egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/2. számában

A római katolikus keresztények ezen a héten emlékeznek Jézus szenvedésére, halálára és feltámadására, ünneplik azt, hogy nekik is részük legyen benne. Ebbe a szenvedésbe simul Zoltán élete, szenvedése és halála is, és hisszük, hogy már ő is, a „szenvedések férfia meglátta az Urat, aki a feltámads és az élet.

Endreffy Zoltánt Kapcsándy Zsigmond rendtársam, csobánkai plébános közvetítésével ismertem meg. Megbizatásom volt, hogy Zoltánt befogadjam a katolikus egyházba. Ez az első találkozás, és ami történt, meghatározta kapcsolatunkat. Ez a hetvenes évek első felében, a Központi Szeminárium oratóriumában történt. Zoltán tudatosan, elfogódva, mégis határozottan mondta el a nicea-konstantinápolyi hitvallást. E vallomás erejében befogadhattam őt a katolikus egyház közösségébe. Az elmúlt évtizedekben sokszor találkoztunk, leveleztünk, még a Megbékélés Alapítványt is együtt hoztuk létre. Zoltán a magyar értelmiségiek rögös útját járta, határjáró volt, kritikus értelmiségi, kritikus keresztény értelmiségi. Magányosan ment el. Ereje elfogyott abban a rettenetes küzdelemben, amelyet betegségével, mély külső és belső fájdalmaival vívott. Az utóbbi években, miután visszatérhetett a halál küszöbéről, a remény és a türelmes szenvedés jegyében próbált újra élni. Fogyatkozó erővel, barátainak támogatását keresve harcolt a közélet tisztaságáért, az evangélium egyszerűségéhez és félreérthetetlenségéhez méltó hangért.” Voltak, akik törekvését félreértették. Nem feledhető azonban, hogy Zoli „mindazok helyett és nevében is megszólalt”, akik Magyarországon máig adósak egy nép és az egyházak, ezek között a katolikus egyház „történelmi vonatkozású lelkiismereti munkájának elvégzésével”.1
Vannak azonban olyanok is, és sokan, akik nem értettük félre Zoli felszólalásait, írásait, keményen kritikus hangvételű megnyilatkozásait. Nem az egyházat támadta, érte haragudott és lázadt. Az egyház gyermekeként a szenvedélyes igazságkeresés és a többet elvárás elégedetlenségében fogalmazta meg mondandóját, amit mindannyiunk, a megtisztulás és egészséges továbblépés érdekében, az élet érdekében fontosnak ismert meg.

Kedves Zoltán!

Megállunk halálod titka előtt és nem kérdezünk, nem kérdezzük még az élet Urát sem. Mi, akik ismertünk Téged, valamit kimondatlanul is mindig értettünk veled kapcsolatban. Csendesen értjük és alázattal elfogadjuk. Bocsásd meg, hogy tudatosan választott anyád, az egyház, mostohagyermekként bánt veled, hogy nem értett téged, igazságért és igazságosságért lázadó fiát, pedig te csak arra akartad provokálni, ami hivatása és küldetése.

Zoltán! Te egykor tudatosan megvallottad Jézus Krisztusba vetett hitedet, megvallottad, hogy hiszel az egy, szent katolikus(-egyetemes) anyaszentegyházban, vallod az egy keresztséget a bűnök bocsánatára, és hogy várod a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Ebben a hitben búcsúzunk most tőled.

Húsvétra várunk, és a tavasz is megjött. Hisszük és reménykedünk benne, hogy halálod sötétjében már átdereng az eljövendő Húsvét hajnala.

Isten Veled!

Nyugodj békességben!

Várszegi Asztrik

pannonhalmi főapát

1 Idézet Mártonffy Marcelltől, a Mérleg c. folyóirat főszerkesztőjétől.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.