egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2008/3. számában

A vallásközi párbeszéd nem tekint vissza hosszú történelmi múltra. Ez nem jelenti azt, hogy az elmúlt évezredek során ne lettek volna a különböző vallások között kapcsolatok; pozitív felhangok és negatív konfliktusok. Ezen elmúlt történelmi időszakok vallásközi dialógusai sokszor a hatalmi pozícióban lévő vallás saját igazát voltak hivatottak reklámszerűen is megerősíteni. E hatalmi pozícióban lévő vallás maximálisan felhasználta és kihasználta a maga politikai hatalmát is. Példaként gondolhatunk a középkori kereszténység vezetésének európai gyakorlatára, amikor az ún. nyugati, latin szertartású kereszténység kifejezetten erőszakkal, inkvizícióval, formális hitvitákkal terjesztette saját meggyőződését. A vallásközi kapcsolatok azonban nem a középkorban kezdődtek. Gondoljunk csak az ókori kelet vallási palettájára. A Biblia korában sok-sok nép, vagy éppen város rendelkezett saját istenekkel. Az ókori görög-római világ politeizmusa szintén hordozott egyfajta vallásközi kapcsolatrendszert. Mindenki másként tette. A monoteizmus és a politeizmus sokszor átfedi egymást. A sokistenhivő vallások mindig rendelkeztek egy fő istenséggel, aki alatt aztán sok és sokféle isten-istenség létezik. Az egyistenhívő kereszténységben, pl. a latin szertartású nyugati kereszténység templomaiban, sok szobrot, képet találunk, rajtuk angyalok és szentek serege sorakozik. A kereszténység nem politeista vallás, mégis szerkezeti elemeiben megtalálhatók olyan alapképletek, melyek az emberiség vallási gondolkodásának alapsajátosságai, és ugyanígy a sokistenhivő vallások is rendelkeznek monoteista elemekkel. A Biblia korában a kánaáni honfoglalás előtt, alatt és után a zsidóság találkozott és együtt élt más kultuszokkal. Az egyes istenek legyőzték egymást, és a csata után a legyőzött nép, vagy város istenét, isteneit, így pl. istenszobrait, bevitték saját templomunkba, vagy éppen elrabolták, és evvel uralmat szereztek a másik nép, vagy törzs fölött. A Biblia népének istenfogalma nem egyszerre alakult ki, hanem egy fejlődés eredményeként jelent meg. A vallásközi kapcsolatoknak eme formája korántsem azonos napjaink dialógus elképzeléseivel.

 

A SOKFÉLESÉG TÉNYSZERŰSÉGE

Az ember, ahogyan Arisztotelész mondta, társadalmi lény, akinek vallási, politikai, egyéni és közéleti szférája nem igazán választható el egymástól. Ez azonban különböző korokban, különböző vallások esetében más és más lehet. A vallás és politika, állam és egyház nem vált szét az ókori Keleten. Egy város királya igen sokszor a város főpapja is volt. A középkorban a katolikus egyház világi jogokat vindikált magának, illetve a német-római császárság pl. egyfajta vallási tekintéllyel és hatalommal lépett fel. Jelen világunkban Magyarországon az állam és az egyház szekularizált szétválasztásban él. Az ún. nyugati világban – amely természetesen egyáltalán nem keresztény, hanem egy szekularizált civilizációs képlet, amiben élnek keresztények is, de kisebbségben –, a vallás a gyakorlatban a magánszféra kelléke, magánügy, és igazán az a sikk és divatos, ha valaki nem hívő, szexuális kapcsolataiban pedig abszolút liberális. Demokrácia címén sokszor nem veti meg az erőszakot, sőt azt képzeli, hogy erőszakkal exportálhatja a demokráciáról alkotott saját elképzeléseit. A világban jelenleg jelentős vallási mozgás tapasztalható. A három monoteista vallás – a zsidóság, a kereszténység és az iszlám – mellett ma ott van a hinduizmus, a buddhizmus, a távol-keleti vallások, kultuszok és napjaink ezoterikus, az ókor szinkretista vallásaihoz hasonló pótvallások kavalkádja. Vannak, akik magukat nem-hívőknek vallják, és elhatárolják magukat az istenhittől, a vallásoktól.

A vallások belső fejlődése nem teljesen azonos az ún. társadalmi, vagyis külső történelmi fejlődéssel, változásokkal. A vallások általában rendelkeznek egy alapirattal, amihez később magyarázatot fűznek, majd a magyarázatokhoz is magyarázatot készítenek. Vagyis megtartanak egy állandóságot mutató szálat, és vannak változó, új elemeik is. A társadalmi változások sokszor előbbre futnak, mozgékonyabbak, mint a vallási szféra. A zsidóság Kr. u. 70-ben elveszítette a jeruzsálemi Templomszentélyt, és a diaszpórában, a szétszórattatásban, önazonosságának megtartása érdekében, vallási életét a legkomolyabban vette, és védte a külső hatásoktól. A kereszténység a középkorban összefonódott a fennálló feudális rendszerekkel, és uralmi pozíciójában nemigen volt hajlandó semmiféle változtatásra. Ezen nehézkessége mind a mai napig megmaradt hitelvi és gyakorlati erkölcstana terén is. Az iszlám számára természetes az istenhite, és természetes az ahhoz kapcsolódó életformája is. Van ahol az iszlám saját államformájában él, van ahol a vallás és az állam különböző mértékben szétválik. Az ún. nyugati civilizáció napjainkban sokszor számon kéri  a muzulmán világtól azt, hogy miért nem olyan társadalmi berendezkedésben él, mint ők? Számon kérik tőlük az ún. emberi szabadságjogoknak és a vallásszabadságnak a kérdését is. Az iszlám világ számára pedig elfogadhatatlan az, hogy egy külső állam erőszakkal változtassa meg országát, társadalmi berendezkedését, és exportálja erkölcsi nihilizmusát.

Az ún. Nyugaton a vallás magánügy, az iszlám számára azonban nem az; lehet valakinek különvéleménye a vallásról, de a normál társadalmi kis és nagyobb közegben nem. A kereszténységnek 2000 éven át alap kiindulási pontja volt az, hogy „anima naturaliter christiana”, vagyis az ember természeténél fogva keresztény lény. Az iszlám arról tanít, hogy mindenki muzulmánnak születik, de ha környezete esetleg más irányba vitte, vissza kell térni az iszlámra. A katolikus egyház a II. Vatikáni Zsinaton kimondta az ún. anonim kereszténység tanítását. E szerint, aki formálisan nem keresztény, illetve nem katolikus, tehát nem tagja e vallásnak, attól még üdvözülhet, mert aki a maga által belátott igazat tetteiben is követi, az üdvözül. Tehát aki buddhista, vagy éppen ateista az is üdvözülhet, tehát az is, aki tévesen ítéli meg vallási hovatartozását, mert az üdvösség nem ismeretelméleti kérdés.

Úgy gondolom, hogy az első lépés mindenképpen az, hogy tudomásul kell venni azt, hogy a másik ember nem azonos velem. Egész egyszerűen más, nincs két egyforma tojás, nincs két egyforma teve, és nincs két egyforma nép sem. Nincs két egyforma vallás, nincs két egyforma társadalom, nincs két egyforma demokrácia sem. Ez nem azt jelenti, hogy a dolgokat nem lehet megváltoztatni, vagy nem lehet rajta változtatni. A három monoteista vallás, a zsidóság, a kereszténység és az iszlám, mindhárom missziós vallás. A zsidóság az ókor hellénisztikus időszakában egyértelműen az volt. Az ókori zsidóság két missziós irányzata közül a kereszténység Pál apostolon keresztül a liberális irányt, a diszpóra missziót gyakorolta. A zsidóság missziós törekvéseit az uralomra jutó kereszténység teljesen széttiporta. Az iszlám mai formájában közli, és át kívánja adni meggyőződését és hitét a nem muzulmán világnak is. A kereszténység mai misszióját evangelizációnak hívja, mely jóval gyengébb kiadása a középkori missziónak, a zsidóság pedig sem elméletig, sem pedig gyakorlatilag nem folytat missziót.

A világban vannak súlyos vallási konfliktusok is. Ez különösen a távol-keleti országokban pl. a hindu és a muzulmán, illetve a keresztény közösségek között érzékelhető. Vannak az iszlám világban előforduló, a keresztények vallásszabadságát sértő esetek is. Kínában pedig, pl. a katolikus egyház működését akadályozzák és manipulálják az állami hatóságok.

 

A TELEVÍZIÓ LEHETŐSÉGE ÉS FELELŐSSÉGE

A XX. században világunk globalizálódott. Ráébredtünk arra, hogy egyetlen bolygónk van, és azon élünk. Bármit teszünk, gyakorlatilag az egész világ előtt történik. Nemcsak a hadműveleteket lehet műholdon követni, de az utcai térfigyelő kamerákkal élőben láthatja bárki az interneten azt, hogy ki mit tesz a világ bármely pontján. A televízió, dacára az internet elképesztő térhódításának, ma is uralkodó szerepet tölt be az emberek informálásában, és a napi eseményekről alkotott képének alakításában. Ha valaki közöl valamit a másikkal, azt nem teheti meg másként, mint úgy, hogy saját szemléletét is közli. Ezért ugyanaz a hír máshogy jön le a CNN, és máshogy az Aljazeera csatornáin. A televízió felelőssége óriási, mert egyrészt tárgyilagosnak kell lennie, másrészt saját arculatát is közölnie kell. Napjainkban a vallási faktor a világban előtérbe került. Korábban átéltünk egy szekularizációs hullámot, és most a hullámvölgyek törvényszerűsége szerint újra rátaláltunk a vallás világára. Hogyan és miként kell bonyolult és sokszor vészterhes világunkban a vallást a televízión át közvetíteni úgy, ahogyan arról az evangéliumok írnak, ti. nem ennek a világnak, hanem Istennek a békéjét közvetíteni?

Azt gondolom, hogy a televízió vallási műsorainak, a vallásközi párbeszéd adásainak elsődlegesen pozitív műsornak és nem negatívnak kell lennie. A negatív műsor olyan, mint egy normál híradó műsor: leszakadt a híd, 50 embert agyonlőttek, légitámadás a kokaincsempészek ellen. Nem olyan műsort kell készíteni, amiben minden nagyon szép és minden nagyon jó. Nem olyan műsort kell készíteni, amely a vallási protokoll napi mosolycsekkjeit közvetíti, vagyis szeretjük egymást, és mindent megteszünk, hogy rettenetes jók legyünk, és ez biztos, hogy így is lesz stb. Tehát a vallásközi műsornak nem a napi politika gyenge vallási leképezésének kell lennie. Nem középutas politikát kell folytatni; vagyis ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit. Nem a napi valláspolitika meghosszabbított karjának kell lenni. A vallási és vallásközi műsornak globális világunkban mindig tartalmazni kell naprakész helyi eseményeket, történéseket, és tartalmazni kell külföldi, nemzetközi híreket. Tartalmazni kell történeti, kulturális, művészeti híreket is, de mindenekelőtt ütőképes, szorosan vett vallási blokkokat, vagyis a szent iratoknak ismertetését, magyarázatát, a vallás történetét és teológiáját megfelelő előadókkal bemutatni.

Minden vallás sokszínű, tehát vannak irányzatai. Nem lehet úgy közvetíteni pl. a kereszténységet, mintha az a katolikus, vagy az ortodox keleti egyházakkal lenne azonos. A kereszténységben vannak katolikusok, protestánsok, ortodoxok, újprotestánsok és még nagyon sokféle kisebb létszámú közösségek. A zsidóságon belül Magyarországon pl. vannak ún. neológok, ortodoxok, lubavicsiak és progresszívek. Az iszlám jelenleg Magyarországon már több közösséget is magáénak mondhat. Szükséges, hogy egy vallási, illetve vallásközi műsorban valamilyen formában mindnyájan megjelenhessenek.

 

A VALLÁSKÖZI PÁRBESZÉDET

Ahhoz, hogy vallásközi párbeszédet, dialógust folytassunk szükséges, hogy mindenki a saját sorait rendezze. A vallásközi párbeszéd igazából azért nehéz, mert az egymással beszélő partnerek saját kapcsolataikban tökéletlenek. A kereszténységnek sokféle ága nemcsak sok és különböző értéket hordoz, hanem sok ellenétet és megnemértést is. Ugyanígy a zsidóság és az iszlám is létező problémákkal küzd. A másikkal való párbeszéd során arra kell ügyelnünk, hogy mi az, ami a másikat érdekli, és nem csak arra, ami engem érdekel a másikban.

A vallási szféra és a vallásközi párbeszéd biztonságpolitikai kérdés is. XVI. Benedek pápa korábban, a regensburgi egyetemen, egy olyan előadást tartott, ami szó szerint világégést hozott az iszlám világban. Hiába mentegette a Vatikán a pápa előadását, mert az egész egyszerűen rossz volt, és nem volt igaz. A korai kereszténység ún. antijudaizmusa elvi előkészítője volt a zsidóság XX. századi holocaustjának. A vallással nem lehet viccelni, komolyan kell venni. A vallási és vallásközi műsoroknál szakembereket kell alkalmazni, akikben van alkotó adottság is, és nem szakmai analfabétákat, akik nem értenek sem az iszlámhoz, sem a kereszténységhez, csak éppen szoktak televíziós műsorokat készíteni, pl. sport, vagy konyhaművészet tárgykörben. Attól, hogy valaki hivatali beosztást kap, még nem lesz több a fejében is. A vallásközi kapcsolatokhoz igen kevesen értenek.

Miután a televízió jelenleg a világ leghatásosabb informáló eszköze szükséges, hogy a vallásközi párbeszédet felkarolja, és annak pozitív oldalát bemutassa, hogy azt vonzóvá tegye. Másodsorban bemutassa a megoldandó nehézségeket is, vigyázva a vallási szféra napi érzékenységi pontjaira, különösen ara, hogy nehogy negatív folyamatokat involváljon.

A vallásközi párbeszéd sokak számára idegen. Sokan egy új vallásnak képzelik, illetve a saját vallási identitásról való lemondásnak, vagy éppen egy új formájú vallási missziónak gondolják. A vallásközi párbeszéd hosszú folyamat. Egy régi arab mese arról szól, hogy a hangya elindult Mekkába. A barátai kinevették: Ezekkel a lábakkal akarsz elmenni Mekkába? A hangya így válaszolt: Lehet, hogy nem jutok el Mekkába, de az úton fogok meghalni…

SZÉCSI JÓZSEF[2]

 

[1] Előadás a „More than Tolerance – TV Festival in Syria” nemzetközi televíziós konferencián a szíriai Tartusban, 2007. október 25-én.

[2] Duna Televízió, szerkesztő.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.