egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

http://index.hu/politika/belfold/hetiugy0324/
http://img.index.hu/new/belfold/igazilista.doc
(...):Jelen esetben a teljes csend is a minden. Egy üres szoba, két ember, akik közül csak az egyik tudja jövetelének jövőjét, aki kérdezni jogosult. Majd jelentést ír, minősít és – a személyes sorsot nem nézve – egy dossziéra bízza. Ez végezheti a papírkosárban, de válhat levéltári anyaggá, amely most lassan és célra tartva szabadul e romboló, alig áttetsző palackból.

 

Tisztelt Kiadó!

Ezennel szeretném megköszönni könyvadományukat, amelyet a Pozsony-Nagyszombati főegyházmegyében megrendezett bibliaverseny díjazottjainak küldtek. A versenybe ebben az évben 94 alapiskolás és 25 középiskolás csapat kapcsolódott be, ami 357 versenyzőt jelentett. Az alapiskolások számára esperesi fordulót is tartottunk, innen jutottak be a legjobbak az egyházmegyei döntőbe. A döntőben az első három helyezett csapat a könyveken kívül egyéb tárgyi nyereményben is részesült, a többi résztvevő kisebb figyelmességet kapott. Így 141 versenyzőnek kellett ajándékról gondoskodnunk és ebben voltak nagy segítségünkre a könyvek, amelyeket Önök adományoztak.

Még egyszer hálásan köszönöm készséges segítségüket és további tevékenységükre Isten kegyelmeinek bőségét kérem.

Főpásztori áldásommal

+Mons.Orosch János
püspök, általános helynök

 

Ügynök-kérdés

Nagyon higgadtnak érdemes lennünk, amikor a képernyőn papjaink múltját figyeljük. Talán pontosabban: nagyon higgadtnak érdemes lennünk, amikor a képernyőn néhány sokat megélt embertestvérünk múltját figyeljük. Az indítékot tekintve azonban a nem a számuk a jelentős, a sokból kevesen is elegen vannak ahhoz, hogy az ártó szándékot beteljesítsék: egy egész közösséget megroppantani; bizonyosság nélkül a gyanú látszatát kínálni. Azt a megalázó, összehúzott szemű, nejloningektől izzadó érzést, amely a rendszert oly hatékonyan működtette. Az őszinte kapcsolatokat gyengíteni annak lehetőségével, hogy akármilyen kis közegben vagyunk együtt, valaki közülünk valamelyikünk júdása volt.

A világhálón olvasható nevek a leglényegesebb állományt nem tartalmazzák: a megélt időt s a pontos körülményeket. A világhálón közölt nevek nem mondhatják el igaz történetüket, mert megjelenésük hitelteleníti az utólagos bűnbánatot. Van kivétel. Az, aki mindenben vétkesnek vallja magát, vállára veszi azt a keresztet is, amit pedig a színfalak mögött mozgó árnyéknak kellene vinni. (…)

Megérintve figyelem saját környezetünk megdöbbenését, indulatait, néha ítéletét. Szeretném hangosan kiáltani, hogy ez az a terület, ahol csak a  nevet – a meg­szenvedett idő, a mentális és testi egészséget megnyomorító közeg, a lélekben gyötört emberi félelem, a szűk családot fenyegető gesztusok nélkül – nem érdemes elolvasni. Ebben egyet értek a magas rangú köztisztviselővel, aki csíkokra vágta a listákat.

A pap, aki vacsorára készült paptársaival, kesztyűben ült az asztalhoz. „Miért nem veszed le – kérdezték a többiek. Nem tehetem – hangzott a válasz – mert nincs körmöm. És ha holnap bűnt követek el ellenetek, egyházam ellen, bocsássátok meg nekem, de nem bírom tovább.” Igaz történet egy gonosz rendszer kínvallató hétköznapjairól, de a háttér ismerete nélkül a név csak a valóság kiragadott morzsáit szórja ránk, vagyis nem azonos az igazsággal. Ítélkezhet-e teljes tisztasággal az, akinek minden körme ép? Ítélkezhet-e teljes tisztasággal az, aki szeretteit biztonságban tudja? Ítélkezhet-e teljes tisztasággal az, aki az áldozat nevét rögzíti, de arra már nem kíváncsi, hogy takar a kesztyű?

Nagyon higgadtnak érdemes lennünk és nemcsak azt kell látnunk, amit a képernyő elénk tár, hanem észre kell vennünk a sötét foltot, amiről hallgat. Felelni kell a kérdésre: mégis kinek az érdeke ez az egész? Egy pillanatra talán jó ötletnek látszott a lista nyilvánosságra hozatala, de a pillanat esetlegessége és a maszatolás ideje lejárt. Az önkéntes vallomás tisztít, és a beismerés, a vállalás, az alázat eddig nem látott színeit adja az utókornak, valamint személyesen is a legnagyobb kegyelmet ígéri: a bűnbánat hitelességét. Megszabadít valamitől és felszabadít valamire. Az egyház alázattal adhat példát, követhető receptet, a valóvilág számára avizót, ha világosan beszél, ha nemcsak a nevet, hanem az általa viselt sorsot is feltárja. Ne hagyja, hogy az első a második nélkül hangozzék el! Ne hagyja, hogy a gyengeség ténye, emléke a mögötte izzadó Gonosz nélkül feleleveníthető legyen! De azt se higgye, hogy a végtelenségig lehet a névtelenségbe burkolózni. Mondjon igent, de hívja rá a nemet is. Tévedni és kiengesztelődni – mindkettőre kaptunk mandátumot. Péter háromszor tagadta meg Jézust, mégis Péter lett. A remény időtlen.

Csányi Tamás, Budapest

 

Tisztelt Olvasónk!

Köszönjük megfontolt sorait. Az ügynök-kérdés kezelése valóban nagy körültekintést kíván, mert – amint Ön is utal rá – egyrészt sebeket téphet fel, másrészt gyanúba keverhet tisztességes embereket, harmadrészt pedig a háttér ismerete nélkül igaztalan következtetésekhez vezethet. Az Egyházfórum épp ilyen megfontolásokból tartózkodott eddig a téma tárgyalásától.

A szükséges higgadtság azonban nem jelentheti a sunyi hallgatást, amelyre egyesek egyházunkban is hajlanak. Itt nemcsak egyesek sorsáról, hanem az egész egyházról, annak tisztességéről és becsületéről is szó van. Ha nincs szembenézés a múlttal, nincs tisztázás, nincs megvallás és bűnbánat, akkor az egész egyház gyanúba keveredik, amint ezt a napi újságolvasó tapasztalhatja is.

Lehet, hogy a listák nyilvánosságra hozatalát érdekek, talán politikai érdekek motiválták, lehet, hogy egyes pribékek, a „valódi bűnösök” rejtve maradnak – bár az ő listájuk már régóta elérhető –, lehet, hogy vannak, akik az ügy napirenden tartásával ártani akarnak az egyháznak, de mindez csak azért lehetséges, mert az egyház tizenöt év óta képtelen kezelni a problémát.

Az egyház tekintélye vagy erkölcsi vagy semmilyen. Az erkölcsi tekintély viszont nyíltságon, őszinteségen, adott esetben bűnbánaton, de semmi esetre sem szőnyeg alá söprésen, elsumákoláson alapul. Azon pedig végképp nem, hogy az egyház politikai szövetségest keresve kibújik a múlttal való szembenézés erkölcsi kötelezettsége alól. Ha az egyház másnak magasra tartja az erkölcsi mércét, akkor önmagát is ehhez kell mérnie, máskülönben hiteltelenné válik. Erre példát adott II. János Pál pápa, amikor bocsánatot kért a katolikusok múltbeli bűneiért.

A tisztázás, a bűnök megvallása azonban nem jelenthet ítélkezést. Egyikünknek sincs joga a másikat megítélni. Még akkor sem, ha a megkínozott és megfenyegetett, később kesztyűt húzni kényszerült áldozatok mellett többségben lehetnek azok, akiknek a beszerezésből nem káruk, hanem hasznuk származott. Rájuk sem vethetünk követ, de azt sem tűrhetjük, hogy ma ők legyenek „az áldozatok”. Ezért a kérdésre még visszatérünk.

Wildmann János, főszerkesztő

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.