egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2007/2. számában

 

Jézus születése. 1992 és 2003 között Aviram Oshri izraeli régész, Galileában Názárettől alig 6 km-re, északra, egy Betlehem nevű faluban végzett ásatásokat. Szerinte ez Jézus igazi szülőfaluja. Itt ugyanis egy VI. századi hatalmas (44 m hosszú és kb 24-30 m széles) bizánci bazilika  romjaira bukkant, amelyhez monasztikus épületkomplexum tartozott. Különböző jelek arra utalnak, hogy valamikor sűrűn látogatott zarándokhely volt. Mindez akkor válik igazán érdekessé, ha figyelembe vesszük, hogy egy Heródes korában lakott településről van szó, miközben a júdeai Betlehemben nincs egyetlen, az I. századra utaló régészeti lelet vagy nyom sem. Ha mindenki tudta, hogy Betlehem a vaskor után elnéptelenedett, akkor Máté és Lukács miért helyezi ide Jézus szöletéstörténetét. A régész szerint a választ János adja meg: „…voltak, akik megjegyezték: ‘Hát Galileából jön a Messiás? Nem azt mondja az Írás: A Messiás Dávid családjából és Betlehem városából jön, ahonnan Dávid származott?” (Jn 7,41-42).

És jóllehet a császár 326 körül a júdeai Betlehemben építtet bazilikát, s a keresztény hagyományban is ez kap hangsúlyt, Galilea zsidó környezetben élő keresztényei mégis hosszasan őrizték még Jézus születésének az emlékét, míg felmorzsolódva, a feledés homálya be nem borított minden emléket.

A spanyol katolikus egyház társadalmi térvesztése. Egy, még 1979-ben, a Szentszékkel kötött megállapodás értelmében a spanyol állam évi kb. 3 milliárd euróval finanszírozza a katolikus egyházat. A lakosság többsége (kb. 65%) inkább azt szeretné, ha az egyház saját forrásaira támaszkodva tartaná fenn önmagát, illetve ha csökkenne a spanyol társadalomra gyakorolt befolyása.

Amerikai Egyesült Államok. Arizona püspökkari konferenciája 2005. december 12-i lelkipásztori levelében elítélte a mexikói és latin-amerikai – különösképpen az illegális – bevándorlók  szenvedéseit, és a velük szemben megmutatkozó ellenséges érzületet. A püspökök szerint a katolikus közösségeknek meg kell találniuk a módját, hogy ezeket a bevándorlókat integrálják az egyházi életbe. Arizona katolikus egyháza ettől csak erősebb és egységesebb lehet. A kb. 10 millió, Amerikában élő illegális bevándorló ugyanis hozzájárul mind a társadalmi, mind pedig az egyházi élethez. Járulékokat és adót fizetnek, illetve életet és megújulást visznek az egyes katolikus közösségekbe, aminek köszönhetően azok újra virágzásnak indulnak. 

Amerikai Egyesült Államok. Jimmy Carter és Bill Clinton volt elnökök támogatják azon mérsékeltebb baptista közösségek kezdeményezését, amelyek el kívánnak szakadni a túlságosan konzervatívnak és fundamentalistának ítélt Déli Baptista Konvenvenciótól. A közel 40 közösséget tömörítő új mozgalom első összejövetelét 2008 januárjában Atlantában tervezi. A szervezet főképpen a szociális kérdésekre (szegénység, környezetszennyezés, az egészségügyi ellátás hiánya – amire a tényleges liberalizmussal köszönő viszonyban sem levő magyar gazdasági neoliberálisoknak is érdemes lenne odafigyelni –, a faji és vallási konfliktusok), illetve a baptistákról kialakult kép módosítására akar összpontosítani.

Argentina. Minden bizonnyal még az idén elkezdődik a 2003 óta előzetes letartóztatásban levő Christian von Wernich atya pere, akit azzal vádolnak, hogy részt vett több a katonai diktatúra idején (1976–1983) elkövetett gyilkosságban. Ebben az időben ugyanis a kínzásokért és az emberek eltűntetéséért felelős Buenos Aires-i rendőrség (a Bonaerense) lelkésze és gyóntatója volt. Látogatta az illegális börtönöket, és a kihallgatások során erkölcsileg igyekezett megtörni a foglyokat. Az argentin humanitárius szervezetek „Öldöklő Angyal”-nak nevezték. A diktatúra bukása után Chilébe menekült. Miután fény derült a kilétére Chile kiadta Argentinának. Az Argentin Püspökkari Konferencia egyik szóvívője azt nyilatkozta, hogy az Egyház – amelynek egy része kifejezetten támogatta a diktatúrát – nem kívánja kommentálni az ügyet. 

Paraguay. Re bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusa felfüggesztette Mgr. Fernando Armindo Lugo Mendez-t, San Pedro nyugalmazott püspökét, mert az jelöltként kíván indulni a 2008-as elnökválasztáson. A püspök 2004-ben mondott le, s a közelmúltban a laicizálását is kérelmezte XVI. Benedek pápától. Megfogalmazása szerint a papi szolgálattól való megválás számára fájdalmas ugyan, de egyben boldogsággal is eltölti, hiszen most már az ő székesegyháza az egész ország. Kérését Róma azzal utasította el, hogy a püspökség szabadon választott és örökre szóló megbízatás. Ily módon, jóllehet minden kormányzati és hatalmi cselekvéstől eltiltották, a püspök továbbra is a klérus tagja marad, ami a gyakorlatban a papi kötelezettségeinek a teljesítésére kötelezi.

Kongó. Kinshasa érseke, Frédéric Nzambi-Bamugwabi Etsou bíboros 2006. január 8-i lelkipásztori levelében ismételten kifejezte az egyház elköteleződését a lakosság állampolgári nevelésében. Egyben hitet tett az alkotmányosság, a demokrácia, valamint a békére és igazságosságra épülő társadalom szükségessége mellett. Felhívta a papok, szerzetesek és szerzetesnők figyelmét, hogy őrizzék meg szellemi függetlenségüket, és tanúsítsanak jóhiszemű semlegességet a pártokkal és a politikai alakulatokkal szemben. Ugyanakkor a kongói püspökök támogatják azon emberjogi aktivisták küzdelmét, akik 2002 óta szeretnék elérni, hogy nyilvános és átlátható legyen mennyit fizetnek az államnak az ország gáz- és kőolajtartalékait kitermelő nagy olajvállalatok.

Mynmar. A Christian Solidarity Worlwide (CSW) egyik legújabb jelentése szerint erősödik a nacionalista katonai rezsim keresztényellenessége. A médiák a keresztények ellen hangolják a lakosságot, miközben kizárják őket a közigazgatásból: nem lehetnek közalkalmatottak. A katonai járőrök katonái sokszor erőszakkal igyekeznek rávenni a keresztényeket a buddhizmusra való áttérésre, és gyakran megrongálják vagy elpusztítják az útjukba eső templomokat. 

Vietnam. 2005 utolsó negyedében az ország déli részében XVI. Benedek pápa új egyházmegyét hozott létre. Élére Mgr. Nguyen Van Tramot nevezte ki. Az itt élő kb. 900.000 lakosból mintegy 225.000-re tehető a katolikusok száma. Mivel a püspöki kinevezéshez szükséges az állam hozzájárulása ebből egyértelműen a kapcsolatok javulására lehet következtetni Hanoi és a Vatikán között. Ezt erősíti Mgr. Chau Ngoc Tri 2006. május 13-i Da Nang-i püspöki kinevezése is az ország középső részén. Egyébként 2005. november 29-én az északi rész 8 egyházmegyéje számára összesen 57 új papot szenteltek. Ezt megelőzően, 2004 júliusában, a Vallásügyi Hivatal a fővárosi szeminaristák létszámának a határát 50-ről 90-re emelte. 2007. január 25-én XVI. Benedek pápa találkozott Nguyen Tan Dung vietnami miniszterelnökkel, március elején pedig, Mgr. Pietro Parolin vezetésével vatikáni küldöttség utazott Vietnamba, hogy a diplomáciai kapcsolatok normalizálását előkészítse. Vietnam ugyanis Kína és a Fülöp-szigetek után Ázsiában a harmadik legnagyobb katolikus közösséggel rendelkező ország: a hívek száma az összlakosság 7-8%-át teszi ki. Az érem másik oldala, hogy 2007. március 30-án a vietnami bíróság a demokrácia és a többpártrendszer mellett elkötelezett Thaddeus Nguyen Van Ly militáns katolikus papot (Hue egyházmegye) újabb hat év börtönbüntetésre ítélte. Nguyen Van Ly eddig összesen 15 évet töltött börtönben.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.