egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

A BELAJA CERKOV-I GYERMEKMÉSZÁRLÁS – TÁBORI LELKÉSZEK ÉS A WEHRMACHT KATONÁI[1]

Belaja Cerkov (Biala Cerkiew, Bila Cerkva) ukrán falu Kijevtől hetven kilométerre. 1941 augusztusában a táborparancsnok (Feldkommandant) utasította a Sonderkommando (különleges egység, SK) 4a csoportját, hogy végezzenek a helyi zsidó lakossággal. A megsemmisítési parancsot az August Häfner SS-főhadnagy (Obersturmführer) parancsnoksága alatt álló egység kapta meg. Az egység az SK 4a katonáiból, valamint Jäger SS-Oberscharführer „különleges műveletekre” szakosodott zászlóalja 3. századának egy szakaszából állt. Augusztus 8–19. között a Waffen SS szakasz az ukrán milícia közreműködésével több száz zsidó férfit és nőt lőtt agyon a barakkok melletti lőtéren.

A meggyilkoltak gyermekeit egy épületbe zárták, amely a falu határában állt. Augusztus 19-én három teherautónyi gyermeket a lőtérre szállítottak és agyonlőttek. Körülbelül kilencven gyermek rettenetes körülmények között az épületben maradt. Másnap, augusztus 20-án a katolikus tábori káplán, Ernst Tewes és a protestáns tábori lelkész, Gerhard Wilczek – mindketten katonai tiszti ranggal rendelkező egyházi személyek – együtt ebédeltek a kantinban. Egy lelkileg meggyötörtnek látszó altiszt lépett hozzájuk, és arra kérte Tewest – akit a háború után püspökké szenteltek –, hogy „orvosolja ezt a helyzetet”.

A tábori pap és a tábori lelkész megszemlélték a gyermekeket, majd értesítették a 295. gyalogos hadosztály éppen a környéken tartózkodó katolikus papját, dr. Reusst (akit a háború után Mainz püspökévé szenteltek) és Kormann nevű protestáns kollégáját (aki feltételezhetően hamarosan meghalt). Ők Tewesszel és Wilczekkel látogatást tettek a borzalmak színhelyéül szolgáló épületben, majd még aznap délután jelentést írtak a hadosztály vezérkari tisztjének (Generalstaboffizier), a harc közben elesett Helmuth Groscurth alezredesnek a látogatásról.

Ami ezután történt augusztus 22-éig, a gyermekek hivatalosan jóváhagyott legyilkolásáig, az alábbi dokumentumokból kiviláglik.

 

DR. REUSS TÁBORI LELKÉSZ JELENTÉSE GROSCURTH ALEZREDESNEK, A 295. GYALOGOS HADOSZTÁLY ELSŐ VEZÉRKARI TISZTJÉNEK

Kirendelt katolikus hadosztálylelkész
Hadosztályparancsnoksághoz
295. gyalogos hadosztály
1941. augusztus 20.

Az alábbi jelentést nyújtom be a 295. gyalogos hadosztályhoz.

Ma délután 16.30-kor Tewes és Wilczek tábori lelkészek (hadikórházi hadosztály 4/607) felkeresték a protestáns tábori lelkészt és jómagamat, hogy a következő jelentést tegyék.

Elmondásuk szerint német katonák felhívták a figyelmüket arra a tényre, hogy egy, az ukrán milícia tagjai által őrzött épületben gyermekeket tartanak bezárva szörnyű körülmények között. A gyermekek életkora: néhány hónapostól öt-hat évesig. A szüleiket állítólag kivégezték. Panaszos sírásuk folyamatosan hallható. A két tábori lelkész meggyőződött a fogva tartott gyermekek létezéséről, és elmondták, hogy a Wehrmacht egyetlen katonáját sem látták az épület körül, illetve egyetlen olyan hivatalos személyt sem, aki a rendfenntartásról és az épület őrzéséről gondoskodhatott volna. Csak néhány német katona járt arrafelé, akik a helyzet láttán felháborodásuknak adtak hangot. Megkérték a két tábori lelkészt, hogy tegyenek jelentést a parancsnokságnak.

A helyzetről szóló beszámoló alapján ésszerűnek tűnt az a feltételezés, hogy az ukrán milícia önkényes akciójáról lehet szó. Annak érdekében, hogy az ügyről hiteles beszámolóval szolgálhassak, jómagam a két fent említett tábori lelkész, valamint a protestáns hadosztálylelkész, Kornmann tábori főesperes (Wehrmachtsoberpfarrer) társaságában felkerestem az épületet, ahol a következőket tapasztaltam:

Már az udvarban hallani lehetett a gyerekek hangos sírását és nyöszörgését. Az épület előtt egy ukrán milicista állt fegyveres őrségben, mellette tartózkodott néhány német katona és ukrán lány. A házba zavartalanul beléphettünk. Odabent, ahogy számoltam, a két szobában mintegy kilencven gyermeket találtunk, néhány hónapostól öt-, hat- vagy hétéves korig. Felügyeletükről sem a Wehrmacht, sem más német hatóság nem gondoskodott.

A helyszínre érkezésünkkor több német katona, köztük egy egészségügyi tiszt tartott szemlét, hogy megállapítsák, milyen körülmények között őrzik a gyermekeket. Ekkor érkezett meg az állomásparancsnokság (Ortskommandatur) vagy a táborparancsnokság (Feldkommandatur) kötelékébe tartozó katonai rendőr is, akit azonban állítása szerint csak azért küldtek oda, mert az ukrán milíciához tartozó őrök által elkövetett fosztogatásról érkezett bejelentés, amelyet ki kell vizsgálnia.

A gyermekek őrzésére szolgáló két szoba – amelyekhez még egy harmadik, üres szoba is kapcsolódott – rettenetes képet mutatott. A gyerekek a székletükkel borított földön feküdtek vagy ültek. Lábukat, hasukat belepték a legyek, ruházatuk hiányos volt. A nagyobb (két-, három- és négyéves) gyerekek a maltert kaparták le a falról, hogy azt egyék. Két zsidónak látszó férfi próbált takarítani utánuk a szinte elviselhetetlen bűzben. A legkisebb, még csak pár hónapos gyerekek folyamatosan sírtak és nyöszörögtek. A katonákat szíven ütötte a látvány csakúgy, mint minket, és felháborodásuknak adtak hangot a rettenetes körülmények miatt. Egy következő, csak az ablakon át megközelíthető szobában néhány zsidónak látszó nőt és nagyobb gyereket láttunk, de ebbe a helyiségbe nem léptem be. Egy még távolabbi szobába szintén néhány nőt zártak, egyikük egy karon ülő gyermeket dajkált. A szolgálatban lévő őr, egy bottal felfegyverkezett tizenhat-tizenhét éves ukrán fiú elmondása szerint egyelőre nem tudták megállapítani, hogy ezek a nők zsidók-e vagy sem.

A fent említett katonai rendőr és a házat őrző ukrán fegyveres heves vitájára értünk vissza az udvarra, mert a jelek szerint éppen ezt az őrt vádolták a fosztogatások elkövetésével, valamint azzal, hogy széttépett néhány, a német katonai hatóságok által ukránoknak (éppenséggel nőknek) kiállított menlevelet. Az összetépett papírdarabok ott hevertek szétszórva a földön. A katonai rendőr lefegyverezte és elvezettette az ukrán milicistát, majd maga is távozott. Az udvaron tartózkodó német katonák elmondták, hogy a szomszéd házban lévő szállásukon az előző nap délutánja óta folyamatos hangos gyereksírást hallanak. Előző este három teherautónyi gyereket már elvittek közülük. Ekkor az SD[2] hivatalos képviselője is jelen volt. A teherautó vezetője azt mondta, hogy ezek az agyonlőtt zsidók gyerekei, akiket most szintén agyon fognak lőni. A kivégzést az ukrán milícia hajtja végre. Azokat a gyerekeket is agyon fogják majd lőni, akik egyelőre a házban maradtak. A katonákat rendkívüli módon felháborították a házban uralkodó rettenetes körülmények, kiváltképp, mivel egyikük saját maga is édesapa. Miután nem volt senki, aki német részről felügyelte volna a környéket, megkértem a katonákat, hogy senkit ne engedjenek a ház közelébe, és tartsák távol a helyi lakosságot annak érdekében, nehogy az eset szóbeszéd tárgya legyen.

Mindeközben a Wehrmacht egy számomra ismeretlen, magas rangú egészségügyi tisztje is szemrevételezte a gyerekek szobáit, és kijelentette, hogy azonnal vizet kell hozatni. Úgy vélte, ilyen körülmények között nem zárható ki a járványveszély.

Két okból is szükségesnek találtam, hogy a helyzetről jelentést tegyek a parancsnokságnak. Először is a német őrszolgálat vagy felügyelet hiánya miatt, másodszorra pedig, hogy a házba bármikor beléphetnek német katonák, ahogy ez eddig is megtörtént, és rendkívül felháborodott reakciót és bírálatot váltott ki.

Dr. Reuss
tábori lelkész

 

 

KORNMANN WEHRMACHTSOBERPFARRER JELENTÉSE

Kornmann tábori Wermacht főesperes (Wehrmachtsoberpfarrer)

Protestáns hadosztálylelkész

295. gyalogos hadosztálynak

1941. augusztus 21.

Az alábbi jelentést nyújtom be a 295. gyalogos hadosztályhoz.

Tegnap (augusztus 20-án), délután három óra tájt körzeti katonakórházi egységének két tábori lelkésze felkeresett engem és a katolikus hadosztálylelkészt jelentést tenni arról, hogy a közelben, úgy ötszáz méterre tőlünk, nyolcvan-kilencven gyermeket (csecsemőtől kisiskolás korúakig) tartanak bezárva egy ház felső emeletén. A gyerekek kiabálása és sírása messzire elhallatszik, és mivel már huszonnégy órája tart ez az állapot, a szomszédos házakban elszállásolt katonák éjszakai nyugalmát súlyosan zavarja. A két tábori lelkész is a katonák révén értesült az esetről. A két tábori lelkésszel és katolikus kollégámmal elmentünk a házba, és láttuk, hogy a két kicsiny szobában a gyerekek a földön fekszenek vagy ülnek. Sokan saját ürülékükben fetrengtek. Egyetlen csepp ivóvíz nélkül a hatalmas hőségtől is szenvedett mindegyikük. Odalenn a házban az ukrán milícia egy tagja őrködött. Tőle tudtuk meg, hogy a gyerekek a kivégzett zsidók gyerekei. Az őrhelyen egy csoport német katona is tartózkodott, egy másik csoportot pedig a ház sarkánál láttunk. Néhányan közülük heves hangon beszéltek a látottakról és hallottakról.

Mivel igencsak kellemetlennek találom, hogy a helyi lakosság szeme láttára ilyen helyzet előállhat, ezért fontosnak ítéltem, hogy jelentésemet benyújtsam. Az említett két tábori lelkész a 4/607 sz. hadikórházi egységhez tartozik, név szerint Wilczek (protestáns) és Tewes (katolikus).

Kornmann F.d.R
Wehrmachtsoberpfarrer
aláírás (olvashatatlan)
hadnagy és első parancsőrtiszt (Ordananzoffizier)

 

 

RÉSZLET A VOLT TÁBORI LELKÉSZ, GERHARD WILCZEK VALLOMÁSÁBÓL

Honnan a föld alól szereztünk volna kilencven gyereknek elég kenyeret? Még ha ez teljesen valószínűtlen módon sikerült is volna, sőt még vizet is viszünk nekik, azzal csak lelassítjuk a folyamatokat. Elsősorban arra törekedtünk, hogy az illetékesek olyan parancsot adjanak ki, amely segít a gyermekeken. Nem arról volt szó, hogy a saját életünket akartuk menteni. Még csak arról sem, hogy ha valaki megtagadta volna egy parancs teljesítését, akkor azon nyomban a falhoz állítják. Csakhogy akkor már sokkal határozottabb intézkedésre volt szükség. A nehézségekkel még csak megbirkóztunk volna. Nehézségek alatt azt értem, hogy feltételeztük, elmarasztalnak azért, amit teszünk. Hogy milyen módon, nem tudom, de úgy sejtem, nem lett volna rettenetes megtorlás. Nem volt semmi közünk az SD-hez, mi a hadsereg kötelékében álltunk.

 

 

TEWES ÉS WILCZEK TÁBORI LELKÉSZEK JELENTÉSE

Protestáns és katolikus tábori lelkészek

1941. augusztus 22.

4/607-es hadikórház

Utasításainknak megfelelően az alábbi jelentést nyújtjuk be a 295. gyalogos hadosztályhoz.

1941. augusztus 20-án 13 órakor német katonáktól hallottuk, hogy nem messze attól a helytől, ahol tartózkodtunk, nagy számú gyereket tartanak bezárva egy házba irtózatos körülmények között. Állítólag egy ukrán őrzi őket. Mivel azt gyanítottuk, hogy az ukránok önkényes akciójáról lehet szó, egyenesen a házhoz mentünk. Körülbelül kilencven gyereket találtunk két mocskos szobában összezsúfolva. Sírásukat a ház körül mindenütt hallani lehetett. A gyerekek némelyike, különösen a csecsemők, már teljesen kimerültek voltak, szinte alig éltek. Német őr vagy felügyelő nem tartózkodott a helyszínen, csak egy fegyveres ukrán őr. A német katonák szabadon bejárhattak a házba, és rettenetesen felháborította őket, amit láttak. Mivel mindez a német hadsereg által felügyelt területen történt, és ily módon annak hírnevét csorbítja, azonnal szükségesnek láttuk jelentést tenni az állomásparancsnokságon. Az állomásparancsnok eljött velünk a nevezett épületbe, megszemlélte az állapotokat, majd elvitt minket jelentést tenni a táborparancsnokságra. A táborparancsnokságon nem tudtunk illetékessel beszélni, csak annyit tanácsoltak, jöjjünk vissza később. Mivel számunkra úgy tűnt, hogy a dolog nem tűr halasztást, és arra a következtésre jutottunk, hogy a körzetben állomásozó 295. gyalogos hadosztály hadosztályparancsnoka a rangidős tiszt, ezért felkerestük a 295. gyalogos hadosztály hadosztálylelkészeit, és tájékoztattuk őket a helyzetről, azzal a céllal, hogy jelentést tehessenek a parancsnokságnak.

Tewes tábori lelkész
Wilczek tábori lelkész
F.d.R.
(aláírás) Spoerhase
hadnagy és első parancsőrtiszt (Ordananzoffizier)

 

 

AUGUST HÄFNER SS-FŐHADNAGY A GYERMEKEK MEGÖLÉSÉRŐL

…Ezek után Blobel parancsot adott a gyermekek megölésére. Megkérdeztem tőle: „Ki hajtsa végre az agyonlövetést?” Azt válaszolta, hogy a Waffen SS. Én erre ellenvetést tettem, és azt mondtam: „Azok fiatal férfiak. Mit mondunk nekik, ha rákérdeznek, hogy miért kell gyerekeket agyonlőniük?” Erre Blobel azt felelte: „Akkor használja a saját embereit!” Mire én: „Hogy tehetném? Ők is kisgyerekes apák.” Ez a huzavona eltartott vagy tíz percig, amikor is felvetettem, hogy lőjék le a gyerekeket a táborparancsnokság kötelékébe tartozó ukrán milícia tagjai. Ez ellen egyik félnek sem volt ellenvetése… A gyerekeket leszedték a teherautóról. Felsorakoztatták a megásott sír szélénél, és belelőtték őket. A sikoltozás leírhatatlan volt. Soha életemben nem fogom elfelejteni ezt a jelenetet. Azóta is nehéz együtt élni vele… A kivégzésre délután került sor, úgy fél négy, négy körül… Sok gyereket 4-5 golyó talált el, mielőtt meghalt.

Ernst Klee, Willi Dressen és Volker Riess

A részletek forrása: Ernst Klee, Willi Dressen, Volker Riess (szerk.), Those Were the Days: The Holocaust through the Eyes of the Perpetrators and Bystanders [Azok a szép napok: a holokauszt az elkövetők és a kívülállók szemével], angol ford. Deborah Burnstone, London, Hamish Hamilton Ltd., 1991, 138, 141–143, 144, 150, 151–152.

 

[1] Forrás: Carol Rittner, Stephen D. Smith, Irena Steinfeldt: A holokauszt és a keresztény világ, Egyházfórum 2009., 188-193 old.

[2] SD, Sicherheitsdienst: Biztonsági Szolgálat, kezdetben az SS belső, később a náci párt és állam titkosszolgálata. – A szerk.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.