egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Megjelent az Egyházfórum 2006/6. számában

Előző számunkban nyilvánosságra hoztuk egy szülő levelét, amelyben a pécsi Szent Mór katolikus iskola helyzetéről számolt be, amelyért a fenntartót, Mayer Mihály megyéspüspököt és a püspökség gazdasági igazgatóját, Wolf Gyulát tetti felelőssé (Egyházfórum 2006/5, 29-30). Karácsony előtt a püspök közölte az iskola vezetőségével, hogy felhalmozott adóssága miatt megszünteti az intézmény gazdasági önállóságát, az igazgatónőtől, Uzsalyné dr. Pécsi Ritát, pedig meneszteni kívánja. Egy TV-nyilatkozatában a püspök azt állította, hogy, „a fenntartó a gazdasági háttér kézbentartása miatt, hogy az iskola megmaradjon és működhessen, 36 millió Forint adósságot egyenlített ki” és ezért „a saját kezébe vette a pénzügyek ellenőrzését”. Az igazgatónő szerint viszont az iskolának semmi felhalmozott tartozás sincs, bizonyos számlákat csupán azért nem tudtak kifizetni, mert a püspökség nem, illetve rendszeresen késedelmesen utalta át az egyébként rendelkezésre álló állami támogatást. Uzsalyné dr. Pécsi Rita a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia gazdasági bizottságától kérte az iskola gazdálkodásának átvilágítását. Szerkesztőségünk értesülése szerint ehhez Mayar Mihály nem járul hozzá, ő a vizsgálat vezetésével Wolf Gyulát bízta meg.

egysza

Adószám: 19667908-1-42
(Az szja 1 százalékának felajánlásához)
Közhasznúsági jelentéseinket ide kattintva érheti el.