egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

 Megjelent az Egyházfórum 2006/3. számában

Az Európai Parlament 2006. június 15-én csekély többséggel az embriók felhasználásával járó őssejt-kutatásnak az európai költségvetésből való támogatása mellett döntött. A Parlament határozata azonban nem kapott minősített többséget, úgyhogy amennyiben a minisztertanács másként döntene, ezt a Parlament csak kétharmados többséggel tudná megváltoztatni. Ez a jelenlegi parlamenti erőviszonyok között nem valószínű.

Az Európai Néppárt és Európai Demokraták képviselőcsoportja Bioetika-munkacsoportjának elnöke, Dr. med. Peter Leise a Parlament döntse kapcsán csalódottságát fejezte ki. „Kollégáim többsége sajnálatos módon azon a nézeten volt, hogy ama törvénykezés, amely Németországban és további kilenc tagállamban tiltja az embriók elpusztításával járó őssejt-kutatást, nem mérvadó az európai szinten hozott finanszírozási döntések számára. Jómagam úgy vélem, hogy a plénum eme határozata elfogadhatatlan a német szövetségi kormány részéről, valamint olyan más országok kormányzatai részéről, mint Lengyelország, Ausztria, Szlovákia, Luxemburg és Málta, melyek ellenzik a hetedik keretprogram embriók elpusztításával járó kutatásainak támogatását”, nyilatkozta Dr. Leise. Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága az alábbi nyilatkozatot adta ki.

 

Az embrionális őssejt-kutatás EU-s támogatásáról

A COMECE támogatja, hogy az EU-nak hatékony, a közjó szolgálatában álló kutatáspolitikája legyen; az Európai Parlament és az Európai Bizottság ama javaslata ellen emel óvást, hogy az EU pénzeszközeit olyan kutatási tevékenységek rendelkezésére bocsássák, melyeket emberi embriókon és humán embrionális őssejteken végeznek.

Miként a COMECE korábban már kifejtette, az ilyen jellegű kutatás alapvető antropológiai és etikai nehézségeket támaszt. Sokan tartják aggályosnak az olyan kutatást, mely eszköznek tekinti az emberi életet, és nyersanyagként használja fel azt. Mindebben nem csupán katolikus állásfoglalás nyilatkozik meg. Tudományos szempontból sincs rá alapunk, hogy erkölcsi különbséget tegyünk a fejlődés kezdetén álló, valamint a beágyazódás (vagy 14 napi fejlődés) utáni embrió között. Az emberi méltóság nem függ más emberek döntéseitől – és nem is szabad azoktól függővé tennünk. Minden egyes emberi élet a fogantatással kezdődik, és különleges védelmet igényel, amennyiben az anyaméhen kívül hozzák létre. Az emberi élettel sohasem szabad úgy, mint valamely eszközzel bánnunk. Ennélfogva alapvető kifogásaink vannak az emberi embriók elpusztítása, valamint az embrionális őssejtek hasznosítása ellen.

Az Európai Parlament csekély többséggel kinyilvánította támogatását az emberi embriókból származó (valamint felnőtt) őssejtekkel folytatott kutatás EU általi finanszírozásához. Minthogy úgynevezett fölös emberi embriók létrejöttét kizárni nem lehet, így a 7. Kutatási Keretprogramon belül ráadásul még olyan kutatási tevékenységeket is pénzelni lehetne, melyek ezen embriók elpusztítását vonják maguk után; egyedül az emberi embrióknak csakis kutatási célokra való előállítását nem lehet pénzelni az EU részéről. Ez utóbbi azonban alighanem magától értetődő, minthogy ellentmond az Európa Tanács Egyezmény az Emberi Jogokról és Biomedicínáról (Ovideo) című dokumentumának.

Az Ipari, Kutatási és Energiabizottság (ITRE) javaslatát 284 igen szavazattal 249 ellenében, 32 tartózkodás mellett fogadták el. Az Európai Parlament maga is megosztott volt a kérdésben, és a képviselők nem jelentéktelen része szavazott vagy arra, hogy mindennemű finanszírozást kizárjanak az emberi embriókkal és embrionális őssejtekkel folytatott kutatások számára; vagy pedig arra, hogy legalábbis szigorúbb etikai vezérelveket vezessenek be, nehogy ösztönzést adjanak további emberi embriók elpusztítására. Meg kell állapítsuk továbbá, hogy a Jogi Bizottság által (amely az Európai Parlament eljárási szabályai szerint az új technológiákkal kapcsolatos etikai kérdésekben illetékes) javasolt módosító beadványt az ITRE-Bizottság nem vette figyelembe.

Tény, hogy eltérő vélekedések léteznek az embrió antropológiai státusát és az emberi embriókkal folytatott kísérletek etikai következményeit illetően. Mivel az emberi embriók használata és elpusztítása kapcsán az emberi élet és az emberi méltóság sérthetetlensége forog kockán, és számos EU-polgár legmélyebb meggyőződései vannak érintve, az EU-nak erkölcsi kötelessége, hogy tartózkodjék az ilyesféle, több tagállamban is tilos kutatás pénzügyi támogatásától. Efféle pénzügyi döntésekkel az EU kényes nemzeti döntésekbe avatkozna be jelen kérdésben, megsértve ezzel a szubszidiaritás alapelvét.

Végül, tekintettel az EU részéről folytatott kutatások szűkös voltára, valamint ama tényre, hogy hiányzó pénzügyi eszközök okán nem minden támogatásra érdemes projektet lehet finanszírozni, érthetetlen, miért éppen ezt a kutatást kell az EU-nak, mint közösségnek, támogatásban részesítenie. Amennyiben a mostani válna végérvényes döntéssé, az bizalmatlanságot ébresztene az EU-val és annak döntéshozatali folyamataival szemben.

Felszólítjuk ezért az Európai Palamentet és a Minisztertanácsot, valamint az Európai Bizottságot, gondolja át az ebben a kérdésben elfoglalt álláspontját, és a közös EU kutatási erőfeszítéseket olyan, valóban közös kutatási prioritásokra összpontosítsa, melyek etikai szemszögből nem ennyire vitatottak. Ezt az alkalmat is szeretnénk megragadni, hogy ismételten kifejezzük a felnőtt őssejtek kutatásának az EU részéről való finanszírozása iránti támogatásunkat.     

2006. június 15.

COMECE
Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága

 

 

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.