egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Hit éve. Sokat töprengtem azon, hogyan is lehetne megfogalmazni, mi az, amit adott számomra. Hiszen a kegyelmek eléggé megfoghatatlanok. De mégis, ha beszélni akarunk róla, ezt leginkább az élmények útján tehetjük meg. Legelőször a Nagymarosi Ifjúsági Találkozón hallottam, hogy Hit éve lesz...

Először nem is értettem, mit akarnak ezzel üzenni, de az előadások, beszélgetések magvai később lassan kicsíráztak, s aztán az év folyamán lassan kikristályosodott ennek az értelme is. S annyira jó volt látni hazatérve, amikor pár nappal később a veszprémi várban sétáltam, s a püspöki palotával szemben egy nagy molinó hirdette: „Annus fidei - A Hit éve 2012–2013”. Oly jó volt látni... Hogy igen, ez valóban fontos számunkra, s hogy merjük felvállalni! Oly jó volt látni később is jártamban-keltemben azt a hajót... Az Egyház hajóját, amint a viharos tengeren is szilárdan tartja az irányt! Akkor is, mikor valami kis emberi gyarlóság miatt az Egyházra minden rosszat kiabálnak. Akkor is, mikor új pápa kerül Szent Péter székébe, mindig szilárdan ugyanazt az utat mutatja: a Hit útját. Hiszen ezen alapszik minden. Ezért olyan fontos, hogy állhatatosak maradjunk, ezért olyan fontos foglalkozni vele. Újból és újból megerősíteni magunkban. És valahányszor csak a Várban jártam, mindig erre figyelmeztetett a plakát: csak előre, bátran, és állhatatosan!

Nagy Márton

***

A Hit évében lehetőségem nyílt több olyan előadáson is részt vennem, amelyek a hitünkről szóltak. Ezeken az előadásokon rádöbbentem arra, milyen kevesen is vannak, akik mernek tanúságot tenni hitükről, mennyire kevesen merik megvallani a hitüket, pedig ez az egyetlen dolog, amivel teljes életet élhetünk. Amikor ezek a gondolatok felmerültek bennem, szívem szerint mindenkinek átadtam volna Krisztus szeretetét. Azt szerettem volna, hogy mindenki átélhesse, megtapasztalja az Ő jelenlétét az életében, megérezzék a Jóistennek azt a közelséget, amit én érzek azóta, amióta igazán hívő lettem. Ez a lelkesedés azonban nem tartott ki égész évben. Amikor nehézségeim voltak, nem tudtam még annyira sem átadni másoknak a hitem, mint addig. Úgy gondolom, hogy a Hit évének az is volt egy nagyon fontos szerepe, hogy nap mint nap emlékeztessen bennünket saját hitünkre. Visszagondoljunk életüknek azokra a mozzanataira, amikor teljesen biztosak voltunk abban, hogy miben is hiszünk, mi a mi hitünk alapja, mi is a mi igazi szerepünk a világban. Járjon át minket újra és újra az a Jóisten közeli érzés! Szülessen meg bennünk újra a tanúságtevés vágya, és próbáljuk meg hitünket szívből átadni embertársainknak!

Rujp Veronika

***

A Hit éve számunkra még a régi lakásunkban kezdődött, és abban a reményben, hogy az új otthon iránti vágyunk hamarosan beteljesül. Sikerült elköltöznünk, és egy befogadó közösségre találtunk az új helyen.

Hitünk nagyon megingott, mikor elvesztettük egy szerettünket, de az új közösségben sikerült Isten elé vinnünk a fájdalmunkat, és a sebek lassan, de gyógyulnak.

Az volt a tapasztalatunk, hogy ez az év segített abban, hogy a hit ajándékát ne egy valamikor régen megkapott, és azóta a polcon porosodó dísztárgynak tekintsük, hanem az Istennel való élő kapcsolat eszközének.

Folyamatos megtérésre van szükségünk, és ebben a legtöbbet az Istennek szentelt idő segít. Legközelebb az imádság évét kellene megrendezni, hogy újra felfedezzük, milyen gazdag tárháza van az Istennel való kommunikációnknak, ahol Ő csendben és türelmesen vár minket.

Bognár Eszter és László

***

Mint amikor valaki egy rég elfeledett ajándékot talál. Leporolgatja, nézegeti, szemléli. Valamikor sokat ért neki, és nagyon hálás volt érte, de egy idő óta elfeledkezett róla. Régi, kedves emlékek idéződnek fel benne, amik már nem jönnek vissza, nem is jöhetnek, de egy új remény is csillogni kezd: ez az ajándék, habár régi, mégis új, mégpedig itt és most. Ki kell bontanom...

Nagy Dávid

***

A mai rohanó világban, amikor nem csak a nagyvilágban, de az egyházon belül is sok problémával találkozunk, amely elsősorban az emberi gyarlóság következménye, bizony fontos felhívni az Istenbe – nem emberbe – vetett hitre a figyelmet. Ebbe a hitbe – amely Isten szeretetére a válasz – kell mindig is kapaszkodnunk, s vezetni a saját és a ránk bízottak életét, legyen az a saját családunk, vagy a körülöttünk elő emberek csoportja.

Nekem, kisgyermekes anyának bizony kevés, de mégis intenzív hittapasztalatom volt. Lent voltunk mi is Pécsett, a HungaRio-találkozón. Apáék, az Imperfectummal a péntek esti kiengesztelődés estéjén zenéltek, a Nyolc Boldogság közösséggel közösen szolgálták a szentségimádás hátterét. Mi a kislányommal, Orsival ketten a színpad mellett álltunk végig. Amikor Hadházi Robi atya behozta az Oltáriszentséget, akkor mutattam is Orsinak, hogy „nézd Orsi, ott hozza be Robi atya Jézust”.

Aztán jöttek az imádságok, énekek, Orsi énekelt is, rohangált is, de annyira nem láttam rajta, hogy felfogta volna, hogy pontosan mi is történik. A szentségimádás végén szentségi áldás volt, majd Robi atya ünnepélyesen visszaindult az Oltáriszentséggel a dómba. Ekkor, mint a semmiből, Orsi mellettem megszólalt: „Szia Jézus, pápá!” Teljesen ledöbbentett a két és – lassan fél – éves lányom gyermeki, őszinte hite és tudata.

A találkozó során – és utána is – Orsi nem egyszer rángat be maga engem egy-egy templomba, vagy ha elmegyünk egy templom előtt, hangosan köszön Jézusnak. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy bizony, valljuk meg hitünknek az egész világnak! Hisz a lányom is ezt teszi.

Nagy Lajosné

***

A megelőző évek tehetetlen várakozása után, a Hit évében türelemmel tudtam várni a rám váró jó dolgokra. Az így felszabaduló időmet és energiámat igyekeztem hasznosítani. Ráhagyatkoztam a gondviselésre, és azt tapasztaltam (és tapasztalom), hogy egyre inkább a helyemre kerülök. Elkezdtem hinni magamban, így már könnyebben meg tudok birkózni a feladataimmal. A pozitív élményeimről beszámolok a környezetemnek; az emberek pedig maguk is elhiszik, hogy van célja az életünknek. A nyitottság megerősítette korábbi kapcsolataimat, és új ismeretségeket is hozott. A sok találkozás folyamán megtapasztaltam, hogy mennyire különbözöm más emberektől, és mégis bizonyos dolgokban mennyire hasonlítok hozzájuk. Olyan tulajdonságokat fedeztem fel másokban, amelyek engem is megerősítettek, elhatározásra, változtatásra ösztönöztek.

Csapó Gábor

***

Zarándoklaton kaptuk azt a feladatot, hogy írjuk föl a számunkra legfontosabb tíz értéket kis cetlikre. Elég gondolkodási időt kaptunk, s így összeállt a listám. Ezek a kis papírok nekem szóltak, de egy barátommal a kirándulás közben megmutattuk egymásnak a sajátjainkat. Sok egyezett, pár nem váltott ki belőlem semmi érzelmet, valamit pedig én felejtettem el: a hit hiányzott az értékeim közül. Elszégyelltem magam. De így utólag talán pont ez hívta föl a figyelmemet erre az igenis lényeges, fontos, értékes dologra.

A zarándoklat többi napján jobban figyeltem arra, hogy a hit jobban a napjaim része legyen. Hitelesebb legyek és imádság közben higgyem, amit mondok, jobban figyeljek. Tudatosan hittem.

Az utolsó napokban került sor arra a feladatra, hogy írjuk meg a saját „Hiszekegyünket”. Mindig megcsináltam, amit mondtak, de mikor jobban elgondolkoztam a feladaton, tudatosult bennem, hogy mit is gondolok, és megkérdeztem magamtól, hogy vajon jól gondolom-e így... Sok időt kaptunk, erdőben ültünk egymástól 5-10 méter távolságban: hangulatos volt, s akkor nem lehetett nem hinni. Igyekeztem a legjobbat írni, ami a legjobban visszatükrözi azt, ami bennem van, s ebben sokat segített, hogy az előző napokban már elmélkedtem ezen. Végül az eredmény nagyon megható volt, mikor mindenki mondta a szentmisén a saját „Hiszekegyét”. S ahogy a sajátomat mondtam, tudtam, hogy ez most igenis a legértékesebb dolgok között van számomra.

Azt hiszem, nekem az a pár nap volt a Hit éve.

ABAI ANNA

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.