egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2012/2. számában

 L’ÉGLISE LIBRE DANS L’ÉTAT LIBRE [= SZABAD EGYHÁZ A SZABAD ÁLLAMBAN]
PRÉCÉDÉ DE DES INTÉRÊTS CATHOLIQUES AU XIXE SIÈCLE [= KATOLIKUS ÉRDEKEK A XIX. SZ.-BAN]

A legjelentősebb francia katolikus kiadó által megjelentetett kötet szerkesztőinek elsődleges célja, hogy újra elérhetővé tegyék Charles Forbes comte de Montalembert (1810–1870) – író, egyháztörténész és politikus, (Félicité de Lamennais mellett; 1782–1854) a 19. századi katolikus liberalizmus jeles alakjának –, két igen fontos, a saját korában élénk vitát kiváltó írását. A bevezetőt jegyző J.-N. Dumont szerint Montalembert még mindig felfedezésre váró gondolkodó, mivel életműve nehezen hozzáférhető,1 s modern életrajza csak a közelmúltban jelent meg.2 Pedig életében Európa-szerte ismerték, figyeltek rá és megbecsülték; sokan csodálták, és ugyancsak sokan gyűlölték. Jelentősége elsősorban abban rejlik, hogy egész életében egy még mindig időszerű kérdés foglalkoztatta: összeegyeztethetők-e a vallás és a polgári szabadságjogok? Tette ezt egy olyan időszakban, amikor a francia katolikus egyház ellenségesen viszonyult a szabadságjogokhoz. Hiszen vitathatatlan tény, hogy az emberi jogok, a lelkiismereti szabadság és a népfölség elve tulajdonképpen a katolikus egyház hatalma és befolyása elleni küzdelemben kristályosodtak ki.3

Montalember számára katolikusnak és liberálisnak lenni a kérdés világos megválaszolását jelenti – írja a szerkesztő–: [vallás és szabadságjogok] egymás számára szükségesek. A szabadságnak szüksége van a vallásra, mint ahogy a vallásnak is szüksége van a szabadságra. Ez lényegében véve azt jelenti – és ezt maga Montalembert is megtapasztalta az Egyházzal való viszonyában –, hogy a vallás elszíntelenedik/elgyengül, és elárulja önmagát, amikor a saját tekintélyét a politika kényszerítő erejére alapozza. Ugyanakkor, ha a szabadság elveti a vallást, szélesre tárja a kaput a közömbösség és az individualizmus előtt” (6. old.). Ebben a korban két másik gondolkodó – Benjamin Constant de Rebecque (1767–1830)4 és Alexis de Tocqueville (1805–1859)5 – szintén ugyanerre a következtetésre jutott. Montalembert azonban két lényeges ponton különbözik tőlük. Egyik az egyházhoz való hűség; másik pedig az a meggyőződés, hogy a vallás nem csupán érzelem vagy társadalmi összetartó erő, hanem egyszerre rítus, tanrendszer és intézmény.

Ennek fényében jobban érthető, hogy a demokráciáért és a parlamentarizmusért kiálló konzervatív liberális Montalembert – aki egy olyan katolikus pártnak a létrehozásában gondolkodott, amely a katolikus érdekek védelmén túlmenően tulajdonképpen a szabadság hordozójaként jelenítené meg önmagát – nagyfokú értetlenséggel szembesült minden oldalon. Meggyőződéssel vallotta, hogy az „igazságot” nem hatalmi eszközökkel, erőszakkal kell rákényszeríteni az emberekre és a társadalomra, mintegy megfutamodva a viták elől, hanem meggyőzően kell érvelni mellette. Szívügyének tekintette a katolikusok nevelését és képzését, hogy az infantilis engedelmességet levetkőzve képesek legyenek aktív (állam)polgárokká válni. „Míg ugyanis a tekintélyuralmi rendszer örömmel védelmezi a szelíd/nyájas és alkalmazkodó/irányítható embereket; addig a demokráciának felelősségvállaló/felelősségük tudatában levő állampolgárokra van szüksége” (12. old.). Ugyanakkor teljesen összeegyeztethetőnek tartotta a hitet és a hazafiasságot. Ezen a téren csodálta az íreket és a lengyeleket.

Montalembert elképzeléseiből semmi nem valósult meg. III. Napóleon alatt (1852–1870) ugyanis a katolikusok kivonultak a közéletből, és megalkudtak az őket valójában megvető állammal. Az államra támaszkodva, annak támogatását és védelmét élvezve, olyan érdekeket védtek és érvényesítettek, amelyeket a társadalom privilégiumokként érzékelt és értékelt. Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy a fokozatosan növekvő antiklerikalizmus Franciaországban végül az Egyház és az Állam radikális szétválasztásához vezetett (1905). Ennek érdekében, a maguk részéről, a katolikusok is mindent megtettek.6

A kötet Montalembert részletes és a korabeli társadalmi és politikai környezetbe ágyazott életrajzával indul. Ennek már a címe is sokatmondó: „Harc a szabadságért”. Ezt követi a francia gondolkodó két írása. Ezek jobb megértésében segít a mindeniket külön-külön taglaló tartalmas bevezető. Majd a függelékben az olvasó megismerheti a korabeli ellenvetéseket is, amelyek élénk intellektuális vita kibontakozásáról tanúskodnak (pl. L. Veuillot, H.-D. Lacordaire, Antonelli bíboros, X. de Mérode és Du Val de Beaulieu írásait). A mű a könyvben szereplő személyek igen hasznos életrajzi adataival, rövid szakirodalmi jegyzékkel és a használatot megkönnyítő névmutatóval zárul.

Ennek a kötetnek – a vitathatatlan időszerűségén túlmenően (pl. hagyomány és modernitás viszonyának, összeegyeztethetőségének; illetve az Egyháznak mint intézménynek, a modern államban elfoglalt helyének a kérdése) – van egy, a magyar valóságra vonatkozó, nagyon is elgondolkodtató tanulsága. Éspedig az, hogy a magyar katolikus egyház mentálisan megrekedt a 19. században. Nem lenne tehát érdektelen, hogy – a francia kiadás mintájára – magyarul is újra kiadják Montalembert művét.7 Sokat segíthetne abban, hogy a mai magyar katolikus filozófiai, jogi és politikai gondolkodás legalább megpróbáljon kilépni a skolasztika, illetve a barát – ellenség kizárólagos ellentétpárban gondolkodó, a parlamentáris demokráciát és a liberalizmust elvető nemzeti-szocialista Carl Schmitt jogfilozófiája (az erkölcsnek nincs köze sem a joghoz, sem pedig a politikához, s végeredményben minden jogszerűvé tehető!) és politikai teológiája által meghatározott és rendkívül beszűkült mentális keretből.8

Textes publiés et présentés par Jean-Noël Dumont et Daniel Moulinet. (La nuit surveillée. Philosophie politique et morale), Les Éditions du Cerf, Paris, 2010, 468 o.

JAKAB ATTILA

 

1 Műveinek 9 kötetben megjelent 1863-as kiadása nem teljes.

2 M. Castillon du Perron, Montalembert et l’Europe de son temps, Paris, 2009.

3 Lásd P. Manent, Histoire intellectuelle du libéralisme, Paris, 1987.

4 Lásd B. Constant, De la religion considérée dans sa source, ses formes et son développement, 1824-1830. Modern kiadása: Arles, 1999.

5 Lásd A. Antoine, L’Impensé de la démocratie: Tocqueville, la citoyenneté et la religion, Paris, 2003.

6 Lásd Mézes Zsolt László, Állam és egyház viszonyának változásai Franciaországban – Jakab Attila, A laicitás. (Műhelytanulmány, 7), Budapest, 2004.

7 Az 1863-ban megjelent mű magyar fordításban már a következő évben rendelkezésére állt a hazai olvasóközönségnek: Ch. F. de Montalembert, Szabad egyház a szabad államban. Ford. Matkovich Pál, Emich, Pest, 1864.

8 Lásd pl. C. Schmitt, Politikai teológia, Budapest, 1992 és Máriabesnyő – Gödöllő, 2006; Uő., Legenda minden politikai teológia elintézéséről, Máriabesnyő – Gödöllő, 2006; Uő., Legalitás és legitimitás, Máriabesnyő – Gödöllő, 2006; Uő., A politika fogalma: Válogatott politika- és államelméleti tanulmányok, Budapest, 2002. Markáns ellenfelének, E. Petersonnak (1890–1960) a neve hazai viszonylatban gyakorlatilag ismeretlen; írásai magyarul hozzáférhetetlenek. Németországban most van folyamatban életművének a kiadása (lásd www.bistummainz.de/sonderseiten/epeter/index.html). A magyar szellemi elit mentális állapotáról mindennél többet elárul az, hogy melyik szerzőre tart igényt a kettő közül!

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.