egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2008/6. számában

Az Egyházfórum 2006/ 1. számának Báránybőrben című rovatában közöltük Végvári Edit levelét, amelyet idős és beteg paptestvére, dr. Végvári Tibor ügyében írt Mayer Mihály pécsi püspöknek. Tibor atya több  mint ötven évig szolgált a Pécsi Egyházmegyében, mielőtt betegsége miatt 74 éves korában nyugdíjazását kérte. Kórházba, majd az egyházmegye egyik gondozóotthonába került, de ezt Wolf Gyulának, az egyházmegye vagyonkezelőjének felszólítására rövid határidőn belül el kellett hagynia. A magatehetetlen plébánost testvérei Pécshez közel, a szederkényi Időskorúak Otthonában helyezték el, hogy pécsi barátai továbbra is látogathassák és segítsenek az ápolásban. Ezután az egyházi vagyonkezelő arra hivatkozva, hogy dr. Végvári Tibor az „egyház kereteiből kikerült”, megszüntette számára az egyházi nyugdíj-kiegészítés folyósítását, amely pedig a Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia határozta értelmében kötelezően járt volna neki. Wolf Gyula szerint az idős plébános „állami nyugdíjra való jogosultsága elismert, így létfenntartása biztosított”. A rokonok, az otthon vezetése és a gyámhivatal hiába bizonygatták, hogy állami nyugdíj „létfenntartásra” talán valóban elég, de egy súlyosan beteg ember tartásdíját és kezelését már nem fedezik, mindez azonban nem hatotta meg az egyházmegye vezetését, amely továbbra sem adott egy fillért sem. Szerkesztőségünk úgy értesült, hogy Végvári Tibor ügyében többen megkeresték az illetékes érseket, Bábel Balázs kalocsai püspököt, és Erdő Péter bíborost is, de ők nem kívántak beavatkozni a Pécsi Egyházmegye dolgaiba. A szeretett plébános temetésén sok híve és paptársa vett részt, de sem Mayer Mihály, se Wolf Gyula nem voltak jelen. Az alábbi búcsúztatót tisztelői és barátai olvasták fel a temetési gyászmisén. (A szerk.)

 

DR. VÉGVÁRI TIBOR - KI VOLT Ő NEKÜNK?

1928-ban született egy nagycsalád második gyermekeként. Istenszeretetét, egyenességét csakúgy, mint a könyvek, a kert és a szép szeretetét bizonyára a családból hozta. Édesanyja kiemelkedő szerepet játszott életében. Még elesett állapotában is, amikor szinte egy szót sem mondott már, meglátva képét, mosolyogva, megkönnyezve szólította meg: ÉDESANYÁM!  Őt 12 évesen vesztette el. 14 évesen már teológiát tanult, 1951-ben szentelte pappá Virág Ferenc püspök Pécsett, majd dogmatikából doktorált a budapesti Központi Szemináriumban. Papi karakterének meghatározó alakja Prohászka püspök és a „mosolygós” I. János Pál, ami jellemzően mutatja személyiségének legalapvetőbb vonásait.

„Igen-igen, nem-nem”, tanította számtalanszor, és elsősorban önmagával szemben állította föl a legszigorúbb kritériumokat. Hiteles ember volt. Amit prédikált, minden tekintetben élte is. Meg nem alkuvó, helytállni akaró jellemében keménység és szigorúság is volt. A mércét magasra tette, de ez a szívét nem keményítette meg. Talán így képzelünk el egy IGAZI LELKIPÁSZTORT! Elöl jár, példát mutat, ugyanakkor együttérez,  irgalmas és tettre kész.

Húsz helyen szolgált -  Szakcs, Pincehely, Magyarkeszi, Kurd, Egerág, Mecseknádasd, Tolna, Dalmand, Siklósbodony, Kisszékely, Nagyvelyke, Mucsfa, Királyegyháza, Szakcs, Magyarszék, Kakasd, Aparhant, Máriagyűd, Pécs, Zomba. Ahová helyezték, ott törte az ugart! A hozzá látogatót mindenütt rózsalugas, derűs, rendezett környezet és kitárt kapuk fogadták. Nagyon kedves vendéglátó volt, és ha előkerültek a versek, filmek, irodalom, új könyvek, jó riportok, szép zenék, bizony mindenről megfeledkeztünk.  „Mazsoláztunk”, Emmauszban, ahogy mindig mondta, és közben szinte észrevétlenül életre szóló tanítást és élményeket kaptunk. Megragadó szónoki képességét soha nem öncélúan használta, színültig töltötte tartalommal. Vitathatatlanul tehetséges volt, mégis a legkisebb beszédre is alázattal, alaposan készült. Folyton képezte magát, teológiából, irodalomból, pedagógiából, pszichológiából, közben nyelveket tanult.

Az egyházi vezetés személyzetpolitikája igen pazarlóan bánt e kinccsel. Temérdek lekötetlen energiája volt. Szellemi, lelkipásztori, tanítói kapacitását sokszor kényszerült építkezésekben, átépítésekben megélni, amit ugyanolyan nagy lendülettel és alapossággal végzett. Így aztán sorban megkapta a felújítandó plébániákat. Gyakran éreztük úgy, nem erre lett teremtve. Nagy formátumú, nagy munkabírású szellemi ember volt. Szárnyalás helyett néha úgy tűnt, földbe vert karóként élt, de sohasem zúgolódott emiatt. Igazságtalanságot, képmutatást, farizeusi magatartást tapasztalva azonban indulatos, szenvedélyes énjét is megismerhettük. Beszédes tekintete – amely elől kitérni nem lehetett – sokszor föltette vádlón a kérdést: Ezért ki fog elszámolni?

Az emberi kapcsolatok apró örömeit, a Teremtő keze nyomát a természetben kis dolgokban is kereste, és fel is fedezte. Lelkesen idézte kedvenc költőjét, Reményik Sándort, „Rajtuk át, Isten szól: Jövök!” És ahogy Isten meglátogatta őt életében, úgy adta át ő is Istent szolgálatában:  a  szentségek kiszolgáltatásában, a több  mint 70 éves koráig rendszeresen végzett hitoktatói munkában, a személyes lelkivezetésben, lelkigyakorlatokban,  a hűséges imádságban, a jókedvű beszélgetésekben. 74 évesen szívproblémái miatt kérte nyugdíjazását.

Keresztútjának végső állomásai ezután következtek. Betegség, kórház, minden ragyogó képességének sorra való elvesztése, erős fizikumának megtörése. Betegsége miatt egyre kiszolgáltatottabbá vált. Miután a mohácsi kórházban 3 nap alatt teljes mértékben magatehetetlenné, döntésképtelenné vált, szerzetes testvére gondnokságba vette. Ennek okán a Pécsi Egyházmegye szentlőrinc gondozóotthonából ki kellett költöznie, és jogsértően, igazságtalanul és embertelenül megvonták egyházi nyugdíját is. Az igazgató írásbeli határozata szerint „Kikerült az egyházból”.

Az életét tizenéves korától hűségesen és bőkezűen Istennek, egyházának és a híveknek odaajándékozó, 51 évig szolgálatot teljesítő, mindvégig hiteles életet élő Tibor atyát akkor már súlyos betegen a szederkényi állami szociális otthon fogadta be. Mivel földi kincseket nem gyűjtött és az Egyházmegye következetesen elzárkózott, élete végéig testvérei és barátai anyagi támogatására szorult. Ez a négy év volt talán a legkeserűbb pohár, amit még ki kellett innia. Hálát adunk azonban azért a kegyelemért, hogy ezeket a szenvedéseket már nem tudatosan kellett átélnie.

Bár egy év után már minden szó elfogyott ajkáról, tekintete mindvégig beszélt! Egy jellemző eset az Irgalmas kórházból, ahol nagy fájdalmak közepette, rendkívül legyengült állapotban feküdt. A takarítónő odajött ágyához és így szólt: „Ki ez az ember? – akinek még így is úgy ragyog az arca?”Valóban úgy élt, mint aki tudja, felelős az arcvonásaiért is. Ott már csak ezzel tudott üzenni ”ISTEN SZÓL: JÖVÖK!”Az „igen-igen, nem-nem”, és az öröm főtémái mellett az évek múltával megjelent a „szépen megöregedni és megérkezni” – gondolata.

Kedves Tibor Atya! Kedves Tibi Bácsi!

Egész életedet megköszönjük a Jóistennek, és igyekszünk úgy élni, hogy egykor mi is együtt örülhessünk Veled.

ISTEN ÁLDJON!

Egyik legkedvesebb versével búcsúzunk Tőle mindannyian, amelynek szinte minden sora fájdalmasan és felemelően – beteljesült.

 

Áprily Lajos:

Kérés az öregséghez

Öregség, bölcs fegyelmezője vérnek,
taníts meg hogy Csendemhez csendben érjek.

Ne ingerelj panaszra vagy haragra,
hangoskodóból halkíts hallgatagra.

Ne legyek csacska fecskéhez hasonló,
ritkán hallassam hangom, mint a holló.

A közlékenység kútját tömd be bennem,
karthauzi legyek a cella-csendben.

Csak bukdácsoló patakok csevegnek,
folyók a torkolatnál csendesednek.

Ments meg zuhatag-szájú emberektől,
könyvekbe plántált szó-rengetegektől.

Csak gyökeres szót adj. S közel a véghez
egy pátosztalan, kurta szó elég lesz,

a túlsó partot látó révülésben
a „Készen vagy?”-ra ezt felelni: — Készen. 

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.