egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent a Egyházfórum 2014/2-3. számban 

Elhangzott 2014. október 14-én a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Jogtudományi Intézetének Közpolitikák és jogi környezetük. Egyházpolitika című rendezvényén. Szerkesztett változat. 

 

A JELENLEGI HELYZET

A jelenleg érvényes egyházpolitikai irányelveket Balog Zoltán és Semjén Zsolt fogalmazta meg az Egyházakra vonatkozó hatályos jogszabályok gyűjteménye 2002 kötethez írt, A magyar modell címet viselő bevezetőjükben, amely a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma Egyházi Kapcsolatok Főosztálya kiadásában jelent meg. Ez a mindössze kétoldalas írás formálisan nem kérdőjelezi meg ugyan az állam és egyház elválasztásának, valamint az állam világnézeti semlegességének elvét, de a gyakorlatban számos lehetőséget biztosít az államnak az egyházak befolyásolására. A több tucatnyi régi és új finanszírozási forma, valamint az elosztási kulcsok megváltoztatása az egyes egyházakat különbözőképpen érintette. A szerzőpáros az ún. „történelmi egyházak”-at kívánta előnyben részesíteni, másokat pedig háttérbe szorítani, de ennek egyik fontos eszközét, az egyházalapítások szigorítását, a parlamenti kétharmados többség hiányában 1998 és 2002 között nem sikerült megteremteni.

Ezt a hiányt volt hivatott pótolni a 2011 nyarán elfogadott törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény (a továbbiakban: Egyhtv), amelyet az Alkotmánybíróság még ugyanazon év karácsonya előtt közjogi érvénytelenség miatt megsemmisített, illetve ezt megelőzendő a Parlament jogtechnikai megfontolásokra hivatkozva visszavont. Néhány nappal később az Országgyűlés lényegében változatlan tartalommal újra elfogadta azt. Az Egyhtv 27 magyarországi egyházat, vallásfelekezetet és vallási közösséget ismert el, de több százat megfosztott egyházi státuszától. Ez utóbbiak egy része alkotmányossági panasszal élt. Az Alkotmánybíróság részben helyt adott indítványuknak, ezért visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a törvény több rendelkezését. A legfontosabb kifogásolt rendelkezések az alábbiak voltak: az egyházként történő elismerés iránti kérvény elutasításának vonatkozásában a törvény nem ír elő indokolási kötelezettséget, és nem teszi lehetővé a jogorvoslatot, az egyházi státus megítéléséről pedig a Parlament (természetesen politikai alapon) dönt. Az Országgyűlés csupán néhány apróbb módosítást hajtott végre a törvényen, saját vitatott jogkörét az egyházzá nyilvánítással kapcsolatban viszont beemelte az Alaptörvénybe, kizárva ezzel az Alkotmánybíróság újabb vizsgálatának lehetőségét. Szigorított viszont az elismert, illetve bevett egyházzá nyilvánítás feltételein, amennyiben csak az újonnan kérelmezőtől követeli meg, hogy Magyarország lakosságának 0,1 százalékát (kb. tízezer fő) elérő taglétszámmal rendelkezzék (előzőleg ezer fő volt a követelmény).

Több kisegyház az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult, amely 2014 áprilisában döntött a beadványról. A testület megállapította, hogy a magyar Egyhtv sérti a vallásszabadságot, amennyiben diszkriminatív a kisegyházakkal szemben, és sérti a tulajdonhoz való jogukat. A bírák kifogásolták, hogy a Parlament dönt a bevett egyházzá nyilvánításról, ami ellentmond az állam és egyház elválasztásának elvével, nehezményezték továbbá, hogy elutasító döntés esetén a törvény nem biztosít fellebbezési lehetőségét, ami sérti a jogorvoslat lehetőségét. Az EJEB elismerte ugyanakkor, hogy jogos a magyar törvényhozás törekvése az egyházi státusszal való visszaélés kiszűrésére, de erre más eszközök alkalmasabbak lettek volna. Tekintettel arra, hogy az Országgyűlés az egyházjogi szabályozás egyik kifogásolt elemét, a Parlament általi elismerést, az Alaptörvényben rögzítette, kijelenthető, hogy ezen a ponton az Alaptörvény is ellentétes Emberi Jogok Európai Egyezményével. A magyar kormány fellebbezett, amit strasbourgi bíróság elutasított, ezzel határozata 2014 szeptemberében jogerőre emelkedett.

Az Egyhtv megalkotása, többszöri módosítása, a jogi kifogások és határozatok sorozatos figyelmen kívül hagyása az elmúlt évek során egyértelművé tette, hogy a kormányzati egyházpolitika meghatározóinak elsődleges célja nem a megfelelő jogi szabályozás megteremtése volt, hanem annak az ideológiának az érvényre juttatása, amely a bevezetőben említett, A magyar modell programiratban kifejezésre jutott. Normálisnak tekinthető politikai és jogi feltételek mellett a bíróságok jogerős döntését senki sem vonja kétségbe, azt még a kormánynak is végre kell hajtania, a törvényhozásnak pedig meg kell szüntetnie az Alaptörvény-, illetve a nemzetköziegyezmény-ellenességet. Ezt mind a mai napig sem a kormány, sem az Országgyűlés nem tette meg, ami destruktív hatással van a polgárok jogkövető magatartására is, nem is beszélve a törvényhozó és végrehajtó hatalom külföldi megítéléséről. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának 2014 szeptemberében kiadott közleménye csak súlyosbított a helyzeten. Az EJEB döntését ugyanis egyrészt „egyes nemzetközi érdekcsoportok Magyarországgal szembeni támadássorozatá”-ba illesztette, másrészt pedig azt állította, hogy a vallási szervezetek „használhatják az egyház elnevezést, jogosultak a személyi jövedelemadó 1 százalékának fogadására, jogosultak az általuk folytatott közfeladat-ellátó tevékenység után költségvetési támogatásra, külön működési támogatást biztosít számukra a költségvetési törvény”. Valójában mindez korlátozás nélkül csak az ún. bevett egyházakra igaz, a többiekre nem, vagyis fönnáll az EJEB által kifogásolt diszkrimináció. Az ország politikai vezetésén túl tekintélyvesztést szenvedtek el azok a bevett egyházak is, amelyek nem emeltek szót a státuszuktól megfosztott, de bizonyítottan vallási tevékenységet folytató egyházak érdekében, sőt a helyzet haszonélvezőivé váltak.

 

A KIÚTKERESÉS

A lehetséges forgatókönyvek közül az egyik szélsőséget az jelentené, ha az illetékesek továbbra is ideológiai, dogmatikus alapon közelítenének az egyházpolitikai szabályozáshoz, és újabb trükkökkel próbálnák meg érvényesíteni eddigi elképzeléseiket. Ez azonban nem jelentene kiutat a jelenlegi helyzetből, sőt újabb, a magyar állammal szembeni eljárásokhoz vezetne bel- és külföldön egyaránt, ezért egyértelműen elvetendő stratégia. A variációk másik végén a jelenlegi Egyhtv hatályon kívül helyezése és az 1990. évi IV. törvényhez vagy ennek egy módosított változatához való visszatérés lehetne. Egy ilyen döntés azonban   az egyházpolitikai szabályozás teljes kudarcának beismerését és a vele járó belpolitikai tekintélyvesztést jelentené, amit a kormánypártok aligha vállalnak fel. A várható és egyben kívánatos kiút valahol a két extremitás között helyezkedik el, és gyakorlatilag egy új egyházügyi törvény megalkotását jelenti, bár ez formálisan megoldható a jelenlegi Egyhtv újabb, de most már lényegi pontokon történő módosításával is. Akár új törvény születik, akár a jelenlegit módosítják, megkerülhetetlennek tűnik számomra a következő szempontok érvényesítése.

  1. A vallási tevékenység definíciójának megváltoztatása vagy törlése. Az Egyhtv szakasz (3) így szól: „A vallási tevékenység olyan világnézethez kapcsolódó tevékenység, amely természetfelettire irányul, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére irányulnak, valamint sajátos magatartáskövetelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja.” Ez az értelmezés meglehetősen szűk, önkényes és politikailag motivált, mert kizárólag valamilyen tanrendszer alapján minősít valamit vallásnak, és nem veszi figyelembe az egyes közösségek önértelmezését, amelyben például a vallási meggyőződésből eredő gyakorlat (szeretetszolgálat, gyógyítás stb.) nagyobb szerepet is kaphat, mint a teológiai tanítás. A jogalkotónak nem lehet feladata a vallás vagy vallási tevékenység definíciójának megfogalmazása, ennek körülírását legfeljebb szakemberekre bízhatja.
  2. Az egyházként való elismerés feltételeinek ésszerűnek és diszkriminációmentesnek kell lenniük.
  • Törlendő az Egyhtv mindazon rendelkezése, amelyek az egyházként történő elismerés auktorának valamilyen formában az Országgyűlést jelölik Értelemszerűen más politikai testülettől sem függhet egy vallási szervezet egyházként történő elismerése. Az egyházzá nyilvánítás kritériumrendszerének megfogalmazását egy elfogulatlan szakmai testületre kell bízni. A bíróság (Fővárosi Törvényszék) a kérelmező vallási tevékenységet végző szervezet esetén a feltételek vizsgálatára és ezek teljesülése esetén a nyilvántartásba vételre lehet jogosult. Ennek megtagadása esetén az érintett szervezetnek tényleges jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani.
  • Törlendő az Egyhtv-ből minden utalás, amely a vallási tevékenység fent említett szűk értelmezéséből következik (pl. hitvallás, rítus).
  • Törlendő az Egyhtv-ből az indokolatlanul megemelt taglétszámi feltétel (Magyarország lakosságának 0,1 százaléka). A bevett egyházi státuszt (bárhogy hívják is ezt a későbbiekben) visszakapó vagy újonnan kérvényező vallási szervezetekre ugyanazokat a feltételeket kell alkalmazni, mint a jelenlegiek esetén (pl. a megkövetelt taglétszám nem lehet több, mint a jelenleg elismert legkisebb egyház taglétszáma).
  • Nem jogi szükségszerűség, de teológusként az egyházak hitelének helyreállítása érdekében fontosnak tartom vagy a bevett egyházaknak járó privilégiumok megszüntetését, vagy ha ez vállalhatatlan, akkor a privilégiumok kiterjesztését a többi egyházra és a hasonló intézményeket működtető más fenntartókra A privilégiumok közé tartoznak azok a gazdasági jellegű tevékenységek is, amelyek a bevett egyházaknál nem, más tulajdonos esetén viszont gazdasági-vállalkozási tevékenységnek minősülnek, és ennek megfelelően adókötelesek (például a kamatnak, az osztaléknak, illetve az értékpapír hozamának elszámolása).

 

EGYHÁZFINANSZÍROZÁS

Bár az egyházak és intézményeik állami támogatásának szabályozása nem közvetlenül az Egyhtv-ben történik, az új törvény megalkotása során érdemes a finanszírozása alapelveit is átgondolni. Külön kell választani az egyházak által az államtól átvállalt közfeladatok finanszírozását és a hitéleti támogatást.

1. Közfeladatok állami finanszírozása

A bevezetőben említett, A magyar modell című programirat a finanszírozás tekintetében is különbséget tesz egyházi és alapítványi fenntartók között. Mivel ez utóbbiak „fogyasztói” igényeket elégítenek ki, az államnak esetükben „csak részfizetési kötelezettsége van” (3. oldal). Ez az indoklás azonban aligha helytálló, hiszen minden intézmény, így az egyházi intézmények is, egyfajta „fogyasztói” igényt elégítenek ki, ezért ezen az alapon nem szabad kettős mércét alkalmazni a finanszírozás kérdésében. Mindkét intézménytípusra ugyanazt a Balog–Semjén-i elvet kellene alkalmazni: ha egy fenntartó „közfeladatot vállal át, akkor ugyanannak a közfeladatnak ellátására fillérre ugyanazt a költségvetési támogatást kapja, mint a hasonló feladatot ellátó állami vagy önkormányzati intézmény” (3. oldal). A jelenlegi Egyhtv megfogalmazását kibővítve: Minden közfeladatot ellátó intézmény „tevékenysége után a hasonló tevékenységet folytató állami vagy helyi önkormányzati intézményekkel azonos mértékű támogatásra jogosult” (9. szakasz [1]).

2. A hitéleti támogatás

Az állami hitéleti támogatás alapja az adófizető polgárok személyi jövedelemadója 1 százalékának valamely egyház részére történő felajánlása és annak költségvetési kiegészítése, továbbá az ingatlanjáradék és annak kiegészítése. A különböző jogcímeken folyósítható támogatások alig átláthatók, elosztásuk pedig nélkülözi az objektív kritériumokat, ezért ez a rendszer az állami befolyásolás melegágya, ami kiszolgáltatott helyzetbe hozza az egyházakat. Másrészt az állami hitéleti támogatás felhasználásáról az egyházak gyakorlatilag senkinek nem tartoznak érdemi beszámolási kötelezettséggel, ha ezt mégis megteszik, annak valóságtartalma nem vagy alig ellenőrizhető. A hitéleti támogatás újraszabályozása ezért felettébb időszerű. Ennek során a következő célokat javaslom szem előtt tartani:

  • A sokrétű és átláthatatlan finanszírozási formák leegyszerűsítése a különböző tételek összefoglalása és/vagy az szja-fölajánlásba, illetve az ingatlanrekonstrukciós és beruházási támogatások esetén az ingatlanrendezés tételeibe való beépítés révén.
  • Az egyházak autonómiájának növelése a politikai befolyásolhatóság megszüntetése által.
  • Az adófölajánló polgárok felelősségének növelése. Jelenleg a tényleges felajánlásoktól függetlenül az egyházak az szja teljes 1 százalékát megkapják az állami kiegészítéssel, vagyis az adófizetők rendelkezése gyakorlatilag fölösleges, annak legfeljebb az egyházak közötti elosztási arányok szempontjából van jelentősége.
  • Egy jogszabályi automatizmus érvényesítése, amely az egyházak számára kiszámíthatóvá teszik a támogatásokat, ezáltal pedig előre tervezhetővé a költségvetésüket.

A fenti céloknak megfelelő, állami forrásból történő hitéleti támogatás szükségessé teszi a jelenlegi rendszer átalakítását. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül csupán négy lehetséges változatot nevezek meg, amelyek természetesen alapos egyházi egyeztetést igényelnének.

  • Az szja fölajánlható részének növelése 1-ről 2 vagy 3 százalékra a költségvetési kiegészítések párhuzamos megszüntetésével.
  • Az szja fölajánlható részének és a költségvetési kiegészítésnek a különválasztása (a költségvetési kiegészítés független lenne a felajánlásoktól (pl. fix 0,5 százalék).
  • Egyházi adó bevezetése egyháztagsági alapon. Ehhez az egyházaknak nyilvántartásba kellene venni tagjaikat, ami támogatottságuk tekintetében tiszta vizet önthetne a pohárba. Ha valaki nem kíván egy egyház tagja sem lenni, és/vagy nem szeretné egyiket sem támogatni, akkor erről nyilatkoznia kellene az egyháza felé vagy az adóbevallása során. Ez az elképzelés jelenleg hatályos törvényekbe ütközik (például az adatvédelmi törvénybe).
  • Szja-fölajánlás helyett fix (1 vagy több szja-százalékos) állami támogatás. Ez a változat kiiktatná ugyan az értelmetlenné vált 1 százalékos szja-fölajánlást, ezáltal csökkentené a hatóság adminisztrációs terheit, de új problémákhoz vezetne (az egyházak közötti elosztási kulcsok meghatározása, az adófizetők akaratának semmibe vétele, az egyházak teljes függése az államtól), ezért még a jelenleginél is rosszabb változat. Bevezetését nem javaslom, csupán elméleti lehetőségként vetettem

Bármerre mozdul is el a törvényhozás egy új egyházjogi törvénnyel, az egyházak hitelességének helyreállítása érdekében maguknak az egyházaknak kellene javaslatot tenniük olyan, kötelező érvényű ellenőrzőrendszer kialakítására, amely lehetővé tenné a bármely forrásból érkező pénzek felhasználásának nyomon követhetőségét és ezek hatékony ellenőrzését. Ezt az állam nemigen teheti meg helyettük, mert az az egyházak belső életébe való beavatkozásnak minősülhetne. Az egyházi transzparencia azonban jelentős mértékben növelhetné a polgárok bizalmát az egyházak iránt.

WILDMANN JÁNOS

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.