egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Keresztény impulzusok egy szolidáris és szabad Európának

„Igazi értékközösség nélkül nem létezik
megbízható jog-közösség sem”.

Hálásan köszönöm meghívásukat Düsseldorfba és a szíves fogadtatást. Örömmel jöttem, hogy „Az én Európám” sorozat keretében beszélhessek Önökhöz és Önökkel. Olyan időben kerül erre sor, amikor mindenki „Európáról” beszél – persze közel sem biztos, hogy olyan módon, ahogyan azt mi szeretnénk. Mi is tapasztaljuk, amit a berlini politológus, Herfried Münkler professzor, néhány napja mondott a rádióban: „Hatalmas centrifugális erők lépnek működésbe. Európa támogatottsága jelentősen apad.”

Keresztény impulzusok egy szolidáris és szabad Európának

„Igazi értékközösség nélkül nem létezik
megbízható jog-közösség sem”.


Hálásan köszönöm meghívásukat Düsseldorfba és a szíves fogadtatást. Örömmel jöttem, hogy „Az én Európám” sorozat keretében beszélhessek Önökhöz és Önökkel. Olyan időben kerül erre sor, amikor mindenki „Európáról” beszél – persze közel sem biztos, hogy olyan módon, ahogyan azt mi szeretnénk. Mi is tapasztaljuk, amit a berlini politológus, Herfried Münkler professzor, néhány napja mondott a rádióban: „Hatalmas centrifugális erők lépnek működésbe. Európa támogatottsága jelentősen apad.”

I.

Ezek a centrifugális erők nem könnyítik meg, hogy ma este az európai szolidaritásáról és egységéről beszéljünk. Úgy tűnik, mindenki magára van hagyva, és egyedül kell boldogulnia. Különösen Spanyolország érezheti ma este, hogy Németországból kevés támogatásra számíthat. Most zajlik ugyanis a futball Európa Bajnokság, ahol a verseny és nem a szolidaritás számít. Önök ma este mégsem a foci rangadóra mentek, hanem úgy döntöttek, hogy inkább komolyan szemügyre veszik Európát, és eszmét cserélnek a nehézségekről és lehetőségekről. És valóban, három nappal a görög parlamenti választások előtt más és hosszabb távú tényezők határozzák meg az Európa jövőjéről folyó vitát, mint a nemzeti csapatunknak való szurkolás.

A jövő vasárnap tartandó görög választások előtt az Európai Unióban világosan elkülöníthetőek a szolidaritás különböző értelmezései. Azok, akik más országok államadósságáért kezeskednek, és ezért hatalmas mennyiségű pénzeket bocsátottak rendelkezésre, nem érzik szolidárisnak, hogy a görögök a legutóbbi választásokon többségében olyan pártokra szavaztak, amelyek megkérdőjelezik az eddigi megegyezéseket, és hazájuknak még több pénzügyi támogatást követlenek. Sok görög ellenben azt nem tartja szolidárisnak, hogy a közös valuta bevezetéséből jelentősen profitáló gazdag országok csak vonakodva segítenek nekik, és húsbavágó, fájdalmas szociális reformokat követelnek tőlük. A jelenlegi euróválság így hatalmas erővel és sürgősséggel vetette fel az európai szolidaritás kérdését. Két éve elvileg még szinte mindenki azt mondta volna, hogy Európa szolidáris. Most azonban a védőhálókról, adósság-elengedésekről és a valutaunióból való lehetséges kilépésről, mi több a valutaunió és az Európai Unió esetleges teljes felbomlásából folyó viták idején egészen konkrétan merül fel a kérdés, hogy mit is értsünk egy szolidáris és szabad Európán.

Ha egy pillantást vetünk az Európai Unió szerződésére, akkor láthatjuk, hogy annak létrehozói már a Preambulumban megfogalmazzák azt az óhajukat, „hogy elmélyítsék a népeik közötti szolidaritást, miközben történelmüket, kultúrájukat és hagyományaikat tiszteletben tartják”. Az Európai Unió célkitűzéseit összefoglaló fejezet 3. cikkelyének 3. bekezdése pedig kijelenti: az EU „előmozdítja a gazdasági, a társadalmi és a területi kohéziót, valamint a tagállamok közötti szolidaritást.” A jogi szöveg tehát nem hagy kétséget abban a tekintetben, hogy az Európai Unió egy szolidáris közösség. Ez érvényes az Unión belül, a tagállamok között, de az Unión kívül is. Ugyanitt az 5. bekezdésben azt olvassuk, hogy az Unió „hozzájárul a békéhez, a biztonsághoz, a Föld fenntartható fejlődéséhez, a népek közötti szolidaritáshoz és kölcsönös tisztelethez, a szabad és tisztességes kereskedelemhez, a szegénység felszámolásához és az emberi jogok, különösen pedig a gyermekek jogainak védelméhez, továbbá a nemzetközi jog szigorú betartásához és fejlesztéséhez, így különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt alapelvek tiszteletben tartásához.”

II.

Idézzük fel röviden, hogyan is jött létre az egységes Európa! Vajon tudjuk-e, hogy milyen alapvető értéket hordoz az az Európa, amelyet szívesen neveznek a béke Európájának? Ha visszatekintünk kontinensünk történelmére, akkor megállapíthatjuk, hogy az itt található országok nem is olyan rég még háborúztak egymással, ősi ellenségeskedések mérgezték meg kapcsolataikat, és hogy mindenekelőtt Németországból szörnyű igazságtalanság, emberiség elleni iszonyatos gaztett és borzasztó népirtás indult ki. Azonban még a szájtépő, féktelen és vészterhes nacionalizmus idején sem tűnt el teljesen – hála Istennek! – a közösségi tudat és egy békés, testvéri európai együttélés utáni vágy – az egyházban sem. Nem kevesen voltak, akik a nemzetiszocialista rémuralom alatt is tiszta fejjel gondolkodtak, és – akár életük kockáztatásával is – bátran síkra szálltak egy békés és egyesült Európáért. Hadd emlékeztessek a Freiburgi Érsekség mártír papjának, Max Josef Metzgernek a példájára, akinek boldoggá avatása most van folyamatban. Max Josef Metzger két nagy célért, a békéért és az egységért küzdött, és végül ezekért  adta az életét. Berlini cellájából ezt az örökséget hagyta ránk, és ez került Meitingenben sírkövére is: „Életemet Istennek ajánlottam a világ békéjéért és az egyház egységéért”.

Max Josef Metzger 1914-ben 27 évesen tábori lelkészként került a francia frontra. Itt közvetlenül szembesült az első világháború szörnyűségeivel és borzalmaival. Egy évvel később súlyos betegsége miatt hazatért. Innentől kezdve szenvedélyesen küzdött a népek megbékéléséért és egyetértéséért. 1917-ben kidolgozta Nemzetközi Vallási Békeprogramját, amelyet elküldött XV. Benedek pápának is, aki nagyon elismerően nyilatkozott róla. Metzger ugyanebben az évben megalapította a Fehér Kereszt Világbéke Szövetségét, majd 1919-ben vezető szerepet játszott a Német Katolikusok Békeszövetségének létrehozásában. Részt vett több nemzetközi békekonferencián és az 1920-as berni népszövetségi konferencia előkészítésében. A sztálingrádi katasztrófa után  memorandumot fogalmazott meg Németország új állami rendjéről és a német nemzetnek egy békés világrendbe történő beilleszkedéséről. Az ilyen tézisek – amelyek manapság a jogállam magától értetődő tartópillérei – a hitleri rendszerben hazaárulásnak minősültek. Metzgert a Roland Freisler vezette népbíróság 1943. október 14-én halálra ítélte, és 1944. április 17-én a brandenburg-gördeni börtönben kivégezték.

Csodálatraméltó, szinte hihetetlen, hogy ez a pap milyen következetesen számolt a háború utáni és a nacionalizmus pusztító szellemétől megszabadult Németországgal egy egyesült Európában. Békekoncepciójának alapját a más népek önrendelkezési jogának tisztelete, a vallás gyakorlásának és a véleménynyilvánítás alapvető szabadságjogainak biztosítása és minden egyes ember személyi méltóságának sérthetetlensége képezte. Ezt az akkori időkben meglehetősen vakmerő víziót a második világháború borzalmai és pusztításai után egy sor kimagasló politikusszemélyiség is magáévá tette, gondolok itt többek között Robert Schumanra, Alcide de Gasperire, Jean Monnet-ra és Konrad Adenauerre. Ők valamennyien meggyőződéses keresztények és meggyőződéses demokraták voltak, akik ki akarták vezetni Európát történetének legmélyebb válságából, és a második világháború romjain egy új és egyesült Európát akartak építeni. Ebből fejlődött ki – az Európai Gazdasági Közösségből az Európai Közösségen keresztül az Európai Unióig – az az egyedülálló európai sikermodell, amely kontinensünknek nem csak békét és szabadságot biztosított, hanem növekvő jólétet és nem utolsó sorban  közös valutát is hozott. A tagállamokban demokrácia és jogállamiság uralkodik: nem az erősebb joga, hanem a jog ereje biztosítja a békét és szabadságot; és reméljük, hogy az egymás közötti háborúk is a múlthoz tartoznak. Minden okunk megvan arra, hogy hálásak legyünk.

III.

Vajon mik voltak ennek az európai fejlődésnek a feltételei? Mely tényezők segítették, melyek határozták meg? Európai kultúránk évszázadok alatt alakult ki,  identitásunk képletesen szólva négy dombon nyugszik: az athéni Areopágoszon a szabadság és demokrácia görög ideáljaival; a római Capitoliumon a jog és igazságosság klasszikus eszméivel; a Sínai-hegyen a tízparancsolattal és Isten törvényeivel; és végül a jeruzsálemi Kálvária dombon, amelyen Jézus Krisztus meghalt értünk, és mind a mai napig azt mutatja, hogy a szeretet és szolidaritás fontosabb mindennél.

Nyugati kultúránk átvette és integrálta az ősi antik eszméket és értékeket, amelyek Jézus Krisztussal és evangéliumával új előjelet kaptak. A szolidaritás és felebaráti szeretet teszik ugyanis igazán emberi értékekké a szabadságot, a jogot és az igazságosságot. Az értékek nem absztrakt dolgok, nem üres szavak, hanem meghatározzák mindennapjainkat és az emberi együttélést. Az értékekkel úgy vagyunk, mint az egészséggel: csak akkor vesszük észre, hogy mennyire szükséges és fontos, ha már nincs.

Aki arra a gondolatkísérletre vállalkozik, hogy a kereszténység minden lenyomatát kigyomlálja európai kultúránkból, az hamar egy halott csontváz vagy egy lélek nélküli halmaz előtt találja magát. Nem csak az emberi méltóság és szabadság, a szociális igazságosság és szolidaritás gyökerezik ugyanis a kereszténységben, hanem kezdettől fogva mind a mai napig a betegekről, gyengékről és szükséget szenvedőkről való gondoskodás is magán viseli a keresztény hit összetéveszthetetlen pecsétjét. Nem fér kétség ahhoz, hogy a bibliai emberkép meghatározó jelentőségű a modern jog- és szociális állam történetében. Vajon nem az evangélium hozta-e magával a sokak számára elérhető képzést és a föld sok országának a tudást? Kolostorok voltak a kultúra központjai, teológusok a tudomány úttörői, a kereszténység a mai iskolák és internátusok, nem utolsó sorban pedig a középkori egyetemek előkészítője és bábája. Közép- és Nyugat-Európa művészete, irodalma, zenéje és építészete lenyűgözően tanúskodik ezekről a szellemi és lelki gyökerekről. Joggal mondhatjuk, hogy azok az átfogó hatások, identitást biztosító erők, amelyek a közös – gyakran sajnos elég békétlen – történelemből, közös kultúrából és különösen is a közös vallási alapmeggyőződésből és ezzel egy közös értékrendből erednek, a konkrét európai egyesülési folyamatot jelentősen megkönnyítették, elősegítették, sőt talán egyenesen lehetővé tették. „Újra és újra – hangsúlyozta XVI. Benedek pápa – az identitás és lelki alapok kérdéséről van szó, amelyekre az európaiak állam- és népközössége épül. Sem egy többé-kevésbé jól működő gazdasági unió, sem egy, az együttélést szabályozó bürokratikus rendszer nem képes teljes egészében kielégíteni az európai emberek várakozásait. Egy tartós és válságot is átvészelő európai közösség sokkal inkább azokból az általános érvényű meggyőződésekből és értékekből merít, amelyek a kontinens keresztény és humanista történelmében és hagyományában gyökereznek. Igazi értékközösség nélkül nem létezik megbízható jog-közösség sem.”

Kétségtelenül hálásak lehetünk, sőt hálásnak is kell lennünk az országainkban és Európában uralkodó békéért. Nyugat-Európa népei között még sohasem volt ilyen hosszú ideig tartó béke, mint a második világháborútól napjainkig, ami elsősorban az európai egyesülésnek köszönhető. Lankadatlanul rá kell mutatnunk Európának erre a békét teremtő és megbékélést elősegítő szerepére. Semmi sem figyelmeztet bennünket jobban egy közös európai jövő szükségességére, mint saját múltunk. Világosan érezzük: Európa összenő. Amiről elődeink talán még álmodni sem mertek, ma valósággá válik. Valahányszor úton vagyok Európában, mindig eszembe jutnak azok az idők, amikor még nehéz volt az országok közötti határokon átkelni. Európa sokáig keleti és nyugat részre szakadt. Időközben azonban – hála Istennek! – nem csak az egykori lövészárkokat nőtte be a fű, és  ellenségképek mállottak szét, hanem a vasfüggöny helyét is elfoglalták a párbeszéd hídjai. Egyre inkább megvalósult, amit elhunyt Szentatyánk, boldog II. János Pál pápa 1991-ben azzal a szép és sokatmondó képpel fejezett ki, hogy Európa két tüdővel lélegzik. Arra gondolt, hogy Európát nem csak a nyugati, hanem a keleti kultúrkör is alkotja. Az ortodoxia is az Európát alakító erőkhöz tartozik. 2007-ben, a Római Szerződés aláírásának 50. évfordulóján, mi, német püspökök, kifejezetten is utaltunk erre az „Európa: Isten és ember előtti felelősségben” című nyilatkozatunkban: „Az európai egyesülés műve mindaddig befejezetlen marad, ameddig minden európai ország, amely ezt igényli, nem lesz tagja az európai összetartozás legfontosabb intézményének, az Európai Uniónak. Nem lehet kétes politikai érdekek függvénye, hogy valamennyien, különösen is a nyugat-balkáni államok, az Unió tagjai lehessenek, ennek biztosítása ugyanis a jelenlegi tagok kötelessége. Ugyanez vonatkozik a belépni szándékozókra is. Nekik is fel kell készülni a csatlakozásra: a politikai és gazdasági reformok mellett idetartozik az is, hogy elfogadják saját örökségüket, még akkor is, ha az fájdalmas és dicstelen.” Világos: ha Európa egy értékközösség, akkor a jövőben csatlakozni kívánóknak sem csupán gazdasági és politikai természetű feltételeknek kell megfelelniük, hanem arra is kész kell lenniük, bármily nehéz is, hogy elfogadják azokat a fontos alapértékeket, amelyekben konszenzus alakult ki, és amelyek az Európai Unió megőrzéséhez nélkülözhetetlenek.

Ezért olyan fontos az európai ökumenizmus: anélkül, hogy a keleti és nyugati egyház megértenék egymást, aligha képzelhető el a Kelet és a Nyugat kulturális és politikai egysége. És még valami: a 20. század első felének szörnyű tapasztalatai döntő hatást gyakoroltak az európai egyesülésre, amint ezt Max Josef Metzger példáján láttuk. Ha az európai országok nem akarják magukat fölemészteni, akkor be kellett látniuk: így nem mehet tovább! Véget kell vetni a háborúnak és zsarnokságnak! Ennek lényegi feltételei voltak a megbékélés, a bizalomerősítő lépések és a kölcsönös közeledés. A bizalomnak azonban olyan struktúrákban is meg kellett jelennie, amelyek képesek voltak garantálni a belső európai békét. A hat résztvevő ország – Franciaország, Olaszország, a Benelux-államok és Németország – kezdetben pragmatikus megfontolásból döntött az Európai Szén- és Acélközösség, az ún. Montánunió megalapítása mellett, hogy így egyre inkább összefonódjon a gazdaságuk, és a hadászati szempontból fontos szén és acél fölött közösen gyakorolják az ellenőrzést, ezáltal első ízben nemzeti jogokat adva át egy nemzetállamok fölötti hatóságnak. Amikor 1950. május 9-én Robert Schuman előterjesztette javaslatát az Európai Szén- és Acélközösség megalapítására, és ezzel elindította Európa gazdasági integrációját, azt is világosan kifejezte, hogy ez csak egy első, bár döntő lépés egy európai föderáció megvalósítása felé. Szó szerint a következőket mondta: „Európa nem varázsütésre jön létre, nem is egy egyszerű összefogással, hanem konkrét tényekkel, amelyek lehetővé teszik az aktív szolidaritást.” A gazdaságpolitikai közösség nem öncél volt, hanem az európai népek összefonódásának az első fejezete. A valódi egység és integráció minden maradandó nemzeti sokféleségünk mellett  közös alapot tételez fel. Ehhez természetesen szükség van a virágzó gazdaságra, hiszen szükségszerűen ebből élünk, de nem ez az élet teljessége. Az élethez szükségünk van kenyérre, de nem csak kenyérrel élünk. Ahhoz, hogy az emberek szíve lángoljon Európáért, szükség van vízióra.

Az egyházak határozottan támogatták, bátorították, tanácsokkal és tettekkel segítették ezt a belső egyesülési folyamatot. XII. Piusz pápa már jó három évvel a Római Szerződés aláírása előtt javaslatot tett egy unió létrehozására, amely az „az egymástól különböző, de földrajzilag és történelmileg összekapcsolódó” európai nemzeteket egyesítené. A pápa szenvedélyesen érvelt egy ilyen unió mellett: „Megérett az idő arra, hogy az elképzelésből valóság legyen. Miért haboznánk? A cél világos, a népek igényei nyilvánvalóak. Aki előre biztos garanciát szeretne arra nézve, hogy a dolog sikerülni fog, azt kell mondanunk: kockáztatnunk kell, a jelen lehetőségeinek megfelelő, ezért ésszerű kockázat azonban szükséges. (…) Aki abszolút bizonyosságot akar, az nem tesz jó szolgálatot Európának”.

Ezen a helyen arra is szeretnék emlékeztetni, hogy VI. Pál pápa Szent Benedeket Európa fővédőszentjévé, majd később II. János Pál pápa Cirillt és Metódot, Sziénai Katalint, Svéd Brigittát és Edit Steint Európa társ-védőszentjeivé nyilvánította. Ezek a szentek mindenkori élettörténetükkel és kultúrtörténeti jelentőségükkel talán jobban megjelenítik Európát, mint bármilyen alkotmányos preambulum: a zsidó és keresztény gyökereket, a nyugati és keleti, a latin és ortodox alapokat. Mindenekelőtt azonban nem csak a történelmi jelentőségük nagy, hanem védőszentekként utat mutathatnak nekünk egy élhető jövőbe is.

IV.

Eddig sok mindent elértünk! Hálásak lehetünk érte. Mégsem tehetjük elégedetten ölbe a kezünket. Az egyesülési mű még nincs befejezve. Az egyház ezért lankadatlanul arra buzdít, hogy haladjunk tovább a megkezdett úton, és természetesen korrigáljunk ott, ahol hiányosságok vagy egyensúlyeltolódások vannak. Épp ezért én is határozottan a Lisszaboni Szerződés mellett vagyok még akkor is, ha ezzel az egyház nem minden elvárása teljesült. Mint Önök is tudják, szerintünk jó lett volna, ha a preambulum hivatkozik az Istenre, és hitet tesz Európa zsidó-keresztény öröksége mellett. Ez nemcsak helyes, hanem előremutató is lett volna. Nem lehetünk ugyanis biztosak abban, hogy az olyan értékek, mint az ember méltósága, a szabadság és a szociális igazságosság – bármennyire is magától értetődőnek és meggyőzőnek tűnnek is nekünk – önmagukban helytállóak és hathatósak. Szabadság felelősség nélkül könnyen szabadosságba torkollik! Az ember méltósága a Teremtőhöz való kapcsolódás nélkül egoizmushoz és gőghöz vezethet. Erre a legjobb bizonyíték a jelenlegi pénzügyi és gazdasági válság. Gyakran kérdem magamtól: hogyan lehet megmenteni a szociális jóléti államot, ha nincs felebaráti szeretet? Vajon nem válik-e viszonylagossá az emberi élet védelme, ha a gazdasági hatékonyság lesz a legfőb rendezőelv, vagy ha a szépség, fiatalság és a munkaerő lesz az élhető élet mértéke?


(A cikk folytatódik! Ha felkeltette érdeklődését, ide kattintva megrendelheti a teljes lapszámot.)


Dr. Robert Zollitsch érsek, freiburgi püspök
a Német Püspöki Kar elnöke

Fordította: Wildmann János

egysza

Adószám: 19667908-1-43
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.