egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

A neves francia filozófus 1995 nyarán – nyolcvankét évesen – nyitott egy dossziét, amelyre ezt írta: „Egészen a halálig. A gyászról és a vidámságról. P.R.”. A mappába feljegyzéseket és leveleket tett, majd súlyosan beteg felesége mellett, „mintegy szolidaritást vállalva” (120) vele, neki is látott a halálról szóló elmélkedés megírásához. A lelki teher elviseléséhez azonban kifelé, előadásokba, utazásokba, határidőkre vállalt munkákba menekült, az elmélkedést pedig félretette, így a teljes és végleges változat sohasem készült el. Nyolc évvel később írta a kötetben szintén megjelent és különböző témákkal foglalkozó töredékeket. A könyv Bende József remek fordítása és Schmal Dániel kiváló lektori munkája ellenére nagyon nehéz, talán csak szakembereknek való olvasmány. Alább csak a fő rész néhány gondolatát emelem ki.

Ricœur halállal kapcsolatos elmélkedései mindenekelőtt arra irányulnak, hogy megszabadítsa gondolkodását az emberi elképzelésektől, amelyek inkább elrejtik a dolog lényegét, mint föltárnák azt. Már az a kérdés is, hogy vajon léteznek-e, és ha igen, hol, a halottak, torzít, mert mögötte is emberi elképzelés rejlik. Ahhoz, hogy lényegileg foglalkozhasson a hallállal, el kell gyászolni ezeket az elképzeléseket. „A képzelet e művével és műve ellen hadakozom”, írja (33). Egy másik gondolatkörben úgy tekint a halálra, mint történésre. Ebben a folyamatban a haldoklót általában nem az foglalkoztatja, „hogy mi van a halál után, hanem a még önmagát állító élet legmélyebb erőforrásainak mozgósítása” (37). Ricœur ebben „belső kegyelmet”, a „Lényeg” felbukkanását látja, amely kétségkívül egy, mégpedig a felekezeti korlátokon túli „közös vallási elem” (38). Aki ezt látja meg az agonizálóban, az nem a jövendő halottra tekint, hanem az élő emberre, akinek részvétre van szüksége. A részvét pedig „nem együtt-jajgatás”, hanem „együtt-küzdés”, kísérés „egészen a halálig” (40-41).

Ahogy a filozófus a halállal kapcsolatos elképzelésektől igyekszik megszabadulni, ugyanúgy a halál utániaktól is. Ez egyrészt „tökéletes elszakadás”-t jelent az önmagunkhoz való kötődéstől, beleérte azt is, amit arról gondolunk, hogy mi lesz velünk a halálunk után, hiszen „a halál valóban az élet vége” (67). Etikai értelemben ez a következőt jelenti: „az élet iránti szeretet átvitele a másikra. Szeretni a másikat, aki engem túlél”. Ezáltal lesz az elszakadás „nem pusztán veszteség, hanem nyerség is: felszabadulás a lényeg számára” (68). A halálon túli lét másrészt bizalmat jelent Isten gondoskodásában, de ez sem a hagyományos vallási, hanem abszolút, minden elképzelést föladó értelemben. Ricœur egészen drasztikusan a halálon túlra is értelmezi Jézus szavait: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti, megmenti azt az életre” (Lk 17,33). Számára csak a kegyelem elfogadható: „A bizalom a kegyelemben. Semmi nem jár nekem. Semmit nem várok önmagam számára; semmit nem kérek; lemondtam – próbálok lemondani! – a követelésről, a követelőzésről. Azt mondom: Isten azzá teszel, amivé akarsz. Talán semmivé. Elfogadom, hogy többé nem leszek”.

Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2011, 128 o.

WILDMANN JÁNOS

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.