egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent a Egyházfórum 2017/2. számban

BEVEZETŐ

Az önismeretről és a személyiségfejlesztésről számos keresztény ember úgy vélekedik, hogy hiábavaló és nincsen értelme, mert az embert saját maga nem ismerheti meg, csak Isten. Ráadásul a jobb, reálisabb önismeretre való törekvés „ördögtől való”, mert isteni képesség elérését tűzi ki célul, amikor az embert meg akarja ismerni. Némelyeknek a személyiségfejlesztés területe sem keresztényi, mert azt tartják, hogy személyiségünket Istentől kaptuk, és azt csak ő formálhatja, ebbe ember ne avatkozzon bele. Ez a cikk szeretné közel hozni az olvasó számára, hogy a pasztorálpszichológia másképp gondolkodik az önismeretről, személyiségfejlesztésről, ráadásul kézzelfogható, gyakorlatorientált módon egy csoportfolyamatot is bemutat. A gondolat lényege, hogy éppen a reális önismeret révén tudunk Istennel közelebbi kapcsolatba kerülni, és a mély önismeret mutatja meg a bennünk rejlő akadályokat Istenhez való közelkerülésünkben. A személyiségfejlesztés pedig pontosan ezen akadályok leküzdése, olyan képességeink erősítése, amelyek az Istenhez való közelkerülést, a vele való kapcsolatot szolgálják. Ebben a cikkben tehát az önismeretet és személyiségfejlesztést célul tűző csoportmunka egy lehetséges folyamatát, annak elemeit ismertetem, megnevezve az ajánlott korosztályt, a célkitűzéseket és alkalmazott módszereket, az elérni kívánt hatást, utalva a vezető elvárt szakmai felkészültségére. A pszichológiai, teológiai és pasztorálpszichológiai aspektusokat tárgyaló fejezet után a csoportmunka gyakorlati részének ismertetésére fektetem a hangsúlyt.

Az egyes elemekhez fűzött kiegészítő magyarázatok – hogy a munkafolyamat leírását ne törje meg – a cikk végén, Kiegészítő magyarázatok a csoportfolyamat során alkalmazott fogalmakhoz című fejezetben találhatók. A csoportmunka elemei egymásra épülve logikai sorrendet követnek, de egyes elemei és/vagy ezek kombinációi önálló gyakorlatként, személyes terápiában vagy lelkigondozás során is felhasználhatók.

A személyiségfejlesztő csoportvezetés művészet, ugyanis a jó vezető egyik fontos képessége a csoportfolyamat során váratlanul létrejövő szituációhoz való rugalmas alkalmazkodás, az előre nem látható hatásokra, folyamatokra való szakmai megalapozottságú, intuitív, isteni inspirációra is figyelő, spontán reagálás képessége. Ennek megfelelően az alábbi munkafolyamat és egyes elemei ebben a kontextusban leginkább olyan vázlatnak tekintendők, amely pusztán segédanyagként funkcionál, s amelyet a szakmailag felkészült vezető adoptálhat és applikálhat személyisége és a csoport, valamint az egyének igényeinek és szükségleteinek függvényében, ideértve az időgazdálkodást is. A bemutatott munkafolyamat 2 napot ölel fel (2×8 óra), amelyen belül az egyes elemekre fordított idő a fentiek értelmében rugalmasan értelmezendő, a szituációnak megfelelő kezelése a vezető kompetenciájába tartozóan egyénileg változhat. Fontos azonban az idő kereteinek tartása, a kezdés és a befejezés időpontja.

 

PSZICHOLÓGIAI ASPEKTUSOK

Az önismereti munkánk során önmagunk mélyebb megismerését mi magunk végezzük, az ismeretet mi magunk szerezzük – minden kívülről jövő impulzus, irányítás, instrukció ehhez segítségként, tájékozódási szempontként, a perspektívaváltás elősegítéseként funkcionál. Tehát lényeges, hogy a segítő nem tanít valamit az önismereti munkát végzőnek, hanem szakmai felkészültségével, szaktudása alapján koordinálja és vezeti őt ebben a folyamatban, függetlenül attól, hogy egyéni vagy csoportmunkáról van szó. Az önismereti munka többek között azért szükséges, hogy befolyásolhatatlannak vélt külső (körülmények, más személyek, sors stb.), valamint belső (testi-lelki) tényezők, erők összjátékának való kiszolgáltatottság helyett, lehetőségeink és korlátaink pontosabb ismeretében, minél jobban saját kezünkbe vehessük sorsunk irányítását. Keresztény ember számára ez tudatos döntés alapján lehet Istenre való ráhagyatkozás is, de lényeges, hogy nem a saját élettel kapcsolatos tehetetlenségből adódó ráhagyatkozásról van szó, hanem mély önismeretre épülő, tudatos, meggyőződésből fakadó döntésről.

Az alábbi csoportmunka személyiségfejlesztéssel kapcsolatos célja a meglévő (tudatos vagy nem tudatos) adottságok, képességek, személyiségvonások (a továbbiakban együttesen:
„jellemzők”) tudatosítása és konstruktív használhatóságának felismerése, nemkívánatos jellemzők esetleges megváltoztatása és/vagy azok átkeretezése (refraiming), illetve a szükségesnek vélt, de hiányzó jellemzők más, már meglévőkkel való helyettesítésének felismerése által azok az egyén élete különböző céljainak, önmegvalósításának, személyiségfejlődésének szolgálatába állítása. Ebben az értelemben ez a munka megoldásorientált, és nem problémacentrikus.

Önismeret és személyiségfejlesztés nem szétválaszthatatlanul ugyan, de szorosan összetartoznak. A személyiség fejlesztésének mindig egy reális(abb) önismeretre kell épülnie. A bennünk tudattalanul és ezért automatikusan működő folyamatok tudatosítása lehetőséget kínálhat arra, hogy a magunkról alkotott kép (énkép) is tudatossabbá és valósághűbbé váljon. Az önismereti folyamat során a rejtett (kívánatos vagy nemkívánatos) képességek, adottságok, jellemvonások ismertté válnak. Tudnunk kell, hogy mindezek az önmagunkkal kapcsolatos hit- (és hiedelem-) rendszert befolyásolják. A személyiségfejlesztés folyamatában ezek elfogadására vagy megváltoztatására törekszünk, ami aztán visszahatva befolyásolja életünk további alakulását vagy alakítását.

  

PASZTORÁLPSZICHOLÓGIAI, TEOLÓGIAI ASPEKTUSOK

Az önismeret pasztorálpszichológiai specifikumai közé tartozik az egyén vallási szocializációjának feldolgozása és az ebből adódó erőforrások minél teljesebb használata. Ez a forrásorientáció teológiailag a kapott „talentumokkal” való élést jelenti. Támogatja egy úgynevezett személyiségspecifikus krédó kialakulását (K. Winkler szerint), amely a segítő hitbeli identitásának, majd ezen identitás operacionalizálásának alapja és feltétele. A segítő szakmák esetén ez azért is különösen fontos, mert az első számú ható tényező maga a segítő személye, illetve a Szentlélek rajta keresztül megnyilvánuló ereje. Továbbá segíti egy olyan komplex, individuális kapcsolati és kommunikációs kompetencia létrejöttét, amely transzcendens aspektusból képes jelenségek, kölcsönhatások felismerésére és megnevezésére – ezzel az úgynevezett prófétai funkciót realizálja. Mindehhez az önismeret szokásos lélektani eszközeit veszi igénybe.

Teológiai alapjainak vizsgálata azzal kezdődik, hogy az embert nemcsak horizontális, hanem vertikális, azaz nemcsak antropológiai, hanem teológiai dimenziójában szemléljük, vagyis szem előtt tartjuk, hogy az ember Isten teremtménye, amelynek végső célja az Isten és az isteni felé való törekvés, minden más irány célt tévesztés (hamartia, ahogy a Szentírás görög szava a bűnt kifejezi). Tehát a spirituális identitás tisztázódása és individuális kifejeződési lehetőségeinek jobb megismerése új szempontokként jelentkeznek a pusztán lélektani alapú vizsgálódás mellett. Az önismeret és személyiségfejlesztés teológiai és pasztorálpszichológiai vonatkozásai ebben az összefüggésben és ilyen alapokon tárgyalhatók. E tekintetben a releváns témák az ember istenképűsége, istengyermeki identitása, amely ajándék, de egyben célt és (élet)feladatot is jelent, valamint a teremtésben kapott küldetése, amely szerint az embernek őriznie kell a teremtett világot, és gondoskodnia róla. Ebbe a világba saját maga is beletartozik, illetve csak úgy tudja teljesíteni az Istentől kapott feladatot, ha tisztában van önmagával, erősségeivel, gyengeségeivel, ezeket integrálni képes (lásd például jungi individuáció), betöltve ily módon a „legyetek tökéletesek (teljesek)” parancsát. Ezen túl a „talentumok kamatoztatása” felszólításnak tesz eleget az, aki gyengeségeire nemcsak mint bénító, determináló adottságokra tekint, hanem törekszik azok erőforrásokká alakítására, vagy igyekszik azok ellenére önmagában újabb erőforrásokat felfedezni, a hiányzók mással való helyettesítésének lehetőségét megtalálni. Ezzel a felelősségvállalás mint a teremtettséggel és az isteni küldetéssel alapvetően összefüggő tényező kap megfelelő hangsúlyt. Az az ember, aki úgy tekint önmagára, mint aki fejlődés, változtathatóság (ideértve az egyszerű másképpen látást is) lehetősége nélkül él, hajlamos megrekedni az őt egyébként természetes módon determináló adottságoknak és a külső körülményeknek való (totális) kiszolgáltatottság érzésében. Meg kell jegyezni ezzel kapcsolatban, hogy az utóbbi gyakran az önelfogadás, alázatosság stb. egyébként fontos, vallásos erényeinek tűnik fel. A pasztorálpszichológia fragmentális emberképe ugyanis teológiai alapon éppúgy hangsúlyozza az ember töredékességét, hiányosságainak, tökéletlenségének tudomásulvételét, mint önmagunk fejlődésének lehetőségét és feladatát – legalábbis bizonyos határokon belül. Ugyanakkor felhívja a figyelmet a mágikus, omnipotens fantáziálások veszélyeire. A cél tehát az arany középút megtalálása önmagunk (például személyiségünk) fejlesztése, lehetőségeink minél teljesebb felismerése, adottságaink, képességeink kibontakoztatása terén a realitásoktól elrugaszkodott mindenhatóság elérésének („olyanok lesztek, mint az istenek”) démoni vágya és a talentumait elásó ember mintájának követése között.

A teológia és a pasztorálpszichológia hangsúlyos témái a személyiség fejlesztésével kapcsolatban a hitfejlődés (Fowler) és a spirituális fejlődés (Meissner), valamint a belső (intrinsic) és külső (extrinsic) vallásosság kérdései is.

A vallási hagyományokban megkülönböztetett „hamis én” (istenkép) és „valódi én” (felszínes én, ego) közötti különbség felismerése, a hamis énnel való teljes azonosulás megszüntetése nemcsak a keresztény hagyomány és vallásgyakorlat alapvető törekvése. A bűnnel terhelt és elhomályosított istenképűség kibontakoztatása vagy, ahogy Luther és Melanchthon fogalmaz: „retro ad fontes” szoros összefüggésben áll a teljes emberré válással, a keresztény önazonosság kibontakoztatásával.

Az önismeret elmélyítését a személyiség fejlesztését szolgálja többek között a konstruktív vallásgyakorlat is, gondoljunk csak az imádság legkülönfélébb formáira, fajtáira, a szóbeli imádságok gondolatokat, vágyakat, érzelmeket, alakító funkcióira – anélkül hogy az imádkozást funkcionalizálnánk – vagy a szavak nélküli elmélyülésre, a különböző meditációkra, a szemlélődésre (amely e cikkben a pszichológia, pszichoterápia számára újabban mindfulness néven ismertté vált gyakorlatban meg is jelenik). A hamis és életellenes isten- és emberképek, a vallásosság, vallásgyakorlás patologizáló destruktív formái és az ezekkel összefüggő jelenségek is említést érdemelnek, de ismertetésük nem képezi elemzésünk tárgyát.

 

A CSOPORTMUNKA TEMATIKÁJA 2 NAPRA LEBONTVA

Ajánlott korosztály: 18 év fölött.

Maximális létszám: 15 fő.

Cél: szert tenni mélyebb önismeretre; a személy önazonosságát alkotó, énképét meghatározó tudatos és tudattalan tartalmak pontosítása, tudatosítása és konstruktív formálásának lehetővé tétele. Hamis és destruktív énképek, jellemvonások megváltoztatása refraiming (átkeretezés) által, illetve meglévő belső erőforrások, „talentumok” (és/vagy ezek szubsztitúciói) feltérképezése. Saját célok, vágyak, elvárások megkülönböztetése a külvilág elvárásaitól és mások által megszabott céloktól annak érdekében, hogy önmaga életét lehetőség szerint mindenki maga élje, ne mások helyette. A határok-lehetőségek (fragmentális létlehetőségek), valamint az önérték (istenképűség) és identitás (istengyermekség) személyes felismerésének támogatása.

Módszerek: mindfulness- (’éberjelenlét’-) gyakorlat a tudatelőttes átjárhatósága céljából, valamint a valóság reális szemlélése, a kondicionált elme minősítő és információt szűrő tevékenységének megkerülése érdekében. Játékos, indirektív módszerek a tudat megkerülésére, életünk alakítását a tudatnál nagyobb mértékben befolyásoló tudattalan tartalmak hozzáférhetővé tétele és kreativitásunk aktiválása, valamint pozitív intenciók eljuttatása érdekében. Rendszerszemléletet, viselkedés- és kognitív terápiás elemeket ötvöző neurolingvisztikus programozás (NLP) bizonyos elemei, szociogram, paradox intenció, szabad asszociáció, képzettársítás.

Várt hatás: az egyén életét aktuálisan meghatározó pszichodinamikai folyamatok nem teljes, hanem csak lehetséges
           megismerése,
           belső erőforrások feltérképezése,
           nemkívánatos jellemzők konstruktív alakíthatóságának, majd használhatóságának, valamint
           annak felismerése, hogy nem a külvilágra reagálunk, hanem csak az arról alkotott mentális, belső képeinkre, a képalkotás nagyrészt az elme kondicionáltságától függ, amely pedig befolyásolható.

A csoport vezetése: kellően felkészült, szakképzett vezetőt (pszichológus, pasztorálpszichológus, lélektani ismeretekkel rendelkező lelkigondozó stb.) igényel. Célszerű, ha két fő: egy férfi és nő vezeti a folyamatot.

Az 1. nap tematikája

  1. Kezdőkör: hogyan érkeztem, hogy vagyok, mit várok a csoportmunkától?” A csoportvezető ügyel, hogy lényegre törő, rövid válaszok érkezzenek. Itt még sem helye, sem ideje nincs a hosszas önfeltárásnak.

  2. Csendes, tárgy nélküli meditáció (egy óra): nem gondolkodunk, hanem csak észlelünk, érzékelünk, minősítés, címkézés, továbbgondolás nélkül. Szabadon, elfogadással hagyjuk, hogy mindaz, ami felbukkan lényünk mélyéről, felszínre jöhessen. Megnézzük, de nem gondoljuk tovább, nem asszociálunk, hanem visszatérünk a jelenbe, az egyszerű

  3. Az egy óra elteltével leírunk maximum három olyan meghatározó gondolatot, érzést, amely az előbbi gyakorlat alatt domináns volt, amely különösen Ezek lesznek a továbbiakban aktuális „életkérdéseink”, amelyekkel a későbbiekben foglalkozni fogunk. (Lehet, hogy néhányan csak egyetlen ilyen gondolatot/érzést neveznek meg.)

  4. Eljutni a gyökerekhez: akiknél egynél több domináns életkérdés merült fel, azok számára a többiek rövid kérdésekkel, tippekkel segítenek megtalálni a több életkérdés egyetlen, közös gyökerét. Ezt a „Mit mondanak nekem magamról ezek a témák?” kérdés megválaszolása mentén végzik el, amelyet mindenki önmagának tesz Ebben a többiek csak javaslatok, ötletek szolgáltatásával nyújthatnak segítséget, egészen addig, amíg a segített nem tud valamelyikkel azonosulni. A külső segítség célja kizárólag impulzusok adása, ugyanazon helyzet több szempontú megvilágítása, és nem instruálás, szuggerálás.

  5. „Az én történetem címe”: mindenki felidéz egy olyan emléket, szituációt, történetet a múltjából, amelyben az általa alapkérdésként definiált állapotot tapasztalta meg, amelyhez ez az énállapot kapcsolódik. Ha ilyet nem tud, de eszébe jut bármilyen más történet, amelynek ő nem szereplője ugyan, ám úgy érzi, hogy abban valamelyik szereplő dominánsan ilyen énállapotban van (lehet ez film, színdarab, regény részlete, szentírási történet ), azt is hozhatja. Végül a történetének címet ad. „Az én történetem címe: ….”

  1. Előfordulhat, hogy akkor és ott nem mindenki tudja ezt sem saját történetéhez, sem máséhoz kapcsolni – ekkor ezt tiszteletben tartjuk, és megengedjük, hogy így

  2. A megszületett történetjavaslatok címeit a vezető összegyűjti, felírja a táblára, mindenki által jól látható

  3. Választás a történetekből: a következő feladat az, hogy a felsorolt történetek közül a csoport válasszon ki napi egyet, egyszerű többségi A 3. pontban leírt feladat elvégzése után mindenki ismerni fogja a többiek alapkérdéseit, így a 4. pontban megfogalmazott címek mögötti történetek részletezése nem szükséges.

  4. A kiválasztott történet megjelenítése: szobrozás, szociogramatikus módszer.
    A történet gazdája röviden ismerteti a történetet és annak szereplőit. Ezt követően a csoport tagjaiból ő választ szereplőket, akik azonban nem eljátsszák a történetet, hanem csak szoborként megjelenítik. A szobrok némák és mozdulatlanok, de testtartásuk, testhelyzetük, elhelyezkedésük a térben és egymáshoz viszonyítva rendkívül sok mindent kifejezhet. Az így felállított jelenet pedig roppant impulzív és beszédes pillanatképként tükrözi a felállító helyzetértékelését. A történetgazda önmaga helyzetét is megjeleníti, választva egy alteregót a csoportból.

  1. A szobrok felállítása és elhelyezése, pozicionálása után a csoport többi, ülve maradt tagja kap feladatot. Mint kívülállók, egyrészt szabadon választhatnak a történethez további szereplőket, amelyek lehetnek személyek, Isten, őrangyal, gyülekezet , akik részei az elmesélt történetnek, de a történetgazda nem állította be szoborba őket. Másrészt csapatmunkában elkezdik átrendezni a szobros pillanatképet, összedolgozva úgy, hogy a szerintük ideális állapotot törekedjenek megtalálni. (1. nap 10.)

  2. A csoport által felállított szoborjelenetben (vélhetően bővült szerepekkel) a történetgazda megfigyeli alteregóját, majd elmondja, hogyan érzi magát a kívülről látott helyzetében (a probléma decentralizálása).

    1. Ha tetszik neki, jól érzi magát az új pozícióban: miért?

    2. Ha nem tetszik, ahová őt állították és ahogyan a jelenetet átalakították: miért? Hogyan érzi magát benne? Hogyan helyezné el magát benne? A válaszoktól függően akár egészen más mederben folytatódhat a

  3. Minden csoporttag beszámol arról, hogyan érezte magát abban a szerepben, amely neki Tudott-e azonosulni vele? Hogyan érezte magát az, akit nem választottak ki semmilyen szerepre? Hogyan érezte magát az, akit leültettek (elutasítottak)? Van-e, és ha igen, milyen kapcsolat van a saját alap-életkérdése és a jelen történetbeli szerepe között? Felfedezett-e bármilyen erőforrást a rá szabott szerepben saját alap-életkérdésére vonatkozóan? (Ha igen, felírja, és elraktározza mint erőforrásos állapotot. Később dolgozunk vele.)
    A szobros jelenetet lezárjuk, a szoborszereplők kilépnek szerepükből, mindenki újra elfoglalja eredeti helyét a csoportban.

  1. A csoport többi tagjának alap-életkérdéseit felírjuk egy mindenki által jól látható helyre. Majd mindenki igyekszik kiválasztani, hogy az ő jelenlegi életkérdéséhez melyik másik csoporttag alap-életkérdése és hozzá kapcsolódó énállapota áll közel, melyek a hasonlók. Az így kiválasztott énállapotok alapján ezek a tagok összerendeződnek, és kiscsoportokat alkotnak.

  1. Papírt vesznek elő, és a kiscsoportok tagjai titkos sorsolással valamennyien kihúzzák egymás nevét. A kihúzott személy az alap-életkérdését felírja a papírjára, majd önállóan átkeretezi: összegyűjti, hogy az adott életkérdésben milyen pozitívumok rejtőznek, vagy milyen pozitív hozadékai Jó, ha a gyakorlat előtt a vezető pár mondattal segít, elmagyarázza, és példát is mond – de olyan példát válaszszon, amely egyik csoporttagnál sem szerepel. Például „féltékenység.” Refraiming: ragaszkodó, hűséges, félti a párját, ellenőrzi, kontrollál mindent stb. Ezáltal a féltékenységet nem tagadjuk le, mindössze összeszedjük annak a lehető legtöbb egyéb vonatkozását, oldalát, amelyek akár erőforrásként is definiálhatók, mert például a kontroll képessége sok egyéb élethelyzetben, például munkahely, család stb. nagyon hasznos is lehet, a hűség magyarázatra sem szorul, a féltés szintén óvatosságra, gondoskodásra is utal.

  2. Zárókör: Az nap végén a zárás értelemszerűen nem a teljes csoportmunkára, hanem csak az adott napra vonatkozik. Ennek megfelelően célja az aznapi történések lekerekítése, és a másnapi munka előkészítése. Ebben a zárókörben a csoporttagoknak lehetőségük nyílik egy rövid, személyes összegzésre a plénum előtt, és amennyiben szükséges, a vezető is összefoglalja a napot, valamint – programjának rövid ismertetésével – előkészíti a következő napot.

A második nap tematikája

  1. Rövid csend, ráhangolódás után a csoport 2-3 tagja egy zsákba vagy nagyobb táskába összegyűjti a teremben található legkülönfélébb tárgyakat, tetszés szerint, legalább a csoport létszámának háromszorosát. Ezek a legapróbb tárgyak is lehetnek, amelyeket a résztvevők önként kitehetnek egy asztalra, zsebből, táskából stb., majd a kiválasztott emberek ezek közül válogathatnak.

  2. A csoport többi tagja addig párokat A zsákba/táskába összegyűjtött tárgyakkal a vezető körbejár a csoporton, és minden párosnak az a feladata, hogy egyik tagja csukott szemmel válasszon 3 tárgyat a társának, majd fordítva.

  3. Szabad asszociáció: körülbelül fél–egy óra időtartam áll rendelkezésére mindenkinek, hogy szabadon asszociálva figyeljen felmerülő érzéseire, gondolataira, válaszfoszlányaira és asszociációira, amikor azt a kérdést teszi fel, hogy „Mit mond ez a tárgy nekem önmagamról?” Javasolt az így felmerülő gondolatokat, képeket, asszociációkat röviden feljegyezni egy papírra. A tudatot és a racionális, következtető-diszkurzív, elemző gondolkodást megkerülve jutunk így információhoz önmagunkról a jobb agyféltekét aktiválva, a tudattalanból is.

  4. Ezt követi az „üzletelés”: mindenki a saját tárgyaival szabadon körbejár a csoportban, és a tagokkal megpróbál tárgya(ka)t cserélni. Tehát „üzlet” csak azzal köttetik, ahol csere jöhet létre: egy tárgyért kell adni egy másikat, de annak megfelelőnek kell lennie az „üzleti partner” számára is, így sokszor előfordul, hogy bár szüksége lenne egy tárgyra valakitől, az illetőnek tőle semmire nincs szüksége. Ez esetben más partnernél kell próbálkozni. Ezt addig játsszák, amíg csak lehet.

  1. A játék végén minden csoporttag újra elfoglalja a helyét a körben, majd felállnak azok,
    akik
    senkivel nem tudtak vagy nem akartak semmit cserélni, akik csak egy tárgyat tudtak elcserélni,
    és akik mindhárom tárgyukat elcserélték. Mindannyian külön-külön csoportba rendeződnek.

  1. Mindegyik csoporttag felteszi magának, egyénileg azt a kérdést: „Hogyan érzem magamat a csereakció eredményeként?”, majd először szintén egyénileg meg is válaszolja magában, de csoportjának tagjai előtt nem fedi Ha ezzel elkészültek, akkor az azonos csoportba tartozók röviden elmondják saját válaszaikat, a csoportvezető felírja a táblára, csoportonként elkülönítve egymástól.

  2. Az adott helyzetet pozitívan értékelők (tehát az azonos kiscsoportba tartozók) levelet írnak a helyzetet negatívan értékelő társaiknak, amelyben röviden kifejtik, hogy mit és miért értékelnek kedvezőbben, mint ők. (Vélhetően ilyen levélírásokra csak azokban a kiscsoportokban fog sor kerülni, ahol egy tárgyat sikerült elcserélni, illetve ahol egyet ) Az írásra hagyott idő alatt, az írás tevékenysége során jobban össze tudják szedni a gondolataikat, mint ha csak szóban kellene elmondani azonnal. A címzettek elteszik a leveleket, így azok később ismét elolvashatók.

  3. „Erősségeim, gyengeségeim”: a továbbiakban egyéni munkában mindenki két oszlopba rendezve összeírja erősségeit és gyengeségeit oly módon, hogy előbb a gyengeségeket (erőforráshiányos állapot) veszi számba, majd az erősségeket (erőforrásos állapot). Kötelezően legalább ugyanannyi erősséget kell összeírni, mint amennyi gyengeséget sikerült. Ezt követően arra a kérdésre keresve a választ, miszerint „Hogyan segíthetnek az erősségeim a gyengeségeimnek?”, összekötik a két oszlop Ezt a feladatot egészen addig végzik, amíg valamennyi gyengeségnek „párt” nem találtak.

  4. Amennyiben mégis maradnak olyan erőforráshiányos állapotok, amelyekről valaki úgy véli, hogy azt semmiképpen nem tudja konstruktívan személyiségfejlődése, egyéb céljai szolgálatába állítani, és nem talál önmagában olyan erőforrásos állapotot, amely ebben segítségére lehet, akkor ezeket összegyűjtik a vezető segítségével, és név nélkül fölírják egy táblára. A továbbiakban a csoport többi tagjának bevonásával közösen találják meg a megfelelő párosításokat, akár úgy is, hogy egy személy erőforráshiányos állapotával egy másik személy olyan erőforrásos állapotát állítják párba, amellyel az előbbi nem rendelkezik.

  5. Ezt követően mindenki megjegyzi, hogy saját feladata teljesítéséhez melyek azok az erőforrásos állapotok, amelyek a csoportmunka során megoldást jelentettek számára, de amelyeket ő nem birtokol; az idő hátralevő részében azután arra koncentrál, hogy mely más tulajdonságokkal lehetne helyettesíteni őket. Például bátorságra lenne szüksége, de ilyet nem jegyzett fel a pozitív oszlop elemei közé. Ezt azonban helyettesítheti az erő, önbizalom, határozottság stb. – egészen addig végezzük a feladatot, ameddig minden hiányzó erőforrás helyett nem tud helyettesítőket találni.

  1. „Hogyan látnak engem mások?” Nagyon egyszerű, de effektív gyakorlat, melynek során az illető, az életében releváns személyek szerepébe helyezkedve, az ő szemszögükből nézve röviden, lényegre törőn jellemzi önmagát. „Milyennek lát a párom, házastársam, barátom/barátnőm, szüleim, gyermekeim, testvéreim, tanáraim, munkatársaim, főnököm, papom/lelkipásztorom stb.?” Igyekezzünk a szocializációs színterek teljes skáláját lefedni! Fontos szempont hívők közösségében, hogy az isteni személyeket is megkérdezzék: „Milyennek lát engem az Atya, a Fiú, a Szentlélek?”; felekezeti-teológiai háttértől függően: „…az őrangyalom, a kedvenc szentem” ? A következő kérdés ugyanezen személyektől képzeletben: „Mit vár tőlem XY?

  2. „Önvédelem”: idealizált én elképzelése, akár megmosolyogtatón valószerűtlen tulajdonságokkal, jellemvonásokkal, majd nyílt vita, önvédelem egy képzeletbeli „bírósági tárgyalás” mintájára.
    A következő gyakorlatot 3-4 főből álló kiscsoportokban végezzük. A kiscsoport a tagok közül kisorsol egy személyt. Erről a személyről a többiek jellemrajzot készítenek: csupa jó tulajdonsággal, jellemvonással ruházzák fel. Ehhez felhasználhatók a többi gyakorlat során az illetőről – gyengeségeiről, erősségeiről, önértékeléséről stb. – szerzett ismeretek, és nagy valószínűséggel fel is használják őket, és ha nagyon konstruktívak akarnak lenni, ezeket alapul véve, célzottan készítik el jellemrajzukat az alanyról. A feladat utána az, hogy bírósági tárgyalást imitálnak: a 4-es csoport kiáll a plénum elé, ahol a vádlott a korábban kisorsolt és a többiek jellemrajzával megajándékozott személy, a bírói, az ügyészi és az ügyvédi szerepeket a kiscsoport többi tagjai között osztják fel, a teljes csoport többi tagja az esküdtszéket alkotja. Ekkor kezdődhet a bírósági tárgyalás. Vád alapja: az illető negatív tulajdonságai és a pozitívak tagadása. A vádlott és az ügyvédje feladata egyrészt, hogy minden eszközzel, elsősorban disputával, érveléssel és valóban megtörtént korábbi szituációk felelevenítésével cáfolja a vádakat, majd bizonyítani próbálja a rá ruházott pozitív tulajdonságokat. A „tárgyalás” végén a vád alapját képező negatív tulajdonságokat az ügyész által vezetett „jegyzőkönyvben” rögzítjük, és a tárgyalás végén elégetjük, szimbolikusan és rituálészerűen kifejezve a megsemmisítését.
    Annyi minitárgyalást folytathatunk le, ahányat az adott időkeretek lehetővé tesznek.

  1. Jövőbeli tervek, avagy: „Ki és mi szeretnék lenni?Az önismereti munka zárásaként, a tagok érzékenységétől függően, amelynek megítélése szakképzett vezetői kompetenciát és érzékenységet igényel, nekrológ formájában mindenki elkészítheti ezúttal már magáról szóló, önmagával kapcsolatos, saját jövőjére vonatkozó tervét. (A nekrológ helyettesíthető más műfajjal is, lehet akár a távoli jövőben megjelenő újságcikket, híradást, tudósítást stb. írni, de erőteljesebben hat az érzelmekre a nekrológ.) Ez lehet személyiségfejlődésre vonatkozó terv és/vagy egyéb célkitűzés, amelyet élete hátralevő részében megvalósítani szándékozik.

  1. Zárókör: A csoportmunkát egy visszajelző körrel zárjuk, amelyben mindenki röviden elmondja, hogyan érezte magát, mennyire tetszett vagy nem tetszett neki a két nap (például egy 5-ös skálát helyettesítő ujjfeltartással), és mit visz haza magával (ez lehet pozitív vagy negatív tartalom egyaránt).

A csoportvezető ügyel, hogy lényegre törő, rövid válaszok érkezzenek. Itt már sem helye, sem ideje nincs a hosszas önfeltárásnak. Ha jónak látja, ő maga is röviden reflektál a tagok visszajelzéseire.

 

 ÖSSZEFOGLALÁS, ZÁRSZÓ

A kétnapos csoportmunka végén a vezető szakmailag reflektál a munkafolyamatra, az egyéni, illetve a csoportos visszajelzésekre, a csoportdinamikára, valamint saját teljesítményére, amelyet ajánlatos később szupervízióban feldolgozni. Az egyéni visszajelzésektől függően ajánlhat fel újabb alkalmat akár a csoportnak, akár egyes tagoknak személyesen, de szorosan ehhez a két nap tematikájához és témájához kapcsolódva. (Természetesen más témájú és tematikájú csoportmunkát is indíthat, de az nem tartozik a tárgyhoz.) Akkor nevezhető ideálisnak ez a két nap, ha sem egyéni, sem csoportszinten nem maradnak olyan elvarratlan és feldolgozatlan szálak, amelyekkel kapcsolatban a hazatérő tagok úgy éreznék, magukra vannak hagyva. Azonban ebben sem a tökéletességre törekvés a cél, hanem az, hogy a meglévő fragmentumokkal együtt mindennapjainkat jól élhetőnek, adottságainkat, mindazt, amik vagyunk életünk adott szakaszában, éltető erőknek tapasztaljuk meg.

 

KIEGÉSZÍTŐ MAGYARÁZATOK A CSOPORTFOLYAMAT SORÁN ALKALMAZOTTFOGALMAKHOZ

A neurolingvisztikus programozás elnevezés arra utal, hogy a gondolkodás, a kommunikáció meghatározott módon való tudatos használatával programozhatjuk magunkat annak érdekében, hogy egy nem kívánt állapotból a kívánt állapotba juthassunk el. A módszer megalkotói Richard Bandler (Kalifornia, pszichológiát, informatikát tanult) és John Grinder (Kalifornia, nyelvész). Ők tanulmányozták ismert terapeuták, nyelvészek (Fritz Perls, Virginia Satir, Milton Erickson, Alfred Korzybski, Noam Chomsky, Gregory Bateson, Paul Watzlawick) módszereit, és az eredményeket felhasználva alakították ki az NLP-t. Céljuk az volt, hogy a sikeres emberek gondolkodását, kommunikációját és viselkedését modellezve hasonló vagy ugyanolyan eredményeket érjenek el azok is, akik a módszerüket alkalmazzák.

Az alábbiakban a sor elején azt a tematika leírásában szereplő napot és gyakorlatsorszámot jelzem, ahol a magyarázott fogalom előfordul.

1. nap. 2. Ez a gyakorlat a tudatos vagy éber jelenlét állapotának gyakorlása, amely a lélektanban mindfulness néven vált közismertté. A közelmúlt évtizedeiben az amerikai massachusettsi orvosi egyetem Stresszcsökkentő Klinikájának professzora, dr. Jon Kabat-Zinn által megalkotott módszer s még inkább kifejezés: mindfulness (tudatos jelenlét, éber jelenlét), valamint az erre később kiépített terápiás eljárások, mint a Mindfulness Based Stress Redaction és a Mindfulness Based Cognitive Therapy. A kereszténységben és a nagy világvallásokban kontemplációként vagy meditációként ismeretes (a fogalmi tisztázásokba e cikkben nem térek ki). Ez egyszerű, harmonikus áramlás a léttel anélkül, hogy azon bármit változtatni, abból eltüntetni, átalakítani, elutasítani szeretnénk. Ezen egyszerű gyakorlatban kitartva, önmagunk mély, valódi énjéhez is egyre közelebb kerülünk: ellazult állapotban a tudatelőttes átjárhatóbbá válik, a tudattalan tartalmai felszínre, a tudatba kerülhetnek, a jungi individuáció útján oly fontos integrálódást elősegítendő. Ellazult állapotban pedig a domináns bal agyfélteke mellett egyre nagyobb szerepet kap a jobb agyfélteke, a kettő közötti kapcsolat harmonikusabbá válik, miáltal a racionális-kognitív funkciók mellett a spontenaitás, kreativitás, szétválasztottság helyett az egységben látás, szintetizálás, a mélyebb összefüggések felismerésének képessége erősödhet.

1. nap 4. Például valakinek az életkérdései: hazugság, féltékenység, elengedés. „Mit mondanak nekem magamról ezek a témák?” Lehetséges közös nevező: félelem; vagy: semmibe vesznek, senki vagyok; vagy: kisebbségi érzés; vagy: alacsony önértékelés; vagy: függés; vagy: egyedül nem tudok élni stb. Lényeges szempont továbbá, hogy e feladat végrehajtása során elsősorban megérzésekre, asszociációkra szorítkozzunk, nincs helye racionalizálásnak, analizálásnak. Előállhat az a helyzet is, hogy a meglelt alap-életkérdést találónak érzi az illető annak ellenére, hogy racionális, logikus, kognitív szinten nem tartja helytállónak. Ez esetben is az érzésnek van elsőbbsége. Lényeg: a szakszerű vezetői segítség. Ez a feladat a „célom célja” vagy a „vágyam vágya” metódus mintájára arra kíván rávilágítani, hogy a felszínen jelentkező életkérdések, problémák, meghatározó, domináns gondolatok stb. milyen mélyebben gyökerező, úgynevezett alapkérdésekhez vagy alaptémákhoz vezetnek, amelyek már – ideális esetben, ha kellőn mélyre ásunk – tovább nem utalnak; illetve mely más életkérdésekkel állnak összefüggésben.

Egyéni terápiában, lelkigondozásban ezen pont után folytathatjuk azzal, hogy a megtalált alap-életkérdést, ha az valamilyen hiányállapotot, deficitet, betöltetlen vágyat stb. fejez ki, használjuk a továbbiakban arra, hogy a fentiek mintájára kérdezgetjük: ez milyen mély vágyra, majd annak a vágyára (pozitív cél) stb. utal – eljutva egészen egy alapvető vágyig, amely tovább már (vélhetőn) nem vezet. Vagyis az alapkérdéstől (amely negatívum) egy fordítással eljutunk a vágyig (amely ebben az értelemben pozitívum), a problémától, az erőforráshiányos állapottól a valódi cél (erőforrásos állapot) megnevezéséig. Perspektívaváltás következik be: többé nem a negatívumra fókuszálunk, hanem az elérendő célra. Ezt nevezzük problémacentrikus helyett megoldásorientált szemléletnek. Tartsuk szem előtt, hogy azt fogalmazzuk meg, amit el szeretnénk érni, ahelyett hogy azt fogalmaznánk meg, amit elkerülni vagy leküzdeni szeretnénk! Ha nem akarok piros elefántokra gondolni, akkor fogalmazzam meg helyette azt, amire gondolni akarok!

Ha pedig még odáig is sikerülne eljutni egy szakember segítségével, hogy a célt (betöltendő vágyat) is sikerül megnevezni, akkor jelentős mértékben növeltük annak esélyét, hogy azt el is érjük. Célba vezető utat csak akkor tudunk tervezni, ha tudjuk a célt. Mindaddig helytelen célok miatt helytelen utak keresésére és végigjárására pazarolunk időt, energiát, és erőfeszítéseink nem lesznek konstruktívak. (Csoportos munkánál megmaradunk egyelőre az alap-életkérdésnél.) Kiegészítésként megjegyezzük, hogy ha a célok eléréséhez vezető úton az egyik igen fontos szempont a cél pontosításán túl az arról való gondolkodás és beszéd módja is: pozitív megfogalmazás, kijelentő mód, jelen idő. Hiszen szó szerint dolgozza fel a verbális információt. Ha például azt mondom: „fogyókúrázni fogok”, akkor ne csodálkozzam, ha ez sosem kezdődik el, hiszen a jövő sosem lesz jelen.

Ez az elem önmagában hasznos önismereti gyakorlat, hiszen már az alapkérdések megtalálása és pontos megfogalmazása is sokat segít helyes irányba terelni a tudatos kereséseinket. Sok elakadás abból származik, hogy még csak megfogalmazni sem tudja valaki azt, ami mélyen érinti, mindössze homályos, megfoghatatlan, érzelmi-hangulati benyomásként él benne. Sokat segíthet ilyenkor az, ha egy segítő a probléma térbeli elhelyezésére instruáló kérdésekkel vezeti őt afelé, hogy a megnevezhetetlent, „megfoghatatlant” megfoghatóvá tegye. Például: „Hol érzed azt a valamit? A testedben? Ha igen, melyik részen? Testeden kívül? Hol?” stb. A térbeli elhelyezés, az alakot öltés, az ilyen értelemben vett tárgyiasítás tulajdonképpen konkretizálja a problémát, így az megfoghatóbbá, kezelhetőbbé válik. (Egy nagy, szürke kőtömbbel könnyebb bánni, mint egy homályos, szürke, mindent elborító érzéssel. A nagy követ el lehet gurítani, egyedül vagy segítséggel, vagy ki lehet kerülni, vagy hátat lehet fordítani neki stb. Hatásosabb a segítség, ha minderre nem direkt verbális instrukciókkal vezetjük rá a klienst, hanem ha a tárgyi feltételek adottak, térbeli megjelenítéssel. Odaállítom egy kőtömb vagy az azt jelképező fal elé. Szimbolikus teológiai értelemben azt is mondhatjuk, hogy ilyenkor „exorcizmust” végzünk, hiszen a Diaboloszt, az összekuszálót, az összezavarót űzzük el…)

1. nap 10. Szemléletváltás: e folyamat során az adott helyzet külső perspektívája rajzolódik ki, szemben a történetgazda eredeti jelenetével, amely belső perspektíva. Ennek segítségével a történetgazda asszociált állapotából disszociált állapotba kerül, amelyben távolságot és egyúttal nagyobb rálátást nyer a helyzetére. Ebben a fázisban a történetgazda passzív.

1.nap 12. Bár a hangsúly látszólag egyetlen csoporttag alap-életkérdésének más perspektívákba helyezésén, a rá adott lehetséges megoldási javaslatokon van, a történet többség általi kiválasztása, a szobros szerepek felvétele, végül a 11. pontban ismertetett, önmagára vonatkozó kérdések megválaszolása lehetővé teszi, hogy bizonyos mértékben a csoport minden tagjának életkérdésével foglalkozzunk.

Refraiming: tud-e, és ha igen, hogyan tud segíteni a saját alap-életkérdéséhez kapcsolódó énállapotában a történetgazdának? Megkíséreljük átkeretezni az ő erőforráshiányos állapotát, mert alapvetés, hogy minden negatívumnak van pozitív hozadéka. Ennek felismerése nem egyenlő a negatívum tagadásával, csak a látókör kiszélesítését jelenti, így elősegíti a reálisabb helyzetértékelést. A „problémám jó valamire”, „a negatív énállapotom erőforrásként is funkcionál”, vagy „a problémám ellenére/mellett több hasznos tulajdonságom van” érzése a saját belső erőforrások meglétére irányítja a figyelmet, és amint tudatosul ez a lehetőség, perspektíva nyílik az énerő feltérképezésére és mozgósítására, valamint egyéb kapcsolódó, belső erőforrások mobilizálására.

1. nap 14. E gyakorlat által elkerüljük azt, hogy mindenki a saját életkérdésével Hipotézisem szerint ez az egyén számára könnyebb, mintha saját életkérdését kellene átkereteznie, hiszen ha képes lett volna rá, azt már talán régen megtette volna maga is. Egyúttal távolságot teremt a saját esetleg problémás életkérdéséhez (terápiás hatású distancia), ugyanakkor mástól más szempontjaival, aspektusaival más megvilágításba kerülhet a saját életkérdése, egyúttal megtapasztalja kreativitását, alkotóképességét, hogy egy adott probléma átkeretezésével erőforrásos állapotokat fedezzen fel anélkül, hogy a problémát negligálná (populista pozitív pszichológiai irányzat). Azt a célt tehát, hogy ezt a képességét és ezt az eljárást önállóan, a saját élethelyzetében, saját életkérdéseire is alkalmazni tudja, két lépcsőben érjük el; ennek első lépcsőfoka az említett gyakorlat.

Amennyiben van még aznap lehetőség rá, hasznos lenne minden csoporttagnak felidéznie egy olyan emléket, amelyben a társától kapott erőforrásos állapotok valamelyikét megélte, és ezt a történetét, emlékét egy rövid jelenetben megeleveníti, de önmaga helyére már nem alteregót választ, hanem maga játssza önmaga szerepét. Ezzel nemcsak vizuálisan aktiválódik az erőforrásos állapot, hanem a jelenben kinesztetikusan, illetve a többi érzékszerv által több reprezentációs rendszert is aktiválva reálisabbá, jelenvalóbbá válik. Ez nagyobb erőt és hitet ad ahhoz, hogy a jövőben újra használni tudja. Az ember természete, hogy a tudata annál valóságosabbnak hisz valamit, minél inkább érzékelhető az öt érzékszerv mindegyikével vagy legalább valamelyikével – ellentétben azzal, ami ily módon nem érzékelhető. A tudat azonban nem képes különbséget tenni a csak elképzelt (konstruált kép) és a valóságban tapasztalt észleletek (felidézett emlék vagy jelenben észlelhető kép) valódisága között. Ezt a működésbeli tulajdonságát konstruktívan többek között úgy lehet használni, hogy ha bármely célt (még nem létező realitást) a lehető legélethűbben, mély beleéléssel, érzelmekkel telítetten, az öt érzékszerv mobilizálásával (vagyis a reprezentációs rendszerek aktiválásával) elképzelünk, az, mivel a tudat számára valóságnak tűnik, tudattalanul is segíti az embert, hogy lépéseket tegyen e cél elérésének irányába. Ezen lélektani vonatkozása mellett a kvantumfizika is – bár más magyarázattal – ugyanerre a következtetésre jut. Mindezek tárgyalása azonban szétfeszítené a jelen cikk kereteit.

2. nap 6. Ahogyan ezt a szituációt megélték és minősítették a résztvevők, az azt mutatja, általában hogyan élik meg és minősítik saját életüket és benne önmagukat: például szerencsés volt, szerencsétlen, sikeres, véletlennek vagy másoknak van kiszolgáltatva, dühös, elkeseredett, csalódott, örül, boldog, elégedett (esetleg akkor is, ha nem minden a várakozásainak megfelelően alakult?) stb. Ugyanakkor azáltal, hogy az ugyanabba a szituációba kerülők esetleg teljesen másként, adott esetben ellenkezőképpen reagálnak önmagukra, a velük történtekre, képet kapnak egyrészt arról is, hogy mennyire különbözőképpen lehet reagálni egy és ugyanazon eseményre. Másrészt le lehet vonni a következtetést, hogy soha nem önmagukban az események azok, amelyek ilyen vagy olyan hangulatot, érzelmet váltanak ki, amely feedbackként visszahat az önértékelésre is, hanem csak az arra adott, egyénileg nagyon különböző reakcióink. A valóságról alkotott mentális képeinkre reagálunk, nem közvetlenül magára a valóságra, ezek a mentális képek és a hozzá társuló kognitív minősítések, majd érzelmi, hangulati reakciók az elme kondicionáltságától függnek, amelyet a szocializációs hatások és folyamatok formálnak. Mindez pedig részben vagy egészben alakítható.

2. nap 8. Mire ehhez a gyakorlathoz érkezünk, már elég sok minden felszínre került önmagukról, és a csoporttagok, valamint a közös munka által is elegendő impulzust kaptak, illetve betekintést nyertek abba, miként lehet észrevenni a negatívumok pozitív hozadékait, hogyan lehet és miért érdemes perspektívát váltani, illetve hogy mindig önmagunkon, a szemléletünkön érdemes előbb változtatni a külvilág, mások (összefoglalóan: külső körülmények) irányítására, megváltoztatására tett kísérletek helyett. Az erre fordítandó energiákat produktívabb az önmagunkon végzett munkára fordítani. Bár e munka célja az érzelmekig hatoló változás, a belátás és a konstruktív fantázia mozgósítása, a feladat végzése többnyire tudatos szinten, racionális képességek igénybevételével történik. Ezért adott esetben lehet olyan benyomása az illetőnek, hogy erőltetett párosításokra kapott utasítást, ám ez az erőltetettség mégsem marad hatástalan. Jóllehet ez a lépés nem a folyamat vége, csupán a kezdete, hiszen minden változás tudatosulással, belátással kezdődik, s ha már egyáltalán racionális-logikus lépésekkel megvalósíthatónak „tudja” vagy csak annak sejti, akkor esély teremtődik rá, hogy el is tudja képzelni. A képzelőerő (vizualizáció) szerepét már említettem, de érdemes megjegyezni a magyar nyelv kifejezőerejét: arra vagyok kép-es, amit el tudok kép-zelni, amire kép-ességem, kép-esítésem van.

2.nap 10. Fontos, hogy a feladatot ne elméleti szinten, önmagától elvonatkoztatva végezze, hanem csak olyan szubsztitúciókat találjon, amelyekkel rendelkezik! Ezzel egyúttal az is előfordulhat, hogy a hiányzó erőforrás helyettesítőjeként fedez fel már korábban feljegyzett, más erőforrást – de ahhoz, hogy a szubsztitúciós lehetőséget felismerje, szükséges egy ilyen tudatosító gyakorlat. (Tehát nem biztos, hogy számszerűleg több elem kerül a pozitívumok oszlopába.)

2. nap 11. Hasonlóképpen az előbbi kérdésre adott válaszokhoz, azaz a jellemzéséhez, ennek során is szembesül a különböző személyeken keresztül érkező elvárásokkal, illetve azzal, hogy ő maga milyen elvárásokat vél felfedezni mások részéről önmaga irányába, vagy mely valódi elvárásokra érzékeny leginkább, melyekre rezonál. Ezeket soroljuk föl ugyanis, függetlenül tehát attól, hogy azokat valóban elvárja az adott személy vagy sem. Nem az a cél, hogy a megkérdezett, jelen nem levő személyek valódi válaszát tényszerűen megismerjük, hanem az, hogy a kérdező milyen vélt vagy valós válaszok mentén tájékozódik önmagáról. A többiek válaszai ugyanis mind róla, önmagáról szólnak. Itt meg kell jegyeznünk, hogy – amennyiben a csoport összetétele, dinamikája és állapota kívánja – szükséges lehet az istenképek gyakorta előforduló hamis torzulásainak korrekciójára. Ehhez előre kiválasztott szentírási idézeteket hoz a vezető, amelyek a jó pásztor, a segítő, a gondoskodó, a szerető Istent idézik. Külön tanulmányt lehetne szentelni a patologikus vallásgyakorlati formák mellett a hamis és torz istenképek egészségre és életvitelre, kapcsolatrendszerekre, önértékelésre stb. gyakorolt destruktív hatásának, és azok lehetséges korrekciójának.

2. nap 12. Ez a gyakorlat, tulajdonképpen a frankli paradox intenció mintájára úgy fordít a negatív önértékelésen, hogy az érintettet magát kényszeríti önvédelemre. Valamint arra az esetre gondolva, hogy az illető azonosul a vádakkal, és nem képes védeni magát (kvázi éppen az ellenkező eredményt érné el a játék, mint ami a cél), az ügyvéd mint semleges, nem érintett személy a segítség abban, hogy a vádakat cáfolva és a pozitív jellemvonásokat védve elfogadtassa a vádlottként szereplő csoporttaggal a pozitívumokat, és segítse az azonosulás folyamatát. De a meghatározó mozzanat a „vádlott” önvédekezése. A pszichodinamika alapja: ha valamilyen kitűzött célt direkt szándékossággal és akaratlagosan nem tudok elérni, vagy valamely nem kívánt állapotot nem tudok ily módon megváltoztatni, akkor meg lehet próbálni ezt a nem kívánt állapotot szándékosan fenntartani. Ha például valaki álmatlanságban szenved, ám szeretne ettől megszabadulni, akkor az egyik lehetséges terápiás eljárás a paradox intenció, amelynek értelmében a kliens arra kap utasítást, hogy akarjon ébren maradni! A terápiás tapasztalat alapján az esetek nagyobb többségében érik el így a valóban kívánt hatást, mint amennyi a véletlenszerűen bekövetkező eredmény lehetne.

2. nap 13. E gyakorlatnak nem a cél megvalósításában van funkciója, sokkal inkább csak egy megfelelő lezárása és összefoglalása az önmagunkon végzett eddigi munkának, előremutató tervekkel. (Külön 1-2 napos csoportmunka szentelhető az effektív célkitűzés, a célok eléréséhez vezető terv kidolgozása, lépései pontos meghatározása és a megfelelő cselekvési terv kidolgozása.) Az előző, bírósági játékhoz hasonlóan, ezeket a jövőbeni terveket egészen játékos módon, héliumos lufikra kötve szó szerint szélnek lehet ereszteni, szimbolikusan Istenhez felküldeni.

 

AJÁNLOTT IRODALOM

Bauer, Hans-Gerddr, NLP in der Kirche (Zugl. Dissertation an der Univ. Marburg), Heidelberg, 2002
Hézser Gábor, Szempontok az imádság pasztorálpszichológiai értelmezéséhez, Debrecen, Debreceni Református Teológiai Akadémia, 2003
Krasznay Mónika, A szemlélődő imádság terápiás jelentősége, in Tavaszi Szél Konferenciakötet, Szeged, 2009, 502–514.
O’Connor, Joseph, NLP kézikönyv. Gyakorlati útmutató kívánt eredményeink eléréséhez, Bp., Bioenergetic, 2002
Scharfenberg, Joachim, Einführung in die Pastoralpsychologie, Göttingen, Vandenhoeck & Ruprecht, 1985
Schmidt, Jochen, Achtsamkeit Versuch zur Ethischen Theologie, Neue Zeitschrift für Systematische Theologie und Religionsphilosophie, Band 54/Heft 1 (März 2012)
Schmidt, Jochen, Schweigen–Hören–Beten. Die Haltung der Achtsamkeit in der Seelsorge der Wüstenväter, in Jahrestagung der APS, Marburg, 2006
Szondi Máté, Megélni a pillanatot – Mindfulness, a tudatos jelenlét pszichológiája, Bp., Kulcslyuk, 2012. Segédanyagok a PTF Pasztorálpszichológiai Tanszék honlapjáról: ptf.hu/ pasztoral/tanulmanyok/segedanyagok-oetletboerze
Ulanov, Ann–Ulanov, Barry, Primary Speech. A Psychology of Prayer, Atlanta, Westminster John Knox Press, 1982

KRASZNAY MÓNIKA PHD
görögkatolikus teológus

 

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.