egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2010/4-5. számában

2010. június 6-án Bulányi György piarista szerzetes „hazatért Mennyei Atyjához” – amint a gyászjelentésen olvashattuk. Saját felelősségére a kórházból a piaristák budapesti rendházába vitette magát. Este szerzetestársaival 6 puttonyos tokaji aszút bontatott, szent énekeket és magyar népdalokat énekelt velük. Elbúcsúzott tőlük.

Szimbolikus ez a búcsú – egész életét közösségben élte, közösségben is fejezte be. A katolikus egyház két világháború közötti fellendülésébe beágyazottan nőtt fel, a kifosztott, üldözött és kihasznált egyházban, peremre szorítottan, az illegális és fél legális Bokor közösségben alkotta meg életművét, míg végül élete alkonyán a piarista közösségbe reintegrálódva imádkozott és dolgozott, várván a hazahívó szót.

Élettörténete nincs is aprólékosan feldolgozva, de annyi bizonyosan állítható, hogy Bulányi György életműve reprezentálja a magyar katolicitás XX. századi fordulatait és jelenkori tragédiáját.

 

ÉLETTÖRTÉNETI HÁTTEREK

Élettörténetének négy szakaszát különíthetjük el. Ezek a szakaszok természetesen részben egybevágnak a magyarországi társadalomtörténet nagy korszakaival, amit a katolikus egyház történetének szemüvegén keresztül kell szemlélnünk. Erre kötelez bennünket Bulányi atya vállaltan katolikus, piarista szerzetesi, teológusi és közösségépítő mivolta. Amennyiben kimutatható, hogy a társadalomtörténeti korszakok centrumában található lényegek, értékek és dilemmák megtalálhatók Bulányi atya életszakaszainak különböző centrumaiban, akkor a fent említett tézist igazolva láthatjuk. A négy társadalomtörténeti korszakot voltaképpen önkényesen nevezem el: a keresztény Magyarország, üldözött egyház, társadalmi és egyházi vákuum, végül a jelentős jelentéktelenség korszaka.

 

1. Keresztény Magyarország: 1920-1950.

Az első világháborút követően egész Európában és azon kívül is nagy erejű katolikus megújulás zajlott. A világégésre a katolikus egyház azzal próbált válaszolni, hogy megerősítette az egyházfegyelmet, erőteljes teológiai innovációba kezdett, és számos eszközzel igyekezett fellendíteni a katolikusság mozgalmi dimenzióit. Törekedett ellensúlyozni direkt politikai befolyásolási képességének csökkenését, többek között azzal, hogy a rendelkezésére álló eszközök használatát feltöltötte egyfajta neobarokkos áhítattal és harcos lelkiséggel.

Természetesen ez a korszak egyáltalán nem volt homogén, és azt sem felejthetjük, hogy erről a korszakról sokan nagyon negatív módon vélekednek, sőt egyenesen a kereszténység legsötétebb időszakának is tekintik. Ami ebből a keresztény magyarországi korszakból kiemelendőnek tűnik, az két lényeges jellegzetesség, amelyek Bulányi atya fiatalságát meghatározták. Először is a keresztény eszme egész társadalmat, egész világot átfogó jellegének nyilvános jelenléte. Másodszor az egyház társadalmi jelentősége, mind a szellemi mind a szervezeti dimenzióban. Többek között az tette őt képessé arra, hogy valóban globális, keresztény világot álmodjon meg a maga sajátos stílusával, hogy találkozott egy olyan viszonylag stabil katolikus kultúrával, ami a 1920-tól kezdve a világháború utánig, a kommunista hatalom átvételig tartott.

 

2. Alternatívakeresés: 1950-1990.

Az alternatívakeresés korszaka. Alternatívakeresés az üldözött vagy instumentalizált (magyarul politikai eszközként felhasznált) egyházban. A sztálini és a kádári korszak főellenségnek kiáltotta ki és gyökerében elvágta – eleinte brutális, majd később racionalizált eszközökkel – azt a fajta elevenséget, azt a társadalomalakító, társadalmat formázó, társadalmat megjelenítő elevenséget, amit a háború ellőttig tapasztalhattunk Magyarországon. Ezt a korszakot a különböző szerzők más-más módon szakaszolják. Ám a hivatalos történetírás, a történelem „felülről” narratíváinál fontosabbak a személyes életsorsokban és emlékezésekben megnyilatkozó narratívák. Nagyon fontos tudni ezeket az árnyalatokat, hogy magunkat is árnyaltan tudjuk benne elhelyezni. A hazai – és egész kelet-közép-európai – egyházi (és társadalmi!) múltfeldolgozásnak az egyik legnagyobb akadálya az árnyalatok hiánya, a frusztráció türelmetlenségéből fakadó túlzott leegyszerűsítések, az irgalmas mérlegelések elmulasztása.

Leginkább figyelemre méltó az, hogy ebben a korszakban Bulányi György és sok hős kortársa nem a totális tagadás útját járták, mint egyébként sokan mások. A totális tagadás útja helyett a kreatív tagadás útját választották. Ez a kreatív tagadás azt jelentette, hogy megpróbálták az adott körülmények között nem azt folytatni a föld alatt, amit folytatni lehetett a föld fölött a hatalom átvételig, hanem megpróbáltak új módon viszonyulni ezekhez az új körülményekhez. És a föld alatt veszélyeket vállalva megpróbáltak – teológiai kifejezéssel szólva – megnyílni a Szentlélek aktuális inspirációinak. Teológiai alternatívát kerestek, és ennek erejéből létrehozták a második nyilvánosság kezdeti formációit, és második társadalmat kezdtek építeni. Mindannyian tudjuk, hogy Bulányi atya életében is és a Bokor életében is ez a korszak nagyon sok ívvel rendelkezik. A kezdeti teljes ellehetetlenülés után, a börtönévek kétségbeesése után, megdöbbentő újrakezdés történt. Ahogy lazult a diktatúra, újra egymásra találtak az emberek, és egymást erősítve, inspirálva, támogatva Bulányi atya döbbenetesen eleven gondolkodásának közege lettek, és így vált lehetővé, hogy az evangélium elemzése megszülessen. Lassan-lassan ebből a konspiratív második nyilvánosságból kialakult egy viszonylag homogén, nehezen, de mélyrehatóan elsajátítható ideológia, teológia, gondolati rendszer, amellyel a kisközösségi viszonyok mentén sikerült a tagokat olyan mértékben átitatni, hogy aki egyszer – hogy úgy mondjam – rendesen bulányista lett, az azt soha életében nem tudta „kiheverni”. Azért volt erre lehetőség, mert társként lehettek részesei ennek a gondolkodási és aktivitási folyamatnak, és nem egyszerűen a korábbi ecclesia discens fél-legális folytatóiként. A többi kisközösségi, lelkiségi mozgalom között a Bokornak éppen ebben rejlett sajátossága – ereje, és egyben későbbi sorsának megpecsételője is –, hogy az egyházi tanítást új módon fogta fel. Amellett, hogy átálltak egy részben nyilvános – hiszen akkor még számos bokorbeli pap plébános volt – részben nem nyilvános konspiratív mozgalmi szerveződési rendszerre – amit más mozgalmak is végeztek, kiemelten a Regnum Marianum –, hanem ezen túlmenően megújult tartalmakkal és megújult módszerekkel új teológiát is műveltek.

Ebben a korszakban élte meg ez a Bokor formáció és maga Bulányi atya is azokat a hihetetlen és soha el nem képzelt csapásokat, ami az állami hatóságok részéről, és mindenekelőtt az egyházi hatóságok részéről érték őket. Peremre szorították őket. A következő adat azonban jól szemlélteti erejüket: a legsúlyosabb, legnehezebb időkben, amikor igazából már más esélye nem volt annak, hogy ezt a mozgalmat keretek között lehessen tartani, csak az eretnekség vágyának a publikussá tétele és kidolgozása, nos, abban a korszakban nagyjából 5000 értelmiségi, tágabban fogalmazva önállóan, felnőtten gondolkodó volt a Bokorban, több, mint ahány római katolikus pap akkoriban Magyarországon összesen szolgált. Tehát így növekedett az alternatíva-keresésben ez a mozgalom. Bulányi atya számára amellett, amit megértett az evangéliumból, ez a mozgalom volt a nagy tanulság, hogy ti. az egyház a leghátrányosabb viszonyok közepette is elevenen működik. Folyamatosan tapasztalta ezekben a közösségekben, hogy az evangéliumok ígérete a „száz annyiról” valóság.

 

3. Vákuum

A következő korszak nagyjából 1986-ban kezdődött el, és bizonyos értelemben a mai napig tart. Ennek a korszaknak a társadalmi, egyházi vákuum a legfőbb jellegzetessége. Valójában nem könnyű szabatosan leírni, vagy elmondani, hogy Bulányi körül miért alakult ki a vákuum az egyházon belül. Látszólag persze nem olyan nehéz választ adni, miszerint Magyarországon is és külföldön is őt teológiailag elítélték. Ha azonban mélyebben elemezzük az akkori hazai és római jogi és teológiai szövegeket, láthatjuk hogy ez az elítélés nem egészen úgy volt, ahogyan akkor a köztudat számára megjelent. Magyarországon ugyanis nem tudták elítélni, mert nem voltak hozzá illetékesek, Rómában pedig nem ítélték el, mert nem törődtek vele. Mégis, akkor Magyarországon, még a közösségen belül is, Bulányi atya számára is, és a magyar katolikusok számára is sikerült elterjeszteni azt a hírt vagy azt az információt, hogy Bulányi eretnek.

Szóba se kerülhetett az, hogy érdemi vita folyhassék a Bokor gondolatairól; a nagyon kevés sporadikus érdemi vita is egy-egy pici föllángolás lehetett csupán. Végül mire az ország politikai berendezkedése átfordult egy másik rendszerré, amit poszt-totalitárius demokráciának nevezhetünk, addigra ez a vákuum azt jelentette, hogy mindenki, aki levegőt akart venni a magyar katolikus egyházban, már nem volt érdekelve abban, hogy ezt a levegővételt a Bokorhoz kapcsolódva, illetve a Bulányi atya nagyon erős, nagyon inspiratív teológiájából forrásozva tegye meg. A következő évek feladata lesz, ezt a vákuumot megtörni és Bulányi atya örökségét éppen úgy feldolgozni, mint az elmúlt félszáz esztendő további egyházi és társadalmi történéseit.

 

4. Jelentős jelentéktelenség

A hallgató egyház tragédiája az volt, hogy Bulányi atyának meg kellett tapasztalnia, hogy vákuum keletkezik körülötte, majd pedig azt, hogy ez a vákuum még akkor is fennállt, amikor már politikailag nem kellett volna, hogy ez vegye körül. Ez képezte élettörténetének negyedik korszakát.

 

TEOLÓGIAI ÖRÖKSÉGE

Teológiájával kapcsolatban nem az a kérdés, hogy Bulányi teológiáját, a teológiai szakágak melyikébe sorolhatjuk be, hanem az, hogy milyen teológusként érthetjük meg őt. „Erős, tudományos igénnyel fellépő, marginalizált, bázisteológus” – amint a róla szóló könyvemben kifejtettem. Bázisteológus, mert műveinek egész sora az általa kezdeményezett Bokor bázisközösségi mozgalom, Isten- és élettapasztalatának humuszán íródott. Marginalizált, hiszen sem a magyar, sem a nemzetközi civil, vagy egyházi tudományosság fórumain nem vitathatta meg nézeteit. Tudományos igényességéhez azonban nem fér kétség. Jogos és szükséges is árnyaltan elhelyezni Bulányit mint teológust és a Bulányi-féle teológiát.

Bulányi atya nem készült teológusnak. A piaristáknál szokásos teológiát tanulta, amit kellett. Akkoriban Schütz Antal volt a magyar teológia egyik legkiemelkedőbb alakja. Széles látókörével, igényességével, olvasottságával, erős skolasztikus, neoskolasztikus alapjaival, teológiai, pszichológiai ismereteivel. Bulányi nem hittanárnak készült, és nem is professzionális teológusnak, hanem magyar és német szakos tanárnak. Összes írását átszövi a magyar költők ismerete, szeretete. Ha nem írt volna teológiát a szó professzionális vagy pasztorális értelmében, a magyar költők verseiben ünnepélyesen felzendülő, vagy fájdalmasan felsajduló isteni inspiráció kifejtéseivel is el tudta volna mondani azt, amit végül újszövetség-elemzéseivel mondott el.

Miért is lett Bulányi teológussá? Úgy vélem azért, mert a háború után sokakkal együtt rádöbbent arra, hogy a keresztény Magyarország kereszténysége csak radikálisan megváltozott, megújult formában lesz képes választ adni a vallás- és egyházüldözés, a totális diktatúra alatt élők alapvető kérdéseire.

A gyökeresen megváltozott világra Bulányi nem politikai, nem konspiratív, hanem legeslegelső sorban teológiai választ adott. Ebben áll zsenialitása. Ebben emelkedik ki sok-sok kortársa közül. Nem az üldözöttek áldozati pozícióját választotta, pedig oka lett volna rá, hanem az új tömlőhöz, újbort – ha szabad ebben az esetben megfordítani a jézusi szót. Ez volt szervezetileg az ősegyházi mintát követni kívánó Bokor-mozgalom, és ez volt az evangélium eredeti üzenetét feltárni szándékozó teológia, amit nagy műveiben, elsősorban a Keressétek Isten Országát (KIO) című művében, és az ún. Pál szintézisekben olvashatunk. A keresztények számára ugyanis a társadalmi változások hitbeli kihívást jelentenek, és csak másodsorban jelentenek politikai, taktikai, gazdasági kihívást. A legelső dolog, amit a Bulányi életműből a mai gondolkodásunk számára megőrizhetünk, az ez a mozzanat: a társadalmi kihívásokra, az identitásválságokra a választ a hit alapjainak, az evangéliumnak, a hit tanításának az újraolvasása, retraktációja jelenti. Ebből fakadhat különböző megújulás, hiszen erre új pasztorális stratégiákat lehet felépíteni.

Talán bántó a katolicizmus mai magyarországi tragédiájáról beszélni. Megszenvedem ezt a kifejezést. Ám amikor a rendszerváltás betört, akkor óriási társadalmi változás indult el, és bizony az egyház financiális, gazdasági, szervezeti működésének helyreállítása nagyon-nagyon lefoglalta a nagy egyházi projekteket. Közben azonban nem sikerült elég energiát fordítani arra a kérdésre, hogy vajon ez a társadalmi változás nem arra szólítja-e a magyar keresztény értelmiséget, hogy az evangéliumot olvassa újra, és kezdje el újra betűzni. Ma azonban azt kell szomorúan megszenvednünk, hogy a pasztorális tevékenység, a hitoktatás, a médiaszereplés, a szociális tanítás paralizálódik a teológiai és gyakorlati bátortalanság miatt, végső soron a hit alapjainak bizonytalanságai miatt.

 

BULÁNYI TEOLÓGIÁJA

Bulányi teológiának véleményem szerint négy nagy állítása van, amit mindenki, aki egy kicsit is beletekinthetett, ismer. Dolgom csupán emlékezetbe hívni a központi tartalmakat.

Az első az, hogy Bulányi teológiája Jézus, a földi Jézus szeretetére és megértésére alapul. Arra koncentrált, hogy azok, akik életüket adták Krisztusért, azok mit írtak rá hivatkozva, mit adtak szájába. Bulányi atya Jézus mondatait helyezte az evangélium közepébe. Számára az egyik legfontosabb kulcsfogalom az „Isten országa”. Az Isten országát projektként fogta fel. Ezerszer elmondta, Isten országa nem köztetek van, hanem rajtatok fordul. Aki az Isten országát komolyan veszi, aki keresztény vagyis jézuskövető akar lenni, annak az Isten országa építésében, szervezésében, az amelletti tanúságtételben van dolga. A jézuskövetés munka, közösségszervezés, tanítványgyűjtés. Ez az abszolút közepe annak, amit Jézusból megértett és megértetni kísérelt. Ez akolitológia, vagyis a Jézus-követés teológiája.

A második elem az erkölcstan, ami a KIO megfelelő numerusaiban – ahogy azt ő annak idején nevezte – van kifejtve, három nagy parancsra épül fel. Az első az ellenségszeretet, tehát a béketeremtés, a hatalom elutasítása. A második a szolgálat és a harmadik a szegények szeretete. Jól ismert, hogy milyen kellemetlenségek voltak az erőszakmentesség témaköréből a 80-as években. Ma pedig látni, hogy milyen sok nemzetközi teológiai program a világvallások közötti gondolati konszenzust kíséreli megteremteni, építvén arra az alapgondolatra, amit annak idején Bulányi atya tűzött zászlajára, illetve állította a Bokor elé: ellenségszeretet nélkül romba dől a világ és hamis az evangélium.

Teológiájának, úgyis mondhatjuk, hogy egyháztanának, harmadik lényeges pontja a mozgalom-egyház. Isten országát építeni kell: aki szeret, az szervez. Az egyházat intézményeitől megfosztva mozgalom-egyháznak képzelte el.

Végül pedig a teológiájának egy nagyon lényeges pontja a lelkiismeret kérdése. Úgy vélte, hogy az ember lelke, aki a teremtésnél fogva Istenre forduló, Istenre hangolt lény, és Isten lelke valamiképpen azonos. Ez teológiai igazság ahogyan Pálnál olvashatjuk: a krisztusi igazság, Jézus igazsága, az Isten lelke által a szívünkben van beleírva. És ennek alapján felnőtté akarta nevelni a tanítványait, arra, hogy az üdvösséghez az szükséges, hogy az ember a lelkiismeretét kövesse.

 

A ZSINAT MÉRLEGÉN

Szükséges itt megemlíteni, hogy a II. Vatikáni zsinat hozott, illetve legitimitizált egy olyan teológiai fordulatot, ami már 10-20, esetenként 30 évvel korábban elindult. Nagyon megdöbbentő, hogy akkor, amikor Bulányi az evangéliumok elemzését elvégezte, és azt a bizonyos „Keressétek az Isten országát” című mintegy ezeroldalas könyvét megírta 68-69-ben, ennek a műnek a vonalvezetése elővételezett nem kevés olyan meglátást, ami a zsinat – amelytől Magyarország és egész Kelet-Európa el volt zárva – legitimált.

A zsinatnak központi tanítása a közösségi egyház, a kommúnió egyház. Az egyház hierarchikus intézmény, mégis közösségekben létezik. A hierarchia a közösségek támogatása. Bulányi az „Egyházrend” című művében hozzátette, közösségépítési hitelesítés esetén hatékony a hierarchia.

A zsinat Isten vándorló népeként fogja fel az egyházat. A laikusokat Isten népének teljes jogú tagjává teszi a keresztség révén. Igen, Bulányi pedig hozzáteszi, amennyiben a megkereszteltek pasztorálisan sikeresek, akkor teljes szerepkört is kell, hogy kapjanak. Ha valaki gyűjti a tanítványokat, és ebben sikeres, akkor legyen neki előbb-utóbb jogosultsága arra, hogy az eucharisztikus lakomán elnökölhessen, valamint hivatalosan is tanúsíthassa Isten megbocsátó szeretetét, a bűnbocsánat szentségében.

A zsinat Dei verbum kezdetű enciklikájában a Bibliát az egyházi gondolkodás, a szisztematikus teológia mellé vagy inkább fölé emelte. Bulányi azt mondta, hogy igen. És ezen felül még a Bibliában az evangéliumot kell kiemelni. Az evangélium szemüvegén keresztül kell olvasni a páli leveleket, sőt az Ószövetséget is. Sokan valószínűleg felháborodnak azon, hogy halála előtt még néhány évvel egy írást tett közzé, miszerint az Ószövetség nem Isten hangja. Aki ismerte őt, jól tudta ezt a retorikát érteni. De kritikusan meg kell jegyezni, hogy a nyilvánosság előtt egy ilyent mondani részben ódivatú, nehezen illeszthető bele a keresztény teológiai szemléletbe, ráadásul óhatatlanul alapot ad bizonyos antiszemita nézeteknek. Akik ismerik, értik, hogy tulajdonképpen ez negatív kijelentése annak, amit mindig is hangsúlyozott, hogy az evangélium meghatározó hermeneutikai eleme a Bibliának.

 

 

BULÁNYI-DISKURZUSOK

Éppen csak felsorolásként szükséges megemlíteni, milyen  sokféle diskurzusban kerül említésre Bulányi atya. Egyiket se szeretném megbírálni, hanem csak emlékeztetek rá, hogy milyen színes, milyen érdekes módon állnak hozzá. Az egyik nagyon izgalmas diskurzus, hogy ügynök volt. Az állam által irányított személyiség lett volna, mert az Állami Egyházügyi Hivatal (AEH) csak egy ilyen erős egyéniség révén tudta elérni azt, hogy a katolikus egyházban Magyarországon kis híján szakadás legyen. Finomabban, de még mindig ebbe az irányba gondolkozók azt állítják, lehet, hogy nem volt ügynök, de minden esetre olyan naiv volt, hogy az AEH tökéletesen ki tudta használni.

A következő, ennél ismertebb, diskurzus, miszerint Bulányi eretnek lett volna. Akik tisztelték, becsülték a szenvedéséért, munkájáért, azok közül is sokan vannak, akik úgy vélik, hogy túlment az egyházkritikája a megengedhető határon. Tehát a depositum fideit, a hitletéteményt is kikezdte tanításaival.

Egy további alapállás személyével és munkásságával kapcsolatosan azok között hallható, akik nem nagyon érdeklődnek az iránt, hogy a katolikus egyháznak mi a sorsa. Ők úgy tartják számon, hogy Bulányi nagy ellenálló volt, a civil és az egyházi hatalommal való szembenállás hőse.

Végül pedig élete utóbbi éveiben olyan írásokat publikált, amelyek a nemzet teológiai megújítójának mutatják. Döbbenetes módon húzta alá a magyarság kiválasztottságának témakörét, amelyet a legszelídebben is úgy fogalmazott, hogy kiválasztott lehet a magyar nép is, amint a zsidó nép kiválasztott volt. Megint a pragmatikus Jézus szempontjából, vagyis abból, hogy a gyümölcsökről ismerszik a fa: ha Jézust a magyar nép legkiválóbb módon követi, amit Bulányi atya abban látott, hogy több gyermeknek kell születni, mint amennyien meghalnak. Élete utolsó művében, a „Merre ne menjek?” című szellemi végrendeletének is tekinthető könyvében boldogan állapította meg, hogy a Bokor családjaiban az átlag a 3,6 gyermek. Nos, tehát ebben az esetben a magyar nép magát kiválasztottá teszi, és az egész világ számára a szeretetnek, a túlélésnek az evangéliumát mint nép mutatja fel. Kétségtelenül ezt is sajátos retorikai stílusában fogalmazta meg, sok félreértésre is alapot adva.

 

SZELLEMI HAGYATÉKA

Befejezésként azt próbálom összegezni, hogy életművében mi az üzenet, amit ismerni érdemes, és amely pontok mentén az érdemi recepció elindulhat vagy folytatódhat. Előadásom célja az volt, hogy igazoljam: Bulányi György teológiája és életműve, bár hosszú évtizedeken keresztül a magyar társadalom és a magyar katolikus egyház peremén zajlott, mégis ha beletekintünk, akkor az egész társadalomnak, az egész egyháznak az útját láthatjuk meg benne. Reprezentálja XX. századi történetét és mai tragédiáját, valamint ráutal az előtte álló kihívásokra.

Az első: Evangélium-centrikus teológia. Ha a magyar teológia művelése föl akar zárkózni a nemzetközi színvonalhoz, akkor valószínű, hogy az Evangélium megfelelő, professzionális és közösségbe ágyazott értelmezése lehet az egyik útja ennek az új izzásnak. Ha nem lesz Magyarországon olyan teológia, ami védtelenül mer erre a primer forrásra támaszkodni, akkor nem fogja a magyar értelmiség megérezni ezekben a teológusokban azt az intellektuális virtust, ami miatt érdemes is odafigyelni rá.

A második: a közösségi egyház álma és gyakorlata, amit hagyatékként tapasztalhatunk. Ez egy olyan pont, amit sokan – megkockáztatom, hogy egyre többen – így látnak Magyarországon. Sok jó szándékú, komoly, nemcsak katolikus látja, hogy a közösségek teremtése, a hit és az élet továbbadásának az egyetlen lehetősége. De azt is hozzá kell tenni, hogy ezek a közösségek csak akkor lesznek képesek stabilizálódni a civil társadalomnak és az egyházi humusznak erjesztő erejévé válni, ha a Krisztusért vállalt áldozatból fakadó  kompetenciák összekapcsolódnak az illetékességekkel és a hivatalokkal.

A harmadik: Bulányi a teológiájában és egész életművében hangsúlyozta a hit és a rizikóvállalás közötti kölcsönös legitimáló viszonyt. Amely hit mögött nincs rizikóvállalás, az üres, elfagyott elbágyadt hit. Amely rizikóvállalás mögött nincsen hit, az őrület.

Végül a negyedik: a lelkiismeret elsőbbsége az élet hétköznapi dolgainak intézésében és a nagyobb társadalmi vállalásoknak a megalapozásában. Az igazi nemességbe vetett hitalapú civil kurázsi az, amit a Bulányi életműből megláthatunk, és amit örökül hagyott nem csak a keresztényeknek, hanem a nem keresztényeknek, sőt a nem hívőknek is.

MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.