítéletig a földre száműzött, de minél előbb a mennyországba visszaigyekvő két angyal története számos keresztény szervezet lekicsinylő ítéletét vonta magára. A film „fényt derít” néhány „meglepő tényre”: tulajdonképpen tizenhárom apostol volt, csak a tizenharmadikat – néger származása miatt – kihagyták a Bibliából; maga a Megváltó is barna bőrszínű, és testvérei is voltak, de róluk is elfelejtkeztek; Istenről pedig kiderül, hogy valójában egy fiatal, csinos nő.
Az előbbiekből is látszik, hogy a filmesek azon próbálkozása, hogy megváltoztassák a Jézus- (és Mária-) képet az emberek fejében, nemcsak az egyház ellenállásába ütközött, de sok hívőt is felháborított. Talán napjainkra az egyház is kilépett eddigi passzív befogadó vagy elutasító szerepéből, és II. János Pál új médiapolitikája következtében igyekszik maga átvenni a fénnyel írt evangéliumok világának irányítását20. Olyan eszközökkel, amilyen megfelel a filmes világ nak, amely a digitális technikák következtében egy szuper valóság ábrázolására is képes. 1838-tól máig nagyot változott a film, a filmes eszköztár, benne a Jézus-filmek képi világa is. A nézők a régi nagy filmeket sok esetben elavultnak vélik, mert az új videó-technika állandóan vibráló klippjei, az általuk felgyorsított vagy szuperközelinek ábrázolt történések más nézőközönséget vonzanak, mint amilyenek a múlt század álomgyárainak fogyasztói voltak.

A passió

Mel Gibson, A passiócímű alkotása új fejezetet nyitott a Jézus-filmek történetében, és újabb botrányt is kavart. Hosszú idő óta először született olyan passió-film, amely a nézőket két ellentétes táborra osztotta, a filmforgalmazókat pedig sokkolta. Volt, aki bukást jósolt neki, volt, aki attól félt, hogy az antiszemitizmust fogja feléleszteni a fiatalok körében, volt, aki brutalitásától féltette a nézőket. Ez a film elsősorban a mozi- és videórajongóknak készült, nem pedig a templomba járóknak – bár azok közül is sokan megnézték, minden naturalizmusa ellenére. 

A film abszolút újdonsága és érdekessége, hogy Jézus életének igen rövid periódusát, utolsó tizenkét óráját mutatja be. Ahogy a címe is mondja: a szorosan vett szenvedéstörténetet. Gibson szélsőséges kísérletbe fogott. Egyrészt a végletekig hű akar maradni a történésekhez, másrészt szinte kizárólag képekkel, a látvánnyal kívánja közvetíteni az eseményeket, pontosabban az események által benne kiváltott érzelmeket. Mindkét igényének megfelel az eddig csak általa alkalmazott újdonság: a néző számára már követhetetlen nyelvi valóság megidézése. A szereplők latinul, arámul, héberül, esetenként görögül beszélnek, amit a nézők többsége természetesen nem ért; de a szűkszavú fordításokra sem kell sok figyelmet fordítania, s az egyszerű tőmondatok sem terhelik meg az értelmét: minden figyelmét a látványra összpontosíthatja, amiben viszont nem-mindennapit kap. A minden részletre gondosan ügyelő szuperközeli képek a hitelesség igényével közvetítik az erőszakot, a tablók pedig – hála a kiváló operatőrnek és a világosítóknak – egyedülállóan színesek és gyönyörűek. Jézus megostorázásának és a keresztrefeszítésnek a jelenetei kegyetlenek ugyan, de nem öncélúak. A né ző fejében a látvány hatására összeütközik a ma már szépnek látott, teologikus tör ténet és az el felejtet t rengeteg vér és kínszenvedés. Ne feledjük, a keresztrefeszítés ítélete szégyen teljes, megalázó és brutálisan megfélemlítő volt. A keresztények számára azonban a keresztfa már szent fa, a felmagasztalt égi–földi konfliktus helye. Kr. u. 30 körül ez még egyáltalán nem így volt. Gibson szándéka, hogy ne csak a szemünk elé tárja, hanem a megrázó képek bemutatásával átélhetővé is tegye a történetet. Akinek van szeme hozzá, abból katartikus hitet vált ki a film, akinek nincs, az csak a horrort látja benne.

Ebben az összefüggésben sokakat meghökkentett Daniel Lapin amerikai ortodox rabbi vélekedése a filmről, valamint három jóslata. Ezek közül is a harmadik a legérdekesebb, amely ben azt állította, hogy „a keresztények millióinak hite buzgóbb lesz A passió lélekemelő, in spiráló hatására. A passió hitehagyott embereket arra fog ösztönözni, hogy rátaláljanak a ke reszténységre. A filmet egy nap úgy tekintik majd, mint Amerika harmadik nagy vallásos újjá születésének előfutárát”. A rendező legbensőbb tanácsadója, a katolikus Kevin Redmond atya azt nyilatkozta: „Úgy gondolom, hogy Mel Gibson filmje akár az évtized legnépszerűbb filmje is lehet – még azok is megnézték, akik szkeptikusak A passióval kapcsolatban”.

A filmet elemző, elvető, kritizáló és harcosan védelmező cikkek száma minden képzeletet felülmúl21. Nyilvánvalóan a téma, a főszereplő Jézus és a rendezés is megosztotta a nézőket vallási, kulturális hovatartozásuk szerint. Néhány vélemény: „Szerintem A passió egy nagyon erős, az embert nagyon igénybevevő film” – nyilatkozta Michael Medved, zsidó származású rádiós, akinek a véleményétől visszhangzott egész Amerika. „Talán az egyik leg brutálisabb al kotás, amit valaha láttam. Még a Kill Billt is felülmúlja, leginkább azért, mert míg Tarantino filmjében az erőszak elnagyolt és karikaturisztikus, addig Gibson a lehető leg reálisabban ábrázolja a szenvedést, s mint ilyen, ez mind lelkileg, mind szellemileg kikészíti az embereket.” Medved szerint a film kevésbé ellenséges a zsidókkal szemben, mint ahogy azt ő várta. Azt is hangsúlyozta, hogy a zsidó nézőknek meg kell érteniük, hogy A passiót nem az ő szemszögükből forgatták le. Vagy másutt: „Ezt a filmet keresztények csinálták, keresztényekről, keresztényeknek” – mondta a már idézett rádiós.

Összegzés

A fénnyel írott evangéliumok új kihívás elé állították az egyházat, a filmrendezőket, a szereplőket és a nézőket is. A rendezők egyre tisztábban látják, hogy a mai emberek sokkal job ban hisznek a virtuális képi valóságnak, mint a leírt szövegnek. Az evangélium, a passiótörténet a hívő tanítványok élménybeszámolójából született. Ha más irodalmi vagy drámai alkotásokhoz hasonlítjuk, meglepően száraz, dísztelen alkotás. Aki olvassa vagy hallgatja, legtöbbször a keresztény liturgikus bemutatás részeként, szakrális szövegként, távoli valóságként éli át a történetet. Mel Gibson passiója ízig-vérig filmes alkotás. Egyrészt eseményközeli képeket készít, az eseményt Krisztus testére, bőrére helyezi; másrészt nem elbeszél, hanem a mozgó képekkel, beszéd nélkül átélésre és újragondolásra késztet.

Ezzel a Jézus-filmek új generációját indította el. A Jézust alakító színészek számára mindig is nagy kihívást jelentett a szerep. Talán Mel Gibson színész-rendező voltából adódik, hogy vallomásos filmet készített, melyben a képek vallanak és vallatnak. Részint azzal, hogy próbára teszik a néző tűrőképességét, részint azzal, hogy a felkavaró jelenetek állásfoglalásra késztetnek. Gibson nem elénk vetíti a képeket, hanem képeket támaszt bennünk. Bizonyos vonatkozásban olyan befogadót tételez fel, mint az ősi olvasók, akiknek a film előtti korban még élénk volt a fantáziájuk, és akik az olvasmányélmény hatására újra és újra átélték képzeletükben a jeleneteket. A mai átlagember fantáziáját – mivel nem olvasó – a film alakítja. Szegényes fantáziájúakét szegényesen. Éppen ezért, van olyan, aki csak vért lát ebben a filmben, és van olyan is, aki a megváltás tárgyi eszközének látja a vért. A néző lelkétől függ ennek a filmnek a fogadtatása. Kap egy valóságot, ami szó szerint a lélekbe markol.

Benyik György22

1 - Néhány, a témában jelentős publikáció (tudtommal magyar nyelvű összefoglaló e témában nem létezik, mindössze néhány érdekes írás az interneten): Lloyd Baugh, Roman Imaging the Divine: Jesus and Christ-Figures in Film (Az isteni tükröződése a regényben: Jézus és Krisztus-alakok a filmen). (Communication, Culture & The ol ogy), Littlefield, 1997; Robert K. Johnston, Reel Spirituality: Theology and Film in Dialogue (Valódi spi ritu alitás: Film és teológia dialógusa). (Engaging Culture), Baker Book House, 2000; Georg Langenhorst, Jesus ging nach Hollywood: Die Wiederentdeckung Jesu in Literatur und Film der Gegenwart (Jézus Hollywodba ment: Jézus újra fel fedezése a mai filmben és irodalomban), Patmos Verlag, 1. Aufl. edition, 1998; Clive Marsh, és mások, Explorations in Theology and Film: Movies and Meaning (Robbanás a filmben és a teológiában: Film és kifejezés), Blackwell Publishers, 1998; Margaret R. Miles, Believing is Seeing: Creating the Culture of Art (Hinni annyi, mint látni: A művészet kultúrájának létrehozása), Beacon Press, 1997; Adele Reinhartz, Scripture on the Silver Screen (Biblia a képernyőn), Westminster John Knox Press, 1st edition, 2003; Richard C. Stern, és mások, Savior on the Silver Screen (Megváltó a képernyőn), Paulist Press, 1999; Bryan P. Stone, Faith and Film: Theological Themes at the Cinema (Hit és Film: Teológiai témák a moziban), Chalice Press, 2000; W. Barnes Tatum, Jesus at the Movies: A Guide to the First Hundred Years (Jézus a moziban: Az első száz év kalauza), Polebridge Press, 1998; Robert Walsh és Richard G. Walsh, Reading the Gospels in the Dark: Portrayals of Jesus in Film (Az Evangéliumok ol vasása sötétben: Jézus filmes ábrázolása), Trinity Press, 2003.

2 - 726 és 843 között a keleti egyházban komoly vita zajlott (a zsidóság és a muszlim világ képszemléletétől is befolyásolva) a képek tiszteletéről, illetve a képi ábrázolás tilos voltáról. III. (Iszauri) Leó császár (717–741) 726-ban – politikai meggondolásból, mivel meg akarta nyerni a muszlimokat a birodalom számára – széleskörű pusztításba kezdett, aminek áldozatul estek I. Jusztinosz császár képei (527–565), sőt, Germaniosz konstantinápolyi pátriárka is. III. Gergely pápa (731–741) tiltakozott ugyan a képek rombolása ellen, de eredménytelenül. V. Kons tantin alatt (741–775) a képromboló mozgalomnak ellenálló szerzeteseket vagy megölték vagy megvakították vagy megházasították. Nyugaton mind végig elítélték ezt a mozgalmat (többek között III. István [768–772] és I. Adorján [772-795] pápa is), hiszen fanatikusai óriási ká rokat okoztak az ábrázoló művészetekben. Változás csak 780-tól következett be, ami kor Eiréné (Irén) (797–802) császárnő vette át a hatalmat, de Konstantinápolyban még 6 év múlva sem tudta fel számolni a képromboló mozgalmat. Ezért van nagy jelentősége annak, hogy 787. szept. 24-én a niceai zsinat engedélyezte a képek tiszteletét. Érdekes, hogy ezt a zsinatot az amúgy képtisztelő nyugaton Nagy Károly (786–800) meg támadta, és csak I. Adorján pápa megerősítése után fogadta el. Ezzel Nyugaton elhárult a képeket fenyegető ve szedelem egészen a XVI. századi evangélikus egyházak meg születéséig, valamint Wycliff és Husz János fellépéséig, illetve a kálvini reformáció bizonyos ágának hatalomra jutásáig.3 Biblia Pauperum, vagyis a Szegények Bibliája. Valójában olcsó biblia-illusztrációk, kiszínezett fametszetekből összeállított könyvek voltak. Ó- és újszövetségi képeket párosítottak bennük egymással a teológiai utalások alapján. Már a XV. századból 68 ilyen könyvet ismerünk. Pl. 1462-63 Bamberg (ez az egyik legszebb), 1470 Nörd lingen, 1481 Nürnberg. Az Esztergomi Keresztény Múzeum tulajdonában is van egy.

4 - A keleti és a nyugati egyházművészet között radikális eltérés mutatható ki az 1200-as évektől. Keleten az ikonfestészet a képromboló zsinatok után merev, végsőkig szabályozott, sematikus formában mutatja be Jézus életét, mindig erősen teológiai nézőpontból. Nyugaton a reneszánszig érvényesül ez a hatás, de ezt követően az egyházművészet sok esetben nem más, mint a támogatók megörökítése bibliai környezetben. Vö. Olga Popova Jengelina Szmirnova & Paola Cortesi, Az Ikon, Officina, 1996; Rolf Toman, Die Kunst der italienischern Renaissance, Könemann, 1998.

5 - A sok szép album közül szeretném kiemelni Sperlágh Sándor & Tóth József, Középkori magyar templomos könyv, Panoráma, 2004. De fontos munka Szőnyi Ottó, Régi magyar templomok. Műemlék Bizottság, Budapest, é.n.; illetve Dobos La jos & Kriszt György, Középkori templomaink, MTI, Budapest, 1990.

6 - James S. Shapiro, Oberammergrau: The Trubling Story of the Words Most Famous Passion Play. Panteon, New York, 2000.

7 - A Jézus-kép változásáról az irodalomban lásd Benyik György, „A Jézus-irodalom néhány műfaja a teológiai irányzatok fényében”, in: Írások Péter László 70. születésnapjára, Szeged, 1996. Az evangéliumi Máté-passió hatástörténetének legjobb összefoglalója Ulrich Luz, Das Evangelium nach Matthaus (Mt 26–28), EKK Benzinger/Neukirchen. 2002, 1-48. old.

8 - Ugyanő rendezte, 1923-ban, a Tízparancsolat c. filmet is, amely három egységből állt össze: az első Mózes történetét mondja el, a második a Tízparancsolat átadását mutatja be, a harmadikból pedig két XX. századi fiú történetét ismeri meg a néző, akik közül az egyik megtartja a tízparancsolatot, a másik pedig nem. Tutankhamon fáraó sírjának feltárása lázba hozta az egész világot, így a film egyiptomi jelenetei kapcsán a legújabb régészeti eredményeket is beépítették a filmbe.

9 - DeMille azonban később is visszatért a Bibliához: 1949-ben Sámson és Delilah címmel készített új filmet, valamint 1956-ban újraforgatta a Tízparancsolatot.

10 - Heller Ágnes, A zsidó Jézus feltámadása (Múlt és Jövő, Budapest, 2000) c. könyvében újra feltűnik ez a gondolat. Lásd másutt uő., A reneszánsz ember (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971): Bevezetés. Létezik-e reneszánsz embereszmény? 7. sköv. oldalak.

11 - Apologie oder Schutzschrift für die vernünftigen Verehres Gottes (neu hrsg. v. Gerhard Alexander, 2 Bde., 1972); Fragmente eines Wolfenbüttelschen Ungenannten, 1774–1778. További műveinek kiadását lásd: Wilhelm Schmidt-Biggemann (Hrsg.), H. S. R. Handschriftenverz. und Bibliogr. Zusammengestellt und eingel, 1979.

12 - Das Leben Jesu, Kritisch bearbeitet, Tübingen, 1835.

13 - Vie de Jésus. Édition établie et annotée par Jean Gaulmier, Paris, 1974. Igen hamar megjelent magyarul is a Jézus élete. Először 1864-ben, majd Sárosi K. fordítása 1893-ban, Gyöngyösi J. fordítása 1920-ban, Haraszti Z. fordítása 1921-ben, Kuncz A. fordítása 1928-ban, Réz Pál fordítása 1991-ben.

14 - Lewis Wallace (1827–1905) amerikai író, katona, törvényszéki bíró, diplomata. Harcolt a mexikói háborúban, s Új Mexikó kormányzója is volt. Az USA törökországi nagykövete, és mint ilyen, képet festett a szultánról; valamint Lincoln elnök merényletét is megfestette, és ezzel bevonult az amerikai festészet történetébe is. Könyvének eredeti címe Ben-Hur: A Tale of Christ (1880); magyarul: Ben-Hur: Regény Krisztus korából, ford. Szekrényi L., 1894.

15 - 1907-ben ebből a színházi változatból készült egy néma film, majd 1926-ban egy újabb, de jóval nagyobb költségvetésű, még mindig néma verzió. Mindez előkészítette a mű karrierjének csúcsát, a William Wyler rendezte szuper költségvetéssel és igen látványos díszletekkel megalkotott Ben-Hur című színes, szélesvásznú filmet (1959), ami méltán kapott 11 Oscar-díjat.

16 - 1978-ban a szegedi Dómban részletekben mutatták be a filmet.

17 - Gondolkodását meghatározza további életútja: 1910 – minisztériumi tisztviselő Görögörszágban. Háromszor járt a Szovjetunióban, és lelkesedett az ott látottakért. Emigráns Enigma szigetén, a csehországi Gohesgabbanban, és Párizsban műfordító. 1936-ban haditudósító a spanyol polgárháborúban, 1945-ben a görög Szocialista Mun káspárt vezetője. 1946–1947: tárcanélküli miniszter és a görög írószövetség elnöke. Végül önkéntes száműzetésbe vonult Párizsba második feleségével.

18 - Sokkal szerencsésebben kísérelte meg Jézust a mai korba áthelyezni Sheldon Charles Monroe, In his Steps (Az ő nyomában. Ford. Csizmadia L., Budapest, 1903) c. regényében, ahol a szerző nem visz ideológiát ebbe a gondolat-kísérletbe, hanem egy protestáns pap akar megfelelni Jézusnak a korabeli USA-ban. Ezt a könyvet is megfilmesítették 1916-ban és 1936-ban.

19 - Kevesen tudják, hogy Jézus és Mária Magdolna szerelmének frivol témáját először Peter Heyse (1830–1914) észak-német katona-író dolgozta fel egy katonatársai számára írt népszínműben (1803). A szerző a Bocaccio-féle pajzán novellák hangulatába ágyazta ezt a fiktív kapcsolatot. A darab szerint Mária Magdolna Pilátusnak is felkínálta magát, hogy megmentse Jézust. A motívum tovább élt az irodalomban: Maurice Maeterlinck (1862–1949), Marie Madeleine (1911) című drámájában is visszaköszönt, de megtaláljuk Michael Waleffe, A szerelmes Magdolna (1919) című regényében is.

20 - Amikor a pápa videón megnézte Mel Gibson filmjét, állítólag kijelentette: „Pontosan így történt.”

21 - Az Interneten egy időben 3 milliónál is több hely foglalkozott A passióval. Ma sem lett sokkal kisebb ez a szám.

22 - A Szegedi Hittudományi Főiskola Biblikus Tudományok Tanszékének a vezetője.


 	

egysza

Adószám: 19667908-1-43
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.