egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2008/3. számában

Globalizáció. Az energiaforrások (kőolaj, gáz) mellett ma már az élelmiszerellátás is egyre markánsabb súlyt kap az általános ellenőrzést célzó nemzetközi rendszerben és gazdasági háborúban. Hiszen az energia és az élelmiszer révén mind az ország, mind pedig a lakosság kézben tartható. Ennek fényében értékelhető igazán az a gigantikus terv, amely – az éhínségi hullámmal és az élelmiszer áremelkedésekkel szinte párhuzamosan – az év elején a Sarkkörön túli norvég Spitzbergákon (Svalbard-szigetek) megvalósult: az elkövetkező években a földön termesztett összes mezőgazdasági vetőmagot igyekeznek megőrzésre összegyűjteni egy földrengés- és atombiztos tárolóban, a növények egyfajta „Noé bárkájá”-ban (doomsday seed bank), amelyet Longyearbyen falucska közelében építettek ki. Ezen széf (állítólagos) célja a „genetikai sokszínűség” megőrzése, illetve hogy bármilyen kataklizma után lehetséges legyen az élelmiszertermelés újrakezdése. Amiről azonban kevés szó esik, az éppen a beruházók kiléte: Bill Gates (a saját alapítványán keresztül), a DuPont/Pioneer Hi-Bred, a Monsanto Corporation, a Rockefeller Foundation és a Syngenta Foundation; vagyis mindenekelőtt az ipari mezőgazdaság (rizs, kukorica, búza, szója) vetőmag-árusító óriásai, illetve azok, akik rendkívüli mértékben érdekeltek a génmanipulációban és a génmódosított termények monopóliumában. Ez gyakorlatilag olyan, mintha rókák őriznék a csirkekeltetőt. Arról nem is beszélve, hogy a Globális Veteménysokféleség Szövetség (Global Crop Diversity Trust) ügyvezető igazgatója, Cary Fowler, illetve az igazgató tanács tagjai (Margaret Catley-Carlson, Lewis Coleman, Jorio Dauster, Mangala Rai) semmiképpen nem tekinthetők az emberiség civil társadalma képviselőinek. Akarva-akaratlanul is felmerül tehát a kérdés: vajon mi érdekük fűződik a beruházóknak ahhoz, hogy a föld különböző pontjain fellelhető széfekből (melyek közül számosat már most is ők maguk ellenőriznek) a saját központi (szinte mondhatni magán) magbankjukba is begyűjtsék a természetes vetőmagokat?

Görögország. Januárban a Kalkidiki-félsziget több száz lakója menetben tiltakozott az ellen, hogy a kormány számottevő területet (több ezer hektárt) bocsátott az Athosz-hegy kolostorai rendelkezésére. A menetben jelen volt Evangelia Amanatidou-Paschalidou baloldali képviselőnő is, aki hat másik nővel athoszi területre lépett, s ezzel megsértette a női jelenlét tilalmára vonatkozó – és 1045-ből (!) származó – törvényt. Ezt követően a kolostorok vezető testülete a görög parlament elnökéhez intézett levelében, kérte a képviselőnő mentelmi jogának a felfüggesztését; hiszen ez a törvénysértő cselekedet 2-től 12 hónapig tartó szabadságvesztéssel büntetendő. A középkori tilalom feloldását az EU-nak mind a mai napig nem sikerült elérnie. Ennek fényében joggal merül fel a kérdés: mi is a probléma a fundamentalista politikai iszlám nőszemléletével?

Irak. A Christian Solidarity International (CSI) megbízásából dr. John Eibner döbbenetes és elgondolkodtató tényfeltáró jelentést tett közzé (2007. nov. 3-11.) az üldözéseknek és gyilkosságoknak kitett iraki keresztények kilátástalannak mondható helyzetéről. Íme a jelentéstevő következtetései:

1. Irak jelenleg nem működő állam, ahol a kormány képtelen betölteni alapvető funkcióját – hogy biztonságot nyújtson állampolgárainak. Az USA katonai, politikai és pénzügyi támogatása által a „nemzetépítésre” tett erőfeszítések eddig nem eredményeztek teljes mértékben működő államot.

2. Az iraki keresztény, jezidi és mandeus közösségeket üldözik. A keresztények többsége elhagyta otthonát. A keresztény közösség csaknem fele külföldre menekült. Az Irakban maradtak többsége hontalanná vált.

3. A keresztények és más vallási és etnikai kisebbségek képviselői kereszttűzbe kerültek, jóllehet nem egyedüli áldozatai a terrornak. Ők vannak azonban az erőszakos cselekedetek középpontjában. Helyzetük hátrányos, mivel nem-muzulmánok, és nem-kurdok.

4. Sem az iraki kormány, sem az USA, sem az ENSZ nem képes és nem is akar hatásos programmal segíteni a külföldre menekülteken vagy az Irakban maradt hontalanokon.

5. Ha a jelenlegi helyzet radikálisan javul, Irak ősi keresztény közössége akkor is kihal egy generáción belül.

6. Az iraki keresztények és más vallási kisebbségek lehetőségei a békés és biztonságos otthoni együttélésre az USA „Operation Freedom – Irak” hadműveleti sikereinek tulajdonképpeni fokmérői lesznek.[1]

Kína. A gyakorlatilag egyedülálló európai maffiaállam, vagyis az egykori terrorszervezet által irányított Koszovó függetlenségének az egyoldalú kikiáltásával, és annak gyors amerikai és EU-os elismerésével szinte mondhatni párhuzamosan robbantak ki a tibeti zavargások, és kezdődött az olimpiai láng körútjának mizériája. A média általi felerősítés és hangsúlyeltolás eredményeképpen kiválóan sikerült a figyelemelterelés. Tény, hogy Kínában problémás az emberi jogok helyzete és nincs demokrácia. Mindez azonban nem akadályozza a nyugati, neoliberális elveket valló üzletembereket, hogy a Kommunista Párt előszobájában tolongjanak. Ami arra utal, hogy a valóság talán árnyaltabb. Ezt látszik igazolni a katolikusok helyzete is. A Mindong egyházmegye (Fucsien tartomány) központjának számító Fuan városában ugyanis az „illegalitásban” működő helyi katolikus egyház, miután 1994-ben teljesen újjáépítette és jelentősen megnagyobbította a székesegyházat, 2007-ben egy hétemeletes püspökségi központot építtetett. Az épületet 2008. jan. 3-án szentelte fel az egyházmegye „illegális” püspöke (Mgr. Vincent Huang Shou-cheng). Az ünnepségen az „illegalitásban” működő 45 papból 42 volt jelen. A székesegyházban összegyűlt hívek pedig kivetítőn követhették a szertartást.[2]

Németország. Nyolc évi munka után a német katolikus egyház egy hétszáz oldalas tanulmányban hozta nyilvánosságra a II. világháború idején az egyház intézményeiben (pl. kórházakban, lelkészi hivatalokban, kolostori földeken) foglalkoztatott kényszermunkások (4829) és hadifoglyok (1074) adatait. Mindez azt bizonyítja, hogy a múlttal való szembesülés végeredményben megkerülhetetlen. A kutatási bizottságot vezető történész, Karl Joseph Hummel szerint, az egyházi vezetőknek a nemzetiszocialista időszakban „tisztán ki kellett volna fejezniük, hogy a haza iránti lojalitás és hűség nem egyenlő a rendszer iránti elkötelezettséggel”.[3] Ugyanakkor a Német Püspökkari Konferencia – jóllehet igyekszik jóvátételt folyósítani a még élő személyeknek, és különböző kelet-európai megbékélési projekteket támogat – nem tekinti lezártnak az ügyet. Hiszen tudja, hogy hitelessége és jövője a tét.

Románia. A tartalom nélküli formalitások országában – amelyet a hazai gazdasági szakemberek feltehetően azért ajánlanak követendő példaként, mert ott a legvadabb maffiaszerű neoliberális vadkapitalizmus működik (senki nem lát, nem hall és nem tud semmit): a közhangulatot a „mindenki lop, csal, hazudik” meggyőződés határozza meg, a miniszterelnöktől az utolsó falusi rendőrig gyakorlatilag mindenki megvásárolható, a szakmailag értékelhetetlen és minősíthetetlen egyéneket foglalkoztató (i)Gazságügy tulajdonképpen megrendelésre dolgozik, a törvénykezést a pénz és a politika határozza meg (felbecsülhetetlen előny a kommunista / politikai rendőrségi múlt), a munkavállalók korlátlanul kizsigerelhetők, Székelyföldön pedig már visszatért a szolgarendszer (amiből természetesen a pünkösdi búcsúsok semmit nem érzékelnek!) – újra napirendre került az egyházi tisztségviselők (vagyis a klérus) átvilágításának kérdése. Ebben a tekintetben az egyes vezető keresztény egyházak (a magyar katolikusokat is beleértve) és a román politikai elit (főképpen a kommunista diktatúra utódpártjába tömörülő szociáldemokraták, illetve a liberális-demokraták) között elég nagy az összhang: a papokat ki kell vonni az átvilágításból. Kivételt képez a Tőkés László püspök irányította Királyhágómelléki Református Egyházkerület, ahol a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanácstól (CNSAS) kapott dokumentumok alapján elkezdődött a besúgó magyar református lelkészek nevének a nyilvánosságra hozatala – természetes az érintettek hatalmas felháborodása közepett, hiszen nincs rosszabb a féltve őrzött (és hosszú távon mindenképpen személyiségromboló) titkok napvilágra kerülésénél. Az előzetes információk alapján van olyan lelkész is, aki jelen pillanatban Magyarországon szolgál. A klérus és a politika romániai összefogása azonban nem oldja meg a helyzetet – és főképpen nem menti meg a papokat. Az üldözöttek és megfigyeltek iratai között ugyanis – még akkor is, ha folyamatos az iratmegsemmisítés – felbukkanhatnak (és fel is bukkannak) a besúgó papok nevei. Ezeknek tehát továbbra is rettegniük kell, és viselniük az ebből fakadó személyiségtorzulásokat. Hiszen a besúgottak, meghurcoltak és meggyilkoltak bizonyítják, hogy mindig van választási lehetőség – ellenben minden választásnak ára van!

Romániai viszonylatban a feltáratlan, és ki nem beszélt kommunista múlt (a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának iratanyagát pl., amely a hadsereg birtokába került, 50 évre titkosították) egy alapvető és mindmáig tudatosan elhallgatott és elmaszatolt problémára is ráirányítja a figyelmet: a magyar kisebbség rendkívüli és értelemszerű tagoltságára. Tudatosítani kell, hogy voltak magyar kommunisták és besúgók (még az egyháziak között is!), akik nem csupán gyávaságból cselekedtek, hanem tudatosan kiszolgálták, és egyénileg hasznot húztak a román nemzeti-kommunista rendszerből, mintegy hozzájárulva az általa generált általános rettegés fenntartásához. Máig megválaszolatlan kérdés, hogy a rendszerváltást követően hányan lettek érdekvédők (pl. az RMDSZ színeiben) és haszonélvezők –, illetve hányan folytattak (hosszabb-rövidebb ideig), vagy folytatnak tevékenységet a Securitate jogutódjának számító, és annak emberállományát átvevő Román Hírszerzési Szolgálat (SRI) javára? A romániai magyarság életerejének a megroppanása, közösségi széthullása (amit pillanatnyi élményeket kínáló tömegrendezvényekkel igyekeznek elkendőzni), erkölcsi és szellemi lezüllésének okai részben ezekben a tényekben is keresendők.

Az egyházaknak a kommunista múlthoz való viszonyulása tulajdonképpen egy tudathasadásos állapot. Miközben ugyanis folyamatosan bűntudatra, bűnvallomásra és bűnbánatra buzdítják az egyéneket és a társadalmat, illetve egyetemes és örök érvényű erkölcsi imperatívuszok meghatározásának kizárólagos jogát vindikálják maguknak, aközben következetesen – mind egyénileg, mind pedig intézményesen – a saját bűntelenségüket és büntethetetlenségüket hangoztatják. Sőt mi több: attól sem riadnak vissza, hogy a személyek és a társadalom egészséges igazságérzetét és igazságigényét összemossák az egyházüldözéssel, s ezzel mintegy el is lehetetlenítik az esetek egyenkénti és differenciált kezelését. Ebből kifolyólag itt nem csupán a múlt feltárásáról szól a történet. Tulajdonképpen arról van szó, hogy az egyházak mik is valójában? Az üdvösség eszközeit birtokló, kezelő és felkínáló szervezetek; vagy pedig az egyének és a társadalom feletti korlátlan hatalmat minden eszközzel gyakorolni óhajtó intézmények – a felelősségérzet és a felelősségvállalás legcsekélyebb mértéke nélkül.

 

ÖSSZEÁLLÍTOTTA: JAKAB ATTILA

 

[1]Forrás:  http://www.csi-magyarorszag.hu/pdfs/iraktripreportmagyar.pdf

[2] Forrás: Eglises d’Asie n° 478, 2008. febr. 1.

[3] Lásd http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=20324.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.