egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

A BIBLIAI JAKAB LEVÉL TANÍTÁSA A MAI, KORSZERŰ VEZETÉS SZÁMÁRA

Tudásra nyitott – és nem is föltétlen keresztény – környezetben jó ideje nem kelt már se meglepést, se megütközést az a kijelentés, hogy a Szentírás kihagyhatatlan és kifogyhatatlan tananyag egy korszerű vezető, egy hatékony menedzser számára is. Legyen az akár hívő, akár nem hívő.

A vezetéselmélettel foglalkozók körében és/vagy multinacionális közegben legalább két évtizede ismerős a kifejezés: spirituális kapitalizmus. Persze ez a jelenség – magát nem is leplezve – igen csak öncélú. A tulajdonosok, a felsővezetők, a leaderek ugyanis rájöttek, hogy a racionalitás már kevés a gazdasági sikerekhez, kevés a „kiválósághoz”, azokhoz valójában már a kompetencia, az innováció, a differenciálódás, az újabbnál újabb metodikák és stratégiák (Lean, BOS...) adaptálása sem elég. Sőt, a motiváció legrafináltabban kifejlesztett módszerei se elegendőek. A profit érdekében már nem csak a lelkesedést, hanem a „lelkeket” is be kell dobni!

Az utilitarista, a haszonelvű spiritualitás tehát (újra) föltaláltatott. A haszonelvűség persze nem jelent föltétlen rosszat, főleg, ha azt egy szervezet az értékek keresésével, az emberi méltóság, a közjó és az etikus magatartás erősebb figyelembe vétele mellett próbálja alakítani. A vállalati spiritualitás gyakorlata sokféle, az USA-ban például a nagyvállalatok komoly százaléka él a meditáció gyakorlatával, elsősorban a keleti tanokra építve. Európában inkább a kolostortréningek jöttek divatba, ahol a vezetők többek között a Szentírás gazdag tárházára is rácsodálkozhatnak.

Noha jómagam nem vagyok az állandó idézetcsattogtatások rabja, a felsővezetői pályafutásom éveiben – kalandvágyból mellőzve az erre vonatkozó szakirodalmat – gyűjteni kezdtem az Ó- és Újszövetség gazdaságra és vezetésre vonatkozó bölcsességeit. Több mint kétszáz olyan szakaszt, verset, mondatot találtam, melyek élő módon, mai is aktuálisan adnak kiváló útmutatást a vállalkozásokban tevékenykedőknek. Az idézetekből közel hetven egyértelműen a személyzeti munkára, az emberi erőforrás-gazdálkodásra (újmagyarul a „HR-management”-re), azon belül pedig a vállalati viselkedéskultúrára (behaviour management-re) irányul. Ennek alapján én úgy látom, hogy ne legyen teljesen nyugodt az a HR-vezető, aki nem ismeri a Bibliát!

 

ASSZERTIVITÁS ÉS PROAKTIVITÁS

Lapozzunk hát bele ebbe az ókori „tréninganyagba”! Jakab levele például egy igazi csemege! De vajon hogyan szolgálhat egy szent lelkülettel és apostoli lendülettel a kora-keresztények számára kétezer éve megírt, az evilágtól való elfordulást szorgalmazó, „gazdagellenes” és jobbára lelki buzdítást tartalmazó ún. katolikus levél a profán módon sikerorientált huszonegyedik századi vezetőnek? (Miért kevernénk mindenáron az égit a földivel?)

A válasz nagyon egyszerű. Úgy, hogy minden tekintetben ma is korszerű, hiszen örökérvényű. Az örökérvényűség garanciája pedig az, hogy ismeri az embert. Aki testből, lélekből és szabad akaratból álló teremtmény. A legnagyobb és a legkisebb vállalat, a legnagyobb birodalom és a legkisebb társadalmi közösség vezetői is emberek, azaz testtel, lélekkel és – a látszat ellenére – szabad akarattal bíró egyének. És – megint csak a látszat, illetve a közvélekedés ellenére – se a társadalomban, se a gazdaságban, sőt még a történelemben sincsenek speciális automatizmusok, nincsenek a reáltudományokban megismert megfellebbezhetetlen kényszerűségek, nincsenek önszabályozó rendszerek, valójában csak emberek és akaratok vannak. (Az „égieket” a földiekkel pedig igazság szerint egy lelkiismeretes embernek minden nap kevernie kellene.)

Vonatkoztassunk el most attól, hogy a levelet ki és mikor írta, hogyan lett kanonizálva, és mi nem tetszett benne Luthernek. Mindenképpen valamikor az 1. század második felében írhatták. A bibliakutatók és a tudományos bibliamagyarázók döntő többsége ezt a levelet is a „pszeudoepigráf” irodalomba sorolja, ahol a szerző csak átvette valamelyik nagy, első generációs apostol nevét és tanító szellemiségét. Jelen esetben – „az Úr testvére” (Mt 12,46-50), a jeruzsálemi őskeresztény közösség valamikori vezetője – Szent Jakab apostol nevét és szellemiségét. Bárki is volt a levélíró Jakab, kiváló pszichológiai, pedagógiai érzékkel és tudással rendelkezett. Istentől kapott bölcsességgel ismerte az embert és az emberi kapcsolatokat. Nyugodt szívvel állíthatjuk róla, hogy – hasonlóan a többi levél szerzőjéhez – ő is egy igazi, kétezer éve működő és ható tanító, tréner és „coach”. Segítő erő úgy a végső célunk eléréséhez, mint a mindennapjaink kihívásaiban.

Úgy vélem – bár én még nem jártam ott –, az nem lehet baj, ha egy mai menedzser lelki feltöltődés céljából, divatos módon elzarándokol az idősebb Jakab sírjához, Santiago de Compostela-ba és abszolválja az El Camino-t. De mennyivel olcsóbb és egyszerűbb, ha mindenekelőtt kezébe veszi és áttanulmányozza a fiatalabb Jakab levelét.

Asszertivitás és proaktivitás! – zeng a két „korszerű”, ugyanakkor dicséretesen az emberi méltóságra is apelláló személyzetpolitikai jelszó lassan a világ minden beglobalizált zugában. Legyél asszertív, legyél proaktív! Kevésbé velünk született adottságok, inkább megtanulandó készségek ezek. „Skill”-ek, ahogy a multiknál emlegetik. A proaktivitás egyszerűbben megfogható és értelmezhető fogalom, így arról majd máskor. Akár bibliai összefüggésben is.

De mit is jelent az asszertivitás? Komplex dolgot. Nincs is egységes definíciója. Viselkedési, magatartásbeli és kommunikációs normákat. Hatékony önérvényesítést – türelembe ágyazva. Erős motiváltságot – érzelmi kiegyensúlyozottság és szerénység mellett. Önismeretet, saját magunk elfogadását – a folyamatos szellemi és lelki fejlődés és megújulás szükségessége mellett. Belső önuralmat, sőt harmonikus lelki és mentális állapotot. Jellembeliséget. Szenzibilitást – de nem túlérzékenységet. Nyitottságot, megértést, empátiát a másik ember irányába, a másik ember tiszteletét – ugyanakkor nyíltságot, őszinteséget, szókimondást, megfelelő vitakészséget, és szilárd eltökéltséget, hogy a másikat meg tudjuk győzni a magunk igazáról. (Az asszertivitást szokták csoportosítani is: beszélnek munkahelyi asszertivitásról, azon belül vezetői és munkatársi asszertivitásról, közéleti-politikai asszertivitásról, otthoni asszertivitásról stb. Jelen esetben, a jakabi levél szempontjából főleg a munkahelyi és vezetői asszertivitásról érdemes elgondolkodnunk, tudva azonban azt, hogy az igazi jellem soha sehol nem ölt magára másik ruhát.)

 

JAKAB LEVELE MINT TRÉNINGANYAG

Olvassuk csak a levelet: „Szeretett testvéreim, ti is tudjátok! Legyen minden ember gyors a hallásra, és késedelmes a szólásra, s késedelmes a haragra! Mert haragjában nem azt teszi az ember, ami Isten előtt igazságos. (Jak 1,19-20)

Milyen régi igazság és mindig elfelejtjük. Meghallgatom a másikat és utána beszélek. Először a másikat értsd meg, aztán értesd meg magad! Stephen Covey nagysikerű könyvében: „A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokásában” mint egyik szokás éppen ezt a bibliai útmutatást fordítja és részletezi a mai kor menedzserei számára.

Az előítélettel is felturbózott türelmetlenség napjaink fő betegsége. Azt hisszük, hogy a szabadjára engedett emóciók hatékonyak, a dühvel nyomatékosított „jogos felháborodásunk” erősíteni tudja az igazunkat (amiben esetleg magunk sem vagyunk egészen biztosak), és mindezekkel meg lehet nyerni másokat. Épp ellenkezőleg. A vitapartnert végighallgató, a válaszokat alaposan meggondoló türelmes érvelés lehet, hogy kevésbé hatásos, de annál hatékonyabb.

A helyes asszertivitás megértő ugyan, de nem elnéző: „Senki ne mondja, amikor kísértést szenved, hogy ’Isten kísért’, mert Istent nem lehet rosszra kísérteni és ő sem kísért senkit. Mindenki, aki kísértésbe esik, a saját kívánsága vezeti félre és csábítja a rosszra” (Jak 1,13-14). Miután itt csak a kifogás alanya volt, az Isten szót köznapi viszonyainkban nyugodtan behelyettesíthetjük a „korszellemre”, társadalmi – politikai – vállalati közegben pedig a „rendszerre”, a „körülményekre” vagy a „nyomásra”. Saját tévedéseinket, hibáinkat és bűneinket nem foghatjuk másra, főleg nem ilyen általános, név nélküli, homályosítva felmentő tényezőkre. A rossz támadhat ugyan kívülről, de a rossz cselekedet mindig belülről fakad. Az a vezető, aki lelkiismerete szerint a fölülről jövő döntést rossznak és hibásnak látja, de lojalitása miatt mégis végrehajtja és végrehajtatja, ha nem is követ el minden esetben súlyos bűnt, de nagyot vét az asszertivitás elve ellen, hiszen megalkuvó módon csakis a maga érdekeit és saját biztonságát nézi.

Asszertív magatartásunkban és megnyilatkozásainkban az őszinteség jelenti talán a legfontosabb elemet. Erre természetesen hitbeli példát hoz az apostol, de olyan plasztikusan, hogy azonnal felismerjük, érvényes ez minden értékkövetőnek mondott tevékenységben:

Cselekedjetek az ige szerint, s ne csak hallgassátok, önmagatokat ámítva. Mert ha valaki csak hallgatja az igét és nem cselekszi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a saját arcát a tükörben szemléli; ha megnézte magát és elment, rögtön elfelejti, hogy milyen volt….Ha pedig valaki vallásosnak tartja magát, de nem fékezi a nyelvét, hanem megcsalja szívét, annak hiába való a vallásossága” (Jak 1,2-26).

A kétszínűség szintén korunk nagy betegsége. Mind a politikában, mind az üzleti életben. Mást hirdetünk, és mást teszünk. Hangosan kirakjuk a média-ablakba a kétszáz oldalasra varázsolt, a Tízparancsolatot is visszamondó gyönyörű szép etikai kódexünket, aztán csendben minden nap megsértjük. Mert a profit meg főleg a magunk jussa igen nagy kísértés.

A kétszínűség, a hipokrízis másfelől korunk megszokott mindennapi vádja is. Lessük a másikat, vajon őszinte-e. Aztán alkalomadtán lecsapunk rá, kezünkben a betüzesített bélyeggel hadonászva. Az igazán asszertív ember mindenekelőtt saját magában próbálja a kétszínűséget lekontrollálni és kiirtani. Ugyanis a magunk lelkébe tévedésmentesen beleláthatunk. A másik emberébe már kevésbé.

Az alaptalan gyanú alaptalan vádaskodásba torkollhat. Nagyon jól tudja ezt Jakab. „Ne rágalmazzátok egymást, testvéreim” (Jak 4,11) – figyelmeztet ezért a levélben, hiszen aki elítéli vagy megrágalmazza testvérét, az valójában az isteni törvényt ítéli el és azt rágalmazza. Ha az első két idézet lényegét – a másik meghallgatását és az őszinteséget – összekötjük, fontos azt is észrevenni, hogy az emberi gyarlóság, a rosszakarat, a hátsó gondolat, a bűn képes visszaélni az asszertivitás és a nyitottság látszatával is. Meghallgatlak, tárd ki csak magad egészen, legalább lesz mibe kapaszkodnom érveléseimben, hisz megtalálom benned a támadási felületet. Ezt a magatartást persze nem csak az interperszonális kapcsolatokban, hanem szélesebb kontextusban is tetten érhetjük. Megismerem, áttanulmányozom ezt vagy azt a tanulmányt, nézetet, elvet, de már előre tudom, hogy támadni fogom. Prekoncepcióval beleolvasok az ilyen vagy olyan izmusba, de csak azért, hogy hitelesebben kritizáljam. Elvégzem a teológiát, de csakis azért, hogy alaposabban felkészülve, zsigerhajtott lendkerékkel támadjam a másik vallást. Ebben a metódusban kevesebb az asszertivitás, és több a nemtelen praktika. A „kiábrándultságból” eredő hátat fordítás, amit ilyenkor általában emlegetni szoktak, általában csak hazug álca. Az emberi szabad akaratot jól ismerő valódi asszertivitás egyébként se ismeri a kiábrándultságot, inkább csak a tévedések belátását és a megújulást.

A Jakab levél leginkább talán a hit és a tett viszonyáról „híresült el”: „Mit használ testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy hite van, de tettei nincsenek?” (Jak 3.14) – írja, majd hozza a konkrét példákat is. Korabeli példák – mai érvénnyel és aktualitással. A vezetőknek különösen fontos intés: ha tetteinkben nem tükröződik, amit a munkatársainknak hirdetünk, akkor önző, kétszínű, hazug és hiteltelen emberekké válhatunk. A hit a tettekben nyilvánul meg igazán. A hit fontossága kapcsán azonban hadd tegyek egy rövid gondolati kitérőt, és hadd osszam meg egy dilemmámat. A „keresztény szemléletű menedzsment” témájában sok írás és sok könyv látott már napvilágot. Helen J. Alford és Michael J. Naughton könyvét nálunk is többször kiadták, magam is alaposan áttanulmányoztam. A bibliai alapokra, a keresztény tanításra építő, gazdag szakirodalmat felhasználó, elemző, modellező, összegző és értékelő mű mindenképpen hasznos olvasmány és útmutató. A címe azonban mindig szöget üt a fejemben:„Menedzsment, ha számít a hit”. Mert mi van a „másik” oldalon? Mi történik akkor és ott, ha és ahol egyáltalán nem számít a hit? A dilemmát persze egy bibliai gondolattal mindig rövidre lehet zárni: legyünk mi a só és a kovász! De globalizált szervezeti és módszertani viszonyok között ez nem könnyű feladat.

A válság óta néhány neves szakember (például Róna Péter a Magyar Nemzet 2011. október elsejei számában megjelent „Hiányok és erények”c. tanulmányában) nálunk is erősen szorgalmazza az eredeti értékek és erények (benne a sarkalatos erények) visszatérítését a gazdaságba. A gazdaságetika, a társadalmi szolidaritás továbbá az általános bizalom erősítése nélkül, a szellemi, lelki, spirituális tényezők további elhanyagolása mellett nehezen fog menni a valamikori kilábalás vagy a hőn áhított valamiféle új pályára állítás – állítják egyre többen. Jómagam ennél erősebben szoktam fogalmazni: a szabad piacgazdaság rendszere (logikusan az őt létrehozó keresztény) spiritualitás nélkül valószínűleg halálra van ítélve! (Éppen ezért egyáltalán nem csodálkozom, hogy a világgazdaság motorja: a kommunista – kapitalista – pragmatista Kína – a korábbi merev tiltás után – újabban élénken érdeklődik a keresztény vallás tanításai iránt.)

De olvassuk tovább: „Ne akarjatok sokan tanítók lenni, testvéreim, hiszen tudjátok, hogy így súlyosabb ítéletet veszünk magunkra” (Jak 3,1). Zseniális meglátásra épülő figyelmeztetés! Még a magamfajta vezetőképző tréner is megretten egy kicsit, és a Jakab által említett rizikótól libabőrös lesz a háta: Honnét is ez a fene nagy bátorságom? Mit is szoktam én oktatni a tréningjeimen?

Bizony napjaikban is sokan akarnak/akarunk tanítók lenni! Az „ész osztása” a legtöbb embernél belső kényszer. Egy politikai vagy gazdasági vezető pedig különösen testhez állónak érzi az apostol vagy prédikátor szerepét, igaz, gyakran rá is testálják. De egyáltalán nem biztos, hogy megfelelő módon érzi is az ítélet súlyát. A tanító asszertivitás nem azt jelenti, hogy kiéljük oktatási vágyainkat. Az ismeretátadáshoz, a tudásmegosztáshoz időnként talán hasznos a „katedra”, de érveléshez és meggyőzéshez már inkább hátrány. Ez utóbbiakhoz bizony gyakran asztal körüli kisközösséget kell szervezni, néha személyre szabott levelet kell megfogalmazni, vagy fáradságos utakat kell megtenni úgy, ahogy azt az apostolok tették.

Versenykorszakban élünk. A páli levelekben több ízben is tanácsokat kapunk arra, hogy munkánkban, hivatásunkban hogyan lehetünk győztesek. Jakab jó szemű filozófiája és kifinomult lelkiségű asszertivitása viszont emlékeztet bennünket a veszélyekre is. Valójában a versenyt is a kívánságok mozgatják, és ezért a verseny az egységet is bomlasztani tudja: „Honnan a háborúség és civakodás köztetek? Nemde bensőtökből, a kívánságaitokból, amelyek tagjaitokból háborognak? Csak kívántok és nem kaptok semmit, öldököltök és versengtek, s nem szereztek semmit. Civakodtok és tusakodtok, és nincs semmitek – azért mert nem kértek” (Jak 4,1-2).

Érvényesek ezek a szavak lelkiekre és anyagiakra egyaránt. A szabadpiaci verseny – éppen az ember szabadságra teremtettsége miatt – valószínűleg a leghatékonyabb mód a javak előállítására. De a verseny nem lehet öncélú és nem lehet korlátlan. A folyamatos versenyszellem varázsában egy idő után kiüresedhet az ember, mert rájön, hogy mindent nem lehet ügyességgel, erővel, gyorsasággal megszerezni. Aki állandóan felemelt fejjel, sikerre éhesen mindig csak küzdeni, harcolni, önerőből elérni akar, és alázatosan kérni soha nem tud, az egyszer rájön, hogy valójában nem kapott semmit az élettől. Aki fölényes magabiztosságában élete során megspórolja a sok kis segítséget, az lehet, hogy valamikor rászorulhat majd az egyetlen nagy segítségre.

A túlzott önbizalom veszélyére igencsak testhez és témához illő példával figyelmeztet: „Rajta hát, akik így szóltok: ’Ma vagy holnap elmegyünk ebbe és ebbe a városba, s ott töltünk egy esztendőt, kereskedünk és nyerészkedünk’ – pedig azt sem tudjátok, mi lesz veletek holnap” (Jak 4,13-14).

Az asszertív gondolkodásmód nem tudja teljes mértékben elfogadni az „aki mer, az nyer” elvet. A tervezést és a bátorságot persze nem lehet sehol sem megspórolni, de aki lelkiekben soha nem számol a kudarccal, az előbb-utóbb sorscsapásként fogja megélni az életét. A jakabi „Ha az Úr akarja, és ha élünk, ezt vagy azt fogjuk tenni” (Jak 4,15) – hasonlóan a zsidó vallás B’ezrat Hashem (בעזרת השם) vagy az iszlám Insallah ( إن شاء الله) kifejezésekhez, ill. rövid fohászokhoz – arra int bennünket, hogy földi sikereinkhez a reményt odafentről is táplálni szükséges.

Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellensége az Istennek? Aki tehát ennek a világnak barátja akar lenni, ellenségévé lesz Istennek” (Jak 4,4-5). Nehezen tud mit kezdeni e mondatokkal egy vezető (és nem csak egy vezető), ha a kontextusból kiragadva olvassa őket. Pregnánsan, sőt, zavaróan erősen jelzik Jakab felhívását az „evilágtól” való elfordulásra. Pedig csak vissza kell őket helyezni a levél teljes szellemi keretébe. Az akkori (és persze a mostani) világ bűneiről, és a (mindenkori) korszellemben meglévő bűnös gondolatokról beszél. Ne sodorjon magával bennünket a korszenny áradata. A világgal való barátkozás a hibákkal, tévedésekkel és bűnnel való kapcsolatokra utal. Azoktól kell elfordulni. Hiszen a megújulás állandó követelménye is ezt jelenti. Mindenütt és minden értelemben. Testben, lélekben, életvitelben, vállalati stratégiában és a másokhoz való viszonyunkban. A levél gazdagságellenessége sem öncélú. A figyelmeztetés nekünk, mai embereknek így szól: tedd a dolgodat, gazdálkodj a talentumokkal, de a főcsapás iránya nem lehet csak az anyagi meggazdagodás, mert lelkünk ennél többre hivatott, ezért gondolati váltásra és súlypontáthelyezésre lehet szükség. Valójában egyaránt érvényes ez egy rokkantnyugdíjas meg egy vállalatbirodalom tulajdonoselnöke esetében is. Csak a gazdagoknak általában mindig nehezebben szokott menni. Mert a súlypontok áthelyezésében, főleg a szolidaritás, a közjó és igazságosság erősítésében nekik sokkal több feladatuk lenne.

A bibliai levelek kivétel nélkül szépen zárnak. Jakabé is. Embertársaink iránti felelősségünkről beszél, részben visszautalva az ószövetségi Példabeszédekre: „Testvéreim! Ha valaki közületek eltéved az igazságtól és valaki megtéríti őt, tudja meg, hogy aki a bűnöst visszatéríti téves útjáról, megmenti annak lelkét a haláltól, és betakarja bűneinek sokaságát (Jak 5,19-20). Nem kommentálnám. Valószínű, még az is érti e nemes feladatot, aki „bűnös testvérében” könnyed kényelemből és/vagy a rendszer parancsa alapján csak egy válásra vagy felmondásra ítélt humán erőforrást lát. Ám aki elfelejtkezik a másik lelkéről, az elfelejtkezik a magáéról is.

Elöljáróban említettem, hogy az asszertivitás definíciója nem egységes. Az a lényeg, hogy ennek ellenére az ember, főleg egy vezető tudja és érezze, mit is jelent az életben. A gyakorlati értelmezése legyen minél egységesebb. A megfogalmazás pedig akár egyénileg is alakítható és fejleszthető, és talán éppen ez a szép benne. Az asszertivitás mint személyzetpolitikai elvárás természetesen vállalati érdek is, de a mozgató rugója már nem lehet csak az. A mai korszerű vállalatirányításban és minőségirányításban szinte varázsszóként emlegetik az ún. „kiválóságot” (Business Excellence), benne a tökéletesebb módszerek állhatatos keresését. Tökéletesítsük hát az asszertivitás fogalmát is! Én magam – a páli és a katolikus leveleket, főleg a Jakab levelet áttanulmányozva – szívesen kiegészíteném a korábbi definíciókosarat még két fontos lelki tényezővel: az önodaadással és az önátadással. És végső soron a szeretettel is. Mert szeretet nélkül valójában nincs igazi asszertivitás és igazi vezetés sem.

HEGEDŰS ZOLTÁN

1Közgazdász. Vezetőképző tréner. Közel húsz évig dolgozott neves multinacionális vállalatok (British Petrol, Aral) vezetésében és felső vezetésében. Az „Amit a multitól érdemes megtanulni és amit nem” c. művét 2009-ben adta ki a HVG Könyvek kiadó. „A menedzser Bibliája” című könyve 2010-ben jelent meg a Kairosz Kiadónál.

 

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.