egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent a Egyházfórum 2014/2-3. számban

KEVE családi nap, Hotel Thermal Margitsziget, 2014. 06. 14. (A cikk az elhangzott előadás szerkesztett változata.)

A család mibenlétét, kialakulását, működését, a családos élet próbatételeit a magunk módján mindannyian megtapasztaljuk. Kérdéseinkre választ keresve, összefüggések felismerésére törekedve, kételyeink, bizonytalanságaink eloszlatásához könyvtárnyi szakirodalom kötetei között válogathatunk ízlésünk és világlátásunk szerint. Az alábbiakban következő gondolatmenet nem könnyíti meg a tájékozódást. Bevallott célja szerényebb: kevésbé megszokott nézőpontokat választva vesz szemügyre és kevésbé elcsépelt szóhasználattal tárgyal néhány olyan kérdést, amelyek krízisektől, katasztrófáktól viszonylag távoli, a közfelfogás által teljesnek és egészségesnek tartott családokban is figyelemre és latolgatásra érdemesek lehetnek.

Chesterton szerint a család kicsiny királysághoz hasonló; s mint a legtöbb kicsiny királyság, rendszerint olyan állapotban van, amely már az anarchiára emlékeztet. Sokak szerint ez a gondolat nem értelmetlen, és nem felháborító. Némi humorérzékkel elfogadhatjuk akkor is, ha egyébként nem osztjuk a család válságáról szóló közhiedelmet,[1] sőt az a tapasztalatunk, hogy talán éppen a családban élés teszi lehetővé más válságok elkerülését, vagy növeli a belőlük történő kilábalás esélyeit.

Gondok persze a család körül is vannak, ám ez nem kétségbeejtő tény – rosszullét azt is kerülgetheti, aki egyébként, többé-kevésbé, köszöni, jól van. Aggodalom nélkül lehet ezért örülni annak, hogy a családnak van napja, hete, éve, és kampányok foglalkoznak olyan kérdésekkel, amelyekkel a családok rendszeresen szembesülnek. Ilyeneket felvetni és ügyesen megválaszolni egyenesen üzlet, akár jó üzlet is lehet. Részben ennek köszönhető, hogy a szakirodalom szigorúan tudományos művei, irodalmi kulcsregények és művészfilmek, bulvárlapok heti rovatai és szappanoperák özöne vesz körül bennünket. Minden mást megelőzhet ezért az a kérdés: érdemes erre a témára, éppen akkor, amikor családunk körében lehetnénk, rászánni egy délelőttöt?

 

CAPTATIO BENEVOLENTIAE

Volt bennem bizonytalanságérzet, amikor elvállaltam a bevezető előadás megtartását. Ismereteim és tapasztalataim korlátai a családügyi kérdések körében nem bőségesek, szakértői kompetenciám végképp nincs. De hát más témákban is szoktam vállalkozni hasonló kalandra, miért éppen most ne tenném?

Bizonytalanságérzetem akkor kezdett gyorsan növekedni, amikor komolyan hozzáláttam a felkészüléshez. Elképedve vettem tudomásul, hogy a témakörre vonatkozó, könnyen elérhető és laikusok számára is emészthető olvasnivaló mennyisége feldolgozhatatlan[2] (még a mondanivalót befolyásoló, felhasznált forrásoknak is csak a töredékét listázza a cikk végén közölt irodalomjegyzék)[3]. Ha így áll a dolog, van-e szükség előadásra? Nem tisztességesebb-e előre eljuttatni az érdeklődőkhöz egy jól összeválogatott szöveggyűjteményt, a rendelkezésre álló időt pedig beszélgetésre fordítani? A kérdést válasz nélkül hagyva folytattam a munkát, mert beláttam, hogy a válogatás feladata sem, felelőssége sem kisebb, mint az előadásé, az előzetes felkészülés követelménye pedig a hallgatóság szempontjából tisztességtelenebb kényszer, mint az előadónak való kiszolgáltatottság.

A felkészülés kezdetétől lebilincselt a kérdések felvetésének és feldolgozásának sokfélesége. A tájékozódás lehetősége és szükségessége szinte naponta libikókázva, kételyként dolgozott bennem: lehet-e rendet vágni az emberi létezésnek ebben az esőerdei sűrűjében? Ma azt gondolom, hogy rendet nem, de ösvényeket igen, nem is egyet. Ami most következik, az ilyen ösvény: vállalkozás abban a reményben, hogy a vadon szépsége megéri a behatolást, a kijutás esélye a fáradságot, és a kaland vége egy óhajtott térélmény lehet.

A mértéktartó célkitűzés megkívánja néhány fogalom alkalomszerű (és nem feltétlenül közmegegyezéssel elfogadott) értelmezését, jó néhány fontos dologról pedig nem lesz szó. Az utóbbiak körébe tartozik a statisztikai adatok és trendek sok érdekessége, a családi élet történetének és kultúránként jelentősen különböző felfogásának áttekintése. Jeleztem már: a figyelem egészségesnek vélhető állapotokra irányul, ezért csak utalásszerűen vetődnek majd fel kudarcokkal, mulasztásokkal, katasztrófákkal összefüggő kérdések.

Az alkalomszerű fogalomértelmezések magyarázata személyes törekvés: a mondanivaló olyan megfogalmazása, amely a hallgatóság részéről nem tételez fel az érthetőség és befogadhatóság előfeltételeként személyesen megélt istenhitet, még kevésbé katolikus felekezeti elköteleződöttséget.[4] Olyan gondolatmenetre törekedtem, amely az emberi létezés spirituális dimenziója iránt kevésbé vagy egyáltalán nem fogékony észjárás számára is követhető. Ebből az igyekezetből hátrányok is származnak. Például sok olyan megállapítás fordul majd elő, amelyhez a biblikus tájékozottság azonnal hivatkozásokat tud rendelni, és triviálisnak (ha tetszik, bizonyítottnak) tekint.

Ezek jelzéséről lemondtam, és mindazok türelmes megértését kérem, akik ilyen ok miatt találják a fejtegetések egy részét körülményesnek. Mentségként gondolok arra, hogy a KEVE programjaiban szolgálatot vállalók gyakran élnek és dolgoznak olyan környezetben, ahol fontosabb a dialógust megalapozó gondolkodásmód, mint a közvetlen biblikus referenciákra támaszkodó álláspont kifejtése.

Az emiatt keletkező hiányérzetek, kételyek, ellenvetések legalább annyira érdekesek lehetnek, mint maga a mondanivaló. Megbeszélésükre, mivel nem tanösvényen fogunk haladni, csak a kaland végén lesz lehetőség – addig kérnem kell a mondanivaló befogadásához nélkülözhetetlen türelmet és bizalmat.

 

AZ EMBERPÁR-ENTITÁS

A párkapcsolatra vonatkozó bibliai – a közbeszédben istenhittől függetlenül, kulturális hagyományként élő – felfogás megenged különféle értelmezési árnyalatokat. Ezek körében a kétségkívül tartható változatok egyike szerint a teremtett ember kétnemű, férfiban és asszonyban megtestesült lény[5] (az emberpár megnevezés ilyen összefüggésben tautológia). Teológiai iskolázottságú barátaim és ismerőseim joggal és bölcsen óvtak attól, hogy egy ilyen ontológiai entitás értelmezésébe belebonyolódjam. Szófogadón, munkahipotézisként fogom csak használni ezért azt az elgondolást, hogy a család egy emberpár – tehát nem két független lény – kibontakozása az időben (és persze térben és közösségi környezetben is, amennyiben az emberi létezést is közösségi létezésbe ágyazottnak tekintjük).

Ennek a munkahipotézisnek vannak kézenfekvő folyományai.

  • Az emberpárként élés a hétköznapi életkörülmények szintjén nem a megkereszteltek privilégiuma. Évezredes tapasztalat, és napjainkban is sok példa mutatja, hogy egy istenhit nélkül élő férfi és asszony között kibontakozó párkapcsolat épületesebb látvány lehet, mint egy keresztény hitet valló, de emberpárként éretlen, felkészületlen férfi és asszony (esetleg válásba is torkolló) vergődése.

  • A felek adottságai, képességei egyfelől egymást kiegészítő jellegűek, másfelől összehangolt működésük szinergiákat szabadít

  • Az emberpárt alkotó férfi és asszony egyéni kibontakozása szétválaszthatatlanul fonódik össze a párkapcsolatban. Érésük tempója, ritmusa azonban egymástól és az általuk alkotott, közös entitásétól is különbözhet.

  • Az emberpár már család, mert adottságaiban ott van az a potenciál és nyitottság, amely a kibontakozásban számol az általa alakított közösségbe érkező és ott nevelődő családtagokkal. A már élő párkapcsolat felől visszatekintve indokolt a kérdés: a férfi és az asszony egymásra találásának folyamata, intenzitása, tétjének felismerése mikor ér el olyan kritikus szintet, amikortól kijelenthető, hogy létrejött az emberpár? Nem tűnik egyértelműen megalapozottnak az a közgondolkodásban élő vélelem, hogy az így értelmezett család születése a házasságkötés szertartásával, netán az elhálás élményével esik Előfordulhat ez is, de talán valószínűbb, hogy család akkor fogan, amikor egy férfi és egy nő elkezd úgy érezni, gondolkodni és beszélgetni, hogy különös közünk van egymáshoz, mintha lenne valaki, benne mi ketten, aki másképp él, másképp válaszol a világ kérdéseire, másként növekszik és érlelődik,

mint mi külön-külön…

Az egymás iránt érzett vonzódás átélésének legintenzívebb időszakában ilyen gondolatok tudatosan aligha fogalmazódnak meg normális férfiakban és nőkben. Szavakba öntésük még valószínűtlenebb, miközben az átélés élményének gyönyörűsége megtapasztalható (egy lapon lehet említeni azzal a tüneménnyel, amelyet a pszichológia csúcsélményként (Maslow), alapdallamként (Gyökössy), áramlásként (Csikszentmihályi) tárgyal). Vajon kell-e és lehet-e időben lokalizálni egy ilyen állapot megélését? Sokakkal együtt úgy vélem, hogy talán helyesebb úgy gondolkodni róla, mint folyamatról, de belátom, hogy mellékfeltételeket kiróva el lehet jutni igenlő válaszig. Például, nem kevés önbizalommal, döntéshelyzetet lehet értelmezni és létrehozni: ismerjük fel, hozzuk létre, vigyázzunk rá, éljük meg ezt a valakit, magunkat kettesben. Alapítsunk családot?

 

NYISSUNK MŰHELYT?

Minél jobban érti a két fél a döntés tétjét, minél világosabban látják, hogy egy megélésre vonatkozó elhatározás mikor és milyen feltételek mellett vehető komolyan, annál körültekintőbben hozhatnak felelős döntést. Az egymás közelébe került, páros életre szóló megállapodást latolgató felek személyisége azonban csak nagyon ritkán érett – autonóm[6] – annyira, hogy mindketten egyforma tudatossággal, tájékozott szabadsággal, őszinte és nyílt átéléssel köteleződjenek el egymás iránt egy olyan vállalkozásra, amelynek a lehetőségeit (jobb esetben kockázatait is) látják, de a tényleges jövőjét aligha. Számos további ok mellett azért sem könnyű a helyzetük, mert (többnyire) családokból érkezve (nemritkán családok összefonódásaként) nőttek fel és kerültek egymás közelébe. Eközben tapasztalt gyermeki, szülői és felnőtti észjárások mintázatai (vagy ezek vélelmei) élnek bennük. Hasznosak ezek az ismeretek, mert segítik a különféle személyes élethelyzetek elfogadását, alakítását, de ritkán terjednek ki a családi élet bensőségességének megteremtéséhez, fenntartásához, a remélt örömök és gyönyörűségek eléréséhez szükséges utakra és módszerekre.[7] Gyakran történik meg, hogy nem „jól tájékozott” emberpár hoz olyan, műhelyre vonatkozó döntést, amely természete szerint nem lehet feltételes, körülmények alakulásának függvényében visszavonható.

Az így vázolt döntéshelyzet érdekes találkozási pontja (vagy inkább érintkezési tartománya) a világfelfogások és életvitelek nagyon sokféle változatának. Emiatt az elköteleződött együttlétben átélt érzelem összekapcsol, fennmaradása és intenzitásának fenntartása azonban a felek én-tudatától munkát és áldozatokat követel. Az emberpár-entitás kialakulásához nélkülözhetetlen egymás teljes elfogadása (a változásra és alkalmazkodásra való készséggel együtt), az állandó közelséggel járó (át)láthatóság vállalása és a beletörődés a kizárólagosság és véglegesség – következmények felé nézve lehangoló, azok felől nézve elutasíthatatlannak tűnő – kollaterális adottságába.

A családdá bontakozó párkapcsolat e kezdeti szakaszában sokféle előzménynek, ismeretnek, tapasztalatnak van szerepe. Gyakran éppen az okoz nehézségeket, hogy e tapasztalatok közül sok használhatatlan. Az emberpár-lét megélésében is szükség van az idő strukturálására, így van helye magánynak, eljárásoknak, rituáléknak. Az időtöltések azonban már ellenjavalltak, ha az őszinte és nyílt együttlétek pótlékául szolgálnak. A családdá bontakozó összetartozáson belül pedig fel kell hagyni a játszmázással. Még a jó játszmákba való belebocsátkozással is olyan kockázatok járnak együtt, amelyek a folyamatos intimitást[8] zavarják vagy keresztezik.

A családalapító emberpár kapcsolatának „leánykori neve” a házasság. E fogalom és a gondolatmenet tárgyául választott témakör összefüggése nyilvánvaló, mégis le kell mondani arról, hogy saját jogán foglalkozzunk most vele. A következőkben azt tételezzük fel, hogy az emberpár hozzálátott a családi élet kibontakoztatásához: gyermekeket nemz, nevel, és közben folyamatosan dolgozik azon is, hogy saját életében ő maga, az asszony és a férfi külön-külön és együtt is, megéljék azokat az örömöket, amelyeket kezdettől reméltek és akartak.

Korábbi személyes élményei birtokában, az életét beágyazó kultúra keretei között tudhat ez az emberpár arról, hogy az összetartozás fontos kötőanyaga egy szeretetnek nevezett dolog. Esetleg arról is, hogy ez tartja fenn a szerelemben megtapasztalt intimitást, és nem pótolható más technikákkal, anyagi és szellemi javakkal. Nyithat olyan műhelyt, amelyben alapjárati üzemmód a szeretés.

 

ÉLET AZ EMBERPÁR MŰHELYÉBEN

Az emberpár életének műhelybe szervezésével elérhető előnyöket vezetői tájékozottsággal rendelkező hallgatóság előtt nem kell méltatni. Sok olyan természetes automatizmus is van, amely a kibontakozó család életminőségét és teljesítményét szervezési intézkedések nélkül, közvetlenül befolyásolja. Létezésükkel a szakértelem és a tapasztalat is számol. A férfi és az asszony agyműködéséről például tudjuk, hogy az előbbi inkább analitikus, elemző, az utóbbi inkább holisztikus, integratív. A tájékozódó férfi szívesen hajol térkép fölé, az asszony szívesebben tekint a tájra. Kettesben alkalmasabbak komplex feladványok megoldására.

… Cseke Eszter és S. Takács András … ketten, egy férfi és egy nő – mint emberpár – nehezen megközelíthető helyekre is könnyebb bebocsátást nyernek, mint mások. … Nehéz helyzetekben észrevétlen képesek egymás segítségére lenni úgy, hogy azt a környezetükben lévő akadékoskodók észre sem veszik, legyen az az egyiptomi halottváros vagy az indiai szegénynegyed.[9]

A műhely mindkét alapítója átélheti a hétköznapokban, hogy személyként továbbra is jelen van és részt vesz a társas lét valamennyi mechanizmusában. A férfi is, az asszony is tovább dolgozhat megélhetést adó munkahelyén, különféle társulatokban és szövetségekben érvényesíthet érdeket, vállalhat közösségi feladatokat, baráti társaságokban és egyletekben ápolhat szórakoztató vagy életpálya-kibontakozást szolgáló kapcsolatokat, résztvevője maradhat sokféle, számára kedves időtöltésnek és játszmának.

Eközben az emberpár tűzhet maga elé új célokat, és számíthat olyan fejleményekre, amelyek a családalapításra vonatkozó döntésével és annak nyilvánosságával függenek össze. Felkészülhet olyan változásokra, amelyek a családos életvitelt választók körébe kerüléssel járnak együtt. Alkalmazkodnia kell olyan játékszabályokhoz, közösségi normákhoz és szokásokhoz, amelyek a családi kapcsolatban élők lehetőségeit, mozgásterét szövik át. El kell búcsúznia néhány rítustól, időtöltéstől, és találhat helyettük másféléket. Esetleg ki kell lépnie olyan játszmákból, amelyekben független játékosként a férfi vagy az asszony vállalhatott kockázatokat, akár veszteségeket is, de azokban emberpárnak nincs keresnivalója. Bekapcsolódhat viszont olyan (a tapasztalat szerint létező, sokszor érdekes és jó) játszmákba, amelyekben műhelyek vesznek részt.

A célokban, lehetőségekben, feladatokban, következményekben felmerülő változások lehetnek egészen jelentéktelenek, de életbe vágók is. Mindenesetre elfogadásuk, a hozzájuk való igazodás már az emberpár alkalmazkodása lesz, akár előnyökről és örömökről, akár hátrányokról és keservekről van szó. Ennek az érési folyamatnak a tartalma összehangolás, a két, gyermekkortól kezdve alakuló személyiség által önmagukon és egymáson végzett műhelymunka. Tétje a műhelyviszonyokhoz igazodó autonóm életvitel képességének megszerzése és fenntartása. Ehhez kell a kölcsönös elfogadás és alkalmazkodás mibenlétét és módjait megérteni, megtanulni, együtt gyakorolni. Eredménye a szerelem konszolidálódása, a szeretet.

Ez a műhelymunka fárasztó megpróbáltatás. Egyedül is, kettesben is, akkor is, ha egyéni tétje van, akkor is, ha az eredmény a műhely egészét minősíti. Munka – szeretés – közben derül ki, hogy a döntés – a páros élet feltétlen és végleges vállalása – távlatos volt-e. A terhekkel és következményekkel naponta szembesülő emberpárban él-e a hajdan vizsgára (interjúra vagy bármilyen más egyéni megmérettetésre) készülő szerelmesét bátorító és segítő, a – jobb vagy gyengébb – eredmény elfogadásának örömében vagy bánatában megértően osztozó kedves emléke? Ha igen, akkor a műhely működőképes. Ha a szerelem szeretetté konszolidálódott, akkor a műhely rendelkezik a bővülés meghatározóan fontos követelményével.

Különleges hangulatot hoz a műhelybe a szeretet megélésével, a szeretéssel ébredő, gyermekek iránti vágy. Nemzésük, felnevelésük gyönyörű, a teremtés élményével kecsegtető kaland, amely persze megint felkészültséget kíván, és előre nem látható gondokat is ígér. A műhely alapítóiban felerősödnek a páros élet időszakában egy ideje szunnyadó emlékek. Felszínre kerülhetnek nehezen feltárható gyökerű, már elhagyott korábbi családi műhelyekben rögzült késztetések, viselkedési mechanizmusok, felnőttként végiggondolatlanul igaznak és érvényesnek vélt tudások és értékválasztások.

A műhely kibontakozó életében valamennyi családtagra kiterjedő, közvetlen és folyamatos tevékenység a készségek és kompetenciák megszerzése, fejlesztése és gyakorlása. A műhelyben töltheti ideje nagy részét a csecsemő és a dédszülő, mindig jelen vannak a nap hevét és terhét viselő bentlakók, de a család többi tagja számára is tanműhely, gyakorlótér és menedék ez a környezet. Érvényes ez a megállapítás az emberpárt alkotó férfira és asszonyra is: mindketten ebben a környezetben élik meg saját kibontakozási, érési folyamatukat, amelyek, mint láttuk, különbözhetnek egymástól, és a kettejük által alkotott emberpár-entitás érési folyamatától is. Módosulnak fontos arányok is. Az egymásért viselt felelősség és az egymás iránti figyelem kölcsönössége elhangolódik. A szülők külön-külön és együtt is megtapasztalják, hogy meg kell osztaniuk és gyermekeikre is ki kell terjeszteniük mindkettőt. Ki kell derülnie annak, hogy a családban – a műhelyben élők számára – a kölcsönösség ilyen értelmű kiterjesztése a természetes üzemmódhoz tartozó, növekedéssel összehangolt folyamat-e.

A figyelem és felelősség tárgyai kezdetben könnyen azonosíthatók, de gyorsan szaporodnak. Munka, tanulás, különórák…, egészséges életmód, gazdálkodás idővel és javakkal, jelenlét és szerepvállalás közösségekben… Színesedik a környezet, a műhely egyre nyitottabbá, ezzel sebezhetőbbé, sérülékenyebbé válik. A benne élők számára alig áttekinthetővé bonyolódhat az emberek közötti érintkezések, érzelem- és információcserék szövevénye. Ezek körében pedig ott vannak a társas érintkezés különféle közösségekben kialakuló és gyakorolható mintázatai.

Jó hír, hogy a társadalomfejlődés sok évezredes tapasztalathalmaza mellett a pszichológia és a szociológia mára elméletek, esettanulmányok és gyakorlati tanácsok gazdag kínálatával könnyíti meg a tájékozódást. A család az ilyen mintázatok megismerésének, megtanulásának kitüntetett, az egyén életében döntő fontosságú műhelye. Alaposan ellenőrzött és jól használhatónak bizonyult pszichológiai posztulátum szerint ugyanis „…egy-egy emberi közösség minden egyes tagjában, minden pillanatban szülői, felnőtti vagy gyermeki én-állapotok jutnak kifejezésre…[10]. Ezek biológiai és szociológiai meghatározottságra épülő hármassága a családban kezd kialakulni, és sok vonatkozásban ott rögzül is.

A társas együttlét időmúlató változatai – eljárások, rituálék, időtöltések, játszmák és intim[11] együttlétek – rendre valamilyen hozamot kínálnak és adnak a résztvevőknek.[12] Szabályaikat, lebonyolódási protokolljaikat fel lehet ismerni ösztönösen vagy tanulással, alaposabban vagy felületesebben. Közülük gyakoriságuk, intenzitásuk és kimenetelük kockázatai miatt kiemelkednek a játszmák.

A tanulmány végén található melléklet röviden áttekinti a játszmák világában való, mégoly felületes eligazodáshoz is nélkülözhetetlen fogalmakat és összefüggéseket. A tranzakcióanalízis a pszichológia egyik terebélyes, jelenleg is fejlődő területe[13] – az áttekintés ilyen értelemben túlzás. Legfeljebb azoknak az alábbi folyományoknak a megértését könnyítheti meg, amelyeket tudomásul kell vennünk a családban élés tétjeit fürkészve.

A játszmázók olyan érzelmi, mentális, egzisztenciális nyereségekre és veszteségekre tehetnek szert, amelyek többségét a betöltött szerep határozza meg, de nagy jelentősége van a résztvevők felkészültségének is. Ezt azért fontos tudni, mert a családi műhely a társas együttlét elsődleges kerete is. Benne a magánytól az intimitásig valamennyi változat előfordulhat, tanulható, gyakorolható, következményei pedig átélhetők.

Fontosak azok a játszmák, amelyek a műhelyen kívül folynak, függetlenül attól, hogy bennük a családtagok önként vagy kényszeredetten vesznek részt. Ráadásul érdekesek is, ezért lefolyásukat a műhelyben érdemes és tanulságos megbeszélni, elemezni, jó lépéseket latolgatni, kimenetelekre felkészülni. Az egymással sokat beszélgető házastársak többnyire megteszik ezt, ha nem is feltétlenül tudatosan. Indokolt ezt a gyakorlatot is kiterjesztően folytatni. A szülők előszeretettel tanítják (és taníttatják) gyermekeiket eljárásokra, rituálékra és időtöltésekre. Érdemes már korán komoly figyelmet szentelniük a játszmáknak; könnyen érheti őket meglepetés, ha feltételezik, hogy ráérnek még beavatni gyermekeiket ezek rejtelmeibe.

Némiképp más a helyzet a műhelyen belül kezdeményezett játszmákkal. Ez nem meglepő, ha elfogadjuk, hogy a férfi és az asszony emberpáréletre irányuló, szerelemből születő szándéka, szeretésre elköteleződő döntése és műhelymunkában szeretetté konszolidálódó kapcsolata egy intim – őszintén átélt, érzéseket nyíltan kifejező – együttlét kibontakozása az időben. Ez az intimitás a műhely létezésének feltétele, egyszersmind (jobban vagy kevésbé felismerhető) jele. Ebből következik, hogy egymással játszmázó párok nem tudnak átélni intimitást. Érdekes, hogy az állítás ellenkezője nem feltétlenül igaz…

Egyetlen jó rivalitást ismerek. Amikor ketten, akik szeretik egymást, azért versengenek – természetesen szótlanul és önmaguk előtt is titokban –, hogy melyikük szerez több örömöt a másiknak. Ez a rivalizálás mégsem felel meg a nevének. Mert előbb-utóbb – sokszor egyszerre – rá fognak jönni, hogy az örömszerzésben át kell engedni az elsőbbséget a másiknak, hogy neki jusson a nagyobb öröm. Nem ezt hívják az akadémiákon circulus vitiosusnak? Ha így is hívják, azért nem olyan rossz ez a kör.[14]

Ez a dichotómia nem ad védelmet a műhelyben kezdeményezett, családi játszmákkal szemben. Arra késztet, hogy a műhely tagjai ismerjék a lehetőségeket és kockázatokat, eszeljenek ki jó játszmákat, és állítsák le az intimitást keresztező hatású változatokat.

A 7 éves Tominak az asztalnál megfájdult a gyomra, kérte, hogy távozhassék. Szülei azt ajánlották, hogy feküdjön le egy kicsit. Kistestvére, Miki, ekkor így szólt: „Nekem is fáj a gyomrom” – nyilvánvalóan ugyanarra a figyelemre pályázott. Apja néhány pillanatig nézte, majd megkérdezte: „Ugye, te nem akarod ugyanezt a játszmát eljátszani?” Erre Mikiből kitört a nevetés, és azt mondta: „Nem!”[15]

Ilyen összefüggésben különösen érdekesek a vezetői élethelyzettel összefüggő játszmázás fenyegetései, ezek megelőzésének vagy kezelésének eszközei. Nem reklám, egyszerű tény, hogy a KEVE (Keresztyén Vezetők és Üzletemberek Társasága) tevékenységében ez a belátás régóta hat: Pulay Gyula[16] könyve a közéletben szerepet vállaló vezető családi életét vizsgálva fejezetről fejezetre veti fel és tisztázza az emberpár intim összjátékával összefüggő kérdéseket, lehetőségeket és kockázatokat.

A játszmákban persze a résztvevők többsége örömét leli. A szülők, ameddig lehet, szeretik például ízlelni és élvezni a szülő-gyermek tranzakciókban megszerezhető kielégüléseket. De a Rám figyelj! helyére fokozatosan a Ne foglalkozz velem! igénye kerül, a Vigyetek el! egyre ritkábban, az Engedjetek el! egyre gyakrabban hangzik el. A szülők által vártnál hamarabb kérnek a bakfisok és ifjak kulcsot a műhelyhez késő éjjeli hazaérkezés esetére. Már a levegőben van a kérdés: hívhatnánk vendégeket a műhelybe a jövő hét végén, ha ti ketten elutaztok három napra a házas hétvégére? Tudható, hogy rövidesen elhangzik az utolsó előtti családi kibontakozási közlés is: Holnap nem aludnék itthon. A műhelyben nevelődött legény (és leány) világot látni indul, a maga jogán akar mesterré válni, eljátszik a saját műhely alapításának gondolatával. Vajon mire vannak esélyei? Tudható valami arról, hogy emberpárlétre mennyire felkészült? Ha van már önálló épülete, közlekedési eszköze, induló tőkéje, életben eligazodáshoz szükséges játszmázási tapasztalata, akkor az elbocsátó emberpár felnőtti énje dolga végezetten adhatja áldását az útra kelőnek?

 

SUMMÁZAT

A család – műhelyként – az érett, autonóm ember „kinevelődés”-ének természetes környezete, megalapoz, kiegészít vagy módosít más környezetben jelentkező személyiségformáló hatásokat. Egy vonatkozásban pedig elsődleges szerepe van: élményekkel, tapasztalatokkal és képességek kialakításával járulhat hozzá a szeretni tudó, szeretésre felkészült, szeretetet adni és elfogadni is képes – emberpár-életvitelbe történő átlépésre érett – felnőtté váláshoz.

Ha ez a munka elvégeztetett, fontolóra lehet venni a műhely profiljának átalakítását. Az emberpár folytathatja a gyermekek kiteljesedésének (jó esetben autonómmá válásának) támogatását, kiválásukat elfogadva visszatérhet a saját kibontakozás felfüggesztett folyamataihoz, vállalkozhat elhalasztott kalandokra. És persze érdemes fenntartani a működés idejének hangulatát, amelyre a világnak ment legények és leányok biztosan emlékezni fognak, és ahova örömmel térnek meg később is, ha tehetik. Ez a működés örömeit és fáradságát szeretetben megélt emberpár számára már bonus. Akadnak példák arra, hogy elérhető.

 

HIVATKOZOTT ÉS AJÁNLOTT IRODALOM

Ancsel Éva Összes bekezdése, Bp., Kossuth, 1999
Berne, Eric, Games people play. The Basic Hand Book of Transactional Analysis. New York, Ballantine Books, 1964 (magyarul: Emberi játszmák, Bp., Gondolat, 1984, illetve Bp., Háttér, 2008, hetedik kiadás)
Benedek, XVI., Deus caritas est, Bp., Szent István Társulat, 2006 (enciklika) Carse, James P., Finite and infinite games, New York, McMillan, 1986
Buscaglia, Leo F., A szeretet, Bp., Park, 2011
Chesterton, Gilbert Keith, Eretnekek, Bp., Szent István Társulat, 1991
Csíkszentmihályi Mihály, Flow. Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája, Bp., Akadémiai, 1997
Dávid Beáta–Hargitai Judit, Család és munka vagy munka és család?!, Vigilia, 2014, 5. sz., 343–351.
Elmer István, Ha az ember találkozik… Interjú Bíró László tábori püspökkel, Új Ember, 2014. 05. 18., 9.
Ferenc, Örökre (Ferenc pápa gondolatai a jegyespároknak a tartós házasság titkáról – párbeszéd a Szent Péter téren, 2014.02.14.), L’Osservatore Romano, magyar nyelvű válogatás, 2014. 03. 02.) az Új Ember melléklete, 2014, 5. sz., 1.
Guinness, Os, Az elhívás, [Bp..], Harmat–KEVE,  Gyökössy Endre, A szeretet szimfóniája, Bp., Szent Gellért [é. n.] Hámori Balázs, Érzelemgazdaságtan, Bp., Kossuth, 1998
Hegedűs Attila, Házasság, család, papcsalád, Egyházfórum, 2012, 3. sz., 20–30. Hortobágyiné Nagy Ágnes, Hortobágyi Tibor, Kell együttélés a házasság előtt?, Új Ember, 2014. 04. 13., 7.
Horváth-Szabó Katalin, Változó világ – változó családok, Vigilia, 2014, 5. sz., 322–331.
Játszmák nélkül, szerk. Járó Katalin, Bp., Helikon, 1999
A játszmák világa, szerk. Járó Katalin, Háttér, 2011
J. Győri László, „Nem a házassággal, a történelemmel van baj”. Interjú Várady Tiborral, ÉS, LVIII, 21. sz. (2014. május 23.)
Károlyi Csaba, „Nekem is ki fogják törölni…”. Kun Árpáddal beszélget Károlyi Csaba, ÉS, LVIII, 22. sz. (2014. május 30.), 6–7.
Luhmann, Niklas, Szerelem – szenvedély, Bp., Jószöveg Műhely, 1997 (Jószöveg könyvek) Lukács László, A család az egyház szíve, Vigilia, 2014, 5. sz., 352–361.
Martini, Carlo Maria, Keresztény élethivatások, Pannonhalma, Bencés, 1994 Maslow, A. H.: A lét pszichológiája felé, Bp., Ursus Libris, 2003
Mason, Mike, A házasság misztériuma, Bp., Harmat, 1998 Ortega y Gasset, José, A szerelemről, Bp., Akadémiai, 1991
Pulay Gyula, Az otthon is szeretett vezető, Bp., Harmat–KEVE, 2007 Siba Antal, Végre!, ÉS, LVIII, 15. sz. (2014. április 11.), 24
Spéder Zsolt, A folyamatosan átalakuló család, Vigilia, 2014, 5. sz., 332–342. Szabó Ferenc, A szeretet hullámhosszán, Kecskemét, Korda, 2012
Szalontai Anikó, Együtt leszünk igazán készek – beszélgetés a házasság hete idei arcaival
[Mohay Tamás és Keresztes Ilona], Új Ember, 2014. 02. 09., 9.
F. Várkonyi Zsuzsa, Már százszor megmondtam, Bp., Gondolat, 1986
Zulehner, Paul M., Együtt és egyedül. Házasok-elváltak-élettársak az egyházban, Pécs, Egyházfórum, 1993

 

MELLÉKLET

TRANZAKCIÓANALÍZIS – MOGYORÓHÉJBAN [17]

 

  1. Az elmélet szerint alapállapotában az ember lelkileg egészséges, gondolkodik, van felelősségérzete, képes a változásra. A társas cselekvésekben háromféle én-állapotot átélve vehet részt: szülői én-állapot – felnőtt én-állapot – gyermeki én-állapot.
    Ha adott egy társas érintkezési helyzet, ebben a szülői én-állapotban cselekvő személy viselkedése a számára szülői szerepet hordozóktól átvett mintázatokat követi, a gyermeki én-állapotban viselkedő utat enged gyermekkorban rögzült emlékei, gondolatai és érzései megnyilvánulásának, a felnőtt én-állapot a helyzet időben és körülményekben felismerhető adottságait érzékeli, és azokhoz igazodik.

  2. A tranzakcióanalízis a szociálpszichiátria egyik irányzata. A pszichológia fogalmait, tapasztalatait, összefüggéseit laikusok által is befogadható nyelvezettel tárgyalja. Szemléletmódjában kiemelt jelentősége van az autonómia és az intimitás értelmezésének – mindkettő nélkülözhetetlen az érett felnőtt örömteli életviteléhez.

  3. Az emberben vágyak, igények élnek különféle javak (táplálék, ölelés, elismerés…) iránt, ezek egyike a társas cselekvés. A tranzakció a társas érintkezés, érzelem- és információcsere iránti igény kielégítésének alapegysége, amely analóg értelemben a fizikai érintésnek felel Az egymáshoz kapcsolódó tranzakciók időtöltésként foghatók fel, és különféle struktúrákká szerveződnek, amelyeket ez az elmélet öt általánosabb csoportba sorol: eljárás – rítus – időtöltés – játszma – intim együttlét.

  4. Az elmélet feltételezi, hogy az ember képes autonóm viselkedésre különféle Fel tudja fogni a közvetlenül észlelt helyzet adottságait (tudatos), felelősen és tájékozottan választ én-állapotot (spontán), és képes igényei, érzései őszinte kifejezésére (intim).

  5. Az időtöltések mindegyike alkalmas arra, hogy benne a részt vevők különféle (biológiai, egzisztenciális, érzelmi, pszichológiai ) igényeiket kielégítsék. Kiemelkedő jelentősége van a játszmáknak, amelyekben szerepek, törekvések, lebonyolódási mintázatok rögzülnek. A játszmák lebonyolításának igen általános algoritmusai ismerhetők fel, tartalmuk és szereplőik szerint pedig jól osztályozhatók. Közös jellemzőjük, hogy összetartozó, egymást követő, rendszerint rejtett tranzakciók sorozatában haladnak a résztvevők saját nyereségeik, kielégüléseik elérésére törekedve. Ez a jellegzetesség feltételez, megenged, esetenként meg is követel olyan őszintétlenséget, amely nem hozható összhangba az intimitással.

  6. A pszichológiai gyakorlatban játszmatárak is kialakultak; közismert az alábbi rendszerezés: életjátszmák, házassági játszmák, társasági játszmák, szexuális játszmák, alvilági játszmák, játszmák a rendelőben.

 

SCHARLE PÉTER
mérnök, a győri Széchenyi István Egyetem prof. emeritusa

 

[1] „Amikor azt látjuk, hogy gondok vannak a családokban, tudnunk kell, hogy valójában nem maga a házasság van válságban, hanem nem bánunk még elég jól a szabadsággal.” (Szalontai 2014, 9.)

[2] Család – Google-keresés: 22 700 000 találat.

[3] Ez a terjedelem akkor is nyomasztó, ha tudjuk, hogy nagyon sok az átfedés. Három-négy könyvből könnyen lehet írni egy ötödiket…, ami meg is történik, mert a potenciális olvasók kultúrájához és személyes viszonyaihoz igazodó munkákra szükség van.

[4] Ez nem kényelmi döntés – mindkét feltételt szívesen vállalom alanyi jogon.

[5] Számos teológus gondolja azt, hogy „az embert Isten saját képére teremtette” kijelentésben a saját kép a szeretet – néhányan azt is hozzá teszik, hogy az Atya, a Fiú és a Lélek (racionalizálhatatlan) hármassága talán éppen a szeretésben rejlő kölcsönhatás. Ebben a perspektívában a teremtett ember is szeretésre hangolt entitás, az ontológiai egység és nembéli kettősség analógiaként is szemlélhető.

[6] Itt és a következőkben magyarázat nélküli utalásokban jelennek meg a tranzakcióanalízis egyszerű (a tanulmány végén közölt mellékletben röviden összefoglalt) fogalmai.

[7] Üdítő kivételként gondolhatunk néhány regényre, filmre, drámára…

[8] Itt: az igények és érzések őszinte átélését és nyílt kifejezését.

[9] Siba Antal, Végre!, 24.

[10] Berne, Eric, Emberi játszmák, 22.

[11] Itt is: őszintén átélt, érzéseket nyíltan kifejező.

[12] A magányos időtöltés (mint sajátos értelemben vett pasziánszjátszma) hallatlan jelentőségű, éppen ezért ebben az összefüggésben kellő komolysággal nem tárgyalható együttléti szingularitás.

[13] Természetesen nem a vizsgálódás tárgya új (az elemzett összefüggések és kérdések évezredek óta léteznek), hanem a tudományosság szintje.

[14] Ancsel Éva Összes bekezdése, 59.

[15] Berne, Eric, Emberi játszmák, 58.

[16] Pulay Gyula, Az otthon is szeretett vezető, Bp., Harmat–KEVE, 2007 (előzmény: U, A szeretett vezető, Bp., Harmat– KEVE, 2005).

[17] A kapcsolódó irodalomjegyzékben (l. feljebb Hivatkozott és ajánlott irodalom) Berne és Járó könyvei szerepelnek, ezek laikus, illetve szaktudományos szinten tárgyalják a témakört.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.