egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2005/6. számában

Az Egyházfórum 20. évfordulója alakalmából szervezett rendezvénysorozatunk első programjára 2005. október 19-én került sor a budapesti Közép-Európai Egyetemen. Az est témája az egyház-finanszírozás volt. A kerekasztal-beszélgetésen Dr. Fedor Tibor, a Nemzeti és Kulturális Örökség Minisztérium Egyházi Tulajdonrendezési Főosztályának a vezetője, ismertetést adott az egyházi ingatlanrendezés helyzetéről. Először az ingatlanrendezés 1991-2005. közötti időszakát ismertetette, majd röviden érintette az egyházi ingatlanrendezés felgyorsításáról szóló, 2005. szeptember 22-én megjelent kormányhatározatot.

Az egyházak több mint 8000 ingatlanra jelentettek be igényt az 1991-es egyházi ingatlanrendezési törvény alapján. 1991-2005 között összesen 1897 volt egyházi ingatlan ügye rendeződött kormányhatározattal mintegy 74 mrd. Ft értékben. Közvetlen megállapodással - állami költségvetési támogatás nélkül - több mint ezer ingatlanügy oldódott meg. Közel 2700 olyan ingatlanigény került az egyházak részéről visszavonásra, vagy az állami hatóságok részéről elutasításra, amelyek nem feleltek meg a törvény összes feltételének. Mintegy 1800, közel 68 mrd. Ft értékű ingatlan után az egyházak örökjáradékot kapnak a központi költségvetéstől, amelynek összege az ingatlanok valorizált értékének évi 5 %-a. 2011-ig rendezésre vár még 800 ingatlan több mint 24 mrd. Ft értékben. Ez utóbbiak vonatkozásában döntött a kormány az ingatlanrendezési folyamat felgyorsításáról, amelynek lényege a következő: 2006. március 31-ig  valamennyi rendezésre váró ingatlan ügyét meg kell tárgyalni. Az ingatlanrendezési egyeztető bizottságok megállapítják  az ingatlanok 2005-ös értékét, és javaslatot tesznek az összegek 2007-2011 közötti  ütemezésre. A kártalanítási összegekre 2006. január 1-től a Pénzügyminisztérium által megadott kiegészítő valorizációs összeget hozzá kell számítani. Ez a mechanizmus lehetőséget ad az érintett egyházak, illetve önkormányzatok részére az állammal szemben fennálló követelésük esetleges pénzpiaci értékesítésére, így az ingatlan átadások, illetve az ingatlanrendezéssel összefüggő egyházi beruházások felgyorsítására. A kormány azonban lehetőséget biztosít a gyorsítással élni nem kívánó egyházak részére az eddigi tárgyalási mechanizmus - évenkénti tárgyalások az adott évi költségvetési előirányzat keretei között - folytatására is.

Dr. György István közgazdász (Pénzügyminisztérium) kifejtette: Az egyházak és intézményeik a jövőben is hozzájutnak ahhoz a központi költségvetési hozzájárulásokhoz, amelyeket a hatályos jogszabályok, törvények és kormányrendeletek a számukra biztosítanak, így egyebek mellett: az emelkedő értékű egyszázalékos támogatáshoz, amely az alapintézmények fenntartási és működtetési kiadásaihoz járul hozzá, továbbá a hittanoktatók és a kis településeken egyházi szolgálatot teljesítő személyek jövedelméhez.

A központi költségvetés továbbra is elősegíti az egyházi tulajdonban lévő ingatlanok felújításait, rekonstrukcióját. Elsősorban a nagyobb, költségigényesebb rekonstrukciók megvalósulásához szükséges az állami támogatást megadni – nevesítve (címzetten), több évre előre számba véve és egyeztetve az elvégzendő munkákat.

Az 1%-os személyi jövedelemadó rendelkezési rendszere lassan 10 éve működik. Időszerűvé vált a tapasztalatokat áttekinteni, és az érintettekkel egyeztetve a szükséges korrekciókat jogszabályi formában realizálni.

Az egyházi fenntartású, közfeladatban részt vállaló intézményeknek az önkormányzati és központi állami fenntartásúakhoz hasonló költségvetési hozzájárulást kell biztosítani. Ezen intézmények fontos, kiegészítő szerepet kapnak az állam központosított és helyi közfeladat ellátási kötelezettségének ellátásában.

A jogszabályok alkalmazása közben felmerülő gyakorlati problémákat, feszültségeket az érintettek bevonásával kell tisztázni, egyeztetni az álláspontokat. Ha lehet, még a probléma kialakulása előtt, s ezért fontosak az olyan találkozók, beszélgetések is, mint amilyent az Egyházfórum tartott, hangsúlyozta György István.

Dr. Köbel Szilvia a kérdés alkotmányjogi szempontjairól beszélt, Bulkainé Ádámosi Margit pedig a katolikus egyházon belüli pénzügyi elszámolások átláthatatlanságát és ellenőrizhetetlenségét kifogásolta, míg Nagy Károly református lelkész egy konkrét, a református egyházban felfedett visszaélésről számolt be. Dr. Németh Emma, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia gazdasági főtanácsadója, miután értesült Bulkainé Ádámosi Margit és Nagy Károly meghívásáról, lemondta a kerekasztal-megbeszélésen való részvételét.


A kormány döntése szerint január 30-ig kell megalkotni azt a kormányrendeletet, amely rögzíti az egyházi iskolák elszámolási rendjét - mondta az oktatási miniszter. Magyar Bálint a bonyhádi evangélikus gimnázium bicentenáriumi ünnepségén tartott előadást az oktatás reformjáról. Ónodi Szabolcs, a bonyhádi evangélikus gimnázium igazgatója, a rendezvény házigazdája viszont kifejtette: nem hiszi, hogy az egyházi iskolák finanszírozása oldaná meg a költségvetési problémákat. Annál is kevésbé - tette hozzá -, mivel ezek az iskolák a közoktatásnak mindössze öt százalékát jelentik. (MTI)


Megjelent az Egyházfórum 2005/5. számában

11. Nemzetközi ESWTR1-konferencia, Budapest, 2005. augusztus 24-28.

Idén nyáron, augusztus 24-28. között, Budapesten került megrendezésre a 11. Nemzetközi ESWTR-konferencia, 24 európai és tengerentúli országból érkező 110 résztvevővel, „Hídépítés egy sokarcú Európában. Vallási gyökerek, hagyományok, kontextusok, identitások” címmel.

Az angol-német-francia nyelvű előadások és az azokat követő diszkussziók, kiselőadások, téma- és vita-csoportok és általános közgyűlés hivatalos protokollja mellett az idei ESWTR-találkozó bővelkedett Magyarországot bemutató kulturális programokban is. A konferenciát megelőzően magyar alkotók (Hajnal Gabriella – gobelin; Benedek Rita, Váradi Gyöngyi – foltvarrás) ajánlották fel munkáikat a találkozás idejére, amelyek egyúttal bepillantást engedtek a női lélek rejtelmeibe. A konferencia megnyitóján női témájú magyar népdalokból kaptak ízelítőt a résztvevők a közismert magyar népdalénekes, Lovász Irén előadásában és interpretációjában, majd a három magyar szervező, Buday Kornélia (az ESWTR alelnöke), Imre Gabriella és Perintfalvi Rita köszöntötte az egybegyűlteket.

Az aug. 24-i szerda esti programban Adriana Valerio (Nápoly, Olaszország; az ESWTR jelenlegi elnöke) „Mulier: pons vagy pontifex?” című nyitó előadása, Elżbieta Adamiak (Poznan, Lengyelország) lengyel költőnők és teológusnők szóhasználatának kapcsolódási pontjait és azok mozgatórugóit bemutató prezentációja, majd Annette Groth (Stuttgart, Németország) a neoliberális globalizációs törekvések nőkre tett negatív hatásait elemző felszólalása magukért beszéltek.

Aug. 25-én, csütörtökön délelőtt a Salamanca-i Egyetemről érkező Mercedes Navarro – spanyol szerzetesnő és valláspszichológus – a vallási intézményektől való eltávolodás, a vallástól a spiritualitás felé történő általános elmozdulás megfigyelhető jelenségére és a nőknek ebben betöltött szerepére hívta fel a figyelmet. Előadásában azon kreatív elemek, képek, metaforák felkutatására és használatára ösztönzött, amelyekkel női mivoltunkat legautentikusabban vagyunk képesek kifejezni.

Navarrohoz kapcsolódóan Birgit Heller, a bécsi egyetem vallástudományi intézetének professzora ezen szükségszerű eleven metaforáknak a halált követő gyászmunka kifejezetten női aspektusaiban föllelhető életadó erejére hívta föl a figyelmet.

A csütörtök délutáni intenzív kiscsoportos megbeszéléseket, vitafórumokat követően pénteken Kristin De Troyer (belgiumi származású, jelenleg a Claremont Graduate University és a Claremont School of Theology – Kalifornia, USA – professzora) a múlt bibliai világa és a jelen között kísérelt meg hidat építeni: régi görög kéziratok és holt-tengeri tekercsek tanulmányozásának segítségével a modern bibliai fordításokban általánosan – de helytelenül! – használt „Úr” kifejezés kérdőjeleződött meg, és értékelődött át általa.

Múlt és jelen időbeli összekapcsolása után Katerina Karkala-Zorba (Volos, Görögország) a Nyugat- és Kelet-Európa közötti vallási dialógus eredményeinek és nehézségeinek bemutatásával térben tett kísérletet hídépítésre. Ezen általános felvetést konkrét észtországi adatokkal illusztrálta Aira Vősa (Tartu/Észtország).

Benita Joswig (Hamburg/Németország) „Köln a Mostar-i híd tükrében” című filmemlékműve a hidat mint közös felelősségünk jelképét mutatta be: a világ bármely hídjának lerombolása az emberiség egészét érintő romboló erő. (ld. bővebben: http://www.benita-joswig.de/filmdenkmal.htm)

A komoly munkát budai várlátogatás és a Duna-kanyarba tett kirándulás oldották fel. Az Ordasok magyar népi együttes elragadó táncbemutatója során egyúttal különleges alkalom nyílott évszádak során rögzült patriarchális nemi viszonyok megfigyelésére is: kizárólag a színpad előterében zajló önálló, improvizációt is megengedő férfitáncokkal szemben a női táncosok rendszerint a háttérben összekapaszkodva tesznek néhány egyszerű lépést, páros táncban pedig férfipartnerük által irányítva, „körülöttük forognak”.

A konferencia egész ideje alatt működő „könvyv-író” projekt a résztvevőket arra invitálta, hogy saját kézjegyükkel is bekapcsolódjanak egy kézzel írott könyvsorozat lelkületébe, melynek kötetcímeit – Vér, Szín, Határ, Gyógyítás, Én, Öröm, Gazdagság, Város, Várakozás, Szó – a New York-i Columbia Egyetem teológiai fakultásának és a Marburg-i Philipps-Egyetemnek hallgatói együtt dolgozták ki.

A női mozgalom „nagy öregjének” számító teológusnőnek – Kari Elisabeth Børresen-nek (Oslo/Norvégia) – a vallások által alátámasztott nemi szerepekről és az azokból hiányolt női emberi jogokról szóló záró előadását követően a konferencia a résztvevők egymást kölcsönösen megáldó rituális táncával zárult. Ez az esemény a lelkes résztvevők utólagos véleménye szerint komoly nyitást jelent a különböző teológiai iskolákat képviselő teológusnők párbeszédének fejlődésében.

Buday Kornélia

1 ESWTR = European Society of Women in Theological Research (~ Teológusnők Európai Társasága)

Megjelent az Egyházfórum 2005/2. számában

A római katolikus keresztények ezen a héten emlékeznek Jézus szenvedésére, halálára és feltámadására, ünneplik azt, hogy nekik is részük legyen benne. Ebbe a szenvedésbe simul Zoltán élete, szenvedése és halála is, és hisszük, hogy már ő is, a „szenvedések férfia meglátta az Urat, aki a feltámads és az élet.

Endreffy Zoltánt Kapcsándy Zsigmond rendtársam, csobánkai plébános közvetítésével ismertem meg. Megbizatásom volt, hogy Zoltánt befogadjam a katolikus egyházba. Ez az első találkozás, és ami történt, meghatározta kapcsolatunkat. Ez a hetvenes évek első felében, a Központi Szeminárium oratóriumában történt. Zoltán tudatosan, elfogódva, mégis határozottan mondta el a nicea-konstantinápolyi hitvallást. E vallomás erejében befogadhattam őt a katolikus egyház közösségébe. Az elmúlt évtizedekben sokszor találkoztunk, leveleztünk, még a Megbékélés Alapítványt is együtt hoztuk létre. Zoltán a magyar értelmiségiek rögös útját járta, határjáró volt, kritikus értelmiségi, kritikus keresztény értelmiségi. Magányosan ment el. Ereje elfogyott abban a rettenetes küzdelemben, amelyet betegségével, mély külső és belső fájdalmaival vívott. Az utóbbi években, miután visszatérhetett a halál küszöbéről, a remény és a türelmes szenvedés jegyében próbált újra élni. Fogyatkozó erővel, barátainak támogatását keresve harcolt a közélet tisztaságáért, az evangélium egyszerűségéhez és félreérthetetlenségéhez méltó hangért.” Voltak, akik törekvését félreértették. Nem feledhető azonban, hogy Zoli „mindazok helyett és nevében is megszólalt”, akik Magyarországon máig adósak egy nép és az egyházak, ezek között a katolikus egyház „történelmi vonatkozású lelkiismereti munkájának elvégzésével”.1
Vannak azonban olyanok is, és sokan, akik nem értettük félre Zoli felszólalásait, írásait, keményen kritikus hangvételű megnyilatkozásait. Nem az egyházat támadta, érte haragudott és lázadt. Az egyház gyermekeként a szenvedélyes igazságkeresés és a többet elvárás elégedetlenségében fogalmazta meg mondandóját, amit mindannyiunk, a megtisztulás és egészséges továbblépés érdekében, az élet érdekében fontosnak ismert meg.

Kedves Zoltán!

Megállunk halálod titka előtt és nem kérdezünk, nem kérdezzük még az élet Urát sem. Mi, akik ismertünk Téged, valamit kimondatlanul is mindig értettünk veled kapcsolatban. Csendesen értjük és alázattal elfogadjuk. Bocsásd meg, hogy tudatosan választott anyád, az egyház, mostohagyermekként bánt veled, hogy nem értett téged, igazságért és igazságosságért lázadó fiát, pedig te csak arra akartad provokálni, ami hivatása és küldetése.

Zoltán! Te egykor tudatosan megvallottad Jézus Krisztusba vetett hitedet, megvallottad, hogy hiszel az egy, szent katolikus(-egyetemes) anyaszentegyházban, vallod az egy keresztséget a bűnök bocsánatára, és hogy várod a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Ebben a hitben búcsúzunk most tőled.

Húsvétra várunk, és a tavasz is megjött. Hisszük és reménykedünk benne, hogy halálod sötétjében már átdereng az eljövendő Húsvét hajnala.

Isten Veled!

Nyugodj békességben!

Várszegi Asztrik

pannonhalmi főapát

1 Idézet Mártonffy Marcelltől, a Mérleg c. folyóirat főszerkesztőjétől.

Megjelent az Egyházfórum 2005/2. számában

Vélemények1

Volt miniszter:

Az Állami Egyházügyi Hivatal és a hivatalos szervek mindenben érdekeltek voltak, csak abban nem, hogy egy megújuló és egy populárisabb szintre jutó egyház legyen. Ezért furcsa módon azt lehetett látni, hogy amikor később engedélyezték a hierarchia kiegészítését is – de ez lement egészen a falusi plébánosoknak a kinevezéséig, áthelyezéséig, leváltásáig –, akkor nem egy karizmatikusabb személyt, vagy egy megújítást hozó személyt neveztek ki, hanem a legkonzervatívabb erők kerültek elsősorban funkciókba. Ezeket engedélyezték, akik pedig más irányba indultak el, mint például egy káplán, aki sok gyereket beszervezett hittanra, már áthelyezték. Tehát ilyen szempontból a zsinat nem tudott igazán kibontakozni. Adódott ez továbbá abból, hogy mivel az egyházi vezetés, és ebben nem csak a püspökökre gondolok, nagyon sokan a konzervatív gondolkozásúak közül kerültek ki, bizony azt kell mondanom, hogy a zsinat határozatainak egy része eléggé idegenkedéssel találkozott Magyarországon. Abban az időben én egy egyházközség világi elnöke voltam. Világosan megmondta az akkor regnáló plébános, hogy ameddig ő itt plébános lesz, addig itt magyar nyelvű szentmise nem lesz, és az oltárt pedig nem fordítja meg senki hat lóval sem. Más kérdés, hogy másfél év múlva szívrohamban meghalt, és ez így mégis elintéződött.

Viszonylag késve és viszonylag hézagosan és kis példányszámban jutottak el a dokumentumok még a katolikus közvéleményhez is, és azt sem különösebben lehetett propagálni, hogy miről is szól a történet tulajdonképpen. Talán azt lehet mondani, hogy a hivatalos szinten a zsinati szellemiség csak akkor jutott el igazán Magyarországra, amikor már egy bizonyos mértékig a világegyházban is lefékeződtek a zsinati folyamatok. Értem ezalatt például azt, hogy az egyházmegyei zsinatokban mégiscsak ennek a szellemisége működött valamilyen formában, de hát ez már a kilencvenes évek letompult és lecsendesített és nem a nagy lendülettel, vehemenciával vett témái voltak. Magyarországon elmaradt még egy csomó olyan teológiai tisztázó vita is, amelyek a világegyházban lezajlódtak. Periférikusan jutottak el hozzánk fél-információk. A politikai napi sajtóból többet lehetett tudni, mint az egyház sajtóból, hogy mondjuk egy Künggel mi történik, vagy kinek mi az álláspontja, miért ez az álláspontja, milyen új teológiai irányzatok jelentek meg, mi az, ami ezekből túlélte az idők a próbáját. Én azt tapasztaltam, hogy egyházi körökben a rendkívül konzervatívok és a zsinati szellemen kívül maradtak bizonyos szimpátiát élveztek még a hívek körében is. (…) Ugyanakkor mégiscsak pozitív, hogy az oktató-, nevelőmunkában előre tudott lépni az egyház. Ez alatt értem az iskolai oktatásban való részvételnek egy bizonyos fokú nyitottabb szellemiségét. Talán vonatkozik ez még a papnevelés kérdésére is. A nemzeti nyelvű liturgia területén megtörtént az az áttörés, amelyik a következő generáció számára nyilvánvalóvá teszi a változást.

 

Műszaki értelmiségi:

Voltak egyértelmű változások – a liturgikus reformokra gondolok, kisebb-nagyobb reformokra. Ezeknek, gondolom, teljes egészében, vagy nagyrészt megfelel a magyar egyház. Van azonban a zsinatnak egy nehezen megfogalmazható, nem is információs anyaga, hanem lelkiségi, spirituális vonzata, amit nagyon nehéz megfogalmazni. De mégis ez az, ami inspirálja a szövegeket és átfogja az egészet egyetlen egységbe. Az ebből fakadó kihívásokra nagyon-nagyon késedelmesen, lassan reagált és reagál ma is az egyház. Ezek egy kicsit háttérbe lettek szorítva, mert ezek nehezen megfogalmazhatók, nem úgy mint a liturgikus megújulás. Szembefordított oltár – ez egyértelmű dolog. De hogy itt egy lelkiségben, világszemléletben való változásról, méghozzá radikális változásról is szó van, ezt kevesen értették, kevesen értik és még kevesebben tudják befogadni, és működésbe hozni. Tehát a magyar Egyház jelenlegi helyzetét, ez az olvasott, ámde nem követett II. Vatikáni Zsinat jelenti.

Egyetemi tanárnő:

A zsinat idején a határozatok megvalósítására Magyarországon nem volt lehetőség. Mire azonban a politikai lehetőség, a mozgásszabadság megjött, addigra már az egész világegyházban a lendület megcsappant. Ez már nem volt egy olyan eleven, inspiráló erő a magyar egyházban, ami lényeges változásokat indukált volna. Tehát a dolog úgy nem működött, hogy a hetvenes években a papokban elraktározódott volna valami kielégítetlen tettvágy, és amikor eljött az idő, akkor mindez kirobbant volna belőlük. Az a korosztály, amelyik a zsinat idején volt középkorú, meg fiatal, elvesztette a lendületet, bennük is elmúlott a vágy. A rendszerváltozáskor többen tisztában voltak azzal, hogy vannak elmaradások, de ez inkább nekik már csak feladat, teher volt, és már nem jelentett akkora erőt, mint a hatvanas-hetvenes években a világegyház különböző területein.

Dipomata:

Ha eltekintünk attól a formális eredménytől, amit a liturgiában az nemzeti nyelvnek a bevezetése jelentett akkor az összes többire nem mondhatjuk azt, hogy a magyar egyház különösebb sikert ért volna el, akár a papkérdés, akár az egyházi szolgálat különböző átvételében, akár a helyi egyházi zsinatok ügyében. Itt rendkívül kevés történt, óriási lemaradások vannak, nem csak Magyarországon, hanem tulajdonképpen a volt szocialista országok valamennyiében.

 

Közgazdásznő:

A II Vatikáni zsinat általános szinten a magyar egyházban nem igazán van még jelen. A világi hívők körében egészen biztosan nincs jelen. Az atyák körében biztosan vannak, akik jobban felkészültek, akik magukévá tették a II. Vatikáni zsinat szellemiségét, de sem az egyház egészében, sem a szellemiségében, sem a struktúrájában, sem az egyes templomok körében nem igazán érződik ennek a hatása. Úgy gondolom, hogy ma már egyre nagyobb a nyomás a laikusok részéről is arra, hogy megismerhessék a II. Vatikáni zsinat tanítását, de még hosszú az út ahhoz, hogy általánosan ismertté váljon a II. Vatikáni zsinat szellemisége, és hogy ez a gyakorlatba is bekerüljön.

 

Filozófusnő:

A magyar katolicizmus hihetetlenül 19. századi maradt. A magyar katolikus püspöki kar, a magyar hierarchia a 20. század eleji katolicizmusba maradt betokosodva. Tehát nem csinálta végig azt, amit a katolikus egyház végigcsinált az országok többségében. Elmaradt. Na, most ezt lehet a kommunizmussal magyarázni, amely alatt minden egyház be volt fagyasztva, és olyanok voltak, mint Csipkerózsika. Fölébredtek 50 éves álmukból, és ott folytatták, ahol abbahagyták, mert 50 év alatt semmit sem tanultak, mert éppen téli álmukat aludták, mert megszúrták őket azzal a tűvel, és nem hagyták őket mozogni. Érthető, meg lehet magyarázni, hogy miért ott folytatták, ahol 50 éve abbahagyták, de a többi katolikus egyház ezalatt az ötven év alatt sok mindenen keresztülment, és sokkal szabadabban kezdett el gondolkozni, mint a magyar püspöki kar által reprezentált magyar katolikus egyház. (…)A negyvenes években fagyott be a katolikus egyház Magyarországon, így nem ment keresztül azon, amin a katolicizmus az ötvenes, hatvanas, hetvenes években keresztülment. Megint visszajutottunk a ’47-es állapotra. Ez annyit jelent, hogy Magyarország a katolicizmus tekintetében fél évszázaddal el van maradva a világ katolicizmusától. (…) Egy ismerősöm, egy olasz püspök mesélte egyszer, hogy meg volt hívva az esztergomi érsekhez, és ott döbbenettel látta, hogy annak könyvtára a 19. századdal véget ér. Az egész katolikus haladó irodalom hiányzott akkor ebből a könyvtárból. Lehetséges, hogy azóta beszerezték, én ezt nem tudom, de ő ezt reprezentatívnak tartotta. Az olasz püspök megijedt ettől, megijedt a magyar katolicizmustól, hogy hol járnak ezek, nem gondolkoznak azon, amin mi gondolkozunk ma. Van egy borzalmas nagy hiány, amit be kellene pótolni valamilyen módon, és hát nyitni kellene.

1 Részletek Wildmann János kutatásából.

Megjelent az Egyházfórum 2006/6. számában

A „15. Shell-Tanulmány az ifjúság helyzetéről” elkészítésével a Shell németországi ágazata az ifjúságkutatásban végzett elkötelezett tevékenységét folytatja tovább. Az energia-vállalat már 1953 óta bíz meg vezető kutatóintézeteket olyan tanulmányok készítésével, melyek a fiatalok beállítottságait, hangulatát és elvárásait hivatottak dokumentálni. A 2006. évi „Shell- Tanulmány az ifjúság helyzetéről” olyan reprezentatív módon összeállított szúrópróbán alapszik, melyet 2532 12 és 25 év közötti fiatal körében végeztek, mind a régi, mind pedig az új szövetségi tartományokban1. A következőkben a tanulmány fontosabb megállapításait foglaljuk össze.

 

Végzettség és család

„Kiszorulás helyett felemelkedés” marad, miként már 2002-ben, a fiatalság jelszava. A fiatalok egyéni utakat keresnek, és olyan struktúrákat hoznak létre, melyek lehetővé teszik számukra a továbblépést. Továbbra is az iskolai végzettség marad a siker kulcsa: a jobb szociális helyzetben lévő szülői házból érkező fiatalok olyan iskolatípusokat látogatnak, melyek több kilátással kecsegtetnek amazoknál, amelyekbe a nehezebb szociális körülmények között élők járnak. Ami az álláslehetőségeket illeti, a Shell-tanulmányból az derül ki, hogy a fiatalok sokkal jobban aggódnak munkahelyük elvesztéséért, illetve azért, hogy nem találnak megfelelő munkahelyet maguknak, mint akár négy évvel ezelőtt. Ennek ellenére is azt látjuk, hogy az egyéni megoldási lehetőségek keresése a legjellemzőbb.

Ezen összefüggésben figyelemre méltó egy, a nemek szempontjából specifikus irányzat. A fiatal nők iskolai végzettség tekintetében megelőzték a fiatal férfiakat, és a jövőt illetően is gyakrabban törekszenek magasabb iskolai végzettség elérésére – olyan irányzattal van itt dolgunk, mely már a 2002-es „Shell-tanulmányban” is körvonalazódott. 2006-ban a megkérdezett leányok 55 százaléka tűzte ki célul az érettségit, a fiúknak viszont csak 47 százaléka.

Ami saját család tervezését illeti, e tekintetben is megmutatkozik az ifjú nemzedék gyakorlatias megközelítése. Növekszik az olyan fiatal felnőttek száma, akik eleinte lemondanak róla, hogy saját gyerekeik legyenek, mivel a képzés, a munkába állás és a párválasztás illetve a családalapítás időszaka rövid időszakra sűrűsödik össze.

A személyes és családi szféra által nyújtott támasz tompítja a feszültségeket. A gazdasági bizonytalanság időszakaiban a család biztonságot, szociális támaszt és érzelmi támogatást nyújt. A 18-21 év közötti fiatalok csaknem háromnegyede (73 százaléka) még szüleivel lakik együtt. Divatos, ha a saját négy fal között harmónia uralkodik: a fiatalok 90 százaléka állítja, hogy jól kijön szüleivel, 71 százalékuk pedig saját gyermekeit is éppen így, vagy ehhez hasonlóan szeretné nevelni.

A megkérdezett fiatalok az idősebb nemzedéket a reá sajátosan jellemző különbözőségében látják. Egyfelől vannak az éltesebbek. Ez a nemzedék az „országot újjáépítő nemzedék” tekintélyét élvezi: - teljesítménye okán felnéznek rá a fiatalok. Másrészt ott vannak a „fiatal öregek”: ők formában vannak, tevékenyek, és nyitottak az új dolgokra. Mindez alapvetően találkozik a fiatalok tetszésével. Gondot csak akkor okoz, ha a szeniorok túlontúl gyakran avatkoznak a fiatalok dolgaiba, vagy vetélytárssá válnak: mint például az egyetemi szemináriumok helyeiért folytatott versengésben.

 

Elmaradt vallási reneszánsz

Mind a 2005-ös kölni Katolikus Világtalálkozón, mind pedig II. Pál pápa halálakor rendkívül intenzíven voltak jelen az egész világról érkező fiatalok a médiában. Emiatt a nyilvánosságban időnként a fiatalság körében megfigyelhető „vallási reneszánszról” spekulálnak. Az időszerű Shell-tanulmány viszont azt mutatja, hogy a legtöbb németországi fiatal változatlanul csupán mérsékelt érdeklődést mutat a vallási-egyházi hittételek iránt. Csupán 30 százalékuk hisz valamely személyes Istenben, további 19 százalékuk valamely személytelen felsőbb hatalomban. Ezzel szemben a fiatalok 28 százalékától a vallás idegen, fennmaradó részük (23 százalék) bizonytalan a vallás dolgaiban. Napjaink ifjúságára jellemző, hogy noha alapvetően helyesli az egyház intézményét, ugyanakkor kifejezett egyházkritikai nézeteknek ad hangot. 65 százalékuk gondolja úgy, hogy az egyháznak nincs válasza a kérdésekre, melyek manapság valóban foglalkoztatják a fiatalokat.

Míg az új szövetségi tartományokban a fiatalok nagytöbbségének aligha van bármiféle kötődése a valláshoz és az egyházhoz, a legtöbb nyugatnémet fiatal gyakorol valamiféle könnyített vagy enyhe, „light” vallásosságot. Ezek a fiatalok vallási és látszat-vallásos pótszerekből valamiféle vallási rongyszőnyeget toldoznak össze maguknak. Életvezetésük számára azonban mindenekelőtt valamilyen szekuláris értékrend az irányadó.

Másképpen áll a dolog az olyan fiatalok csoportjában, akik bevándorlók, vagy bevándorlók gyermekei. Ezeknél a fiataloknál az „igazi” vallásosságnak még erős támasza van. A külföldi fiatalok 52 százaléka hisz valamilyen személyes Istenben, szemben a német fiatalok csekély 30 százalékával. A vallási szempontból mutatott nagy különbségek ellenére azonban számos hasonlóság van a fiatal bevándorlók, a keletnémet és nyugatnémet fiatalok között.

 

Új lendület a szorgalom és becsvágy terén

A fiatalok értékrendje pozitív és stabil irányultságot mutat. A család, a barátság, a társkapcsolat, valamint az önmagunkért való felelősségvállalás továbbra is „menő dolognak” számít. Mindezt a személyes függetlenségre való fokozott törekvés kíséri. A fontos dolgok közé sorolják a kreativitást, ugyanakkor azonban a biztonságot és a rendet is. Továbbra is feljövőben vannak olyan erények, mint a szorgalom és a becsvágy. Ilyenformán a fiatal embereknek az életben való orientációja során továbbra is modern és hagyományos értékek keverednek.

A leányok, valamint a fiatal nők 2006-ban, miként már 2002-ben is, az értéktudatosabb nemet jelentik. Nekik fontosabbak orientációk, mint a környezet- és egészségtudatosság, valamint a szociális elkötelezettség, mint a fiúk és a fiatalemberek számára. Mindez a családi és a társkapcsolati kötelékekre is igaz, valamint a saját érzelmekre való odafigyelésre és az olyan másodlagos erények megítélésére, mint a biztonság és a rend. A leányok és a fiatal nők mindazonáltal éppoly becsvágyóak, mint a fiúk és a fiatalemberek, akik azonban a maguk részéről jobban kedvelik a versenyhelyzeteket.

A politika iránti érdeklődés továbbra is csekély. A csekély politikai érdeklődés ellenére sok fiatal folytat társadalmi tevékenységet saját környezetében. A társadalom érdekében és más emberekért való fellépés a személyes életstílus teljesen természetes részét képezi. A fiatalok 33 százaléka mondja, hogy szabadidejében „gyakran”, további 42 százalék pedig, hogy „alkalmilag” valamilyen tevékenységet folytat szociális vagy társadalmi célok érdekében.

Az ilyen tevékenységek között a fiatalok érdekében való munkálkodás áll, például a szabadidő értelmes felhasználásához nyújtott segítség. Ehhez járul még a szociálisan rosszabb vagy hátrányos helyzetben lévő emberek érdekében való elköteleződés, továbbá ide sorolhatók az együttélést megkönnyítő vagy a lakóhely biztonságát és rendjét erősítő tevékenységek, vagy ehhez hasonló konkrét tevékenységi formák.

 

Európa, globalizáció

Európa továbbra is divatos: a megkérdezettek 60 százaléka Európát továbbra is „menőnek” tartja. 2002-ben ez az arány 60 százalék volt. A globalizáció folyamatára a fiatalok egyre kritikusabban tekintenek. E tekintetben feltűnő, hogy mindazonáltal a fiatalok 24 százaléka állítja, hogy semmit sem hallott még a globalizációról. Különösen az egészen fiataloknál vannak még nyilvánvalóan komolyabb hiányosságok az ismeretek terén.

A fiatalok 48 százaléka abból a feltételezésből indul ki, hogy számukra a globalizáció mind előnyökkel, mind pedig hátrányokkal jár majd. Az olyan előnyökre, mint a munkaerő és a javak, stb. szabadabb áramlása, valamint a kulturális sokféleség a fiatalok 18 százaléka utal. A fiatalok 27 százaléka érzékeli az olyasféle hátrányokat, mint – a globalizáció által előidézett – bűnözés és munkanélküliség. A 2002. évi eredményekkel összehasonlítva, irányzatát tekintve, valamivel kétkedőbb e megítélés.

Amennyiben az a kérdés, miként befolyásolhatjuk a globalizáció folyamatát, a fiatalok elsősorban olyan szervezetekbe vetik bizalmukat, mint az EU vagy az ENSZ. E tekintetben jelentős szerepet tulajdonítanak a nemzeti kormányoknak is. Az olyan globalizáció-ellenes szervezeteknek, mint az Attac vagy a fogyasztóvédelmi szervezetek, inkább kiigazító jelentőséget tulajdonítanak, semhogy meghatározó jelentőségűnek tartanák őket. Az USA-ba, vagy Kínába mint lehetséges jövőbeni globális centrumokba vetett bizalom csekély.

1Jugend 2006 – Eine pragmatische Generation unter Druck“ (ISBN 3-596-17213-6, EUR 14,95). Shell Deutschland, External Affairs Suhrenkamp 71-77, 22335 Hamburg, Tel.: 40/6324-5290, Fax: 040/6324-5652, E-Mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.