egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/2. számában

Vélemények1

Volt miniszter:

Az Állami Egyházügyi Hivatal és a hivatalos szervek mindenben érdekeltek voltak, csak abban nem, hogy egy megújuló és egy populárisabb szintre jutó egyház legyen. Ezért furcsa módon azt lehetett látni, hogy amikor később engedélyezték a hierarchia kiegészítését is – de ez lement egészen a falusi plébánosoknak a kinevezéséig, áthelyezéséig, leváltásáig –, akkor nem egy karizmatikusabb személyt, vagy egy megújítást hozó személyt neveztek ki, hanem a legkonzervatívabb erők kerültek elsősorban funkciókba. Ezeket engedélyezték, akik pedig más irányba indultak el, mint például egy káplán, aki sok gyereket beszervezett hittanra, már áthelyezték. Tehát ilyen szempontból a zsinat nem tudott igazán kibontakozni. Adódott ez továbbá abból, hogy mivel az egyházi vezetés, és ebben nem csak a püspökökre gondolok, nagyon sokan a konzervatív gondolkozásúak közül kerültek ki, bizony azt kell mondanom, hogy a zsinat határozatainak egy része eléggé idegenkedéssel találkozott Magyarországon. Abban az időben én egy egyházközség világi elnöke voltam. Világosan megmondta az akkor regnáló plébános, hogy ameddig ő itt plébános lesz, addig itt magyar nyelvű szentmise nem lesz, és az oltárt pedig nem fordítja meg senki hat lóval sem. Más kérdés, hogy másfél év múlva szívrohamban meghalt, és ez így mégis elintéződött.

Viszonylag késve és viszonylag hézagosan és kis példányszámban jutottak el a dokumentumok még a katolikus közvéleményhez is, és azt sem különösebben lehetett propagálni, hogy miről is szól a történet tulajdonképpen. Talán azt lehet mondani, hogy a hivatalos szinten a zsinati szellemiség csak akkor jutott el igazán Magyarországra, amikor már egy bizonyos mértékig a világegyházban is lefékeződtek a zsinati folyamatok. Értem ezalatt például azt, hogy az egyházmegyei zsinatokban mégiscsak ennek a szellemisége működött valamilyen formában, de hát ez már a kilencvenes évek letompult és lecsendesített és nem a nagy lendülettel, vehemenciával vett témái voltak. Magyarországon elmaradt még egy csomó olyan teológiai tisztázó vita is, amelyek a világegyházban lezajlódtak. Periférikusan jutottak el hozzánk fél-információk. A politikai napi sajtóból többet lehetett tudni, mint az egyház sajtóból, hogy mondjuk egy Künggel mi történik, vagy kinek mi az álláspontja, miért ez az álláspontja, milyen új teológiai irányzatok jelentek meg, mi az, ami ezekből túlélte az idők a próbáját. Én azt tapasztaltam, hogy egyházi körökben a rendkívül konzervatívok és a zsinati szellemen kívül maradtak bizonyos szimpátiát élveztek még a hívek körében is. (…) Ugyanakkor mégiscsak pozitív, hogy az oktató-, nevelőmunkában előre tudott lépni az egyház. Ez alatt értem az iskolai oktatásban való részvételnek egy bizonyos fokú nyitottabb szellemiségét. Talán vonatkozik ez még a papnevelés kérdésére is. A nemzeti nyelvű liturgia területén megtörtént az az áttörés, amelyik a következő generáció számára nyilvánvalóvá teszi a változást.

 

Műszaki értelmiségi:

Voltak egyértelmű változások – a liturgikus reformokra gondolok, kisebb-nagyobb reformokra. Ezeknek, gondolom, teljes egészében, vagy nagyrészt megfelel a magyar egyház. Van azonban a zsinatnak egy nehezen megfogalmazható, nem is információs anyaga, hanem lelkiségi, spirituális vonzata, amit nagyon nehéz megfogalmazni. De mégis ez az, ami inspirálja a szövegeket és átfogja az egészet egyetlen egységbe. Az ebből fakadó kihívásokra nagyon-nagyon késedelmesen, lassan reagált és reagál ma is az egyház. Ezek egy kicsit háttérbe lettek szorítva, mert ezek nehezen megfogalmazhatók, nem úgy mint a liturgikus megújulás. Szembefordított oltár – ez egyértelmű dolog. De hogy itt egy lelkiségben, világszemléletben való változásról, méghozzá radikális változásról is szó van, ezt kevesen értették, kevesen értik és még kevesebben tudják befogadni, és működésbe hozni. Tehát a magyar Egyház jelenlegi helyzetét, ez az olvasott, ámde nem követett II. Vatikáni Zsinat jelenti.

Egyetemi tanárnő:

A zsinat idején a határozatok megvalósítására Magyarországon nem volt lehetőség. Mire azonban a politikai lehetőség, a mozgásszabadság megjött, addigra már az egész világegyházban a lendület megcsappant. Ez már nem volt egy olyan eleven, inspiráló erő a magyar egyházban, ami lényeges változásokat indukált volna. Tehát a dolog úgy nem működött, hogy a hetvenes években a papokban elraktározódott volna valami kielégítetlen tettvágy, és amikor eljött az idő, akkor mindez kirobbant volna belőlük. Az a korosztály, amelyik a zsinat idején volt középkorú, meg fiatal, elvesztette a lendületet, bennük is elmúlott a vágy. A rendszerváltozáskor többen tisztában voltak azzal, hogy vannak elmaradások, de ez inkább nekik már csak feladat, teher volt, és már nem jelentett akkora erőt, mint a hatvanas-hetvenes években a világegyház különböző területein.

Dipomata:

Ha eltekintünk attól a formális eredménytől, amit a liturgiában az nemzeti nyelvnek a bevezetése jelentett akkor az összes többire nem mondhatjuk azt, hogy a magyar egyház különösebb sikert ért volna el, akár a papkérdés, akár az egyházi szolgálat különböző átvételében, akár a helyi egyházi zsinatok ügyében. Itt rendkívül kevés történt, óriási lemaradások vannak, nem csak Magyarországon, hanem tulajdonképpen a volt szocialista országok valamennyiében.

 

Közgazdásznő:

A II Vatikáni zsinat általános szinten a magyar egyházban nem igazán van még jelen. A világi hívők körében egészen biztosan nincs jelen. Az atyák körében biztosan vannak, akik jobban felkészültek, akik magukévá tették a II. Vatikáni zsinat szellemiségét, de sem az egyház egészében, sem a szellemiségében, sem a struktúrájában, sem az egyes templomok körében nem igazán érződik ennek a hatása. Úgy gondolom, hogy ma már egyre nagyobb a nyomás a laikusok részéről is arra, hogy megismerhessék a II. Vatikáni zsinat tanítását, de még hosszú az út ahhoz, hogy általánosan ismertté váljon a II. Vatikáni zsinat szellemisége, és hogy ez a gyakorlatba is bekerüljön.

 

Filozófusnő:

A magyar katolicizmus hihetetlenül 19. századi maradt. A magyar katolikus püspöki kar, a magyar hierarchia a 20. század eleji katolicizmusba maradt betokosodva. Tehát nem csinálta végig azt, amit a katolikus egyház végigcsinált az országok többségében. Elmaradt. Na, most ezt lehet a kommunizmussal magyarázni, amely alatt minden egyház be volt fagyasztva, és olyanok voltak, mint Csipkerózsika. Fölébredtek 50 éves álmukból, és ott folytatták, ahol abbahagyták, mert 50 év alatt semmit sem tanultak, mert éppen téli álmukat aludták, mert megszúrták őket azzal a tűvel, és nem hagyták őket mozogni. Érthető, meg lehet magyarázni, hogy miért ott folytatták, ahol 50 éve abbahagyták, de a többi katolikus egyház ezalatt az ötven év alatt sok mindenen keresztülment, és sokkal szabadabban kezdett el gondolkozni, mint a magyar püspöki kar által reprezentált magyar katolikus egyház. (…)A negyvenes években fagyott be a katolikus egyház Magyarországon, így nem ment keresztül azon, amin a katolicizmus az ötvenes, hatvanas, hetvenes években keresztülment. Megint visszajutottunk a ’47-es állapotra. Ez annyit jelent, hogy Magyarország a katolicizmus tekintetében fél évszázaddal el van maradva a világ katolicizmusától. (…) Egy ismerősöm, egy olasz püspök mesélte egyszer, hogy meg volt hívva az esztergomi érsekhez, és ott döbbenettel látta, hogy annak könyvtára a 19. századdal véget ér. Az egész katolikus haladó irodalom hiányzott akkor ebből a könyvtárból. Lehetséges, hogy azóta beszerezték, én ezt nem tudom, de ő ezt reprezentatívnak tartotta. Az olasz püspök megijedt ettől, megijedt a magyar katolicizmustól, hogy hol járnak ezek, nem gondolkoznak azon, amin mi gondolkozunk ma. Van egy borzalmas nagy hiány, amit be kellene pótolni valamilyen módon, és hát nyitni kellene.

1 Részletek Wildmann János kutatásából.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.